Hova megy ez a vonat?

Fogaskerekű vasutak a Bódeni-tó partján: A Rorschach-Heiden-Bergbahn (RHB)

2012. június 07. Szerző: feketén villogó térközjelző

A fogaskerekű vasútról eddig kialakult nézetek alapján egy ilyen vonalnak van eleje, vége, valamint a fogasléc hossza egyenlő a pálya hosszával. Az, hogy a fogasléces szakasz rövidebb, mint a teljes vonal, valamint nagyvasúton, esetleg városi villamosvonalon is tud közlekedni a jármű, az nálunk egyelőre a futurisztikus elképzelések körébe tartozik, habár a budapesti fogaskerekű vasút meghosszabbításánál a VEKE tanulmánya erre alapoz. Az elkövetkezőkben két svájci vasútüzemet mutatok be, kitérve a számunkra még alig ismert üzemelési módra. Lássuk az elsőt!


Rorschach-Hafen: vonat indul Kreuzlingen felé

A dombok között fekvő Heiden városának tömegközlekedési ellátására ötletek már 1871-ben születtek, ekkor fogaskerekű és adhéziós rendszerű vasútban is gondolkodtak.
A koncessziós jogok 1874-es elnyerése után el is kezdődött az építkezés és 1875. szeptember 6-án át is adták a gőzvontatású fogaskerekű vasútvonalat, amelyet 1930-ban alakítottak át elektromos üzemre.


Kicsit később ugyanarra a vágányra áll be a fogaskerekű. A vezető átsétál a nosztalgiakocsihoz, és távirányítással indul Heiden felé. Lehet, hogy ilyen lesz a mi fogaskerekűnk is?

A vonal Rorschach kikötőjében kezdődik, a vasút az SBB állami vasúttársaság megállóhelyéről indul. Első megállója Rorschach (nagy)állomás, amelyet elhagyva kezdődik az 5,6 km hosszú fogasléces szakasz, amely a heideni végállomásig tart.


Felfelé a lejtőn: a nosztalgia járat gőzöse szuszog és füstöl.


Vízvételezés Wienacht-Tobel állomáson.

A vonalon egy alacsonypadlós motorkocsi teljesít szolgálatot, a Svájcban „megszokott” ütemes menetrend szerint közlekedik óránként. A turistaszezonban a motorkocsi hegy felőli végére 3-4 nosztalgia személykocsit akasztanak, ezzel bővítve a férőhelyek számát. Hegyről lefelé hagyományos üzemben, a motorkocsi vezetőfülkéjében ülve vezeti a motorvezető a szerelvényt, hegynek fel az első személykocsi végén állva távirányítással történik mindez.


Riggenbach rendszerű kitérő

Tartalékként Rorschachban és Heidenben is áll egy régi motorkocsi, ám őket legtöbbször csak szolgálati célra használják. 2007 tavaszán adták át Heidenben az új karbantartó bázist, ahol az új motorkocsi tárolása és karbantartása történik.
Évente pár alkalommal közlekedik a ROSA nevű gőzmozdony vontatta nosztalgiaszerelvény is, látogatók és vasútbarátok tucatjait vonzva a térségbe.


Félreállás Wienacht-Tobel állomáson, lefelé közeledik a menetrend szerinti járat.

2006-ban a Rorschach-Heiden Bahn (RHB), Bergbahn Rheineck-Walzenhausen (RhW) a Trogenerbahn (TB) és az Appenzeller Bahnen (AB) egyesült, és utóbbi (AB) nevén működik tovább.


Heiden, végállomás. Balra a felvételi épület, a jobbszélen az új csarnok.

Érdekes és túristavonzó ajánlat a körutazás, amely mindkét irányban teljesíthető:
Rorschach-Heiden fogaskerekű vasúttal, Heiden-Walzenhausen postabusszal, Walzenhausen-Rheineck fogaskerekűvel és végül Rheineck-Rorschach hajóval a Rajna régi ágán keresztül.


Balra az új javítócsarnok, …


… ugyanez belülről.

Ezen a kombinált ajánlaton kívül találunk a közlekedési szövetségen belül érvényes napijegyet is, ezzel egy tetszés szerinti zóna valamennyi tömegközlekedési járműve (nagyvasút, magánvasút, autóbusz, felvonók, hajójáratok, városi tömegközlekedés) 1 napig további jegy vásárlása nélkül használható.
Az aktuális ajánlatokról ingyenes prospektusok, menetrendek kaphatók az információs irodákban, vasútállomásokon, valamint az interneten is.


Alacsonypadlós jármű belseje utasok, …


…valamint babakocsik és kerékpárok részére kialakítva.

A Bódeni Tavi Eurorégió 3 ország (Ausztria-Németország-Svájc) turisztikai és közlekedési kínálatát foglalja össze, a Bódeni Tavi Kártya kiváltásával pedig jelentős kedvezmények érhetők el a múzeumokban, vendéglátóhelyeken, közlekedési társaságoknál és felvonóüzemeknél. Természetesen ezzel kapcsolatban is ingyenes kiadványok és menetrendkönyvek állnak rendelkezésünkre, hogy nyaralásunkat előre és jól megtervezhessük.

És, hogy mi kell a sikerhez?

Gyönyörű táj, rengeteg vendégszeretet, idegenfogalmi szövetség, amely reklámoz, fejleszt, ismertet, valamint tarifa- és menetrendpolitika, amely elérhetővé teszi a régiót.

Fentiek közül hazánkban az első rendelkezésre áll, az országhoz „kaptuk”. Vendégszeretetből megint nincs hiány, megfelelő források és hosszútávra tervezhetőség esetén sokak számára nyújtana megélhetési módot a turizmus.

Szövetség? Csak a Balatoni régiónál maradva, van is, meg nincs is. Ötletek, fejlesztési igények vannak, a marketingen és a pénzforrások elérhetőségén kellene javítani. Menetrend? Az van, igaz csak az ország egy részében ütemes, a másikban ritkított, „racionalizált”. Az átállás és továbbfejlődés göröngyös útját sem egyengeti senki, sőt, egyéni érdekek néha még gátolják is.

De ehhez összefogás szükséges. Mindenki függ mindenkitől, még ha ez első látásra nem is egyértelmű.
 

Adatok a vonalról:

-        Nyomtáv:                   1435 mm.

-        Fogasléc típusa:       Riggenbach

-        A vonal hossza:        7,094 km, ebből 1,628 km adhéziós és 5,476 km fogasléces.

-        Áramnem:                 15 KV, 16 és 2/3 Hz (svájci nagyvasúti rendszer).

-        Max. emelkedés:      93,6 ezrelék.

-        Minimális ív:              150 m.

T.f.m.

Állomás

szelvény

hossz

Megjegyzés

398

Rorschach Hafen

96,32

0,950

km

SBB-SGAE társaság vonala

 

 

97,27

399

Rorschach

65,04

0,560

km

SBB vonal

 

 

64,48

 

 

0,00

5,584

km

RHB társaság saját vonala

414

Seebleiche

0,31

454

Sandbüchel

0,77

546

Wartensee

1,78

618

Wienacht-Tobel

2,62

671

Schwendli bei Heiden

3,70

794

Heiden

5,60

 

 

A vonal hossza összesen:

7,094

km

 

 

 

Ebből adhéziós:

1,628

km

 

 

 

fogasléces:

5,476

km

 

T.f.m.= Tengerszint feletti magasság méterben megadva.


Egy kis ön- és régiós reklám az asztalokon.


A vonal egyetlen iparvágány-kiágazása a fogaskerekű szakaszon.


Rorschach régi kocsiszín: Pihen a tolatómozdony és a – ma már tartalék – régi szerelvény.


Ismét a rorschachi kikötőbe ér a vonat, …


… és rá pár percre a Schaffhausenig közlekedő vonat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr354567778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása