Legutóbbi bejegyzésünkben sikeresen eljutottunk Svájc német részére, Bern kantonba – de csak azután, hogy a francia oldalon mindent részletesen megnéztünk. A mostani utazásunk az eddigieknél egy kicsit nagyobb ugrást fog jelenteni, és számos vasúti és a sínekhez nem köthető nevezetességet csak távolról illetve átszállóhelyekről fogunk majd szemlélni – de a titokzatosság talán sokszor elég ok lehet ahhoz, hogy később jobban elmélyedjünk a dolgokban.
Zweisimmenben a MOB szerelvénye után egy újabb magánvasút, a BLS szolgáltatja a kék-arany vonatot, de ezt már normálnyomtávon teszi. A Simmental nevű tájegység – amely kicsit sem meglepő módon nem másról, híres, mint a teheneiről – vasútvonala régebben önállóan, SEZ néven futott, s csak később került a legnagyobb svájci privát hálózat kötelékébe. A közönséges Schlieren-kocsik, illetve azok modernizált változatai vagy közvetlenül Interlaken-ig viszik utasait, vagy pedig a völgyből kiérve, Spiezben kell átszállni. Ez utóbbi település mindkét irányban elágazóhely, innen indul ki ugyanis a Lötschberg-vonal Brig, azaz a Glacier-Express vonala és a Simplon-alagút felé. Spieztől majdnem Interlakenig a vonatok a Thunersee partján futnak végig – a tavon két gőzhajót is találhatunk, míg a túlsó, vonatok által nem járt parton két nagyon szép kastélyt (Hünegg és Oberhofen) is. A vidék központja, Interlaken már két tó közé esik… és itt ér véget az 1435 mm-es pálya, amelyen még az ICE 1-ek is eljönnek idáig Berlinből. A folytatás azonban sokrétűbb, mint gondolnánk… hiszen két vasúttársaság 1000 mm-es vonalai is kiindulnak innen, melyhez aztán további különleges vasutak is csatlakoznak.
Egy ICE, egy SBB-vonat és a GoldenPass-szerelvény - mindez Interlakenben
Kezdjük most azzal az iránnyal, amely eltér a mi úticélunktól: a Berner Oberland-Bahn hálózatával, amelyhez két fogaskerekű is csatlakozik: a Schynige Platte Bahn, valamint a két vonalszárny mindkét végén a világ leghosszabb (19 km hosszú) kizárólag fogaskerekű vasútja, a Wengernalpbahn. Ez utóbbiról lehet átszállni a világhírű Jungfrau-vonalra (ami abban is kakukktojás, hogy a cikkben szereplő fogasok közül ez az egyetlen, amelynek nem 800 mm a nyomtáva). Ez utóbbi visz fel Európa legmagasabb vasútállomására, a 3454 méter magasan fekvő Jungfraujoch-ra – sajnos az ára még Swiss Pass-szal sem marad a tengerszint közelében, és a pálya nagy része alagútban fut.
Kinézete ellenére a SPB szerelvénye nem Rowan-kocsikból áll (forrás: Wikipedia)
A WAB szerelvényei egy lavinatető alatt kereszteznek (forrás: Wikipedia)
Mi azonban dél helyett a keletre tartó vonatra szállunk fel, amelyen a Golden Pass felségjelvényei mellett a Zentralbahn nevet láthatjuk. 2004-ig ennek a helyén az SBB logója díszelgett, a méteres vasutak közül egyedüliként. Az új szerelvényben is a Schlierenek kicsinyített változatában foglalhatunk helyet, de ha figyelmesen megnézzük, találunk étkezőkocsit, széles ablakokkal felszerelt 1. osztályú kocsit, és szintén az utóbbi kategóriába besorolt panorámakocsit. Mindezt csak addig, amíg a készlet tart, mivel már gőzerővel folyik az új Stadler-motorvonatok leszállítása, amelyek a FINK márkanevet kapták. Az első két betű itt is a „fürgére” és az „innovatívra” utal, és a konfigurációi is legalább olyan sokfélék, mint az Európa-szerte rohangászó „nagy testvéreké”. A már több éve közlekedő, fogaskerék nélküli „SPATZ” nevezetű például nevével ellentétben nem valami szürke kis veréb, mivel a három kocsi közül a középsőben még panoráma-szakasz is van, de akad büszke sas is: a hétrészes „Adler” szerelvényekbe még bisztrót is beépítettek, hogy idén nyárig ezzel váltsák ki a mostani Golden Pass vonatokat, ami az ablakban lógó fotósoknak sajnos elég nagy pofon lesz majd…
1. osztályú kocsi sarokkanapéval...
...és panorámakocsi hatalmas ablakokkal. Sajnos mindez már nem sokáig élvezhető...
...helyette valami ilyesmit kapunk majd.
Igaz, ez csak képletes pofon lesz, nem az, amit a kihajoló utas kaphat...
A vonalon órás ütemben járnak az InterRegio-vonatok, de csak minden másodikat-harmadikat állítanak ki Golden Pass kocsikból. Az első útszakasz a Brienzersee északi partján vezet végig, a tó nevét viselő városban lehet átszállni a Brienz-Rothorn fogaskerekű vonalra, amely azon ritka pályák közé tartozik Svájcban, amelyen nem okoz gondot a felsővezeték a vonatok fotózásában. A helyi ipar utoljára 1996-ban gondoskodott ide vontatójárművekről… amelyek viszont gőzmozdonyok voltak! A környéken találhatjuk a Ballenberg nevezetű skanzent is, amelyhez lelkes vasútbarátok egykoron önálló vasútvonalat is akartak építeni. A tervből csak a szerelvény valósult meg, amely Ballenberg-Dampfbahn néven a szezonban havonta egy-két alkalommal közlekedik a vonalon, fogaskerekű gőzmozdonyokkal.
A Brienzersee a vonatablakból
A Brienz-Rothorn-Bahn gőzöse fiatalabb, mint az olvasótáborból sokan... (forrás: Wikipedia)
A Ballenberg-Dampfbahn személykocsija egy érdekes középső tengellyel...
...és szalonkocsikat is lepipáló párnás szakasszal.
Fogaskerekű?! Ez sem sajtóhiba, és ezt láthatjuk Meiringen után, ahol irány- és mozdonyváltásban is lehet részünk – egyenesen még Innertkirchen-ig megy egy önálló vasúttársaság – és már az első kanyar után megkezdődik a fogasléces hegymászás. A vonal a névadó hágón 121 ‰-es lejtviszonyok mellett küzdi át magát a két részre osztott őskantonba, Unterwaldenbe, egész pontosan annak is Obwalden nevű félkantonjába.
Szárnyvonali csatlakozó... (forrás: Wikipedia)
Igen, az előbb ott voltunk lent...
...és most megyünk meredeken fölfele... (a vonat végén látszik a két 1. osztályú- illetve az étkezőkocsi)
iiiiilyen meredeken!
A természet eszén néha muszáj volt túljárni!
Már a lefelé tartó irányban érjük el Alpnachstadot is, egy újabb szuperlatívusz vasút elágazó állomását: a 480 ‰-es emelkedőkkel rendelkező Pilatus-vonalat, mely a legmeredekebb vonal a világon - alig 4 km alatt 1600 méter szintkülönbséget küzd le. Emiatt aztán különleges építésmódra is szükség volt, amelybe a függőleges tengelyű fogaskerekek, a külső nyomkarimák és a tolópadszerűen kialakított kitérők is beletartoznak.
Na, ez már tényleg meredek! (forrás: Wikipedia)
Több fog többet fog... (forrás: Wikipedia)
A váltóállás forgandó (forrás: Wikipedia)
Hergiswil után a vonal részben kétvágányúvá válik, amit már nemcsak az indokol, hogy Luzern S-Bahn-forgalmát is kiszolgálja… innen ugyanis már a Luzern-Stans-Engelberg vasúttal halad közösen, amelynek az SBB a Brünig-vonalat és a járműveket átadta, létrehozva ezzel a mai Zentralbahn társulást - de ez nem kizárólagos magánvasút, mivel az állami társaság részesedést is szerzett benne. A végállomás, Luzern pályaudvara modern, és érdekes összevisszaságban keverednek benne a kétféle nyomtávú vágányok – előtte pedig a régi épület homlokzata áll, érdekes mementóként lezárva a konkrét értelemben vett Golden Pass-utazást. Innen már egy óra alatt el lehet jutni egy „mezei” SBB-vonattal Zürichbe… mielőtt azonban ezt tennénk, érdemes a város mellett az ott lévő közlekedési eszközöket megtekinteni. A következő részben láthatjuk, hogy lesz majd mit…