A közelmúltban ünnepeltük a londoni metró születésnapját, gyorstalpalón egy-két képet felvillantottunk a kötöttpályás üzemek életéből, most ismerjük meg ezt a hálózatot közelebbről! Ma egy kisebb falat következik: mindössze két megálló (a két végállomás), csupán 2.37 km – ez a Waterloo & City Line, London legrövidebb metróvonala.

A vonal térképe (forrás: http://carto.metro.free.fr/cartes/metro-tram-london/)

A vonal története sem mindennapos – annak ellenére, hogy ránézésre semmi sem különbözteti meg a hagyományos, mélyvezetésű metróvonalaktól – sőt a szerelvényei azonosak a Central Line-on járó vonatokkal – maga a vonal sokáig hivatalosan nem a londoni metróhálózat része volt, hanem igazi vasútvonal. 

Ennek okai persze a vonal, és London Vasúthálózatának történetében keresendőek. A vasút dél felől már 1848-ban elérte a Temzétől délre fekvő Waterloo állomást, a folyón túl a városközponthoz közelebb fekvő Charing Crosst viszont csak 1864-ben adták át. További probléma volt, hogy Waterloot a London & South Western társaság vonatai is használták, a Temzén keresztül viszont már a konkurens  South Eastern vonala vezetett. Előbbi társaságnak így továbbra is gond volt a központ elérése (a konkurencia vonalát használni nem volt éppen olcsó multatság) – a City felé viszont egy felszíni vasútvonal költsége hatalmas lett volna a londoni ingatlanárak miatt.

A vonal vége a szokásos csőben a Bank állomáson. (Forrás: internet)

A fúrópajzsos alagútépítési technika (és ezzel a mélyvezetésű vonalak építése) azonban lehetővé tette London hivatali (és pénzügyi) negyedének, a City-nek az elérését. A Waterloo & City vonal a mélyvezetésű vonalak között másodikként 1898-ban nyílt meg, kezdettől fogva villamos vontatással. A vonalat a London & South Western vasúttársaság üzemeltette, a feladata a vonattal érkező utasok eljuttatása a City felé. A díjszabás a vasúti díjszabás része volt, közvetlen jegyet lehetettt vásárolni bármely vasútállomástól Bankig, ellenben a londoni metrójegyek itt nem voltak érvényesek. Ez a kissé furcsa helyzet csupán 1994 áprilisában szűnt meg, amikor a brit vasút privatizciójakor a vonal a London Underground kezelésébe került.

A "leadónyílás", ahol az esetleges külső javításokra fel lehet hozni a járműveket a felszínre.

A két végállomás között közbenső megállókkal nem rendelkező vonal a kezdetektől fogva elszigetelt mind a metró, mind a vasúthálózat többi részétől. 1990-ig Waterloonál egy lift segítségével oldották meg a járművek ideszállítását, ezt az Eurostar vonatok épülő végállomása miatt lezárták, ma ki kell daruzni a szerelvényeket az alagútból (erre legutóbb a kétezres évek elején a vonal felújításakor került sor). A járművek karbantartását a Waterlooonál a föld alatt található járműtelepen oldják meg, ezt a járműtelepet a szerelvényre várva a peronról is látni lehet.

A járműtelep, ahogy a peronról látszik (forrás: www.artofthestate.co.uk)

A vonal szinte kizárólag hivatásforgalmi szerepet tölt be (a City még ma is hivatali, üzleti negyed), ehhez igazodik az üzemidő is: munkanapokon is viszonylag korán (fél tíz után pár perccel) elmegy az utolsó vonat, szombaton csak reggel nyolc órától este hatig van forgalom, vasárnap pedig a vonal zárva van. Tavaly, a 2012-es olimpiai játékok ideje alatt közlekedtek a Waterloo & City line vonatai - a vonal története során először - vasárnaponként is.