Hova megy ez a vonat?

Krokodilok és egyéb réti állatfajták – az RhB nosztalgiajárművei

2013. május 03. Szerző: Ellátott utas

Svájcot járva már több olyan vasúttal is találkozhattunk, amelyre az itthoni gondolkodásmód alapján sokan rámondanák, hogy „kisvasút” – noha erre legfeljebb csak az adhat indokot, hogy a nyomtáv, és ezzel együtt a járműpark is arányosan kisebb a megszokottnál. De egyébként a kényelmi szolgáltatások és az üzem komolysága messze nem olyan, mint amit a hazai erdei vasutakon megszokhattunk. Különösen igaz ez a legismertebb ilyen svájci vasútra is, melyet már említettünk egyszer-kétszer, de még a vonatokkal nem túl sokat foglalkozó emberek körében is legalább annyira ismert lehet, mint az Orient-Expressz, a TGV, a transz-szibériai vonal, vagy a japán vasutak. A Rhätische Bahn-ról – hiszen mi más is lehetne ez – és főleg annak két expresszvonatáról már sokan és sokat írtak a mi nyelvünkön is, de arról nem esett túl sok szó, hogy a „kis vörös” mozdonyokon, motorvonatokon és személykocsikon kívül más utazási lehetőségek is vannak az idelátogatók számára… G107_WiesViad2.JPG…ami viszont mégiscsak elvárható lehet egy olyan vasúttól, amely mostanság szinte minden évben talál egy száz éves ünnepeltet. A több részletben kiépült hálózat valamennyi bővítését újabb járművek kísérték – és ezek közül minden korszakból legalább két vontatójármű fennmaradt, a kocsikról nem is beszélve. A legkorábbi korszak azonban nem 100, hanem 125 évvel ezelőtt volt, 1889-ben nyílt meg ugyanis a Landquart és Davos közötti első szakasz, amely viszont még a közép-európai „valódi” kisvasutak hangulatát idézte kis szertartályos mozdonyaival, és kéttengelyes személykocsijaival. A legelső mozdony, amely a Rhätia nevet viseli, még ma is megvan és üzemképes, míg a két évtizeddel később „utángyártott” és a vasútbarátok által Heidi névre keresztelt 11-es számú felújítása már a futóképességnél tart, hátravan még viszont a legfontosabb feladat, a gázolajos tüzelés megvalósítása. A legelső évből egy harmadosztályú személykocsi restaurálása is megtörtént, de ezt várhatóan fogják még kortárs járművek követni.

G11_Ilanz1.JPGLegalább olyan szerethető, mint a névadója...

A davosi vonal lejtviszonyaihoz a kisebb gépek hamar kevésnek bizonyultak, az 1903-ra elkészült Albula-vonalon pedig már pláne nem rúghattak volna labdába. Ide 1’D tengelyelrendezésű szerkocsis mozdonyokat gyártottak, amelyek 600 és 800 lóerő közötti teljesítményekkel a kor legerősebb keskenynyomközű vontatójárművei voltak. A méreteiben is a 324-eseket idéző, telített gőzű ikergépezettel működő mozdonyok közül is kettő maradt meg, a 107-es és a 108-as pályaszámú.

G107_Kueblis1.JPGCsak a nyomtáv kisebb, a járművek nem...

G107_Glaris3.JPGHegyi vasút a javából...

A kocsik terén is van két kortársuk, amelyek egyike a legszebb és a legkülönlegesebb a nosztalgiakocsik között: az 1. osztályú kocsi, amely fülkés elrendezésű. Ez a jármű már az egyik Heidi-filmben is szerepet kapott… a „testvére” azonban csak jópár évtizeddel később került ki a szakszolgálati sorból, és lett berendezve büfékocsinak. Származásához és első szolgálati helyéhez illően a neve Filisur-Stübli lett.

A1102_Filisur.JPGMár kívülről is jók a kilátások...

A1102-AbtVFenstSeit.JPG...belül pedig ez az összhang fogad!

A1102-Klo.JPGKabinetülés... :-)

B2138-Fahrgstr.JPG1. osztályú komfort helyett rusztikus kocsmahangulat, de azért asztali lámpák eleganciájával - ez a Filisur Stübli

Az 1909-es Bernina-vonal a MOB-hoz hasonlóan már az első üzemnapjától kezdve „drót alatt” járt – és az ekkor még önálló társaság a zöld szín helyett a sárgát választotta járműveinek (később viszont ezek is bezöldültek, mielőtt pirosak lettek volna). Ahogy néhány kantonnal odébb, az első időkben itt is még a helyiérdekű jellegű szerelvények vágtak át a vonal névadójának számító hágón: a párnás és fapados osztállyal is felszerelt motorkocsik kéttengelyes személykocsikat vontattak. A többféle színterven és modernizáción átesett járművek egészen az ezredfordulóig közforgalomban álltak, de nemcsak „őshazájukban”, hanem egy részük az 1997-ig szintén egyenáramú Chur-Arosa vonalon is. A páros közlekedést lehetővé tevő távvezérlést azonban csak életük alkonyán kapták meg, s ezt az a két jármű is megtartotta, amelyet a régi sárga színre fényeztek vissza, változatlan műszaki és esztétikai tartalommal. Vontatott járműveik azonban teljes felújításon estek át… a La Bucunada néven ismertté vált harmadosztályú kocsit úgy rendezték be, hogy az utasok a helyi sajtokból és húsokból összeállított hidegtálat is megízlelhessék (a kocsi neve is az efféle étkezést takarja a helyi olasz-rétoromán nyelvjárásokban), míg a szintén az RhB által üzemeltetett, de a hegyek túloldalán önállóan működő Bellinzona-Mesocco vonal maradványát is megjárt vegyes osztályú kocsiban a párnás szakaszra vágyók kosarat kapnak… azaz fonott üléseket.

ABe30.JPGEgy a kettő közül... most éppen pihenő üzemmódban

C114_Ilanz.JPGMi az, sínen jár, sárga és mégsem villamos?...

C114-SitzGrupp.JPG...és még falatozni is lehet benne?

BC110_Ilanz.JPGKülönbségkereső játék...

BC110-2KlDSitzGrupp.JPG...de az igazi különbség odabent van. Mindjárt egy kosárra való...

A pont idén június végén a századik születésnapját ünneplő Bever – Scuol-Tarasp vonalat is egyből villamos vontatásra tervezték, de már váltakozó áramú rendszerrel. Az ide két méretben is épült mozdonyok nem kevés hasonlóságot mutatnak a Kandó-mozdonyokkal, főleg az ugyanolyan felépítésű rudazatos hajtás miatt, de a nagyobb változatnak még a tengelyelrendezése is megegyezik a mi gépeinkkel. Ennek ellenére mégis a kisebbik típusnak volt több magyar vonatkozása: az ezekbe került egyfázisú kollektoros motorok Déri-rendszerűek voltak a ’40-es években történt átépítésükig.

 Ge222_IlanzFront.JPGA kisebbik mozdonytípus

Ge222-SeitenwBeschr.JPG100 éves, de még mindig fitt...

Ge353_RabiusSolo.JPGVajon tényleg innét jön a V 40-es konstrukciója?

Ge353_TavanasaSeit.JPGÁlljunk csak meg egy pillanatra... hisz érdemes oldalról is megszemlélni.

A ’10-es években még az újfajta vontatási mód ellenére sem lehetett teljesen nélkülözni a gőzüzemet – különösen nem a téli időjárás alatt, amely nem mindig kíméletes a felsővezetékkel. Ezért állítottak 1911-ben a Bernina-vonalon két önjáró gőzhómarót is csatarendbe. Ezek tulajdonképpen Meyer-rendszerű (forgóvázas) szerkocsis gőzmozdonyok hat hajtott kerékpárral, és egy külön ikergépezettel a két és fél méter átmérőjű maróberendezésnek. A masina nagyobb hótömeg esetén még néha manapság is besegít a takarításba, a legfőbb feladata viszont az, hogy évente egyszer-kétszer a fotósok és a videósok örömére mutassa be a tudományát.

Egy évtizeddel később a már korábban megépült vonalak fölött is kihúzták a „pókhálót”, ami lehetőséget adott arra, hogy a gőzmozdonyoktól búcsút vehessenek: a kisebb példányok egy része az országban maradt, de a többi – a nagyokkal együtt olyan helyeken talált új hazát, mint Spanyolország, Brazília és Thaiföld. A helyükre pedig nem más került, mint a legendás Krokodil-mozdonyok. A jellegzetes felépítést a 11 tonnás tengelyterhelés tette szükségessé, így kerültek a motorok a forgóvázak fölé, míg az összes többi berendezést a vezérállások közti térben helyezték el. A tizenöt „hüllő” három szériában készült el 1921 és 1929 között, 794 kW-os teljesítményük 55 km/h-s végsebességre volt elég. Az új korszak azonban a kocsik terén is megnyilvánult, ekkor ugyanis már négytengelyes (de még nyitott peronos) járművekben foglalhattak helyet az utasok – ezek fapados változatából is megmaradt három, hogy a nosztalgiázni vágyók bőven jussanak ülőhelyhez.

 Ge414.JPGAkár a fűtőházban...

Ge414_Tavanasa.JPG

...akár a vonalon csípjük el, mindenképp jó fotótéma!

A Krokodiloknak volt egy 1927-ben épült tizenhatodik társuk is, amely azonban csak annyiban mutatott velük rokonságot, mint az aligátor vagy a gaviál a nílusi vagy ausztrál krokodilusokkal. Neki csak négy tengelye volt, rudazathajtás nélkül… de a legfontosabb különbséget egyenáramú mivolta jelentette, mivel a Bernina-vonalon járt. E vonalszakasz történetében ez volt a második és egyben utolsó mozdony… az elsőt 1916-ban építették hattengelyesként, de már ’29-ben kétharmadolták a tengelyszámát. Ez is megmaradt az utókornak, és ma a Blonay-Chamby vonalat járja a két ottani RhB-kocsival. De túlélte a Bernina-Krokodil is, noha a ’80-as évek közepén még nagyon úgy tűnt, hogy darabokban végzi, de francia vasútbarátoknak sikerült megőrizni. 1999-ben aztán visszatért a „hazai pályára”, és tíz évnyi kemény munkával ez is újra üzemképessé vált.

G182_OspizioBSolo.JPG

 Karrierje-csúcspontján: a Bernina-hágó tetején

G182_MiralagoSolo1.JPGEgyszer fent, egyszer lent... most éppen Miralago állomásán, a Lago di Poschiavo partján

G182-Drehgestell.JPGTartalomhoz a forma...

G182-FahrPult.JPG

Az egyenáram kötelez... a vezérálláson is.

Az első váltóáramú villanymozdonyok és a „krokik” egyszerre tűnedeztek el a forgalomból a ’70-es és a ’80-as évek során. Mindhárom típusból megmaradt egy-egy példány (illetve Krokodilból kettő is) nosztalgiacélokra, de kapott belőlük a Verkehrshaus, a müncheni Deutsches Museum és a berlini műszaki gyűjtemény is, megint mások pedig gyárak és iskolák udvarán emlékeztetnek a múltra. Az Albula-vonal tavaly megnyílt múzeumába is bekerült a korábban csak az állomás előtt kiállított mozdony – a múlt dokumentációja tehát kellő mértékben megtörtént. A Ge 2/4-es típusából egy alfaj is megmaradt több példányban: a kétéltű üzemre és középső vezetőállásra átépített tolatógépek.

 A legtöbb érdeklődő azonban nem csupán dokumentációra kíváncsi, hanem látható és hallható élményekre… így sokakban felmerülhet most a kérdés, hogy ez a sok mozdony és kocsi mikor kerülhet kamera elé, és mikor utazhatunk velük. Különösen akkor, ha nincs elég pénzünk ahhoz, hogy saját különvonatot rendeljünk, vagy legalábbis a különféle német és angol csoportokhoz csatlakozzunk. Gőzösös menethez évente általában három-négy alkalommal lehet szerencsénk, vagy egy davosi körút keretében (érintve a Wiesen- és a Landwasser-viaduktot is) vagy pedig Disentis felé, és ezek közül legalább egy télen van – már ha a mikulásvonatot nem számítjuk. A Krokodilok a nyári hónapokban minden hétvégén előfordulnak az Albula-vonalon mint „élményvonat”, a négytengelyes személykocsikkal illetve a nosztalgiának nem számító, de legalább jó fotózási lehetőséget kínáló nyitott kocsikkal. A Bernina-vonal már ennyire nincs jó helyzetben, itt már jóval ritkábbak a nosztalgiavonatok. A nagyközönség számára meghirdetett vonat egyébként nem túl drága szórakozás, különösen akkor, ha van valamilyen félárú, avagy teljesen ingyenes utazásra jogosító jegyünk, mert az még tovább tudja csökkenteni a költségeket.

 G107_WiesViad3.JPG

Gőzös Davos és Filisur között a Wiesen-viadukton...

Ge414_VorTrin.JPG

...illetve Krokodil a Rajna-szurdokban. És ez csak kettő a rengeteg fotólehetőségből!

G107_FilisurDreh.JPG

Az interaktivitás sem hiányozhat... a mozdonyok fordítása mindenkinek élvezetes testmozgás!

Aki azonban biztosra akar menni, annak célszerű idén az utolsó júniusi hétvégén a Scuol-ba vezető vonalat felkeresni, mert ott több különleges vonattal is találkozhatunk. Köztük egy olyannal, amely még tovább színesíti a RhB járműparkját, és koránál fogva is illő lenne itt a nosztalgiavonatok között emlegetni… de a jövő heti cikkünkben majd látható lesz, hogy ez miért is érdemel külön fejezetet.

A bejegyzés trackback címe:

http://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr455253990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Benbe · http://www.benbe.hu 2013.05.13. 20:00:00

Nagyon jó cikk, nagyon alaposan körbejártad a nosztalgia-járműveket! Gratulálok!

Néhány dolgot szeretnék pontosítani, illetve kiegészíteni: a Miralagónál levő tó neve Lago di Poschiavo. Csak a 31-34 pályaszámú Bernina-motorkocsik jártak az Arosán, mivel csak azok voltak kétfeszültségűek. Az RhB-val való egyesülés után az ABe 4/4 I-esek először zöld-elefántcsont, majd teljesen zöld színezést kaptak, de valóban a sárga volt az első festésük.

Az Albula-múzeumot 2012. június 8-án nyitották meg, ha jól emlékszem (egy héttel a disentisi buli előtt).

A Ge 2/4-esekből tulajdonképpen még kettő másik is megvan, narancs színben, Landquart fűtőházában várják a lángvágót. Egyikükben dízelmotor is van.

Azt hiszem, erre az írásra kell majd hivatkoznom az RhB-s cikkeim között: www.benbe.hu/cikkek/rhb.php Így a noszikocsikról nekem már nem kell írnom...

Ellátott utas · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2013.05.14. 16:56:45

@Benbe: Kösz a kiegészítéseket - beleraktam, és örülök, hogy jutott hely a munkásságod között. :-) Remélem, a másik cikknek is lesz majd...