Hova megy ez a vonat?

Minek színezzelek? - Kékzavar

2013. augusztus 15. Szerző: biciklis bakter

Az előző részekben tárgyaltuk a vasúti járművekről 650 – 750 nm hullámhosszúságon visszaverődő fényt, szót ejtettünk a dízelmozdonyokról, és a motorvonatokkal már belekóstoltunk egy másik színvilágba, a kékek világába is. Mielőtt a lehetőségek korlátlan tárházának ajtaját a személykocsik terén kinyitnánk, álljunk meg egy szóra a villamos vontatójárműveknél, hiszen akad érdekesség ott is.

DSCF2334.JPG

V41 523 psz. villanymozdony eredeti színezésben. Nincs sok közös a mai kékekkel

A villamos vontatás hőskorában, a 60-as évek elejéig a V40, V55 és V60 sorozatúű villamos mozdonyok zöld színt kaptak. Ennek miértjéről hosszasan gondolkodhatnánk, de ebben a korszakban a személykocsik és motorkocsik is a zöld színt viselték, ebből volt talán így a legtöbb, s így kézenfekvő lehetett ilyenre fényezni az új mozdonyokat.

DSCF2335.JPG

Zöld V60-as. Sosem volt kék, habár látta már a V41-eseket is.

A merőben új színterv, a kék szín alkalmazása a V41 és V42 sorozatú mozdonyok megjelenésével kezdődött az '50-es évek végén. A járművek a világoskék szín mellé krémfehér, vagy világossárga csíkokat is kaptak, előbb több vékonyat, majd egy vastagabbat, ahogy azt a ma is "élő" V42 527-es pályaszámú nosztalgiacélú mozdony is mutatja. A 70-es évek végétől az egységesítési hullámban aztán ezek a mozdonyok is megkapták a ma is ismerős sötétebb kék - sárga, és a főkeretnél szürke egyenfényezést.

DSCF1361.JPG

V41-es mozdony, fehér csíkkal, piros kiegészítővel.

Az 1963-ban megjelent V43-asok (ma: 431)  eleinte ugyancsak a világosabb kék fényezést kapták, és a kor szelleméhez igazodóan egyedi jellegű csíkozást is. A színtervet ma a 60. vasutasnapra eredeti színeire visszafestett V43 1001 pályaszámú mozdony szemlélteti. A '70-es években aztán a V43-asok fényezése is egyszerűsödött, maradt a sötétebb kék, a világosszürke főkeret, és a sárga a gép orrán. A MÁV egységes (egyszerűsített) színtervének apróbb módosításai voltak a '90-es évekig, például a főkeret szürke színe sötétedett. Az alapsorozatnál ez a színezés egészen a 2010-es évekig így maradt, amikor elkezdték alkalmazni a "retró" festést, azaz a kék, a sárga és a szürke árnyalatán is módosítottak. A ma főműhelyből kikerülő gépek is ilyen színterv szerint készülnek.

DSCF2233.JPG

V43 1001 eredeti fényezésében

DSCF2284.JPG

V43-asok egymás között: a 002-es a jelenlegi, mellette a 006-os az előző színterv szerint.

És akkor jött a kavarás. Az elővárosi "termék", mint olyan előtérbe helyezésével 1998-ban és 1999-ben a Ganz-ban és Dunakeszin 40 Bhv kocsit felújítottak. A kocsik új, szürke alapon kék-sárga csíkos fényezést kaptak. A kocsikhoz természetesen mozdony is dukál, így a V43 1299 pályaszámú gépet is ezekre a színekre festették át. A "Patkány-Szili"-nek becézett mozdony évekig viselte színezését, aztán ő is "Papagájosodott", 2299-es számon.

A V43-as sorozat egy része jelentősebb felújításon is átesett, digitális vezérléssel szerelték fel, ez lett a V43-2000-es sorozat (ma: 432). Természetesen mivel eltérő alsorozatról van szó, a fényezést is ehhez igazították: szakítva a korábbi színtervekkel, kétféle szürke, sárga, és sötétkék/lila színeket kapott a mozdony, ami nem igazodik sem az elővárosi kocsikhoz, amelyekkel használják (a "Posta-Bhv" kocsik kék alapon piros csíkkal futnak, róluk majd egy következő részben). Becenevük is "Papagáj-Szili" lett, a rikító színek miatt. Hogy ez a színterv miért jó, arról lehet vitatkozni, kíváncsiak vagyunk a Ti véleményetekre is.

DSCF2296.JPG

Papagáj-Szili élénk színes festéssel. Sok köze nincs a többi kékhez.

A Halberstedti kocsik bevásárlása után szóba került az érkezett vezérlőkocsikhoz való alkalmazkodás, így került sor a következő felújítás-sorozatra, melynek eredményeként megszületett a V43 3000-es alsorozat (ma: 433). A "Cirmos-Szili"-nek becézett sorozat már a fentebb említett világosabb szürke főkerettel és eltérő kék és sárga árnyalattal készült, de az alsorozat megkülönböztetéseképp a sárga rész az ablakok körül felfut a vezetőállás-ajtó fölé. Itt is inkább az alsorozat megkülönböztetése miatti eltérő fényezést látjuk, bár a kocsik, melyekhez készültek, kék alapon fehér csíkosak...

DSCF2289.JPG

Cirmos Szili, ahol a sárga rész eltérő a jelenleg futó fényezéshez képest.

Nem ejtettünk szót még a V63-as (ma: 630) sorozatról. A Gigantok is a V43-asok első festési színtervéhez hasonlóval jöttek ki a gyárból, majd a szokásos egyenfényezést (előbb a világosabb szürkével, majd a sötétebbel) kapták meg. Itt azonban a mai napig maradt a sötétebb szürke főkeret és az egyen-kék a gép oldalán. Nem világos, hogy akkor ezek a gépek most miért nem állnak be a "retró" festéses sorba.

DSCF4049.JPG

V63-as tehervonattal múlt vasárnap: maradt a sötétszürke főkeret.

A 2000-es évek elején beszerzett 1047-es (ma: 470) Taurus mozdonyok egy kicsit világosabb sárga orral ugyan, de követték az általános színárnyalatokat. Itt mindössze az idő fakította tovább a fényezést. Újdonság volt ugyanakkor, hogy a gépek oldalára egy nagy fehér MÁV-logó került, úgy, ahogy a 70-es évek végén az "új" egységes színtervnél a Nohabok oldalára.

DSCF11577.JPG

Taurusz, oldalán nagy MÁV-logóval. Utóbbiból nem lett hagyomány.

A legújabban beszerzett Traxx-ok (480-as sorozat) természetesen már nem igazodnak az előzőekhez, a kék és sárga árnyalatok megint másak lettek, és a gép két oldalán a MÁV-TRAKCIÓ felirat is megjelent sárga színnel a MÁV-logó mellett, és egy végigfutó sárga csík. A német "Werbelok"-ok mintájára készülő matricás mozdonyok magyarországi előretörésével párhuzamosan azonban a Traxxok és a Taurusok színei esetenként kevesebb jelentőséggel bírnak, mivel nemigen látszanak.

DSCF9433.JPG

Traxx, immár sárga oldalcsíkkal és a Trakciót hirdető felitarral.

A kérdés továbbra is az, hogy miért kell minden mozdonytípust és alsorozatot másképpen színezni? A mozdony jellegéhez igazodó apróbb differenciák természetesen lehetnek, amitől jobban néz ki a jármű, de az alsorozatok megkülönböztetésére ennél kevésbé feltűnő, ugyanakkor hatékony eszközök is vannak az egyébként használt színek felhasználása útján, pl. körbefutó csík, vagy egyéb jellegzetesség.

DSCF5450.JPG

Nem szóltunk róla, de a V46-os is szürke-kék-sárga, itt éppen a Kunszentmiklós-Tassra induló személyvonattal.

Ha csökkentjük a színek számát, és minden járművet egységesen fényezünk, kevesebb költséggel intézhető a nagyobb tételű festékbeszerzés, és a javítás is egyszerűbbé válik. Vitának természetesen továbbra is helye van, itt a lehetőség a Papagáj-Szili-kedvelők és a Traxx-mániások összecsapására!

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr535460062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

charlie 2013.08.15. 09:26:59

Szerintem a Szilik eredeti fényezése a legszebb.

Viszont tény, hogy az egyszínű kasztnit könnyebb festeni és olcsóbb is, ha minden egyforma lenne.

Siendor 2013.08.15. 16:21:59

Jó lenne a cirmos, ha a sárga leérne a főkeretig.

Gerilgfx 2013.08.15. 18:39:19

tökmind1, jó ez így.

♔batyu♔ 2013.08.15. 20:42:13

A V46-os mintájára festeném a Traxx-ot is. Sötétkét, sárga sávok, szerintem távolról ez jobban észrevehető, de dinamizmust is sugall.

Amúgy jól néz ki, ha a mozdony színe stimmel a vagonokhoz. A MÁV-nál ez sok esetben megvan, sőt szerintem jól is néz ki, annyi, hogy a vonatok némelyike nagyon koszos és ezért nem mutat.

jack o'neill 2013.08.17. 20:11:49

"V46-os is szürke-kék-sárga, itt éppen a Kunszentmiklós-Tassra induló személyvonattal."
Tolató mozdony egy elővárosi személyvonat élén, MÁV, 2013.
A pofám leszakad bameg....
Máshol meg Sziliből van a kerítés, annyi gép áll munka nélkül.

"Taurusz, oldalán nagy MÁV-logóval. Utóbbiból nem lett hagyomány."
Az nagyobb baj, hogy előbbiből, azaz a Taurusból sem lett hagyomány, pedig abból kellett volna még vagy 100 db...

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2013.08.23. 12:36:45

@jack o'neill: Tegnap délután 18:15-kor is volt V46-os a Kunszent-Köki személyvonaton. Nem Szilit előfogatolt, egyedüli vonógépként. Végülis fűtés nem kell, Vmax=80, elmegy az.

totii 2013.09.04. 18:55:42

A legjobban az tetszene nekem, ha teljesen egységes lenne a színterv, persze a járművekhez igazítva, és lehetőleg hozzáértő ember tervezze ezeket. A posta-Bhv-kra rossz ránézni, de a felújított gyorsvonati kocsiknál is eléggé rossz érzés fog el.
Ugyan ez a blog még csak kívülről nézte a színeket, de talán ott is betekinthetünk a káoszba és a bezártságérzetet fokozó narancsszínbe.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2013.09.30. 13:51:29

szerintem is az eredeti világoskék-sötétkék szili a legjobb, amihez illeszkedne a Karl Friedrich von S-Bahn által belinkelt gigant is.
azon a párton vagyok, hogy nem a meghajtás alapján, hanem a szolgáltatás alapján kellene megkülönböztetni (pl elővárosi/távolsági/ic) de mindnél kék alapszínnel! a pirosat felejtsük el.

gigantomán 2014.02.06. 08:25:36

@jack o'neill: Az a "vicces", hogy a Szöcskék üzemeltetése olcsóbb, mint a Sziliké, nyáron meg még vonatfűtés se kell, és 80-nál többel nem is lehet menni a kunszenti vonalon, így a Szöcskékkel majdnem tökéletesen lehet tartani a menetrendet. Mondjuk ez az egész úgy ahogy van, szégyen... De legalább olcsó. Ha már a "nemzeti légitársaságunk" is kvázi fapados lett..

Miklós Veréb 2017.01.17. 21:50:48

Szerintem is a V43 mozdonyok voltak a MÁV legszebb gépei de 1974-es takarékossági döntés alapján változott meg a színterv méghozzá Angol mintára,lehetett volna az eredeti csak egységesebb mint a V43 1229 KÍSÉRLETI Színterve a 70-es évek elején.

sanyikám 2017.08.27. 15:48:27

A 90-es években a szegedi V-43-asok festése eléggé toppon volt, főleg a 1230-as. Most meg csak lesek, hogy milyen igénytelenül néznek ki.

Tóth Kristóf Ádám 2022.02.01. 11:28:34

A V63-as sorozat első két prototípusa a 70-es évek elején gördült ki a gyárból 1 év eltéréssel és ezért még a V43-as mozdonyokhoz hasonló de nem megeggyező festést kapták.
A sorozat többi tagját 1980 és 1983 között gyártották és ezek már az egységesített színtervű fényezésben kerültek ki a gyárból. Tehát a V63 001-002 kivételével egyik gigant se viselhetné a világoskék és sötétkék festést.
süti beállítások módosítása