Múlt heti második, és más nézőpontból megközelített lisszaboni látogatásunk után még nem egyből a második legnagyobb várost, Porto-t vesszük célba, hanem a főváros melletti kisvárost. Sintra-t – erre azonban nemcsak síneken járó okokat tudunk találni.
Az állomás szomszédságában lévő étterem azulejo-cégtáblája ugyan nem teljesen valósághű, de akkor is találó
Arról már hallhattunk, hogy Lisszabonban csak nagy jóindulattal lehet központi pályaudvarról beszélni… a Santa Apolónia csak a távolsági forgalmat és egyes északi irányú helyiérdekű járatokat szolgálja ki. Az északnyugati irányú elővárosi vonal, amelynek Sintra a végállomása, a nagyon szép homlokzatú Rossio pályaudvartól indul, a hasonló nevű tér szélén a belváros szívéből – de közben ennek az állomásnak ez a járat jelenti az egyedüli forgalmát, hétköznap 10-15, hétvégén pedig 30 percenként indulva.
A múltkor már közöltünk képet a Rossio-ról, most jöjjön egy még jobb szembenézet...
...és egy részlet a homlokzatról!
A négyrészes (és többségében duplán közlekedtetett) Alstom-szerelvények egy hosszú alagúton át érik a külvárost, majd a nagyrészt bevándorlók által lakott panel-elővárosokon át – ez utóbbiak közül csak a Versailles-t idéző palotának helyet adó Queluz emelkedik ki – 40 perc alatt teszik meg a távot Sintra-ig. Az előző cikkben már esett egy-két szó az ország épületeit kívül és belül is elborító csempékről, az azulejo-król… ezekben több pályaudvar, így Sintra állomása sem szenved hiányt!
Mi másból álllhatna az állomásnév is, mint csempéből...
Az óra még a csempék nélkül is szép látvány lenne...
Ez is a pályaudvaron van, nem egy kastély kertjében...
Az utazás általában a pénztárnál kezdődik... és itt nagyon is jól indulhat
A látogatók többsége bal felé indul el az állomástól… nem véletlenül, mert erre van a XV-XVI. században épült királyi palota, melynek két kúpos konyhai kéménye már a vonatról leszállva is látható. A konyha mellett a legvonzóbb részletek itt egyes szobák plafonján található… és persze itt is azulejo-k sokasága várja a látogatót, ezek értékét tovább növeli, hogy itt alkalmazták őket először.
A palota főhomlokzata
Az egyik legnagyobb teremben is érdemes felfelé nézni...
Hattyúk tava plafonja
Egy szobával odébb viszont kevésbé jó pr-ral rendelkező madarakat találni odafent...
A már említett igen régi azulejo-k...
...és a kémény alulnézetből
A szemközti hegyen jól látszik a Mórok kastélya, de a másik fő célpont eme hegynek túloldalán látható, a romantikus stílusban átépített - és belülről is legalább ennyire megkapó - Pena-palota képében. Aki akarja, gyalog is megmászhatja a hegyeket, hogy ide eljusson, de a főbejáratig busz is jár.
A Mórok kastélya és az óváros a palota teraszáról
A Pena-palotát nem véletlenül tartják "mesekastélynak"...
...és ez közelebbről megszemlélve is igaz lehet.
Mindez szép és érdekes, de mit adhat Sintra egy közlekedésbarátnak a pályaudvarán kívül? Erre a választ akkor kaphatjuk meg, ha az állomástól jobbra fordulunk… a közeli sétálóutca másik végén van – kissé elrejtve, a közeli körforgalom bal oldalán – a helyi villamos végállomása. Ez az 1000 mm-es vonal viszont nem városi közlekedési eszköz, hanem Praia da Macás-ba, az óceán partján lévő kis falucskába vezet ki.
Nem sokkal a városi végállomás előtt...
...és útban a part felé
Nemcsak a járművek miatt "élő múzeum" ez a villamosüzem is...
Egy kis ízelítő az előbbi esőbeálló falán a célállomásból, illetve annak régi állapotából... természetesen azulejo-n
A végállomás melletti szálloda neve igencsak árulkodó...
Óceáni éghajlat, mediterrán hangulat...
Villamos az óceán partján... további szavak nem szükségesek
Eddig és ne tovább... a túlsó parton már az USA van...
Noha múltkori lisszaboni cikkünk kapcsán kiderült, hogy Portugália csak az európai kontinens legnyugatibb országa, de azt továbbra is kijelenthetjük, hogy az 1904-ben megnyílt villamos Európa legnyugatibb fekvésű üzeme - másik nevezetessége pedig, hogy még ma is a megnyitás idejéből származó járművek közlekednek rajta. Az USA-beli Brill cégnél készült motor- és pótkocsik egy része nyitott, a többi pedig zárt… három zárt motorkocsi viszont egy kicsit kilóg a sorból, mert azok a lisszaboni járművekkel azonos szekrényeket kaptak 1945 és 1948 között. A vonal történelme ugyanúgy nem mutat sok változatosságot, mint a járműveké – leszámítva azt, amikor a 2000-es években koncesszióban adták egy angol turistabuszos cégnek, de az nem találta meg a számítását.
Az eddig látott két kocsi is a modernizált szekrényűek közé tartozik
Két évtizede még a lisszaboni kocsik is így néztek ki belül...
Amerikai alváz, angol menetkapcsoló...
...csak a szekrény helyi, meg persze a környezet!
Az egykoron a vasútállomástól kiinduló vonal mostani végállomásától a vonal a hegyi úttal párhuzamosan kanyarog lefelé, a Ribera megállónál található a járműtelep (sokáig csak innen indultak a villamosok), majd délies hangulatú kertek és lugasok között halad tovább, hogy 40 perccel később befusson a végállomására – ahonnan már csak 100 métert kell gyalogolni a villamosból is jól látható Atlanti-óceánhoz.
A villamosozásra tavasztól őszig van lehetőség péntektől vasárnapig. Szezon elején a két órás ütem délben megtörik, míg június közepétől szeptember közepéig óránként járnak némi ebédszünettel - így egy nap kétféle járművet is forgalomban láthatunk, keddtől csütörtökig pedig a különjáratoké a pálya. Az utazás nem drága élvezet, csak 2 €-t kell leszurkolni egy menetért.
Nem itt jár azonban az egyetlen „szárazföld széli” villamos az országban – útibeszámolónk befejező részében a másik ilyen vonalról is több információt kaphatunk.