Hova megy ez a vonat?

Portugália revisited 2. – Sintra

2013. szeptember 26. Szerző: Ellátott utas

Múlt heti második, és más nézőpontból megközelített lisszaboni látogatásunk után még nem egyből a második legnagyobb várost, Porto-t vesszük célba, hanem a főváros melletti kisvárost. Sintra-t – erre azonban nemcsak síneken járó okokat tudunk találni.

100_7260.JPG

Az állomás szomszédságában lévő étterem azulejo-cégtáblája ugyan nem teljesen valósághű, de akkor is találó

Arról már hallhattunk, hogy Lisszabonban csak nagy jóindulattal lehet központi pályaudvarról beszélni… a Santa Apolónia csak a távolsági forgalmat és egyes északi irányú helyiérdekű járatokat szolgálja ki. Az északnyugati irányú elővárosi vonal, amelynek Sintra a végállomása, a nagyon szép homlokzatú Rossio pályaudvartól indul, a hasonló nevű tér szélén a belváros szívéből – de közben ennek az állomásnak ez a járat jelenti az egyedüli forgalmát, hétköznap 10-15, hétvégén pedig 30 percenként indulva.

100_7593.JPGA múltkor már közöltünk képet a Rossio-ról, most jöjjön egy még jobb szembenézet...

100_6920.JPG...és egy részlet a homlokzatról!

A négyrészes (és többségében duplán közlekedtetett) Alstom-szerelvények egy hosszú alagúton át érik a külvárost, majd a nagyrészt bevándorlók által lakott panel-elővárosokon át – ez utóbbiak közül csak a Versailles-t idéző palotának helyet adó Queluz emelkedik ki – 40 perc alatt teszik meg a távot Sintra-ig. Az előző cikkben már esett egy-két szó az ország épületeit kívül és belül is elborító csempékről, az azulejo-król… ezekben több pályaudvar, így Sintra állomása sem szenved hiányt!

100_6918.JPGMi másból álllhatna az állomásnév is, mint csempéből...

100_6915.JPGAz óra még a csempék nélkül is szép látvány lenne...

100_6919.JPGEz is a pályaudvaron van, nem egy kastély kertjében...

100_6914.JPGAz utazás általában a pénztárnál kezdődik... és itt nagyon is jól indulhat

A látogatók többsége bal felé indul el az állomástól… nem véletlenül, mert erre van a XV-XVI. században épült királyi palota, melynek két kúpos konyhai kéménye már a vonatról leszállva is látható. A konyha mellett a legvonzóbb részletek itt egyes szobák plafonján található… és persze itt is azulejo-k sokasága várja a látogatót, ezek értékét tovább növeli, hogy itt alkalmazták őket először.

100_7105.JPGA palota főhomlokzata

100_7126.JPGAz egyik legnagyobb teremben is érdemes felfelé nézni...

100_7113.JPGHattyúk tava plafonja

100_7148.JPGEgy szobával odébb viszont kevésbé jó pr-ral rendelkező madarakat találni odafent...

100_7155.JPGA már említett igen régi azulejo-k...

100_7188.JPG...és a kémény alulnézetből

A szemközti hegyen jól látszik a Mórok kastélya, de a másik fő célpont eme hegynek túloldalán látható, a romantikus stílusban átépített - és belülről is legalább ennyire megkapó - Pena-palota képében. Aki akarja, gyalog is megmászhatja a hegyeket, hogy ide eljusson, de a főbejáratig busz is jár.

100_7192.JPGA Mórok kastélya és az óváros a palota teraszáról

100_7257.JPGA Pena-palotát nem véletlenül tartják "mesekastélynak"...

100_7204.JPG...és ez közelebbről megszemlélve is igaz lehet.

Mindez szép és érdekes, de mit adhat Sintra egy közlekedésbarátnak a pályaudvarán kívül? Erre a választ akkor kaphatjuk meg, ha az állomástól jobbra fordulunk… a közeli sétálóutca másik végén van – kissé elrejtve, a közeli körforgalom bal oldalán – a helyi villamos végállomása. Ez az 1000 mm-es vonal viszont nem városi közlekedési eszköz, hanem Praia da Macás-ba, az óceán partján lévő kis falucskába vezet ki.

100_6853.JPGNem sokkal a városi végállomás előtt...

100_6899.JPG...és útban a part felé

100_6900.JPGNemcsak a járművek miatt "élő múzeum" ez a villamosüzem is...

100_6903.JPGEgy kis ízelítő az előbbi esőbeálló falán a célállomásból, illetve annak régi állapotából... természetesen azulejo-n

100_6873.JPGA végállomás melletti szálloda neve igencsak árulkodó...

100_6880.JPGÓceáni éghajlat, mediterrán hangulat...

100_6874.JPGVillamos az óceán partján... további szavak nem szükségesek

100_6876.JPGEddig és ne tovább... a túlsó parton már az USA van...

Noha múltkori lisszaboni cikkünk kapcsán kiderült, hogy Portugália csak az európai kontinens legnyugatibb országa, de azt továbbra is kijelenthetjük, hogy az 1904-ben megnyílt villamos Európa legnyugatibb fekvésű üzeme - másik nevezetessége pedig, hogy még ma is a megnyitás idejéből származó járművek közlekednek rajta. Az USA-beli Brill cégnél készült motor- és pótkocsik egy része nyitott, a többi pedig zárt… három zárt motorkocsi viszont egy kicsit kilóg a sorból, mert azok a lisszaboni járművekkel azonos szekrényeket kaptak 1945 és 1948 között. A vonal történelme ugyanúgy nem mutat sok változatosságot, mint a járműveké – leszámítva azt, amikor a 2000-es években koncesszióban adták egy angol turistabuszos cégnek, de az nem találta meg a számítását.

100_6895.JPGAz eddig látott két kocsi is a modernizált szekrényűek közé tartozik

100_6865.JPGKét évtizede még a lisszaboni kocsik is így néztek ki belül...

100_6860.JPGAmerikai alváz, angol menetkapcsoló...

100_6856.JPG...csak a szekrény helyi, meg persze a környezet!

 Az egykoron a vasútállomástól kiinduló vonal mostani végállomásától a vonal a hegyi úttal párhuzamosan kanyarog lefelé, a Ribera megállónál található a járműtelep (sokáig csak innen indultak a villamosok), majd délies hangulatú kertek és lugasok között halad tovább, hogy 40 perccel később befusson a végállomására – ahonnan már csak 100 métert kell gyalogolni a villamosból is jól látható Atlanti-óceánhoz.
A villamosozásra tavasztól őszig van lehetőség péntektől vasárnapig. Szezon elején a két órás ütem délben megtörik, míg június közepétől szeptember közepéig óránként járnak némi ebédszünettel - így egy nap kétféle járművet is forgalomban láthatunk, keddtől csütörtökig pedig a különjáratoké a pálya. Az utazás nem drága élvezet, csak 2 €-t kell leszurkolni egy menetért.

Nem itt jár azonban az egyetlen „szárazföld széli” villamos az országban – útibeszámolónk befejező részében a másik ilyen vonalról is több információt kaphatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr275532034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2013.09.26. 22:48:13

Szép összeállítás, nagyon tetszett. Tizenöt év után megint el kellene menni arrafelé.

(Egy zárójeles megjegyzés: csak akkor kell kötőjellel toldalékolni, ha a szó néma hangzóra végződik)
süti beállítások módosítása