Ahogy arról már hosszan cikkeztünk az előző évben, Németországban inkább a keleti tartományok bővelkednek kisvasutakban, azon belül is a legtöbbet Szászország területén találhatjuk, és még néhányat a szomszédos Szász-Anhaltban. De nemcsak a kisvasutakra és nemcsak az ország ezen részére igaz, hogy minél jobban haladunk észak felé, annál kevesebb látványosságba botlunk bele. Ha most eltekintünk a 750 mm-nél keskenyebb nyomközű hálózatoktól (melyek között bőven találni egykori úttörővasutakat, meg a gazdasági- és téglagyári vasutak ottani megfelelőit), és a Prignitzer Kleinbahn egy újjászületett darabjától, akkor egészen a Balti-tengerig kell utaznunk az élményekhez – itt azonban a hasonlóságok ellenére igencsak rendhagyó látvány fogad.
Ez nem "fotósopp", legfeljebb csak némi ellenfény...
A Rostock-Wismar vasútvonalon (amelynek két végpontját nemcsak Berlinből, de Hamburgból is könnyen megközelíthetjük) található Bad Doberan vasútállomásáról kiinduló kisvasút első ránézésre nem különbözik sokban szász társaitól, a kocsik színe alapján pedig a Harz-ban látottaktól pláne nem. Igaz ez a nyomtávra is, amely azonban mindegyiktől eltér: a helyes érték itt 900 mm. Legalább ilyen különös a vonal beceneve is: Der Molli, ami még az Eisenbahn és a Lokomotive szavak nőnemű mivoltával is ellentmondásban van… igaz viszont, hogy nem az első mozdonyok egyikét hívták így, mint például Debrecenben. A név eredetére rengeteg történet van, a legvalószínűbb az, hogy egy idős hölgy szólította magához az ilyen névre hallgató kiskutyáját, mikor meglátta az első vonatok egyikét – de a járókelők már csak a szerelvényre figyeltek fel.
Egy utca közepén lévő vonatra kutya nélkül is könnyű felfigyelni...
A 900 mm-es nyomtáv nem egyedülálló Európában, ráadásul a lehető legkülönbözőbb helyeken találkozhatunk vele. Az egyik ilyen hely az északi-tengeri Borkum szigete, ahol a sziget egyetlen (hasonló nevű) települése és a kikötő között járó kisvasutat építették meg így. De ugyanezen járnak Linz és Lisszabon villamosai is. A hasonló méretű „vadhajtásokkal” is német nyelvterületen és az Ibériai-félsziget felé találkozhatunk: Chemnitz-ben 1987-ig létezett a 925 mm-es hálózat – azóta viszont már csak a múzeum néhány vágányán találkozni vele – míg a Palma-Soller vonal és az ahhoz csatlakozó villamos nyomtáva 914 mm.
Az anekdota 1886-ból származhat, ekkor indult meg az első szerelvény Bad Doberan-ból (ahová a nagyvasút három évvel korábban ért el) Heiligendamm-ba. Ez a hely már akkor is többszörösen kultikusnak számított: itt nyílt meg egy évszázaddal korábban a Balti-tenger első fürdője német területen, majd 1823-ban itt létesítették a kontinens első lóversenypályáját. A létesítményeket az itt nyári rezidenciát fenntartó mecklenburgi hercegek is szívesen látogatták, és egy pompás hársfasorral szegélyezett utat is létesítettek hozzá. A vasútnak köszönhetően azonban a fürdőélet valóban a tömegek szórakozási lehetőségévé vált.
Heiligendamm házai a mólóról nézve... a "fehér város" megnevezés további magyarázatára nincs szükség
(forrás: Wikipedia)
Az első időszakban a mozdonyok és a kocsik kinézete a gőzüzemű városi és elővárosi vasutakat idézte, de ez nagyon jól illett a vonalvezetéshez is, mivel a vonal mai napig Bad Doberan központján vezet át, először teljes egészében a szűk belvárosi utcákon, mintha csak villamos lenne, majd némileg konszolidáltabban a külső villanegyedeken.
Behajtani tilos... csak lemaradt a "Züge frei" tábla alóla...
A "Stadtmitte" megállóhely itt nemcsak képletesen értendő!
Goethestrasse - a nagypanel és a kockakő egy-két éve már a múlté
Bad Doberan látványosságai közé tartozik még a székesegyház...
...valamint az egykori hercegi rezidencia fényét emelő fehér-...
...és vörös pavilon. Az előbbiben étterem, ebben pedig művészeti galéria van ma.
Ezeken a látnivalókon kívül megtekinthetők még itt az egykori hercegi paloták, amelyek ma a város közigazgatási és kulturális központjaiként szolgálnak, valamint a fürdőéletnek is emléket állító helytörténeti kiállítás... de egyedülálló különlegesség Frank Zappa mellszobra is. Utóbbi muzsikus emlékét még életében megtisztelték egy 25 éve minden júliusban megrendezésre kerülő rock- és jazzfesztivállal is.
A rengeteg fürdőző elszállításához pár évtized után már kevés volt ez a járműpark és infrastruktúra, ráadásul egyre több part menti település is igényt formált arra, hogy hozzájuk is kényelmesen érkezhessenek a vendégek. Emiatt egyre erősebb mozdonyok és nagyobb kapacitású kocsik érkeztek egészen 1932-ig, amelyek már sokkal jobban hasonlítottak más kisvasutak járműveihez, és ezek már az új vonalszakaszon is közlekedthettek 1910-től: az új végállomás Arendsee lett, amelyet a vonatok Brunshaupten-en át értek el. Ezt a két települést azonban már nem érdemes a menetrendben keresni – de a térképen sem, mivel 1938-ban a kettő összevonásával jött létre Kühlungsborn.
Indulásra váró vonat Kühlungsborn West (egykor Arendsee) végállomáson
Ez a szerelvény ugyanott áll, de már csak kiállítási tárgyként
Az ’50-es években „tanvasútként” is használt vonalon a városi szakasz miatt nem lehetett nagyvasúti kocsikat szállítani, az átrakásos teherforgalom pedig nem érte meg, így azt 1969-ben szüntették meg. A teljes felszámolást viszont itt is sikerült elkerülni, és még műemléki védettséggel is biztosították a jövőt – ez azonban a járművekre nem vonatkozhatott, hiszen az összes kocsi új, modern szekrényt kapott. A centenáriumra egy szalonkocsit is kialakítottak, azokból a kocsikból pedig, amelyeket nem vontak be a modernizációba, nosztalgiaszerelvényt kezdtek kialakítani.
A modernizált kocsik kívülről már szinte mind egyformák (legfeljebb némelyiken kevesebb az ablak)
Belül jól megfér a faburkolat a csövekkel és műbőrrel, de gondoltak a többcélú térre is...
Az egyik normál kocsiban azonban a nemesebb faborítással sem spóroltak
A Traditionszug kocsijai így néznek ki...
Az egyikbe párnás szakasz...
...a másikba pedig büfé jutott.
Nincs keletnémet kisvasúti szerelvény poggyászkocsi nélkül... ez igaz az itteni Traditionszug-ra is, de ebbe még postaszakasz is helyet kapott!
1995 októbere óta itt sem DB-felségjel alatt járnak a vonatok, az új üzemeltető neve Mecklenburgische Bäderbahn Molli lett. Ennek az égisze alatt épült meg a második szalonkocsi, és kezdődött el a vonal felújítása több részletben, amelynek utolsó szakaszát, a külvárosi részt mindössze csak pár éve fejezték be. Szükség is volt erre, hiszen ismét lett kereslet a vidékre: nemcsak a lóversenyek a ’60-as években megszűnt hagyományát élesztették újra, de Heiligendamm szanatóriumként használt épületeiben is elegáns szállodákat rendeztek be (ahol egyébként 2007-ben a G8-as cúcsot is tartották).
A szállodakomplexum néhány épületéből már sejthető, hogy ez már nem holmi SZOT-üdülő... (forrás: Wikipedia)
A hat gőzmozdony közül a legfiatalabbat is ez a vasút szerezte be… de nem használtan! Még nincs öt éve sem, hogy a 99 2324-es pályaszámú gép vadonatújan kigördült volna a Meiningen-ben található gőzösműhelyből… de mégsem ez a legfiatalabb gőzmozdony Németországban, hanem az első szász sorozat (I K) rekonstruált darabja, amelyet már említettünk a Preßnitztalbahn-nál.
Egy alig öt éves gőzmozdony nem sokkal születése után a berlini turisztikai vásáron (ITB) kiállítva
Télen ugyan csak egy szerelvény ingázik a világos órákban, áprilistól októberig azonban óránként járnak az akár tíz kocsiból is álló vonatok, amelyekbe a szalonkocsikat is besorozzák büfészolgáltatás keretében… az utasok itt főtt virslit, ruszlis szendvicset és pirított hagymával szórt zsíros kenyeret is fogyaszthatnak. A szerelvények egyébként Heiligendamm-ban kereszteznek, egyedül itt találunk forgalmi szolgálatot és biztosítóberendezést is. A peremidőszakokban a vonatok helyett „Molli-buszok” járnak, némelyiknek Rostock a kiindulási- vagy végállomása. A retúrjegy ára 12 €, de aki hetijegyet vált, az már 22,50 €-ból megússza az összes vonatozást.
Aki fogyasztani akar, annak egyértelmű, hogy mit kell keresnie a vonatban...
...ebben a szépségben mindenkinek jut hely!
Virág, étlap, csipketerítő, asztali lámpa, függöny, fűzött étlap... még egy nagyvasúti étkezőkocsiban is ritka ez így együtt...
A kéregjegy és a gépesítés itt (valamint a Harz-ban is) kényelmesen megfér egymással... a nyomtató tetején lévő forgó állványnak köszönhetően többféle színű valódi jegykartont is ki lehet választani a nyomtatásra - ami lézerrel történik!
Ez nem esztergapad, hanem ez is pénztári (!) kéregjegynyomtató, csak még a mechanikus fajta...
A végállomáson, Kühlungsborn West-en tárolják a Traditionszug kocsijait – ezek között a már látott párnás és büfészakaszos mellett akad a ’60-as éveket idéző is – a régi áruraktárban pedig emlékmúzeumot alakítottak ki. A nosztalgiavonatok (amelyet itt is mint „száz éves vonat”-ot emlegetnek) havonta többször közlekednek vagy a „megszállottaknak” vagy családoknak szánt programokkal, de a vasútbarátokat (meg persze a „civil” látogatókat) legalább ennyire érdekes lehetnek az állomásépületekben kialakított apartmanok, és a Kühlungsborn Ost állomás épületében létesített étterem is.
A múzeum mellett egy kis büfé is van, amelynek "kerthelyisége" mi más is lehetne, mint egy nyitott teherkocsi... az emeleten pedig a vendégszobákat találhatjuk meg!
Árumérleg a múzeumban, a háttérben pedig az előbb látott jegynyomtató...
Bad Doberan-tól még több mint száz kilométeren át mehetünk keletnek „száraz lábbal”, mielőtt a német szárazföld végébe ütköznénk… mielőtt azonban erre sor kerülne, még egy kisvasúttal találkozhatunk - a jövő héten - amely legalább annyira érdemes egy utazásra, mint az általa érintett környék.
