Hova megy ez a vonat?

Vonatforgalom-szabályozás miatti késés - meg amit a kifejezés takar

2014. január 16. Szerző: Laptoptáskás Ügynök

 

Blogunk szerzői többször kipróbálták magukat abban a témakörben, ami - sajnos - hazánkban a legtöbbször előkerül a közbeszédben, ha a vasútról van szó: késik, már megint késik, miért késik... A késések elemzése kapcsán egy többrészes sorozatban próbálkoztam bemutatni az elvi lehetőségeket, valamint egy konkrét forgalmi esemény kapcsán írtunk esettanulmányt is egy megélt, igencsak jellemző eseménysorról. A mostani is megtörtént eset lesz, mégpedig egy 2014. január 10-én, pénteken tett Budapest-Veszprém utazás folyamán tapasztaltak összegyűjtése. A helyzetben az volt az újdonság, hogy immár egy modern telefonnal felszerelkezve, a VonatDroidon tudtam élőben követni az eseményeket. Így jobban informált voltam a körülöttem ülőknél, de amit láttam, messze nem volt szívderítő látvány. Miért? Elmondom.

Az említett, egyébként az átlagosnál kevésbé fagyos pénteki napon a 9054-es számú vonatot céloztam meg, amely a Déli pályaudvarról rendben el is indult. Említettem korábban e blogon azt is, hogy Veszprém felé december óta jelentősebb fejlesztések kapcsán több lett a vonat, ám már akkor feszegettem egy kicsit a növekedő zavarérzékenység problémáját. Nem boldogít különösebben, hogy igazam volt. Az érintett időszak menetrendi sémája az elemzés szempontjából releváns egyvágányú szakaszon így néz ki papíron:

20_1.png

A papíron tervezett menetrend. A követhetőség kedvéért minden keresztezést megjelöltem egy-egy színnel. Dőlttel a meg nem állások vannak jelezve.

Stabil utunk volt egészen Gárdony bejárati jelzőjéig, ahol viszont megálltunk, és nem is nagyon akaródzott indulni. Kihasználva az elérhető információforrást, rögtön láttam, hogy a Köki-Fehérvár gyorsított áll előttünk, őelőtte pedig a 9006-os gyors. Jó tíz perc elteltével indultunk meg (szerencsére az előttünk lévő vonatnak se volt már menetrendi megállása Székesfehérvárig), így Székesfehérváron volt negyed óra késésünk. A 9006 rosszabbul járt, mintegy 25 perc késésben volt már ekkor. Tekintve, hogy szemből is elég akadozva jöttek a vonatok (9055, az ellen-Kökis, valamint az Agram), én biztosítóberendezési hibára gyanakszom, bár ez utólag nem derült ki (a rendszer a címben látható kifejezéssel intézte el az összes érintett vonatot, amelyekről szó lesz), és nem is igazán lényeges.

A lényeg az, hogy adott volt egy műszaki hiba, amiről nagy valószínűséggel senki sem tehetett, vélhetően mindent megtettek a helyreállítása érdekében, ami valószínűleg sikerült is. Bár késés volt, némiképp értvén a rendszer működését azt gondoltam, ez eddig oké. Csakhogy Székesfehérvár után (ahol a forgalmistának az álló kijárat ellenére nem volt valami sietős meneszteni minket, kényelmesen csukdosta a halberstadti kocsik ajtaját) az egyvágányú szakaszon jöttek az érdekességek. Terjengős leírkálás helyett a fentihez hasonló táblázatban mutattam be, hogy mit sikerült a forgalomirányításnak kezdenie a kialakult helyzettel.

20_2.png

A megvalósított közlekedés. A keresztek eltolódása a színek segítségével jól követhető.

Igen, akik ismernek, sejtik, hogy mekkora volt a fejem a végére, és egyéb hasonló élményekhez képest ezúttal - hála a technikának - azonnal láttam, hogy hol hibáztak. Legyűjtve az érintett vonatok időadatait, most így itt a lehetőség bemutatni azt, hogy egy kissé terhelt egyvágányú vonalon mit jelent egy, azaz 1 darab ilyen jellegű mulasztás. Nézzük!

Szándékosan az észrevehetőség kedvéért pont azt a keresztet jelöltem pirossal, ami nem volt rendben. Vagy a menetirányítók felejtették el túl gyorsan, hogy Hajmáskér állomás (kicsit később meg mintha mégis eszükbe jutott volna), vagy - ami valószínűbb - volt egy kis oda nem figyelés a dologban. Lássuk azt mindenek előtt, hogy a 9006 székesfehérvári indulása után még bőven lett volna idő a veszprémi gyorsvonati kereszt áthelyezéséről rendelkezni. Vegyük észre azt is, hogy Hajmáskéren Siemens-Halske biztosítóberendezés van, amely nem éppen egy modern darab, de jóval gyorsabb működésre képes, mint a kulcsrögzítős, kézi váltóállítású jutasi pályaudvar (ez a szempont a késések jelenléte miatt igenis fontos). Ezzel az egy módosítással végigvezethető, hogy mi történt volna akkor, ha meglépik az ütemes gyorsok keresztjének Hajmáskérre áttételét (amire régebben rendszeresen volt példa, ha akkora volt a késés).

20_3.png

Itt a piros, hol a piros? Mi van, ha Hajmáskéren van? Egész más a vonatok fekvése azonnal.

Nem is lehetne szebben bemutatni, mit jelent a késéseknél a dominó-effektus. Ha az összes vonatot megnézzük, ki is számolható, hogy ki hogyan járt volna jobban. Vegyük először az "input" adatokat:

  • 9006: 24 perc késés
  • 9054: 18 perc késés
  • 9056: 1 perc késés
  • 9003: 7 perc késés
  • 247: 0 perc késés

Összesen ez kerek 50 perc késés, amiről - tételezzük most fel - teljes egészében nem tehetett senki. Mire a szakasz "túlsó végére" átértek, a következő történt velük:

  • 9006: 19 perc késés
  • 9054: 31 perc késés
  • 9056: 20 perc késés
  • 9003: 22 perc késés
  • 9053: 1 perc késés
  • 247: 0 perc késés

Ez meg már összesen 93, majdnem kétszer annyi, mint amennyi volt. Nézzük meg, mi van akkor, ha a 9006-9003 keresztezést átrakják Hajmáskérre:

  • 9006: 21 perc késés
  • 9054: 20 perc késés
  • 9056: 5 perc késés
  • 9003: 7 perc késés
  • 9053: 0 perc késés
  • 247: 0 perc késés

Érdekes, így csak 53 perc adódik, ami viszont érdemben nem több annál, amennyit a bekövetkezett hibák valóban indokoltak. Valóban sok volt a vonat a rendszerben ekkor, csökkenteni, pufferelni nemigen lehetett, azonban az adatokból gyönyörűen látszik, hogy mintegy 40 perc pluszkésést okozott az, hogy egy 6-7 perces állomástávon egy kereszt áthelyezése nem történt meg. Fontos információ az is, hogy a szent és sérthetetlen InterCity pontossága a keresztáthelyezés, sőt, a 9054 veszprémi megvárása mellett is megtartható lett volna! Említsük meg továbbá azt a tényt is, hogy a pontos 9013-ból forduló 9016 így már nem tudott a Citadella előtt megindulni, és 40 percnyi induló késést kapott a 15-20 helyett, valamint azt is, hogy az ábrákon már nem szereplő 9061 (ind.: 17:17, Veszprém) pontos indulása ilyen módon már szinte esélytelen volt (kézi váltóállításos állomáson 10 perc alatt igen necces körüljárni és fékpróbázni is rendesen) révén, a szerelvény a géppel a 9054-ből fordul (papíron 41 perc alatt). Még egy köveetkezmény, ami az ábrákon már szintén nem látható, hogy az egyébként közel pontos 906 (érk.: 17:56 Veszprém) szinte beérte a 9056-ot, ami a hatórási gyorsvonati kereszt bonyolításában is okozhatott kisebb feszültségeket. Mindezekkel együtt a forgalomirányítás egyetlen hibájával okozott késés bőven egy óra fölé került...

Hogy mi a tanulság? Komoly rendszerkritika az, hogy míg az utasok már jó ideje látják a vonatkövetőket, egy csomó adatról azonnal értesülnek, a hozzáértők sok mindent könnyűszerrel kiszámítanak, előre becsülnek (én magam se hittem el az utolsó pillanatig, hogy nem Hajmáskéren lesz az a kereszt...), miközben a forgalom irányítását végzők (a menetirányítóktól a forgalmistákig) még mindig a bő 100 éves módszernél, a körbetelefonálásnál tartanak. Az adatok ily módon kevésbé rendszerezetten futnak be, nincs vizualizáció, sokkal nehezebb jó döntéseket meghozni. Ez pedig félő, hogy az utasok részéről kezd el nem kívánatos döntéseket termelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr75759929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Z. 2014.01.16. 08:59:20

Kiváló és hiánypótló írás, köszönet érte! A megbocsáthatalan bűn az, hogy a szociális foglalkoztatás és az egyszeri beruházási igény miatt a központi forgalomirányítás lényegében tabu. A kétvágányos vonalakon békeidőben még jó ez a 19. századi színvonalú bohóckodás, de az egyvágányos fővonalakon ez már 50 éve túlhaladott.

Dr. Z. 2014.01.16. 08:59:21

Kiváló és hiánypótló írás, köszönet érte! A megbocsáthatalan bűn az, hogy a szociális foglalkoztatás és az egyszeri beruházási igény miatt a központi forgalomirányítás lényegében tabu. A kétvágányos vonalakon békeidőben még jó ez a 19. századi színvonalú bohóckodás, de az egyvágányos fővonalakon ez már 50 éve túlhaladott.

Dr. Z. 2014.01.16. 09:04:20

Kiváló írás, köszönet érte! Az a pályavasút igazi megbocsáthatalan bűne, hogy a szociális foglalkoztatás és az egyszeri beruházási költség igénye miatt a központi forgalomirányítás lényegében tabu. Kétvágányú vonalon békeidőben még elmegy ez a 19. századi bohóckodás, egyvágányos fővonalon viszont már 50 éve túlhaladott.

v2peti 2014.01.16. 09:50:08

@Dr. Z.: Ez azért nem egészen így van! A 25-ösön nemrég épült ki a KÖFI, de a 15-21-en (GYSEV) is a közelmúltban lett központi forgalomirányítás. Szóval nem igaz, hogy nincsen ilyen. Csak ehhez az kell, hogy minden állomás be legyen kötve.
Így a 20-as ezen szakaszán Sárszentmihály, Csór, Inota és Hajmáskér lenne bekötve Várpalotára. /Bár lehet, hogy Hajmáskéren néha lenne szolgálat, bár nem tudom, a két fűzfői gyárból (papírgyár, nitrokémia) még mi üzemel./ De ha van is erre szükség, az is csak részlegesen.

Carada 2014.01.16. 10:05:46

Laikus, de műszaki beállítottságú emberként nagyon örülök az ilyen és hasonló posztoknak, mert segítenek megérteni az összefüggéseket. Ami szomorú, hogy itt is egy rendszerszintű hibát láthatunk, ami nem múlik el egyhamar. Tegnap ugye (ismét...) összeomlott a 30a-n a közlekedés... Én autóval próbáltam átjutni a sínek túloldalára, nem volt egyszerű.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.16. 10:40:18

Ugyanez a cég repülő kereszteket fog lebonyolítani Piliscsaba és Pilisvörösvár között.

.

Más:

Észak-Amerika valamely vasútjáról szóló dokumentumfilmben láttam, hogy kiszóltak a mozdonyvezetőnek, csökkentse a sebességet 45- ről 30 mp/h-ra, így a kereszt helyén nem kell megállnia, hamarabb bonyolódik a kereszt.

Bezzegvasútnál (ezt a Bahn TV-n láttam) említettek olyan esetet, amikor szintén a mozdonyvezetőt informálták, hogy ne a jelzők alapján menjen Vmax-al, hanem csak 80-al, de így mindig lesz az előtte levő között annyi térköz, hogy nem kell 40-re lassítania sehol, miáltal csak 3 percet szed fel 8 helyett.

.

Vonatforgalom szabályozás máshol.

Izo 2014.01.16. 11:01:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Ugyanez a cég repülő kereszteket fog lebonyolítani Piliscsaba és Pilisvörösvár között."
Majd legfeljebb megállnak a levegőben :)

Tegnapi élményem: Érd felsőről mentem Debrecenbe. Kelenföldre egy Railjettel egyszerre értünk be (tényleg egymás mellett mentünk a vágányok találkozásától). Mi pontosak voltunk, a RJ 35 perc késésben. Erre elindították a RJ-t, mi meg vártunk mögötte öt percet. Végül is szerencsés volt a végkifejlet, mert köki-n épphogy elértük az IC-t, de bizony izgulva néztem a vonatinfót, hogy vajon ki fog előbb odaérni. Kérdem én, nem tök mindegy lett volna már a RJ-nek, hogy 35 vagy 40 percet késik?

Dr. Z. 2014.01.16. 11:48:26

@v2peti: Amit írtál, az mind jogos, de elégtelen, elhanyagolható nagyságrendű intézkedés. 20, 40, 41, 108, 110, 130, 140, 150, 80 külső szakasza, 101, ezeken mindegyike CTC kellene hogy legyen már régen. A korszerű vasutak fél magyarországnyi CTC körzeteket visznek, nem ok nélkül.

Dr. Z. 2014.01.16. 12:08:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Észak-Amerikában több ezer mérföldes hálózatokat irányítanak központilag. A BNSF például egy texasi és egy kaliforniai CTC-központtal irányítja az összes fővonalát.

Korrekt irányításhoz nem kell messze menni. Nekem az ÖBB is kultúrsokk volt. Amstettennél vágányzár, a vezéreknek megadják a célszerű sebességet, a szűken mért résidőbe pöccre beejtik a távolsági vonatokat is. Az ellenvonat vége lejön a váltóról és már áll a kijárat. És a vágányzár idején persze befér a Jeti és Westbahn közötti 4 percbe egy tehervonat! A tecnikai lehetőségeken túl fontos különbség, hogy ilyen vasutaknál minden dolgozó láthatóan érdekelt abban, hogy pörögjön a bolt, míg nálunk a pályavasúti dolgozók egy része megengedheti magának, hogy pofátlanul szabotáljon. Ezt a mentalitást irtani kellene.

Dr. Z. 2014.01.16. 12:16:58

@Izo: A Jetinek nem teljesen mindegy hogy mennyit késik, mert egy csatlakozást mulasztó távolsági utas nagyobbat tud szívni. Anno a késett Kálmán Imrén jártak úgy Németországból Romániába tartó utastársak, hogy bebukták a Pannoniát, ami éppen az egyetlen közvetlen nappali vonat volt a célállomásukhoz. És odaát ugye nem terem minden órában másik vonat...

Amúgy létezik olyan forgalomirányítási filozófia is, ahol tök mindegy milyen vonat vagy, ha elbuktad a menetvonaladat, akkor tépsz egy számot, beállsz a bokorugró S-Bahn mögé és 'plug and pray'. Ilyet művel pl. as SBB Sargans és Zürich között a késve beadott Railjetekkel, az ÖBB legnagyobb örömére.

gmarc 2014.01.16. 12:25:15

@v2peti: Semmi összefüggés a KÖFI és az esetleges iparvágány-kiszolgálás között. A végrehajtási utasítások mindent leszabályoznak, kimegy a tolvez a vonattal és kész, nem kell őket helyben figyelni.

A GySEV-en (8-asd vonal) pl. Kapuvár irányítja a Győr-Csorna (kiz.)-Kapuvár vonalszakaszt, látja végig mi merre megy, van mobilos elérhetősége az összes mozdonyvezetőnek és vjv-nek, és van terv-tény grafikont rajzoló monitor is, így könnyen tervezhetők a keresztek is. Persze kell bizonyos fokú intelligencia is ezek értelmezéséhez és a helyes döntés meghozatalához...

Izo 2014.01.16. 12:43:19

@Dr. Z.:
Legyen neked igazad. Ez így éppen elérte a RJ:
13:25 274 JAROSLAV HASEK EC -- Praha hl. n. 20:21

Thomas a laprugós · http://hovamegyavonat.blog.hu 2014.01.16. 13:41:03

@Izo:
+ Ott van még a miskolci IC is, ami 13:30-kor rajtol. Ami miatt volt még ráció a RJ előreengedésében, hogy Fradiban az nem áll meg, a Kökis pedig igen. Amúgy hogyan történt, a RJ jött a 15. vágányra, ti pedig a 14.-re?

Mennyi átszálló volt veled együtt az IC-re? Úgy tíz, eltérő irányú és időpontú Köki-Kelenföld vonatozás után én úgy tapasztalom, hogy egy-két átszálló szinte mindig volt, és az összes utasszám a vonaton pedig 10 és 30 fő között mozgott - érdekes módon, a hétvégét láttam eddig erősebbnek.

Munkanap reggel még nem próbáltam a Köki-Kelenföld vonatot: esetleg valaki az olvasók közül tartott-e már "utasszámlálást", tudna-e írni néhány tapasztalatot...?

Izo 2014.01.16. 14:27:25

@Thomas a laprugós:
"Amúgy hogyan történt, a RJ jött a 15. vágányra, ti pedig a 14.-re?"
Pontosan. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mellettünk jön a Jeti, aztán felgyorsultunk annyira, hogy a Jeti mozdonya az első kocsink mellé került. Eddigre a Jeti is felgyorsított annyira, hogy ebben a pozitúrában mentünk a megállásig. (Marad a gyerek, ha játszik :) )

"Mennyi átszálló volt veled együtt az IC-re?"
Meg mondom őszintén, nem ezzel voltam elfoglalva. Az biztos, hogy a két másik utas, aki velem együtt szállt le az első ajtón, szintén az IC-re szállt át. Úgy érzésre olyan 20 körül szállhattak le összesen Kökin.

"Fradiban az nem áll meg, a Kökis pedig igen"
Első gondolatom az volt, hogy van ott elég vágány. A második meg az, hogy az nem szerencsés, hogy a kijárattól távolabbi vágányon leszállnak az emberek, utána meg a közelebbin áthaladó vonat elüti őket. (Ugye jól emlékszem, hogy Ferencvárosban nincs aluljáró?) Ha meg az állomás után kereszteznek, akkor zavarják egymást. Hiába, bonyolult üzem a vasút.
Van egyébként arra vonatkozó tapasztalat, hogy ez az átszállás mennyire megbízható?

Azért, ha lekésem a csatlakozást, elég morcos lettem volna, mert három másik, különböző helyről jövő ember várhatott volna. Igazából azért döntöttem a vonat mellett az autó helyett, hogy út közben tudjak dolgozni. Végül is minden szerencsésen alakult. Visszafelé is, a Déliben a káosz ellenére csak 10 percet kellett várnom.

Kerti Öröm 2014.01.16. 14:50:52

@v2peti: "Így a 20-as ezen szakaszán Sárszentmihály, Csór, Inota és Hajmáskér lenne bekötve Várpalotára. /Bár lehet, hogy Hajmáskéren néha lenne szolgálat, bár nem tudom, a két fűzfői gyárból (papírgyár, nitrokémia) még mi üzemel./ De ha van is erre szükség, az is csak részlegesen."

Azt azért megnézném, hogy Hajmáskér Mechanikus Siemens-Halske biztosítóberendezését hogyan kötöd be egy KÖFI-be...

Thomas a laprugós · http://hovamegyavonat.blog.hu 2014.01.16. 15:24:45

@Izo: Valóban, a Fradiban az utasvédelem is szempont.
Köki átszállás: eddigi megfigyeléseim szerint elég megbízható, mivel ritka az, hogy a 30a-n és Kelenföld után egyaránt megkésetik. Önmagában 10 percen belüli késéssel pedig a dolog még működik. Lajosmizse felé a személyre átszállás már jóval esetlegesebb.

Egyelőre abban nem látom még a rendszer, hogy Kökin melyik peront használja a vonat.

Izo 2014.01.16. 17:05:41

@Thomas a laprugós:
A peron: ja, a kalauz is azt mondta, hogy ez változó. Szerencsére ugyanarra a peronra mentünk, mint az IC.

szálkereszt_mozgató 2014.01.16. 18:37:57

@Thomas a laprugós:
Fradiban nincs hivatalosan utasvédelem, mert a peron utasok számára kijelölt megközelítési útvonala a gyalogos felüljáró...

És igen, mindenki a szolgálati átjárón át közelíti meg, amiről azt hiszi, az az utasok számára kijelölt útvonal.

Realista Vasutas · http://realistavasutas.blog.hu/ 2014.01.17. 11:57:34

Egy kereszt áthelyezés rutinmunka, és ez gyakran meg is történik, akár Hajmáskérre is, Veszprém helyett.
Egy Vonatdroiddal a kezében utazó külső szemlélő, a forgalomhoz amatőr szinten értő utas számára - az általa ismert információk birtokában - valóban nehezen fogadható el, hogy nem lett áttéve a kereszt.
De ettől még nem kellene rögtön hanyagságot, az odafigyelés hiányát, nemtörődömséget feltételezni. Lehet, hogy valamilyen műszaki-forgalmi oka volt a kereszt át nem helyezésének. Lehet, hogy még tanulja a forgalmi szolgálat az új struktúrát, és talán még túlzottan óvatos, és nem tud több lépésre előre gondolkodni. Lehet, hogy nincs felkészítve a zavarhelyzetekre, vagy fel van, csak az ehhez szükséges műszaki-személyi feltételek az adott pillanatban éppen nem adottak.
Egyszóval, a pálya széléről és a vonat ablakából mindenki könnyen okoskodik.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.17. 16:47:37

@Realista Vasutas:

Egy műtét áthelyezése (hogy helyette egy másikat, sűrgősebbet tudjanak elvégezni) rutinmunka, és ez gyakran meg is történik, akár egy életmentő szívműtétre is egy sima vakbél helyett.

Egy Egészségpatika újságot bújó, a váróban levő, a gyógyításhoz amatőr szinten értő beteg számára - az általa ismert információk birtokában - valóban nehezen fogadható el, hogy nem lett azonnal megműtve a beteg.
De ettől még nem kellene rögtön hanyagságot, az odafigyelés hiányát, nemtörődömséget feltételezni. Lehet, hogy valamilyen egészségi-allergén oka volt a műtét el nem végzésének. Lehet, hogy még tanulja az orvosi személyzet az új kórházat, és talán még túlzottan óvatos, és nem tud több lépésre előre gondolkodni. Lehet, hogy nincs felkészítve a zavarhelyzetekre, vagy fel van, csak az ehhez szükséges műszaki-személyi feltételek az adott pillanatban éppen nem adottak.
Egyszóval, a pálya széléről és a kórházi lépcsőházból mindenki könnyen okoskodik.

Csak ne halna meg a beteg a várólista végén.

Dr. Z. 2014.01.17. 18:07:37

@Realista Vasutas: Nyilván ez egyszeri elszigetelt eset, mindennek megvolt a maga nyomós oka és köztük ilyenek különben sincsenek.

Már csak azt magyarázza el nekem valaki, hogy miért látni napi szinten hasonló nehézkes mozgást a hazai vasúti forgalomirányításban, miközben jobb helyeken/vasutakon pörög a bolt, ahogy illik!

harmadik utas 2014.01.17. 19:17:17

@Dr. Z.: A forgalomirányító fizetése nem függ a késésektől.

Gabesz9 2014.01.17. 20:28:47

@Realista Vasutas:"A pálya széléről és a vonat ablakából mindenki könnyen okoskodik" Ez így igaz. De sajnos az is igaz, hogy s forgalomirányítástól igenis elvárható, hogy értsen ahhoz amit csinál és oldja meg a problémákat. Az már csak hab a tortán, hogy a 21-ik század 14-ik évében agy kb 100000 lakosú megyeszékhely vasútállomásán kézi kulcsos váltóállítás van!

Realista Vasutas · http://realistavasutas.blog.hu/ 2014.01.17. 21:13:48

@Dr. Z.: "miért látni napi szinten hasonló nehézkes mozgást a hazai vasúti forgalomirányításban, miközben jobb helyeken/vasutakon pörög a bolt, ahogy illik!"

Nálunk mások a műszaki-személyi adottságok. A magyar vasút európai összehasonlításban másfél-kétszeresen túlbiztosított, ennélfogva lényegesen nehézkesebb is. Ennek történelmi okai is vannak. Ugyanakkor a számtalan hátrány mellett kézzel foghatóan jó vasútbiztonsági-baleseti statisztikák is ezzel járnak.

Dr. Z. 2014.01.17. 21:32:24

@Realista Vasutas: A túlbiztosítás közismert, viszont ennek pozitív oldalával vitatkoznék. Az ERA (Uniós vasúti ügynökség) vasútbiztonsági jelentéseit nézegetve azt látom, hogy egyáltalán nem vagyunk éltanulók. Sőt, a vonatkilométerrel, azaz a forgalom nagyságával korrigált mérőszámokban kifejezetten átlagosan muzsikál ez a túlbiztosított vasút.

Laptoptáskás Ügynök 2014.01.19. 08:27:27

@Dr. Z.: A vonatkilométert csak ne emlegesd az RKI-sta vasutasnak...

FrankyLon 2014.01.19. 13:17:07

@harmadik utas: Pontosan itt van a kutya elasva. Illetve ott, hogy egy-egy keses senkinek nem (anyagi) felelossege. Ha mar szetszedtek a MAV-ot, ugy lenne normalis, ha mindenki fizetne azert, ha az o hibajabol kesik a vonat. Itt a csatorna tulpartjan ez igy nez ki;
Minden 5 percet meghalado kesesert,
-ha palyavasuti (pl. muszaki hiba) miatt alakul ki keses; A Network Rail (palyavasut) 200 fontot fizet az erintett szallitoknak PERCENKENT.
-ha egy szemely szallito vonat kesik, a szallito fizet csucsidon kivul 80, csucsidoben 120 font buntetest a kozlekedesugyi miniszteriumnak (hiszen vele kotott szerzodest a kozszolgaltatasra, valamint fele nem teljesit.

Ha a pontossag (egy vonat akkor pontos, ha utja soran egyetlen allomasrol sem indult kesobb mint a mentrendi indulasi ido +5 perc) 90% a rendelekzesre allas 99% alatt van egy 12 hetes periodus atlagat tekintve, akkor a berlet tulajdonosk karteritest kapnak.

Ha valakinek a vonata 60 percet kesik, vagy 60 percen at nincs olyan vonat amely (akar tobb atszallassal is) eljuttatna a celallomasra, a vasuttarsasag koteles ot sajat koltsegen alternativ modon eljutattni a celallomasra (vonatpotlo busz vagy taxi).

Fentiak alol ket kivetel van;
-ha a jarattorlest elore meghirdetett es tervezett palyaepitesi/karbantartasi munkalatok okozzak. (Hiszen ekkor elore meghirdetett vaganyzari menetrend van, amirol lehet tajekozodni)
-ha a kesest, jarat torlest vis major okozza (pl. mostanaban az aradasok a rengeteg eso nyoman).

Egy ilyen szabalyozas mellett ertheto, hogy mindenkitol a maximumot kovetelik meg. Mindent dokumentalni, jelenteni kell. Nekem minden egyes vonat erkezesi es indulasi idejet vezetnem kell a muszakom alatt (egy peronhoz ket vagany tartozik, vaganyonkent 7-12 vonat orankent). Az utascserere szigoruan egy perc all rendelkezesre. Ha a vonat egy percnel tobbet allt az allomason, nem csak le kell irnom az okat, de azonnal tajekoztatnom kell a WICC-et (Wessex Integrated Control Centre, a del nyugat angliai vasuti kozlekedes agykozpontja). Heti ketto megkesetest meg elneznek (ki lehet szamolni mennyi vonatbol), haromnal mar irasos fegyelmi.

Persze nalam is vannak `vis major` esetek, amikert nincs bunti, pl. utasrosszullet, vagy olyan esetek amikor biztonsagi kockazat elharitasa miatt kesik a vonat. (A minap pl. egy enyhen ittas `utas` miatt nem tudtam meneszteni, mert a vonatot tamasztotta. Ilyenkor radion szolunk a BTP-nek (British Transport Police), persze par perc amig odaernek, es lefogjak a fickot). Szinten nem az en saram, ha muszaki hiba miatt vesztegel a vonat a peron mellett, vagy azert nem tudok meneszteni, mert nem all a kijarat.

Autocar · http://autocar.tumblr.com 2014.01.19. 21:42:46

Az első bekezdés alapján azt hittem, arról a vonatról lesz szó, amivel én is utaztam, de tévedtem, pedig az is megérne egy misét. 2014. január 15, 17.35-ös Budapest-Zalaegerszeg IC, várható érkezés Veszprémbe: 19.02.
Ehhez képest valódi érkezés Veszprémbe (én csak eddig utaztam): 23.05. 240 (!) perc késés, ebből 120-at (!!!) Kelenföldön álltunk. Biztosítóberendezés hiba, olvastam a várakozás közben az iMenetrendben, hát ez belefér, rendben, előfordul ilyen, nem tehetnek róla. Azt viszont azóta sem értem, hogy mit kerestünk Pusztaszabolcson (életemben nem jártam korábban ott, nem is megy arra menetrend szerint a vonat), illetve hogy miért cserélték először a Szilit Csörgőre (igen, a villanyt dízelre), utána Székesfehérváron pedig vissza, újra Szilire. Remek utazás volt, mindig is szerettem volna 5 és fél órát tölteni egy Budapest-Veszprém vonalon... :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.19. 22:25:49

@Autocar: Pusztaszabolcs felé kerültétek ki a ''halott'' szakaszt, és azért kellett mozdonyt cserélni, mivel Pusztaszabolcs - Börgönd - Székesfehérvár nincsen villamosítva.

M412330 2014.01.20. 08:18:28

Sajnos ezeket a veszprémi keresztáthelyezéseket a menetrend váltás óta igen csak köti a vonatkísérők fordulója is, miután az ütemes gyorsokat nem minden esetben viszik végig, Veszprémben váltanak, adott esetben nem is a keresztelő vonattal fordulnak, hanem Veszprémből helyből indulóval.
Igencsak nehézkes úgy egy ilyet meglépni, hogy maga a jegyvizsgáló se tudja, hol lesz a kereszt, pláne ha nem a keresztelő vonattal fordul vissza, és kvázi egy olyan vonatra kerülne, amin semmi keresnivalója nem volna. Természetesen meg lehetne oldani, csak ennek lekommunikálása ebben a felépítésben bizony időigényes.
Felvetődik a kérdés, hogy miért váltanak így, melynek célja az volna, hogy kevesebb időt töltsenek malmozással, bár ezt szerintem jobban ki lehetne védeni egy valódi ütemes menetrenddel, ahol a holtidők kivédése érdekében nem szükséges ilyen lépések meghozatala.

FrankyLon 2014.01.20. 12:25:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ez tiszta sor, nekem csak az a kerdesem, ket ora alatt hogy nem tudtak megoldani Kelenfoldon, hogy az IC-t kijarassak a 30a-ra. Mert ha egybol tovabbmegy a kerulon, az ok. Ha var ket orat, de nem kell kerulni, az is rendben van. Na de hogy ez is meg az is, az mar durva. Ha a bizt. ber.-t nem lehet helyrehozni ket ora alatt, a vasat akkor is at lehet dobni kezzel, es irasbelivel utasitani a vezert.

harmadik utas 2014.01.20. 13:09:38

@FrankyLon: Nem értem a problémát, "a szerelvény leközlekedett". :)

Izo 2014.01.20. 14:34:03

@FrankyLon: Gondolom a Déliben tapasztalatból azt hitték, hogy hamarabb megjavítják, azért nem erőltették a kerülőt.

Tényleg, tudja valaki, hogy pontosan mi romlott el?

VT22 2014.01.20. 15:19:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az értelmetlen spórolás példája ahogy kihúzták a tervekből 44-es villamosítását. Így alkalmatlan kerülő útiránynak.

padorjan 2014.01.20. 20:41:15

@FrankyLon: Átdobni át lehet, csak 40 km távolban van a gombnyomkodó. Kelenföld és Székesfehérvár között sehol senki, aki ilyet megtehetne.

v2peti 2014.02.04. 00:31:03

@VT22: Jó lenne villamosítani, mert akkor Flirtek üzemi menetei is egyszerűbbek lennének.
süti beállítások módosítása