Bátran állíthatjuk, hogy az itthon szinte teljesen ismeretlen Sylt a világ legizgalmasabb helyei közé tartozik. Ahhoz persze, hogy ezt belássuk, szükséges némi extrém érdeklődés a különleges földrajzi adottságok és a szinte lehetetlen vasúti megoldások iránt. Máskülönben felmerülhet a kérdés, hogy mi lehet olyan vonzó egy lapos tájban, ahol az idő általában nyirkos, hűvös, ködös, esős, szeles, vagy ezek mindegyike egyszerre?

Sylt végeláthatatlan homokos tengerpartján még kellemetlen időben is tömegek sétálnak

A Sylt szigetét is magában foglaló, Hollandiától Dániáig húzódó, a Világörökség részét képező Watt-tenger és a természet ritmusától függően hol a tengerhez, hol a szárazföldhöz tartozó árapálysíkság önmagában is a legérdekesebb földrajzi képződmények közé tartozik. Itt a tenger-élményt a szó szerint végtelennek, félelmetesen tágasnak ható síkság, a távolban, ködösen összemosódó ég és víz látványa, az örök szél sós íze, a folytonos, ritmusos morajlás jelenti. Itt nem napernyők, hanem kék-fehér és pasztellszínű fotel-kosarak („strandkorb”) tarkítják a partot. A hagyományos házak nagy része dűnék szélárnyékába épült, vastag falakkal és pici ablakokkal, a falvakban, a boltokban, az utcán szinte mindenhol roszog az ember lába alatt, foga között, ruhájában a homok. A parton palatáblára firkált krétafelirat mutatja a következő dagály várható időpontját. A természet menetrendje ütemes, de kisebb késések előfordulhatnak.

Egy klasszikus strandkorb

Extrém tájhoz extrém társadalom dukál. Az őslakosok ugyanis nem németek, nem hollandok, de nem is dánok, hanem a különlegesen nehéz nyelvet beszélő frízek. Így aki azt hiszi magáról, hogy jól tud németül, és eddig már boldogult bécsiek, tiroliak, bajorok és svájci németek között is, hát itt szinte biztos, hogy a kommunikációban adódnak majd vicces pillanatai. Nem mennénk bele abba a nyelvtudományi vitába, hogy polder-e egy koog a waad-ban, vagy hogy seis, säks vagy seeks ülőhely adódik egy vasúti fülkében (mindhárom fríz nyelvjárásban hat db)… Aki többre vágyik, tanulmányozza a wikipedia fríz nyelvű oldalát.

Akár hobbitok is élhetnének ezekben a házakban

A geográfiai legeket kedvelők számára csemegeként ható „Németország legészakibb pontja” címet viselő, közel 100 km2 kiterjedésű, bő 20 000 lakosú sziget vasútbarátok számára is kötelező célállomás. A Schleswig-Holstein tartományhoz tartozó Sylt ugyanis vasúton is megközelíthető, a 11,3 km hosszú Hindenburg-gáton át! A szárazföld és a sziget között kapcsolatot teremtő, grandiózus és a maga nemében egyedülálló, a tengerben ívesen húzódó létesítmény négy évig épült, mielőtt 1927. június 1-én megnyitották. Az első utas rögtön nem kevésbé fontos ember volt, mint maga Paul von Hindenburg köztársasági elnök. A gátnak egészen az avatóünepségig nem volt neve, Hindenburgot a szigeten élők tették meg keresztapává.

A Hindenburgdamm mindkét oldalán tenger húzódik, ez adja egyik különlegességét. Az autószállító vonat Niebüll felől érkezik

Más szigetekhez hasonlóan korábban természetesen Sylt-re is csak a tengeren lehetett eljutni. Az ún. Marschbahn 1887-re Hamburg felől Tondern-ig (ma Dánia, dán neve Tøder) épült ki, innen egy vasúti mellékvonal vonatára és kompra átszállva volt megközelíthető a sziget. Ez a megoldás egy álmos halászfalu számára meg is felelt volna a kor lehetőségeihez képest, azonban az egyre felkapottabbá váló üdülőhelyek, elsősorban Westerland már a századfordulóra olyan forgalmat generált, ami meghaladta a kapacitásokat. A gát megépítése és ezzel a biztos szárazföldi összeköttetés létrehozása azért is merült fel, mert a gyakran viharos, télen eljegesedő tengeren sem biztonságosnak, sem gyorsnak nem volt nevezhető a hajókázás. A gát első elképzelését egy helyi mérnök még a 19. század végén vázolta fel, a tényleges tervezés 1910-ben indult.

Az első világháború azonban itt is közbeszólt, az építkezés meg sem kezdődhetett. A versailles-i békeszerződés értelmében Németország egyes tartományaiban (Sopronhoz hasonlóan) népszavazással kellett megállapítani bizonyos települések, térségek hovatartozását. Így állhatott elő az a syltiek és a nyaralni érkezők számára igen kedvezőtlen helyzet, hogy a korábban természetes „hátországot” adó szárazföldi terület, Tondern városával együtt Dániához került, míg a sziget Németország része maradt. A határátlépés miatt az egyébként is nehézkes közlekedés még problémásabbá vált, egyre sürgetőbb volt hát a gát megépítése. A munka végül 1923-ban kezdődött és négy évig tartott. Az építkezés közben a részben elkészült gátkezdeményeket rendszeresen megrongáló vihardagályokkal szerzett tapasztalatok arra sarkallták a mérnököket, hogy módosítsák a vonalvezetést, így került az eredetileg tervezetthez képest északabbra a gát. Az elkészült műtárgy teljesen átrendezte a környék tengeráramlási viszonyait, a víz és a szárazföld dinamikusan változó határvonalát, és új szárazföldi területek (polderek, más néven koog-ok) kialakítására nyílt lehetőség.

A jelenlegi - papíron már nem kapható - német menetrendkönyv 130-as mezőjét alkotó Marschbahn, Elmshorn-t köti össze Niebüll-ön át a szigeten fekvő Westerland üdülő-településsel és a dániai Tøder városkával. A mindössze egy rövid szakaszán (dél felől Itzehoe-ig) villamosított és csak részleteiben kétvágányú vasútvonal valójában a Watt-tenger mentén élők számára a legfontosabb szárazföldi kapocs Hamburgon át a világ többi részével.

DB IC halad Sylt szigetén, nem sokkal Westerland-ról indulása után

Maga a gát 1972 óta kétvágányú, és a kezdetektől kizárólag a vasúti forgalmat szolgálja. Ez adja a hely újabb sajátosságát, ugyanis a szigetre vasút igen, de közút nem vezet. Ebből következően bármilyen közúti járművet, a család új terepjáróját, az időszakos karbantartáson átesett tűzoltóautót, a turistabuszt, és az üzletek áruszállítását biztosító járműveket is vasúton kell a szigetre be- és onnan elszállítani. Ez azt jelenti, hogy hagyományos értelemben vett teherforgalom sincs, kombinált megoldás keretében minden áru a közúti járművel együtt utazik vonaton. Bár a forgalom növekedése miatt többször felmerült már az útépítés gondolata és komolyabb viharok esetén korlátozásokat szükséges bevezetni a vasúti forgalomban (legutóbb idén tavasszal), balesetek csak ritkán fordulnak elő, a vasúti megoldás alapvetően gyorsnak, hatékonynak és biztonságosnak tekinthető. Ám meglehetősen költségesnek is, mind az utas, mind vélhetően a pályavasút számára.

Az autószállító vonatokat két 218-as sorozatú gép vontatja

Az autószállítás 1932 óta lehetséges, a második világháborút követően már speciális, erre a célra kialakított, kezdetben egyszintű, majd később emeletes autószállító vagonokban. Érdekesség, hogy az utasok csak az ötvenes évek óta maradhatnak járműveikben. Az autószállító vonatok üzemeltetője 1997-2013 között a DB Autozug, azóta a német vasúti cégcsoportban a távolsági közlekedésért felelős DB Fernverkehr, a szolgáltatás Sylt Shuttle névre hallgat.

Autószállító vonat és IC Westerland (Sylt) állomáson

A járművek „átemelésének” a DB alaposan megkéri az árát, a 35 perces út Niebüll és Westerland, a két fel-, illetve leadási állomás között oda-vissza 90 euróba kerül. A 12 egyirányú útra szóló „zfölferkarte” azonban csak 450 eurót kóstál, de vannak más, kedvezményes bérletek és kifejezetten helyi lakosoknak szóló ajánlatok is. A nyári hétköznapi, illetve a téli menetrend órás ütemű, április közepétől novemberig pénteken 30-60, hétvégén gyakorlatilag egész nap 30 percenként indulnak vonatok.

A vonatok sűrű közlekedése nem zavarja a lakókat

A személyforgalom egyik sajátossága a második világháború óta – a tengerparti üdülőhelyekre Európában máshol is jellemző módon – a távolsági idényvonatok közlekedése. A nyári időszak turistaforgalmát már az ötvenes években Berlinnel, Kölnnel, a Ruhr-vidékkel és Németország más nagyvárosaival közvetlen kapcsolatot biztosító gyorsvonatok (D-Züge) szolgálták ki. 1978 óta közlekednek a szigetre IC vonatok, amelyek egy részének „szárazföldi” végállomása a kezdetek óta Köln és Frankfurt. Schleswig-Holstein tartomány lakói, és ezzel a Marschbahn utasai is immár 23 éve élvezhetik az ütemes menetrend nyújtotta előnyöket.

A IC-k és az autószállító szerelvények vonógépeként évtizedek óta a 218-as sorozat gépei, a „német csörgők” szolgálnak, a vonatok élén hagyományosan két mozdony dolgozik (az IC-k esetében a gépcserére Itzehoe-ban kerül sor). A regionális szolgáltatást a Veolia-cégcsoporthoz tartozó Nord-Ostsee-Bahn (NOB) látja el ingavonatokkal, egyelőre 2015-ig érvényes szerződés alapján. A NOB vonatai órás ütemben közlekednek Hamburg és Westerland között, de néhány sűrítő járatot is találunk az állomásokon ingyenesen kapható és a társaság honlapjáról is letölthető zsebmenetrendben.

Fürödni tilos! A NOB vonata előtt látható fürdőkád nem érzékcsalódás, a földeken elhelyezett kádak itatásra szolgálnak.

A menetidő Hamburgból a sziget végéig alapesetben akár IC-vel (vonatmegosztás, gépcsere), akár a NOB helyi vonatával néhány perccel több, mint 3 óra. Mint Németországban általában, itt sem éri meg egy útra szóló menetjegyet váltani, ez ugyanis Hamburg-Westerland viszonylatban a NOB vonataira 29,5 euró (a menettérti 30), a DB IC járatokra pedig 50 euró. Az állami vasúttársaság járataira a kedvezményes („sparangebot”) jegy 29 euróba kerül. Aki Hamburgból egynapos kirándulás keretében kívánja felkeresni a szigetet, érdemes tartományi jegyet váltania (IC-re nem érvényes!), így például két utas esetén a 237 kilométeres út fejenként és irányonként kb. 2300 forintba kerül a légkondícionált vonaton…

Herkules által tolt ingavonat indul Morsum megállóból

Az izgalmas sziget felkeresése mindenki számára ajánlható, aki érdeklődik a vasút és a különleges tájak iránt. A sűrűn közlekedő vonatok megfigyelése remekül kiegészíthető egy sétával a homokban, vagy a Morsum-szikla megtekintésével (főleg naplementében), a szárazföld felé tartó vonat indulásáig érdemes betérni valamelyik falu hagyományos kiskocsmájába, elmerülni a fríz nyelv hangzavarában. A kedves utazó pedig ne lepődjön meg, ha a füstös vendéglátóhelyen magyarul köszönnek rá, a szerző ugyanis találkozott a szigetre vetődött honfitársunkkal…

A Morsum szikla naplementében

Búcsú Sylttől