Hova megy ez a vonat?

Boroszló vasútállomásai, azaz a jó, a rossz és a csúf helyzete a XXI. században.

2014. április 24. Szerző: feketén villogó térközjelző

Boroszló, azaz németül Breslau, csehül Vratislav, de ma legismertebb nevén lengyelül Wrocław Szilézia történelmi fővárosa, egyben a lengyel Alsó-Szilézia Vajdaság fővárosa is. Soknevűségét annak köszönheti, hogy egykor Csehországhoz, a Habsburg Birodalomhoz, a Porosz Királysághoz és a Német Birodalomhoz is tartozott. Ma lakosságát tekintve a negyedik legnagyobb és az egyik legrégibb lengyel város.
A város építészeti nevezetességei mellett közlekedési rendszeréről is szereztem némi közvetlen tapasztalatot, vonatostól-villamosostól. Most a vasútépítészet szépségeit és torzóit szeretném megismertetni az Olvasóval, a vasúti járműállományt pedig egy következő részben. 

000 dsc04043.jpg

A város Budapestről Drezdán át is megközelíthető vonattal, Drezdáig a két nappali EC vagy a Metropol (ínyenceknek további átszállásos nappali vonatok is), majd a szász fővárostól három közvetlen vonatpár áll rendelkezésre. A régi lengyel gyorsvonati szerelvények és a német InterRegio-k már hosszú évek óta nem járnak ezen a vonalon, helyettük a DB Regio Desiroi adják a távolsági forgalmat is. A menetidő 3,5 óra, annak ellenére, hogy a pálya végig 120-szal járható - lassújel összesen, ha öt volt útközben szembe az úton. A lengyel szakaszt nemrég újították fel, így a Katowice és Krakkó környéki „lengyel vasút: vmax=60” élményeim gyorsan szertefoszlottak.
A kényelemről és a távolságról csak egy kis összevetés: itthon a Sátoraljaújhely és Budapest között közlekedő 5201-es sebesen utaztam Desiróval, amelynek menetideje Szerencs és Budapest között szinte azonos, ám a sebesség és ezzel összefüggésben a megtett távolságra jutó lassújelek mennyisége itthon elszomorítóbb képet ad.

Wroclaw főpályaudvarát a Felsősziléziai Vasúttársaság létesítette 1841-42-ben, a ma látható épület a második ezen a helyen, és 1857 óta szolgálja a várost. Remek állapota a 2010-2012 között lezajló rekonstrukciónak (na meg persze az itt is helyszínt kapott foci EB-nek) köszönhető. A csarnokban 8, míg azon kívül 2 személyvonat-fogadó vágány található, a peronok mozgólépcsővel és lifttel akadálymentesen megközelíthetőek. A felújítás során az állomás előtti tér alá parkolóházat építettek, a téren a „térkövezzünk le mindent” felfogásba minimális zöldfelületet is belefért.

001 dsc03663.jpg

Az állomásépület példaértékűen restaurált

002 dsc03666.jpg

Az épület és a vágányok közötti szárnyban található a jegypénztár és kisebb üzletek is.

003 dsc03338.jpg

Az összekötő-épületrész a másik oldalról

004 dsc04033.jpg

Felújították az állomásépület mellett található átjárót is.

005 dsc03334.jpg

Durchgang zur Flurstrasse A.D. 1903, azaz a 111 éves átjáró a másik oldalról

006 dsc04038.jpg

Toronyóra lánccal

 

Menjünk be az épületbe a főbejáraton át!

007 dsc03343.jpg

Az előcsarnokban ilyen szép míves oszlopok fogadnak.

008 dsc03345.jpg

Itt tájékozódhatunk az érkező és induló vonatokról.

009 dsc03348.jpg

A kasszasor (retró hangulatú neonreklámmal), felette a településenkénti indulások jegyzéke, oldalt a cseh és német állomásokról is ismert kijelző.

010 dsc03354.jpg

Elődeink gondoltak az impozáns méretű csarnok természetes megvilágítására is.

011 dsc03303.jpg

A peronok megközelíthetőek lépcsőn át, …

012 dsc03304.jpg

… és mozgólépcsővel is.

013 dsc03331.jpg

A régi tetőszerkezet egy részét új ponyvával helyettesítették, mint Drezdában - csak itt a kettő között a megázás garantált.

014 dsc03333.jpg

Az aluljáróban monitorokon kereshetjük a vonatunkat és a hozzá tartozó... nem vágányt, hanem peront!

015 dsc04031.jpg

Jegyautomata a parkolóban, hátha valaki innen támad.

016 dsc03300.jpg

Érkezett Drezdából, indul Gliwicébe. Mindkettő felér egy időutazással.

017 dsc03356.jpg

A korábban Krakkótól járó, de most idáig visszavágott - de még mindig Wawel nevű - EC hamarosan indul Hamburgba, mellette a motorvonat Kinemmondhatóba. (cseh-lengyel határ melletti Międzylesie, azaz németül Mittelwalde)

018 dsc03329.jpg

Lengyel „szabvány vágányzáró földkúp bakkal” és a két csarnokon kívüli peron.

019 dsc04037.jpg

A még nem hasznosított helyiségek nyílászáróira további felújított állomásépületek fotóit ragasztották.
Térkép elő, nincs is olyan messze!

020 dsc03626.jpg

Wroclaw-Mikolajów, azaz Breslau Nikolaitor állomás. A két középperonból a távolabbi csak a főúton át (200 m séta) megközelíthető.

021 dsc03630.jpg

Minimalista egyszerűség: egy jegypénztár, illemhely és egy kis bolt található az épületben.

022 dsc03631.jpg

Fő a tájékoztatás! Ezúttal az E59-es vasúti folyosóval kapcsolatos sikkasztásokról egyéb felújításokról, fejlesztésekről.

Ezek után kíváncsi lettem a másik, nagyobbacskának kinéző állomásépület iránt is, vajon ezek után hogyan néz ki?

023 dsc03579.jpg

Wrocław Nadodrze, azaz Breslau Odertor. Hát, ha az előbbi volt a szépség, akkor ez a csúf, de csak az állapota miatt. Egyébként a megszokott korabeli műremek.

024 dsc03571.jpg

Áruraktár, helyközi buszvégállomás, itt megállt az idő.

025 dsc03580.jpg

Az állomás peronok felőli oldala. A fehér csík tényleg frissen volt festve, az épületben – a pénztáron és várótermen kívül – egyéb életnek jelét nem láttam.

Láttuk a jót és a csúfot, most a rossz (megszűnt) következik. Kár érte, olyan helyi „Józsefváros” szaga van a dolognak: ez a Wrocław Świebodzki, azaz Breslau Freiburger Bahnhof. 
A Breslau–Schweidnitz–Freiburger Eisenbahn-Gesellschaft (BSF) 1841-es megalapítása után rohamtempóban építette ki hálózatát, 1886-ra 600 km vasútvonallal rendelkezett.

Érdekességképpen megemlíthető, hogy a BSF a mai Csehországben található Meziměstí (Halbstadt) városánál csatlakozott az Osztrák Államvasút Bécs felé vezető vonalához és ezen keresztül a társaságnak elérhető lett Trieszt, azaz az Adriai tenger. Ezzel a Balti- és az Adriai tenger közötti távolság 1600 km-re „csökkent”, amely a konkurenciánál kedvezőbb helyzetbe hozta a társaságot.

Az állomás forgalma 1991-ben szűnt meg, azóta a területet - szó szerint - "lengyelpiacnak” használják. A Lengyel Vasúttársaság most a szabadtéri piac bezárását tervezi, egyúttal pedig ingatlanfejlesztést is végre szeretne hajtani: az állomásépület bevonásával befektető részvételével új bevásárlóközpontot építene.

Korabeli fotó az állomásról.

Az állomásépület alaprajza. Mai szemmel érdekes, hogy akkoriban váltókörzet helyett tolópaddal oldották meg a beérkező vonat mozdonyának „kinyerését”.

026 dsc03373.jpg

Az állomásépület a tér felől. Innen nézve semmi sem utal arra, hogy megszűnt.

027 dsc03376.jpg

Az egyik oldalszárnyban színház üzemel.

028 dsc03383.jpg

Piacnap nélkül csak porfogó az egész terület.

029 dsc03384.jpg

Középperon megszűnt módra.

030 dsc03386.jpg

A mozdonykinyerés nagyobb helyet igénylő formája. Vessük össze a korábbi alaprajzzal!

031 dsc03390.jpg

És amit kinyertek a szerelvény elejéről. Talán ez volt az utolsó?

032 dsc03391.jpg

Itt balra talán még van valami vasutas élet.

033 dsc03382.jpg

Elveszettek gyülekezete: A főút túloldalán a kapu vezetősín és egyéb archív térképek és adatok alapján itt állt egykor két további állomás is: Dworzec Dolnośląski (Niederschlesich-Märkischer Bhf.) és Dworzec Miejski Kolei Prawego Brzegu Odry (Rechte-Oder-Ufer-Stadtbahnhof). Most nemes egyszerűséggel buszvégállomás.

034 dsc03396.jpg

És búcsúzóul: Wrocław Świebodzki még egyszer.

A következő részben a vasúti járműnek látszó tárgyakat mutatom be. Változatos a kép, a 40-50 éves motokocsik és mozdonyok mellett egyre több  modernizálttal, vagy újjal is lehet találkozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr256067193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacsla 2014.04.24. 08:55:02

Azok nem tolópadok, hanem szegmens-fordítókorongok - ha lehet, még nagyobb csemege :)

VT22 2014.04.24. 10:59:05

Na igen, mozgólépcső a peronra. Magyarországon az akadálymentesítés azt jelenti, hogy a mozgássérültek (közül a kerekesszékesek) kapnak liftet, a népesség 99%-a meg legyen boldog a lépcsőzéssel --> ők akadályt kapnak.

feketén villogó térközjelző 2014.04.24. 12:00:25

@Macibb: Na ez a megnevezés nem jutott eszembe. :-)

feketén villogó térközjelző 2014.04.24. 12:05:17

@VT22: És ahol meg újonnan lett mozgólépcső (Kelenföldön), ott meg még mindig a megszokott megállási rend szerint felhúz a régi aluljáró mellé. Borzasztó egyszerűen lehetne ezt orvosolni, ha már építettek.

v2peti 2014.04.25. 00:56:12

@Macibb: Mi az a szegmens-fordítókorong?
süti beállítások módosítása