Az előző részekben elmeséltem, hogyan jutottunk el Szkopjébe Thesszalonikin át, majd hogyan jutottunk el kalandosan Szkopjéből Ohridba, most pedig innen folytatjuk a macedón vidék bejárását vonattal vissza a főváros felé - de persze az ország másik végén keresztül.
Bitola kissé kopott, de hangulatos vasútállomása
Az ohridi pihenőnap után reggel buszra szálltunk és átmentünk a kb. 70 km-re lévő Bitola városába. A 75 ezer lakosú város a régió központja, egész kellemes sétálóutcával, számos mecsettel és öreg görögkeleti templommal, de mindezek ellenére nem kifejezett turistacélpont. Az autópálya nem erre vezet, és a vasúton is csak idáig van forgalom, habár a sínek átvezetnek Görögországba.
Bitola sétálóutcája üzletekkel, éttermekkel, de turista nincs sok
Ez nem egy könyvtár, hanem egy ortodox templom, ami belül gyönyörű, díszes ikonosztáza pedig hatalmas. A torony hiányzik a képről, mert nincs: az építésekor a török uralom alatt nem építhettek templomnak kinéző templomot, ezért egyszerű városi ház kinézetet kellett kialakítani. A belső azonban az egyház belügye volt akkor is, és ott nem spóroltak az arannyal.
Bitolában megtaláltuk a magyar járműgyártás fényesebb időszakának túlélőit is - de lehet hogy mégsem élték túl...
A 408-as Kennedy fura lapos rövidebb orráról ismerhető fel, a másik vége felől pont úgy néz ki, mint a többi.
A belvárosi ebéd után körbenéztünk az állomáson is, ahol a kennedyk egy igen ritka válfajára is ráleltünk: a 400-as alsorozat egy működő példányára. Sajnos a mi vonatunk ezúttal nem mozdonyos volt, hanem egy hamvaiból újjáéledt motorvonat, de a 400-as sorozatú gép teher- és személyvonatokon is szolgál még. A legfrissebb hírek szerint jövőre a macedón vasút két villamos és négy dízel motorvonatot vásárol egy kínai gyártótól, így valószínűleg búcsúzunk a mozdonyos vontatástól Macedónia-szerte...
Motorvonatunk útra készen Bitolában
Utunk Bitola felől a Crna Reka széles, és kissé száraz, kopár mészkőhegyekkel szegélyezett völgyében vezetett Prilepig. A völgyben kisebb parcellákon szinte kivétel nélkül dohányt termesztettek, közben a falvakban mindenütt szinte minden háznál a dohány szárítására, és feldolgozására szolgáló melléképületek, fóliasátrak sorakoztak. Prilepben egy gőzmozdony állt az utolsó vágányon, de nem tudtuk eldönteni, vajon működőképes volt-e, mindenesetre eléggé egyben volt a gép, és folyó vágányon állt.
Kissé száraz dohányföldek és a háttérben a hegy lábánál Prilep
Gőzmozdony Prilepben. Vajon működőképes?
Prilep után látványosabb szakasz következett: előbb szép lassan felmászik a vasútvonal a völgy oldalába, majd a völgy végén beér a hegyek közé, ahol egy egészen látványos vonalkifejtéssel (hegyoldalban halad a vonal, majd egy nagy ívvel visszafordul, és a túlsó hegyoldalon halad tovább. Menet közben szinte végig látni, hova megyünk, majd később, hogy honnan jöttünk. Így kígyózik le Bogomilába. Sajnos sokan voltak a vonaton, így fotózásra nem nyílt alkalom az ablakból...
Veles felé a mészkőhegyeken át
Bogomila és Veles, a fővonali elágazó-állomás között egy szűkebb folyóvölgyben ereszkedtünk alá, de a domborzati viszonyok miatt ebből a völgyből aztán ki kellett vezetni a vasutat, hogy újabb mészkőrögökön át végül egy nagy S-kanyarral leereszkedhessen Veles állomására.
Megérkezett Velesbe a Szkopje-Bitola személyvonat
Valamennyi érintett állomás közül itt, Velesben éreztük magunkat a legkellemetlenebbül. Egyrészt hihetetlenül lepusztult az állomás, annak ellenére, hogy az ország vasúthálózatának gyakorlatilag ez a központja. Macedóniában az összes vonat Szkopjéből indul és oda is érkezik, és itt Velesben ágazik ki a fővonalból a Bitola és a Kočani felé vezető vasútvonal.
Másrészt az állomás messze van a városközponttól, a fővonal is előbb végigmegy a belvároson a folyó mellett, majd kint áll meg. Harmadrészt itt valamiért felülreprezentáltak voltak a deprivált elemek az állomás környékén, és így kellett egy órát várakoznunk.
Tehervonat Szkopje felől velesben
A bitolai vonatunk tehát továbbment Szkopjébe, de előbb megvárta a szemből érkező bitolai vonatot - amely mozdonyos volt -, majd elment egy tehervonat is, ami azonban megkéstette a mi kočani vonatunkat. Meglepetésre aztán olyan mozdony jött, amelyre nem is számítottunk: egy "Gyuricának" becézett típus, ami jugoszláv gyártmány és alapvetően tolató tehervonati szolgálatra készült. Két egészen jó állapotban lévő gyorsvonati kocsival már indultunk is az ország másik sarka, Kočani felé.
Szkopje-Kočani vonat érkezik Velesbe, mégpedig a napi összes...
Első feladat: visszamászni a fennsíkra. Veles a Vardar folyó mély völgyében van, innen mindkét irányban fel kell kapaszkodni a hegyoldalon. Ez gyengécske mozdonyunknak elsőre nehezen is ment, egy megálló után nem nagyon sikerült elindulni az emelkedőben és ívben fekvő megállóból, de aztán az útátjáróban a mozdony alá rugdosott homok segítségével végül sikerült leküzdeni az akadályt.
Széles fennsík és kopár hegyek Stip környékén
Míg a Bitola-Veles vasútvonalon azért többnyire a 80 km/h volt a jellemző sebesség, itt 40-50 km/h volt csak. Valószínűleg nem erre volt még tervezve a menetrend, mert a hozott kb. 10 perces késés az út során folyamatosan nőtt fél órára. Ez a vonal is egy nagyobb várost érint közben: az ugyancsak széles fennsíkon egy kis kitérővel kanyarodik le a vasút Štipbe, majd egy 180 fokos fordulat után visszaevickél a Bregalnica folyó szélesebb völgyének oldalába. Ez a folyó bővebb vizű, így a folyó mellett hosszan rizsföldeket csodálhattunk a naplementében.
Jellegzetes állomásépület, ami nagyon hasonlít a MÁV típusépülethez, de természetesen nem az
Rizsföld és öntözőcsatorna alkonyatkor
Jelentős késéssel értünk Kočaniba, ahol emiatt gyakorlatilag 40 másodpercet időztünk, mivel épp sikerült elcsípni a buszállomásról kikanyarodó szkopjei buszt.
Napnyugtára megérkeztünk Kočaniba, egy gyors fotó, és már a buszon ültünk Szkopje felé
A másnapi alvást követően végre körülnéztünk Szkopjében. A várost 1963-ban egy jelentős földrengés gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé, így a városképet a jugoszláv beton- és panelépítészet "remekei" uralják, egy kis klasszikus balkáni óvárost leszámítva. Jelenleg épp fut a "Szkopje 2014" nevű projekt, aminek célja, hogy karaktert adjon a városnak, így hatalmas építkezések vannak, rengeteg szobor, diadalív és historizáló épület hivatott bemutatni a makedón dicsőséget. Ízlések és pofonok, de nekünk tetszettek az új-régi épületek és a kialakuló városkép.
Földrengés utáni vasbeton épület, és a modern építkezés munkaterülete Szkopje főterén
Macedón (vagy makedón) diadalív
Régi kőhíd, ami átvészelte a viszontagságokat
Az óvárosban hangulatos üzletek, régi házak és tradícionális csevapozók vannak
Kissé....talán....giccses
A macedón régészeti múzeum új épülete a Vardar partján
Számos új szobor is épült a makedón hódítóknak és királyoknak
A város érdekes színfoltjai a piros emeletes buszok. Első döbbenetünkben a busz bal oldalán kerestük az ajtót, mint Londonban, de közelebbről vizsgálva ezek bizony kínai buszok (valószínűleg angol licenc). Egy ilyennel felmentünk a Szkopje mellett található hegy aljához, ahonnan az új libegő vitt fel bennünket az 1066 m magasan lévő Millenniumi Kereszthez. A hegycsúcsról csodás panoráma nyílik a fővárosra és a környező hegyekre.
Nem Angliában vagyunk, hanem Macedóniában.
A millenniumi kereszthez felvezető libegő egy kabinja
A libegő felső végállomása. Minden órában 20 percet üzemel, így van idő körülnézni odafenn...
A kereszt tényleg hatalmas, vasszerkezetű, de épp felújítás alatt állt ottjártunkkor.
Kilátás a városra az 1066 méteres csúcsról
Innen azonosítottuk be, hol tolattunk az első nap a vegyesvonattal, és hogy merre megyünk tovább Koszovó felé - amelyről a következő részben lesz szó.