Hova megy ez a vonat?

Balkán Flexi 4. rész - Koszovó

2014. november 11. Szerző: biciklis bakter

Balkáni utazásunk alighanem legizgalmasabb részéhez érkezett. A szkopjei városnézést követően még aznap délután vonatra szálltunk, az egyetlen nemzetközi vonatra, amely Szkopje és Pristina között teremt kapcsolatot. Koszovóba? Turistáskodni? Vonattal? Hát persze!

Dscf10116.jpg 

Szkopjéből 16:50-kor indult a "nemzetközi" "vonat", amely a szokásos balkáni kiszerelésben 1 db másodosztályú kocsiból és 1 db vontatómozdonyból állt. Utunk immár ismerős vágányokon haladt egészen Đorče Petrovig, ahol múltkor tolattunk a vegyesvonattal. Innen azonban Volkovo felé fordult vonatunk, amely a macedón-koszovói határ előtti utolsó állomás, ehhez mérten itt némi időtartalék állt rendelkezésre, és épp elegendő ahhoz, hogy dokumentum jellegű fotó készüljön vonatunkról. Innen továbbhaladva a Lepenec (Lepenci) folyó egyre szűkülő völgyében elékeztünk a tényleges határpontra, ahol egy peronból és néhány konténerből összeállított határellenőrző pont fogadta a vonatot. Nemsokára egy katonai VW-vel megérkeztek a macedón határőrök is, és a szokásos útlevél-összeszedős - excel-táblába beírogatós módszerrel eltöltötték a rendelkezésre álló időkeretet. Gond nem volt, de az egyik japán útitársunkat visszaparancsolták a kocsira, mert elmászkált fotózni...

Dscf9979.jpg

Volkovo, ahol tartottunk egy "fotómegállást" tekintélyes nemzetközi vonatunkkal

A határpontról aztán leereszkedtünk Hani i Elezit vasútállomására, mely régebben Đeneral Janković névre hallgatott, megérkeztünk tehát Koszovóba. Az állomáson tehervonat is állt, van tehát valamennyi teherforgalom. Az útleveleket itt is összeszedték, de nem időztek vele sokat - meg is kaptuk útlevelünkbe a koszovói pecsétet, egy olyan államét, melynek létét rengeteg ország vitatja.

Dscf10002.jpg

Hani i Elezit, személyvonat érkezik Pristina felől, a 008-as Turcsiorrúval

Ennek a pecsétnek a jelentősége abban áll, hogy utunkat nem tudtuk úgy tervezni, hogy a koszovói nézelődés után Mitrovicán át Szerbia felé távozunk (Mitrovicától jár a szerb vasút belföldi (!!!) vonata), mivel Szerbia úgy tekint Koszovóra, mint saját területére, ezért mi, akik harmadik országból léptünk be Koszovóba, tulajdonképpen illetéktelenül léptünk be Szerbiába, mert nem szerb határőr kezelte az útleveleket, így Szerbia felé nem távozhatunk, vissza kellett hát mennünk később Macedóniába, hogy majd szerb határőr léptessen be Preševonál...

Hani i Elezitben aztán fény derült arra is, hogy a balkáni menetrendben semmi sem úgy van, ahogy, mivel a vonatról le kellett szállni, és majd egy másik vonat jön, amivel tovább mehetünk. Mondjuk ezt sejthettük már Szkopjében is, mert a jegyet a vonaton kellett megvenni a kalauztól, aki gyanúsan a határpontig adott csak jegyet... Ja igen! Koszovóba nem érvényes a Balkan FlexiPass, de ezt cseppet sem bántuk, a teljes hálózat beutazása 5 euróba került.

Dscf10009.jpg

Együttállás a rokon géppel - mindkettő General Motors-eredet

Nem titkolt célunk volt, hogy a Koszovóba ajándékozott-küldött legendás Nohab mozdonyokat lencsevégre kapjuk, a személyvonat élén pedig jött is a 008-as. Az itteni mozdonyoknak nincs túl bonyolult száma, van összesen 10 db gép (nem mind Nohab), 001-től 010-ig számozva...

Ha már mozdonyok, egy másik agybaj: mivel Szerbia sajátjának tekinti Koszovót, az ott állomásozó volt jugoszláv mozdonyokra is igényt tart. Ezért ha a koszovói vasút úgy dönt, felújíttatna egyet, és ezt történetesen a horvát járműjavítóra bízza Zágrábban, akkor Zágrábba eljuttatni a mozdonyt csak a Macedónia-Görögország-Bulgária-Románia-Magyarország útvonalon tudja, máskülönben a szerb vasút lefoglalja a gépet. Így jutott el Koszovóba már legalább három mozdony. A Nohabok más tészta, azoknak nem kell kerülni...

A vonatunk tehát Nohabbal az élén, ráadásul svéd eredetű patinás kocsikkal folytatta útját, a tömeg egyre nagyobb lett, a napi két pár vonaton igen jelentős utasmennyiség utazott. A jegy nem volt drága, a teljesárú jegy 3 euróba került.

Dscf10044.jpg

Pristina, "főpályaudvar"

Dscf10049.jpg

Pristinában az állomás nem egy szívderítő részen fekszik, háromvágányos állomás az épülő lakótelepek között nem egy fővárosi pályaudvar, ez mutatta a vasút jelentőségét is... A szállásunk viszont egészen rendben volt, szállodákból van kínálat az állomástól 10 percre, lényegében a szomszéd utcában, csak nagyot kell kerülni. Ára kicsit magasabb volt, mint Macedóniában. Egy közeli étteremben elköltött helyi jellegű vacsorát követően aludni tértünk. A korábbi rendszeres áramszünetekre csak a házak elé telepített aggregátorok emlékeztettek.

Dscf10051.jpg

A jól megérdemelt helyi sör

Másnap felhősen indult a nap, még esett is egy kicsit, de ez nem szegte a kedvünket, mert ismét Nohab duruzsolásra értünk az állomásra. Az ország másik működő vasútvonalát is sikerült Nohab által vontatott vonattal beutazni, a változáatosság kedvéért ezen osztrák Schlieren-kocsik voltak. A 007-es Nohab szépen muzsikált, a 4 kocsis vonaton akadt utas is szép számmal Peje (Peč) felé.

Dscf10071.jpg

A 007-es Nohab a pejei vonattal. A mozdonyok újrafestését nyugati Nohab-rajongók támogatták

A táj továbbra is szép, a széles Rigómező (Kosovo Polje) után hegyes-völgyes vidéken kanyargott a vonat, de működő állomást csak egyet találtunk út közben, a többi felégetve, bezárva, kifosztva. Egy újabb medencén át feltűntek az Albán-Alpok magasabb vonulatai, és egy éles ív után megérkeztünk Pejë (Peč) városába.

Dscf10080.jpg

Jellegzetes táj Pejë felé

Dscf10117.jpg

A pejei állomás személyvonatunkkal, háttérben a város és az Albán-Alpok hegyei

Elhanyagoltságában is szép állomásépületét pedig már napsütésben fotózhattuk. A vonat visszaindulásáig épp elég időnk volt a várost megnézni - tipikus albán város, rengeteg kereskedővel, minaretekkel, zsibvásárral, rengeteg szegény emberrel és koldussal, és a hegyek látványával. Az egyik téren viszont a szállodák között úgy érezhettük, hogy nem is a Balkán mélységeiben, hanem Ausztriában vagyunk... A vasútvonal egyébként meglepően jó, 60-70 km/h a pályasebesség, viszont az útátjárókban sehol sincs fénysorompó, így mindenki megy keresztül-kasul. Az oda-visszaút során legalább ötször volt veszélyes helyzet, egyszer csak vészfékkel sikerült elkerülni egy fehér VW Golffal való ütközést, és persze még az autósnak állt feljebb. Napi 2 pár vonatnál nem csodálkoztunk, hogy nem figyelnek oda. A mozdonyokon azonban látszik, hogy napi szinten törik őket, karcolás-horpadás mindenhol...

Dscf10098.jpg

A városközpont tele vezetékekkel és vásározókkal

Dscf10102.jpg

Ha nem mondanánk, nem biztos, hogy tudnátok e kép alapján, hogy Koszovóban járunk

A pejëi kitérő után visszavonatoztunk Pristinába, ahol szintén belefért még némi városnézés. A városközpont élettel teli, kávézók, teraszok övezik a széles és szocreál épületekkel övezett fő utcát, melynek végén Ibrahim Rugova-szobor fogadja a látogatót. A fő utca felső végén kezdődik az óváros, de ez itt nem olyan látványos, inkább csak öreg épületek és omladozó dzsámik vannak a szűk utcákban.

Dscf10187.jpg

A sportközpont Pristinában - zárva

Dscf10193.jpg

Pristinai sétálóutca

Dscf10197.jpg

Ibrahim Rugova "államalapító" szobra a fő utca végén

Dscf10213.jpg

Bill Clinton-szobor is van, továbbá az összes nagyobb városban van róla elnevezett út

A szkopjei visszaútra vasúti kínálat sajnos nem volt, ezért a buszt választottuk, az autóbuszállomás viszont még messzebb volt, mint a vasút. Útközben szerencsére egy helyi úr megkérdezte segíthet-e, látván a hátizsákjainkat, így már könnyű volt átkelni az autópálya alatt a buszpályaudvarhoz. A visszaúton a határon ismét volt idő, itt megszemlélhettük azt az emléktáblát, mely az etnikai tisztogatások idejére emlékeztet, mikor abban a keskeny sávban több ezer menekült zsúfolódott össze a senki földjén.

Dscf10222.jpg

Nemzetközi autóbuszjáratunk a határon, míg az útleveleket vizsgálták

Koszovó viharos története mellett, vagy éppen azért egy érdekes hely, nem azt mondom, hogy sűrűn fogok arra járni, de egyszer érdemes volt látni. Nagy a szegénység, a gazdaság és az infrastruktúra romokban, de az emberek kedvesek, segítőkészek. Mindeki próbál boldogulni valahogy, az út mellett végig kereksedések, félkész házak, a városokban pedig cigivel csencselők járják a kávézók teraszait. Hamisítatlan balkáni kavalkád.

Végülis jó élményekkel tértünk vissza szkopjei szállásunkra, ahonnan már csak a hazafelé vezető út volt hátra, melyről a következő részben olvashattok.

A bejegyzés trackback címe:

http://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr646885149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Albu 2014.11.18. 23:01:58

Annak már vége, hogy akinek koszovói pecsétje van, azt már nem engedik be többé Szerbiába? Itt nincs róla szó, csak 2008-as hírekben: konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?szerbia

otomatik portakal 2014.11.21. 11:36:35

Én 2010-ben Pristinán keresztül jöttem haza Szkopjéből. Kellett magyarázni a koszovói belépő pecsétet, de semmi hátrány nem ért azon kívül hogy azt némi fontoskodás közepette érvénytelenítették. Ugyanez volt a történet amikor Odesszából Tiraszpolon át jöttem haza.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu