Hova megy ez a vonat?

Még mindig a zárjelző tolja – ezt az évet is

2015. december 23. Szerző: Hova megy ez a vonat?

Ha a naptárunkra pillantunk mostanság, két dolog fog mindenképp feltűnni: a egyik, hogy túl sok napot jeleztek benne piros betűvel, a másik pedig, hogy igencsak megfogyatkoztak benne a lapok. Odakint meg mindent a tűlevelű örökzöldek, díszcsomagolások, sőt a globalizáció hírnökeként nálunk nem honos agancsos-patás állatok, piros-fehér kampósbotok nyalókák és egy piros ruhában mászkáló dagadt vénember ural, aki pedig már elvileg több mint két hete elvégezte a feladatait. Az emberek ilyenkor két csoportba oszthatók: van, akit magával ragad ez az ünnepesdi, s utána egy héttel ő is úgy véli, hogy kötelező neki egy tágabb közösségbe menni, és ott kiereszteni a gőzt… de van, aki csak kihasználja, hogy mások ezt teszik, ő maga pedig inkább visszavonul ezek elől. Akármelyikbe is tartozzanak olvasóink – és persze mi, szerzők – sejthető, hogy nem mi, és blogunk az, ami a legnagyobb figyelmet kapja, de azért csak jó lehet visszaemlékezni az idei történésekre – ahogy valahol nekünk is az lehet, ha már egyszer hagyományt csináltunk ebből is.

Annak csak örülni tudunk, hogy az emberek még mindig szeretnek minket… legalábbis a virtuális élettérben már 2393-an gondolják így. Ezzel persze még sehol sem vagyunk bizonyos híresebb emberekhez képest, de nézzük a dolgok jó oldalát is: irigyünk és utálónk sincs annyi, mint némelyiknek ezek közül. Ha pedig abba bele is kell törődnünk, hogy nem tudunk olyan jól hangszeren játszani és zenét szerezni, mint mondjuk a Dream Theater tagjai, valahol vigasztal minket, hogy mi meg a tömegközlekedés javításában és a járműfotózásban biztosan jobbak vagyunk náluk…

Ez utóbbit idén is igyekeztünk bebizonyítani 84 cikk formájában. A sikert ezek közül jellemzően azok hozták meg nekünk, amelyek valahogyan az „átlagemberek” ízlésvilágához köthetők. Azokhoz, akiknek bosszúságot okoz az, ha nem juthatnak be megszokott pályaudvarukra (és még a jegyváltással is gondjaik lehetnek), a kimaradó vagy rossz minőségű járművek, sőt, ha komplett vonatokat rántanak ki alóluk. Azokhoz, akik mindennap tömegközlekedést használnak Csepelen, Pesterzsébeten, Sashalmon, Újpalotán, Káposztásmegyeren, Óbudán, a Svábhegyen, Nagytétényben vagy Pest központjában – ezek között pedig éjszaka – nyáron meg a Balatonra mennek. Azokhoz, akiknek zavaró lehet egy nagy zápor, vagy egy idegen tömeg, amely még a forgalmat is akadályozza – és akik egyébként szeretik a háborús filmeket, a repülőket, a krimiket meg a zenét… és nem mellesleg van humorérzékük is.

Bizonyos tekintetben mi is az átlagemberek közé tartozhatunk, hiszen ha minket nem érdekelnének, netán izgatnának/bosszantanának eme kérdések, akkor nem írtuk volna ki magunkból. Emellett mi is szoktunk olyan témákhoz nyúlni, amelyek ha különlegesek és érdekesek is, azért valamilyen formában már ismertek mint a Csalagút, vagy Párizs és Moszkva metrója – és továbbra is jó egy kicsit ébren álmodni Ausztria és Svájc hegyei között, sőt, akár visszamenni is oda, mert még ott sem láthattunk mindent.

De azért egy átlagember nem bámul ki minden utazása során az ablakon, hogy megnézze, hogy állnak az építkezések Fehérváron, a Balaton mentén – és pláne nem sétál ki az esztergomi vonalhoz ugyanezért. Meg az átlagembernek Svédországról csak az IKEA, Nils Holgersson és az ABBA, a Nobel-díj meg a Volvo jut csak eszébe, és egyébként is inkább délre utazik szabadidejében, nem északra. Pedig aki szereti a középkori, barokk, vagy szecessziós építészetet, az érintetlen természetet, a szocialista hangulatot (akár még töményebben is), az ördögöket vagy épp azok ellenkezőjét, azoknak többen is tudtunk mit mondani.

Szintén nem az átlagemberek azok, akik különféle régi villamosokért utaznak el ide-oda, csak azért, mert azok 150 és 140 évesek, kimennek a városból (és a környékükön van fogas meg lanovka is), nagyon szépek, vagy sok van belőlük. Ezt azonban még ők is könnyen megérthetik, azt már kevésbé, hogy minek utaznak el egyesek Borsod nem éppen turistacsalogató vidékeire, hogy ott olyan buszokkal utazgassanak, amelyeknek a rokonaiból akad még bőven Pesten, Miskolcon és más városok illetve falvak utcáin is. Meg ki lehet még olyan megszállott, hogy egy nap alatt minden olyan járóbeteg-ellátási intézményt felkeressen, amelynél megáll valamilyen kék vagy sárga járgány?!

Jelentem, ezek is mi voltunk… de reméljük, hogy ezeket is élvezték a kedves átlagolvasók, és nekik is kedvük lesz majd ahhoz, hogy eltérjenek az átlagtól. Ha pedig mégsem, jövőre ugyanitt igyekszünk majd folytatni, de a következő két hétben azon leszünk, hogy ne csak a mozikban menjen majd az ébredő erő, hanem mi is erővel ébredjünk majd az alkotáshoz. Tegyen most mindenki így, olyan módon, ahogy jólesik neki… mi pedig nemcsak a reklám, hanem a sokszorosan elcsépelt filmek után jövünk majd vissza!

A bejegyzés trackback címe:

http://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr968192046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.