Aki Hollandiát keresi fel, az általában mindent meg tud kapni Amszterdamban, akár a „szokásos” látnivalókat, akár a helyi sajátosságokat keresi, vagy csak egyszerűen a villamosokat akarja látni. Akinek ez nem elég, az elég ráadáshoz juthat Hágában és környékén, sőt, villamosokból még duplán is. Ilyen választék mellett nehéz dolga van a harmadik legnagyobb városnak, Rotterdamnak, főleg, mert itt inkább csak modern épületekkel találkozni… mégis érdemes neki, és természetesen villamosainak is egy esélyt adni, hiszen nemcsak Erasmusról és az egyik legjelentősebb európai kikötőről lehet nevezetes.
Az okot, amiért itt nincs teli a belváros az egymás mellett sorakozó keskeny, vöröstéglás házakkal, úgy hívják, hogy Luftwaffe. 1940 május 14-én nyomásgyakorlás céljából a német légierő szétbombázta a teljes belvárost - és ha később próbálták is menteni az esetet, hogy nem volt szó ekkora erejű csapásmérésről, vagy valaki félreértett valamit, a dolgot már nem nagyon lehetett visszacsinálni. Egyedül a városházát és a székesegyházat állították helyre, a többi telekre új házak épültek, néha csak jókora késéssel, néha pedig azok nem bizonyultak elég időtálló értéknek, és még korszerűbb, még modernebb került a helyükre.
Az új főpályaudvar épületében hiába van valami retro hangulat, az még két éves sincs.
Itt a városháza, mint a két megmaradt műemlék egyike...
...és e kép jobb oldalán a másik, a Szent Lőrinc székesegyház. A bal oldalon pedig az nem színház vagy sportcsarnok, hanem a másfél éve átadott vásárcsarnok, amelynek oldalsó részében lakások is vannak.
A modern építészet legérdekesebb darabjai ezek a szó szerint kockaházak, amelyek egy holland építész munkái 1977-ből. Mindegyik kockában egy háromszintes lakás kapott helyet, ezek közül az egyik a "látogatóközpont".
Néhány északi és keleti negyedben azért megmaradt a régi hangulat - ilyen Delfshaven, amelyben régen a(z Amerikába) kivándorlók voltak sokan, ma pedig a bevándorlók - és ezekbe már csak azért is érdemes elmenni, mert itt találkozhatunk olyan hidakkal, amelyeket rendszeresen nyitnak-csuknak a hajóforgalom miatt…
A felső fehér elem nem tűnik teherhordónak, de akkor miért is van rá szükség?
A válasz itt van... a hídon sínek is vannak, és az tartja a felsővezetéket!
Mivel a művelet néha elég időigényes lehet, nem messze innen egy másik ilyen híd is van, amelyen párhuzamosan folyhat a villamosforgalom.
Lassan a helyére kerül minden... de azért nem könnyű itt közlekedni, hisz ott az oszlopon a találkozási tilalom táblája...
A felsővezeték itt tulajdonképpen egy sín a két drót között.
A híd csukva, a sorompó nyitva... jöhetnek a villamosok!
Ahogy a hidakon is látszik, Rotterdamban is van villamos, amely legalább olyan modern, mint maga a belváros… a forgalmi járműpark 113 darab Citadis-ból áll, mióta az elmúlt 15 évben mind a klasszikus DÜWAG-ok, mind pedig az új megoldással készült változataik eltűntek a forgalomból. A kötöttpályás közlekedést 1968 óta a metró is kiegészíti.
A főpályaudvar környékén mindent a modernség ural, nem lóg ki ebből a villamos sem.
A kockaházak előtt még a tartóoszlopok is szögletesek...
Delfshaven központjában is van egy felnyitható híd, a villamos mellett jobb oldalt a kezelői torony látható.
2010-ben itt még a ZGT típusjelű csuklósok jártak... a "Z" annyit tesz, hogy "zwewend" azaz függő... mivel a középső forgóváz nem a csukló, hanem az első szekrény alatt van!
Azóta már csak a múzeumban látni a két széria járműveit... de ha nem a Rajna, hanem a Duna torkolata felé vesszük az irányt, akkor még üzemben is találkozhatunk velük, mert Braila és Galati vásárolt meg néhányat.
Füves pálya, vasúti hosszláncos felsővezeték - utóbbihoz pedig egy hatékony kétéltű.
Már az előző képen is jól látszott, hogy a vasúti kerekek nemcsak a vágányon tartják a járművet, hanem abban van a hajtás is!
Csak úgy miheztartás végett egy kép a metróról... a legkülönösebb dolog csak az benne, hogy ugyanaz az indításjelző szignál, mint a berlini S-Bahn-on!
Modernség ide, háborús veszteségek oda, azért itt is elég sok nosztalgiavillamos emlékeztet arra, hogy egy 110 illetve 137 éves üzemről van szó. A csuklósok megjelenése előtt az utcákat leggyakrabban a négytengelyes középbejárós kocsik járták, és a 170 példányból tizennégy ma is megvan itt, három pótkocsival együtt. Nem csoda tehát, hogy ezek járnak a 10-es számmal jelzett városnéző vonalon, amely nyáron hétfő és kedd kivételével, ősszel meg péntektől vasárnapig jár körbe a belsőbb területeken, és a 7 €-s napijegy nagyon jó arra, hogy az ember mindent megnézhessen és lefotózhasson.
Régi és új a Maas partján lévő Willemsplein végállomáson. A bal oldali pillér az Erasmus-hídhoz tartozik, 28 év után ez kötötte össze újra a két part kettévágott villamoshálózatát.
A nosztalgiakocsik útja a Lijnbaan-t is érinti, ez a fő bevásárlóutcája Rotterdamnak, ahol nem zavarja a gyalogosokat és a biciklistákat.
A szögletes formák még a kockaházakkal sem állnak nagy kontrasztban.
A három megőrzött pótkocsit mind motorkocsiból építették vissza - mintegy válaszként a nyolc évtizeddel előtti időkre, ahol az első pót-szériából mind motorkocsit csináltak. A másodikból nem őriztek meg egyet sem, ezért volt szükség ilyen kegyes csalásra.
Természetesen nem maradnak ki a fent már bemutatott nyitható hidak sem.
A középbejárós kocsik közt van olyan, amit egyirányúvá építettek át...
...olyan is, amelyik még felújítás alatt áll...
...meg amelyik még erre vár.
A megszállottabbaknak itt is van villamosmúzeum a Hillegersberg remizben, amelyet a hónap első szombatján és szeptemberben a kulturális örökség napján lehet megtekinteni hivatalosan, de kedvező körülmények esetén a helyi klub tagjai is beengedik oda a látogatót.
A lóvasút előtti életről sem feledkeztek meg ezzel az omnibusszal.
A legelső motorkocsi és lóvasúti eredetű pótja egy jóval későbbi korszak megállója előtt.
Még a kevésbé szem előtt lévő részletek is tudtak ilyen szépek lenni ezekben a járművekben.
Az első, Amszterdamban és Hágában is ismert sötétkék-barna színterv után itt is egy egyszerűbb krémszínre váltottak, de a számok tipográfiája maradt, és itt is számítottak a színek a viszonylatokon.
Ez a motorkocsi svájci gyártású, de ha a hátulra rakott szedőtől eltekintünk, Basel-ben már ismerős lehet a forma.
Csoportkép, amin az összes 1945 után készült magaspadlós járműtípus helyet tudott kapni.
Az egyik DÜWAG-csuklóst gördülő étteremnek rendezték be, a XX. század minden giccsével együtt.
Azért a technika fejlődéséből ez a kocsi is kivette a részét, és az lehet, hogy nem fagy le, de egy figyelmetlen gyalogos vagy biciklis számára még lehet - a Windows-hoz illően - kék halál...
Ez nem gördülő levesszállító az üzemi konyhának, a tartályokban homokot fuvaroztak.
Nem ez az első kocsiszín, ahol bemutatták a villamos történetét, a Tramweg Stichting már a ’80-as években nyitott egy kisebb tárlatot a saját járműveiből a Delfshaven-ben fekvő telep egyik megmaradt sarkában, de 2010-ben azt is bezárták.
A Tramweg Stichting-é ez a pótkocsi is, amelyet már a régi kiállításon is bemutatott.
Ha te engem Sidol, én téged Vim! Ki emlékszik még, tényleg habzott és nem karcolt eme súrolópor?
A Tramweg Stichting aktivitása az új helyen is töretlen, Itt most ezt az 1921-es pótkocsit rekonstruálja, egy motorkocsi alkatrészei segítségével.
Van itt még néhány szépen megmunkált modell...
...több korszakból is.
Az NDK-ban a diszpécsereknek csak Barkas jutott, de a hollandok is támogatták a hazai autógyártást. Igaz, eddig azt hihettük, hogy a DAF csak kamiont és buszt (meg az Ikarus 415-ösöknek buszmotort) készített...
A járműtelep mindennapjaira emlékeztet ez a szekrény, amelyben a jegykezelőket programozgatták...
...meg ez a közös mosdó, ahol egyszerre több dolgozó is megszabadulhatott a munkával járó kosztól.
Ezzel a cikkel szinte mindent elmondtunk már a holland villamosokról, de ha blogunk címében is azt kérdezzük, hogy hova megy a vonat, akkor illik erre is bővebb választ adnunk, mint első írásunkban – a következő hetekben ez is megtörténik majd.
