2016. májusának egyik hétvégéjén gondoltunk egyet, és északkelet felé vettük az irányt, hogy elhagyjuk a normál nyomtávot és kicsit a komfortzónánkat is. Tudjuk, hogy Ukrajnában háború dúl, igaz, az ország másik végében, ami innen körülbelül 1000 km-re van, és a nyugati végeken ebből inkább csak a fokozott rendőri jelenlétet látni – de lehet, hogy ez a konfliktus nélkül is így van. A lényeg ugyanakkor: van mit nézni a szomszédban, és nem egészen 20 ezer Ft-ból tartalmas hosszú hétvégét lehet kerekíteni.
Díszsorfal Záhonyban.
A határátlépést természetesen vaskeréken ejtettük meg, erre utasként egy lehetőség van: Záhony (A tehervonatoknak az Eperjeske-Rendező és Szalók (Szolovka) közötti átmenet is nyitva áll). Első úticélunk Nagyszőlős volt, és mivel a menetrend nem túl utasbarát, főleg nem a távolabbról érkezőknek, ezért rengeteg időnk volt mind Csapon, mind Bátyúban. Ehhez igazodva, bár Záhonyba a kijevi kocsikat is továbbító Latorca IC-vel érkeztünk, nem azzal léptük át a határt, hanem a kicsit később induló kishatárforgalmi vonattal, ami egy klasszikus Kisdácsiából és egy darab Bhv kocsiból állt.
A kishatárforgalmi vonatunk Csapon az első vágányon. Télen azért Csörgővel küldik ki azt az egy kocsit, hogy legyen fűtés is.
Az útlevelek vizsgálatára a vagonban került sor. A menetrendi indulás után a vonat szép lassan átgördült a Tisza-hídon, amelyen fonódott vágány van (1435 és 1520 mm oly módon, hogy 4 sínszál fut párhuzamosan). A túloldalon rögtön szét is válnak, és egy kis állomáson át a széles nyomtáv nagyobbat kerülve elmegy Csapon a rendező felé, a normál nyomtáv pedig bekanyarodik az állomásépület elé, ahol ismét fonódik. Már a határ után rögtön kezdődik a számunkra már csak a régi időket idéző hatósági fontoskodás, mindenféle papírmunkák, és a vonat átvétele. Nem elég, hogy időzónát váltunk, és elveszik egy óra, már kezdődik az álldogálás és a várakozás – ki tudja mire, mert azt nem szokás az ember orrára kötni errefelé.
Csap, nemzetközi pénztár, és az "érkezési" oldali váróterem. Back in the USSR?
Csapon a vonat meghatározott helyen áll meg: elhalad az „elővárosi” pályaudvar előtt, ez kvázi a régi állomásépület, szép, díszes, és patyolat-tiszta, és megáll a nemzetközi zónában, ami egy szocmodern kockaépület. Itt az utasoknak le kell szállniuk, és bemenni egy repülőtéri tranzit-szerű helyre, ahol útlevélkezelő pultokon kell áthaladni, itt pecsételik le az okmányokat, és „engednek be” Ukrajnába az úti cél és motiváció részletes kikérdezése után. A helyiségből kifelé menet még át kell esni a vámvizsgálaton, ahol kipakoltatják a csomagokat, na jó, nem teljesen, de azért belenéznek. Még itt is megkérdezik, ki, miért, hova. Ha ez is megvolt, akkor el lehet hagyni a tranzitot, és üdvözöljük Ukrajnában.
Szerző és utastársi megjegyzés: A procedúra jellegét tekintve, igazából nincs nagy különbség egy-egy repülőtéri macerálás, vagy akár egy Svájcba beléptetés között. Amitől mégis kicsit más a hangulat: jóval kiszámíthatatlanabbak a hatóságok reakciói, illetve az időtényező is.
Az "elővárosi" pályaudvar épületének pénztárterme. Enni lehet a padlóról, de akár a falakról is.
Az épület kívülről is igen szépen mutat.
A belföldi vonatokat és a pénztárat a másik épületben kell keresni, így visszamentünk oda. Az egész épület szépen fel van újítva, belül is tisztaság honolt, ugyanakkor a csapnivaló menetrend miatt elég kevesen voltak az utasok. A mellékhelyiség is korrekt volt, igaz fizetős, de a 2 hrivnya (kb. 20 Ft-os) használati díj nem veszélyeztette az aznapi költségvetést...
Összefonódások Csapon
Indul a közvetlen kocsi Prága felé is, egy szebb napokat látott szlovák IC-kocsi társaságában.
Kárpátalja vasúthálózata körülbelül az alábbi módon írható le:
- A villamosított fővonal Ungvárról Munkácson át vezet Lemberg és Kijev felé, és ebből Bátyúban (Batyevo) ágaik el a dízeles mellékvonal Beregszász, Nagyszőlős és tovább Técső, Rahó felé. Sajnos ebből az irányból nem lehet eljutni jelenleg Rahóra, mert vonatok oda csak „fentről” járnak, a bátyúi vonatok legfeljebb Aknaszlatináig (Szolotvino), illetve Királyháza (Koroljevo) felől Nevetlenfaluba (Djakovo) mennek. A térképen is látható, hogy a vonal egy szakaszon Romániába lép át, ezen a szakaszon jelenleg nincs forgalom. Nevetlenfalunál határátkelési pont található Halmi felé, ezen szintén nincs személyszállítás. Aki nem szeretne mégsem zsákutcába jutni a vonal végigutazása során, az Aknaszlatináról ma már átsétálhat a Tisza túlpartján, vele szemben lévő Máramarosszigetre: néhány éve újra nyitva áll a híd a két település között.
- Beregszász és Nagyszőlős térségében kisvasúti vonal található, valamint Ungvárról az Uzsoki-hágó felé is vezet vasút: ezekről szintén a folytatásban értekezünk majd...
Egy kis cirillbetű-ismeret nem árt. Kárpátalja vasúthálózata (forrás: railway.lviv.ua)
Pillantás Máramarossziget felől a Tisza völgyére: a bal part román, a jobb part ukrán fennhatóság alatt...
Ezen a több mint tíz éves menetrenden még szerepel a taracközi (Teresva), heti háromszor közlekedő kishatárforgalmi vonat: a járat a csempészek kedvence volt, a máramarosszigeti híd megnyitása után megszűnt. A híd megnyitása is okozott némi helyi problémát a kereskedelemben, mivel az árak között jelentős különbség van a Tisza két partján...
Első helyi vonatunk egy „Elektricska”, ER2-es villamos motorvonat, mellyel átmentünk Bátyúra (Batievo Pass.). Először is: a műszaki állapotok igencsak spártaiak voltak. Aztán az utaskényelem is helyi színvonalú: fapad mindenhol, 3+3-as (inkább 2 és fél+2 és feles) elrendezésben (a széles nyomközön szélesebb a szerkesztési szelvény is, jóval tágasabbak a vonatok). Bátyúban közös peronos átszállás következett a várva várt Ganz D1-es motorvonatra, amelyben az itthonról is jól ismert motor röfögött, ugyanakkor itt is szembesültünk azzal, hogy mivel csak egy motor működött a kettő helyett, igencsak lomha volt a 4 egységes szerelvény, a pályaállapotok miatt pedig nem is mentünk nagyon 40-nél többel. Majdnem 2 órába telt az út Bátyú és Nagyszőlős között, amit tetézett, hogy közben esegetett az eső is, az ablakok pedig – a modernizálás jegyében – műanyag nyílászárókra voltak cserélve: olyanokra, amik otthon is vannak a panelprogram keretében…
ER2-es motorvonat - az eleje a 60-as évek űrkorszakát idézi, az oldala inkább egy tehervagont.
Közös peronos átszállás a D1-es motorvonatra
A fapadhoz azért még erősen szoknunk kellett, mivel útitervünkben mindössze egy olyan vonat szerepelt, amelyben nem léceken kellett üldögélni, de erről majd egy későbbi részben. Megérkeztünk tehát Nagyszőlősre, ahol még mindig van normál nyomtáv is, mivel a fonódott vágány Csaptól (szlovák és magyar oldal felől is) Bátyún és Nagyszőlősön át Nevetlenfalu-Halmi felé halad, de el lehet jutni Ungvárra és Munkácsra is. Ezeket nem nagyon használják egyébként, de e sorok írójának volt szerencséje Ágcserrnyőtől Halmiig normál nyomközön végigmenni a Kárpátalja-expresszel.
D1-es motorvonat beltartalma, műanyag nyílászárókkal. Mondhatni otthonos...
Utastájékoztató a fontosabb tudnivalókról stencilezett papíron. Ez is valami! (Érdemes megfigyelni az alsó papíron a Sinkanzent!)
D1-es motorvonat Nagyszőlősön
Távozik Aknaszlatina felé
Hogy hogyan találtunk éttermet Nagyszőlősön este, és merre folytattuk fapados zötykölődésünket másnap, arról a következő részben írunk.
