Hova megy ez a vonat?

Nagysebességű tervek az Egyesült Királyságban 3.

2017. május 31. Szerző: Angol vasutas

Arról már beszámoltunk, hogy Nagy-Britannia észak felé építene új nagysebességű vasutat, arról is írtunk, milyen elképzelések láttak napvilágot a drága zöldmezős beruházás helyett, most pedig nézzük, pontosan honnan hová is vezet majd ez az új vasútvonal.

hs2.png

Ilyen lesz a vonalvezetés, ha egyszer kész lesz. Ma még csak a sötétkék van meg, ez a "HS1". (forrás: Wikipédia)

A HS2 londoni végállomása London Euston állomás lesz. Euston egyike azon kevés viktoriánus pályaudvaroknak Angliában, amelyek helyett a háború után teljesen újat építettek, így itt hiába is keresnénk téglaboltíveket, vagy kovácsoltvas tartószerkezeteket, helyette csak egy nem túl bizalomgerjesztő betonkockát találunk a hetvenes évekből. Az állomás jelenleg 18 vágányos, ezt nyugat felé bővítve építik majd meg az új 11 vágányos csarnokot a nagysebességű vonatok számára, míg a hagyományos szerelvényeknek 13 vágány marad a tervek szerint. Eustont elhagyva a város alatt alagútban halad majd a pálya, az első közbenső állomás, Old Oak Common is a felszín alatt lesz még. A négyvágányos állomás a Crossrail (melyet a következő néhány évben szakaszosan adnak át), az ország nyugati felét kiszolgáló Great Western Mainline és az új vasútvonal között biztosít majd átszállási lehetőséget.

001.JPG

London Euston, a viktoriánus állomásépület helyére ezt a betonkockát sikerült felhúzni a 70-es években. 

016.JPG

Az állomást bővíteni kell, így ez az utca hamarosan el fog tűnni.

065.JPG

Euston leghosszabb utasperonja a válaszvonal, innen jobbra a 14-18. vágányok és az előző képen látható utca helyén épül majd a 11 vágányos végállomás a nagysebességű vonatok számára.

25 kilométerre a kezdőponttól, London nyugati külvárosában a pálya kilép az alagútból és a felszínen folytatódik tovább. A Colne Valley fellett egy több mint három kilométer hosszú viadukton haladnak majd át a vonatok, ezután pedig egy újabb 18 kilométeres alagút következik. Ezt követően a vonal jellemzően a felszínen halad, de a dombvidéken még számos kisebb műtárgy épül majd. Birminghamhez közeledve a pálya négy vágányosra bővül, itt épül majd a második közbenső állomás, Birmingham Interchange. A jelenlegi Birmingham International vasútállomás a város repülőtere és az NEC kiállító központ között található, ide az új vasútvonalat már nehéz lenne befűzni, ezért inkább az autópálya másik oldalán lévő üres területen építik majd fel, melyet valamilyen ingyenes, automata személyszállító rendszer köt majd össze a kiállító csarnokkal, a nem nagysebességű állomással és a repülőtérrel (utóbbi kettő között már most is ilyen szállítja az utasokat).

Az állomástól északra egy delta elágazás köti majd be a birminghami szárnyvonalat, melyen az itt végállomásozó vonatok járnak majd ki és be az ország második legnagyobb városába. A szárnyvonal végállomása Birmingham Curzon Street, egy hét vágányos fejpályaudvar lesz. A nem Birminghambe tartó vonatok viszont elhaladnak majd a város mellett és attól északra a vonal ketté ágazik, két-két vágány folytatódik Manchester és Leeds felé, ezért is a négy vágány Birmingham előterében. Ezek megépítése azonban már a második fázis, az első fázis végén a nagysebességű pályát bekötik a Nyugati Parti Fővonalba, így a második szakasz megépüléséig is tudják használni a pályát az Észak Anglia és Skócia felé tartó vonatok.

001_1.JPG

Manchester Piccadilly ma is a város központi állomása, ide érkeznek majd a nagysebességű vonatok is a jövőben.

A második fázis vonalvezetése értelemszerűen még nincs pontosan kidolgozva, de az elképzelések szerint az Y alakban elágazó vonal a Pennine-hegység két oldalán vezet majd. A nyugati ágon két állomás lesz, Manchester Interchange, mely a város repülőterét szolgálja majd ki, illetve Manchester Picadilly, ami ma is a város központi pályaudvara. Ezen kívül a nagysebességű pályáról további két leágazás épül a jelenlegi fővonal felé, egy Crewe közelében, melyet a Liverpoolba tartó vonatok használhatnak majd, és egy Wigan közelében, amely tulajdonképpen az Y nyugati ágának a vége, innen hagyományos pályán utazhatunk Cumbria és Skócia felé. A keleti ágon az első állomás East Midlands Hub lesz, az East Midlands repülőtér közelében, mely kiszolgálja majd Derbyt és Nottinghamet is. Az eredeti tervek szerint Sheffielden egy viadukton haladt volna keresztül a vonal, ezt azonban geológiai problémák miatt elvetették, így egy leágazás épül a város felé, melyen a vonatok betérhetnek Sheffield Midland állomásra majd vissza a nagysebességű vonalra. Leeds felé is épül egy szárnyvonal, végül az Y keleti ága Yorktól délre csatlakozik be a Keleti Parti Fővonalba.

Az első tervek között még szerepelt a HS1 és a HS2 összekötése, amely lehetővé tenne közvetlen vonatokat az észak-angliai nagyvárosokból az európai kontinensre, azonban ezt a magas költségek (a két kilométeres összeköttetés becsült költsége 800 millió font), a helyi önkormányzat ellenállása és a közvetlen nemzetközi járatok operatív problémái (például határrendészeti kérdések) miatt elvetették. A Csatorna alagút felől érkező HS1 végállomása, London St. Pancras 5 perc sétára található Eustontól, és a kormány inkább a két pályaudvar közötti összeköttetés fejlesztésében látja a megoldást.

dscn4789.JPG

St Pancras pályaudvar, az Eurostar vonatok londoni végállomása csak rövid sétára található Eustontól.

A bejegyzés trackback címe:

http://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr5112434371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.