Hova megy ez a vonat?


Vágány- és évvégi gondolatok

2014. december 23. Szerző: Hova megy ez a vonat?

Egy év sem zárulhat le úgy, hogy a kormány nem nyújt be költségvetés-tervezetet, és az eltelt évről szóló zárszámadást. Nekünk nem kell lemondanunk, ha nem tesszük meg, és persze egyébként is kevesebben kívánják a fejünk hullását, mint általában a politikusoknak,…

Tovább

Utazás kisgyermekkel - kalandtúra földön és levegőben

A Kismama Magazin újságírójától, Maros Edittől kaptuk néhány hónapja azt a megtisztelő felkérést, hogy nyújtsunk szakmai segítséget a kisgyerekkel tömegközlekedés nehézségeit bemutató írásához. A kérésnek örömmel tettünk eleget, a magazin olvasói az…

Tovább

A vasúton utazók jogai – magyar utasnak magyar késést!

Már két korábbi írásban barátkoztunk hosszasan az Európai Unió azon törekvésével, hogy a tagállamokban vasutat választó utasok fogyasztói illetve divatosan utas-jogai körében egy közös minimumot harcoljon ki. Ezt az igyekezetet először történelmi távlatokban kellett…

Tovább

A vasúton utazók jogai – Elrendelt jogok

A vasúti utasok jogai nagyobb hagyományra tekintenek vissza, mint az Európai Unió témával foglalkozó, 2009. decemberében hatályba lépett rendelete, az ezt megelőző években alkalmazott utasjogi szabályokból múlt héten mutattam néhány részletet. Az utasjogi rendelet eredeti célja…

Tovább

A vasúton utazók jogai – előzmények

A vasúti utasok jogai bizonyára nagyobb hagyományra tekintenek vissza, mint az Európai Unió témával foglalkozó, 2009. decemberében hatályba lépett rendelete. Ez a bizonyos jogszabály az európai vasúti piacok ráncba szedését újból és újból megkísérlő szabályalkotási…

Tovább