Hova megy ez a vonat?

Azt a harmincát! – Vágányfektetés Kelenföld és Budafok között

2012. november 21. Szerző: feketén villogó térközjelző

Alig hogy a múlt hét végére összeállítottam az előző cikket, kezdhettem is hozzá a következőhöz: vágányfektetés tette érdekesebbé az elmúlt novemberi hetet. Először Kelenföld és Albertfalva, majd Albertfalva és Budafok között készült el a jobb és a bal vágány is. A sietségnek oka is van: a beszabályozás és felsővezeték-építés után válik lehetővé Budafok után a 40a vágányainak ideiglenes átterelésére, hogy a korábban már említett aluljárók másik felét is meg tudják építeni.

Az ideiglenes állapot jövő év áprilisáig fog tartani, ez után építik be Albertfalván a BKV-kocsiszínhez vezető iparvágányt is. A vágányfektetést csütörtökön és pénteken kísértem figyelemmel, a vágányépítő-géplánc péntek este 17:12-kor vonult le az építési területről és a kapott információk alapján ment vissza Bécs mellé dolgozni.

Lássuk a múlt hét történéseit:

001 1001.jpg

A vágóhíd utcánál alapozzák a híd két pillérét

002 1003.jpg

Budafoknál halad a peronépítés, valamint behúzták a hosszú sínszálakat is

003 1005.jpg

Albertfalva, Egykor előttünk volt a sorompó és a váltóállító épület

004 1008.jpg

Sínszálak a helyén, őrház elbontva

005 1010.jpg

Csütörtökön délelőtt Albertfalván pihent a gépsor, csak a „színes-fém-gyűjtők” dolgoztak a retrókábeleken

006 1023.jpg

Albertfalvai csendélet

007 2013.jpg

Csütörtök délután a jobb vágányon már a Duna utca előtt tartott a géplánc

008 2021.jpg

Zajlik a forgalom

009 2024.jpg

A gép elején jobboldalt látható az irányba állításért felelős műszer és dolgozó. A gép az előre kihúzott és beszintezett drót vonalát követi

010 2025.jpg

A folyamat a vágányfelszedéshez képest fordított, itt elöl megy a lánctalp

011 2026.jpg

SUZ-350: azaz 350 vágányfolyóméter per óra a géplánc maximális a sebessége. A betonaljak libasorban követik egymást

012 2029.jpg

A betonaljak csak hosszában férnek el a gépsor belsejében

013 2030.jpg

91-53-0-480-002-1, még pár szám és egyszer megjátszom lottón…

014 2031.jpg

Érkeznek a betonaljak

015 2032.jpg

Jobbra az adagoló és elfordító, balra a tároló kocsik és a szállító portáldaru

016 2034.jpg

A „vágányfektetéselőttikapcsolószertisztítóeszköz”, vagyis a söprű. :-)

017 2036.jpg

Az első vasúti tengely az új pályán!

018 2046.jpg

Csütörtökön 17 óra körül Budafokra ért a gépsor

019 2048.jpg

Péntek reggel a lefektetett jobb vágány beszabályozása is elkezdődött

020 2052.jpg

Pénteken a vágányfektetők a bal vágány helyén indultak el

021 2053.jpg

Sárga és sárga

022 2056.jpg

A híd alatt a védősínek rögzítéséhez másmilyen betonalj szükséges, …

023 2057.jpg

… a hídon túl ismét a „vonali” betonaljak fektetése folytatódik. LT2 és LT3 jelűek a védősínhez valók.

024 2059.jpg

Jobb vágány beszabályozása

025 2062.jpg

Péntek este 17:12: a gépsor a fényképező kattanása után 1 perccel levonult a munkaterületről.

Folyt. köv...

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr964917217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2012.11.25. 15:41:30

Albertfalván volt egy valószínűleg vasúti vonatozású ház is a felüljár közepénél, azt is elég hamar ledózerolták, lakója volt egy kicsit ketyós hajléktalan, szeptember elején még láttam, nagyon nem örült a jelenlétemnek és annak ,hogy fényképezek.

Vaandor 2013.04.02. 22:33:11

Azért az a seprű zseniális!
süti beállítások módosítása