Hova megy ez a vonat?

Busz-jet, InterFalu és más feláras termékek - Az autóbuszos „pótjegyekről”, 1. rész

2012. november 28. Szerző: Thomas a laprugós

Az idei év nyarán váratlanul hirdették ki azt a minisztériumi döntést, hogy az „emelt szintű országos személyszállítási szolgáltatást nyújtó”, valamint „vasúttal párhuzamosnak tekinthető” távolsági autóbuszjáratokon kiegészítő jegy váltása válik kötelezővé. Ez végül alig néhány vonalat érintett, a most következő decemberi menetrendváltással azonban alaposan belecsaptak a lecsóba a döntéshozók, ugyanis bővülni látszik az ebbe a körbe tartozó útvonalak köre. A mi alapvetően vasutas irányultságú blogunknak erre ujjongania kellene? Aligha. A kezdeteknél is valami olyasmit deklaráltunk: vasútpártiak vagyunk, de nem buszellenesek. Ezért is ajánljuk a következő sorokat főként azok számára, akik nagyon határozottan teszik le a voksukat valamelyik alágazat mellett.

A Volán-társaságok csak mostanában kezdték el meghirdetni, mely újabb járatok kerülnek a kiegészítő jeggyel használható viszonylatok közé. Az eddig olvasható lista nem csak és kizárólag meglepetéseket tartogat: előbb-utóbb várható volt például a zalai járatok bevonása ebbe a körbe, és az esélyesek közé tartozott a tolnai vonalcsoport is. Váratlan azonban például, hogy a Budapest és Borsod közötti vonalak, illetve a salgótarjáni irány járatai is bekerültek ebbe a körbe. A Volánbusz szűkszavú tájékoztatója lényegében mutatja (lásd a linken) az összes érintett budapesti vonalat.

Ezen felül eddig egyetlen, Budapestet nem érintő járatpárt sikerült találnunk: egy nyári Pécs-Keszthely gyorsjárat került be a kiegészítő jegyes körbe – ki tudja milyen megfontolásból. (Ha tudtok még ezen felül továbbiakról, kérjük hogy jelezzétek nekünk!)

nagykanizsa 013.jpg

A Szombathely és Kaposvár közötti járat nem, de a Kapos Volán gyakorlatilag összes budapesti járata bekerül a kiegészítő jeggyel használhatóak közé.

Ízlelgessük egy kicsit a felvezetőben említett két kifejezést: emelt szintű szolgáltatás, és vasúttal párhuzamos. Előbbinek mi lehet vajon a definíciója? (Kérdés: van-e egyáltalán?) Talán bizonyos átlagsebesség felett halad (ami a közúti forgalomban még kevésbé lőhető be), nem szállíthat álló utasokat, minden körülmények között váltható rá helyjegy, esetleg a járművek mindegyikén megszabott méretű minimális lábtér áll rendelkezésre? Nem hallani, hogy lenne ilyen. De még ha nem is ragaszkodunk a definíciókhoz (ezekre hivatkozva könnyű ugyanis mindent, még akár a jó működést is megakadályozni), ugyanezt a kérdést feltehetnénk a honi InterCity közlekedéssel kapcsolatban is, ahol a felár (kiegészítő jegy) rendszere elég régóta működik, de az idő már alaposan eljárt felette. (A korábbi elmélkedés a témáról itt és itt olvasható.). A magyar hálózaton naponta szaladgál elővárosi motorvonattal kiadott (Gemenc fedőnév alatt) és gyorsvonatinak minősülő kocsikból kiadott (Kapos néven keresendő) Intercity járat - igaz, már nem sokáig - és a szegedi hibrid-IC közlekedés esetében sem a minőség, sokkal inkább a célszerűség miatt fut egy vonatban a helyjegyes és nem helyjegyes kocsicsoport (nagyon helyesen). Az első probléma a „buszos pótjegy” bevezetésével ugyanitt kezdődik: még egy átlagos forgalmú munkanapon is előfordulhat, hogy egy Volán-társaság nem képes távolsági kocsit kiállítani, távolsági útvonalra. A péntek-vasárnapi csúcsban színesedik aztán csak igazán a járműkavalkád. Ugyan 200-as Ikarus már elég ritka esetben áll be távolsági fordára (bár például a Kunság Volán törzsutasai talán nem így tudják), de olyankor csatasorba állnak lerongyolódott E95-ösök, elővárosi forgalomra szánt Credo EC12-esek vagy éppen fapados MAN-ok is. (Halk kérdés: miért is blokkolják „központilag”, gyakorlatilag két teljes éve a Volán-társaságok járműbeszerzéseit?) 

A mentesítő autóbuszok között pár éve tűnt fel nekem, az 1190-es mező (Hévíz-Keszthely-Balatonfüred-Budapest, mellesleg szintén emelt díjas körbe kerülő) vasárnap délutáni járatának „sokadrész” mentesítője, melyet révfülöpi indulással rendszeresen egy háromtengelyes, elővárosi kivitelű MAN autóbusz végez. Ilyenkor szoktam mondani: nem létezhet olyan, aki ennyire utálja a megbízhatóság problémájával küzdő északi parti vasutat, hogy ezt a járművet válassza. A busz viszont továbbra is közlekedik, így azt kell mondjam, pedig mégis...És feddő szavaimat a vasútra kell összpontosítsam: nem kellene már egy versenyképesebb menetrend, és megbízhatóan üzemelő mozdonyok és motorvonatok (bármi áron, a nyárra rendszeresített Szergej segélygép helyett) a 29-es vonalra:

bfüred 71 kfs-803 volánbusz.jpg

Csúcsforgalom Balatonfüreden, és az említett jármű. Az egy szem délutáni járat népszerűségét jelzi, hogy nyáron akár 4-5 "résszel" is közlekedhet.

Ahogy a feláras szolgáltatások világa a vasúton, úgy a kiegészítő jeggyel „fenyegetett” autóbusz-viszonylatokon elérhető fedélzeti komfort is felvet egy-két további kérdést. A kiadott jármű típusa egy dolog, amely tehát az autóbuszokon is a vonatoknál tapasztalt sokféleséget hozza majd el. Utazás közben a légkondicionálás egyre inkább elvárás, és ezzel a szolgáltatók általában nem állnak rosszul (a vasúton a soproni és a szombathelyi IC a két gyenge láncszem, meg néhány nemzetközi fordából idevetett jármű). A fedélzeti étel-ital hozzáférhetőségének  a vasúton vannak komolyabb hagyományai, melyek az új menetrend tanúsága szerint kiirthatatlannak bizonyulnak: ezúttal a Kelet-Magyarországot meglátogató cseh kocsi mellett a pécsi oldalban felbukkannak a nemzetközi fordából idetévedt étkezőkocsik is – a START, mint tudjuk, belföldi forgalomban leépítette ezt a szolgáltatást. A wifi frontján a GYSEV nyer (nem túl jó minőségű, de 100%-osan kiépített hálózat az IC-kocsikon), a Volánok követik, végül (erős lemaradásban) a START következik a 10 darab főjavított kocsival. A további kényelmi funkciók, utasbarát apróságok elég következetlenül bukkannak fel egy-egy járműtípuson, ezért a feláras szolgáltatás kritériumának ezek nem tekinthetők: a dönthető ülés, az olvasólámpa, a lábtartó, a könyöklő, a kisasztal megléte vagy éppen hiánya észrevétlenül át tudja alakítani az átlagos felhasználó utazással kapcsolatos érzéseit.

bfüred 66 kyv-345 kisalföld.jpg

Ez már a győri járat, szintén Füreden. A tizenéves E95-ösök szinte elnyűhetetlennek látszanak, azonban velük is egyre több a probléma. Cseréjük, vagy legalábbis szép lassú kivonásuk a távolsági fordákról időszerű lenne.

 

szarvas 007.jpg

A Kecskemét és Békéscsaba között közlekedő EC12-es pihen meg Szarvason. A vonal ellát regionális funkciókat is, a hosszabb távot utazók számára azonban nem ez a legkényelmesebb jármű. Egy-két cégnél (ahol még akad) adná magát a legöregebb, 200-as távolsági típuscsalád használata ilyen esetben, azonban a műszaki állapotuk miatt, illetve "presztízs" okokból inkább az újabb, de nem kifejezetten távolsági célú kocsik kerülnek elő.

Ilyen körülmények között várjuk a menetrendváltást: kevés a kényelmes, színvonalas szolgáltatást nyújtani képes távolsági kocsi, a kiegészítő jegyet pedig ennek ellenére minden érintett vonal járatán meg kell majd fizetni. Nem látni annak nyomát sem, hogy a kiegészítő jeggyel együtt járna a helybiztosítás is a járatokon: továbbra sem lesz tehát előre megváltható jegy bármely megállóhelytől (ennek mondjuk egyes technikai feltételei is hiányoznak, de az össze-vissza járműkiadás egy megfelelő hátteret is próbára tud tenni), és az álló utasok szállítása is megmarad a nem Tempo100 minősítésű (tehát 100 km/óra sebességre nem hitelesített), azonban autópályán is közlekedő buszokon.

A következő részben konkrét autóbuszos viszonylatokon kutatjuk a kiegészítő jegy bevezetésének szakmai indokát, előre elárulhatjuk, hogy nem minden esetben találjuk… Értelmezhető az emelt szintű szolgáltatás egy másodrészen a folyosón álldogáló utasnak? Erőszaktétel-e a feláras rendszer életben tartása a vasúton, és elterjesztése a volánoknál?

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr584927602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2012.11.28. 08:11:51

Az a fene nagy pozitív szemléletetek. :) Én ebben nem is kerestem, hogy mi a többlet szolgáltatás, amit egyébként nem várnék el, annyira lehúzás szaga van a dolognak. Egy kis (nem is olyan kis) burkolt áremelés, ennyi az egész. Megjegyzem a linkelt volános oldalon van egy megjegyzés: bérletesekre nem vonatkozik. Azt nem merték meglépni, hogy a bérlet ára 20*2*pótjeggyel növekedjen, ami a legrövidebb távra is 3000 forint.

Egy barátom ingázik napi szinten Dunaújváros és Budapest között, annyian utaznak, hogy a busz álló utasokkal megy rendszeresen. A wifiről annyit, hogy a Vodás szerződések kezdhetnek lejárni, mert a router megy, csak net nincs, pedig nagy lendülettel indult a projekt. Pont tegnap beszéltem vele, hogy mit lehetne, igazából vasúton már ma is lenne olyan menetvonal amin a Kelenföld-Dunaúj hozható az autópályás busz 1 órája alatt, csak a dunaúji állomás miatt a helyi buszok menetrendjén nem ártana picit reszelni. Illetve a futott km alapú díjszabásról valami zónás, vagy fiktív km alapúra, mert egyszerűen a vonat drágább. Márhogy az utasnak...

Thomas a laprugós · http://hovamegyavonat.blog.hu 2012.11.29. 06:48:37

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Budapest-Ózd viszonylatban nagy jóindulattal megállapítható párhuzamosság, azonban az 1031-es menetrendi mezőben vannak más települések is...
A holnapi folytatásban majd lesz szó ilyesmikről!
süti beállítások módosítása