Az elmúlt napok márciushoz képest szokatlanul hűvös időjárása öt évvel ezelőtti emlékeket idézett fel bennem. 2008 márciusában is volt egy ilyen hidegebb periódus, mely egész Európán végigsöpört: engem éppen Baszkföldön, Spanyolország egyik északi tartományában ért. Több mint egy hetet töltöttem el akkor ott. Amolyan „vegyes kisszínes” beszámolóval ezeknek a napoknak a közlekedéssel kapcsolatos emlékeit elevenítem most fel, vonatokkal, buszokkal, városi közlekedéssel.
Baszkföld ismertetését ez a blog kellő alapossággal tette meg, így én csak pár összefoglaló mondatra szorítkozom: a tartomány adminisztratív területe kevesebb mint tizede hazánkénak, azonban történelmileg Baszkföld részének tekintik Navarrát, valamint Franciaország délnyugati csücskét is, így nagyjából egy 20 ezer négyzetkilométeres területről beszélhetünk. Északról a Vizcayai-öböl határolja, a felőle érkező nedves légtömegek óceáni klímát biztosítanak számára – a félsziget belseje felé haladva, Rioja és Leon tartományok vízválasztón futó határain átkelve hirtelen változik a táj mediterrán jellegűvé, szinte jelezve is Baszkföld elkülönülését. A közlekedési viszonyokat is erősen befolyásolják a természetföldrajzi tényezők: a Barcelona-Zaragoza-Bilbao (baszkul: Bilbo) főtengely a lehetőségekhez képest legegyszerűbb útvonalat követi, így az országrész egyik jelentős városa, Vitoria (Gasteiz) kívül esik rajta, mivel ez egy nagyobbacska, ezer méteres magasságú hegyekkel körülvett medence közepébe települt. Innen éppen ezért sem a navarrai tartomány központjába, Pamplonába (Iruña), sem az óceán partján Bilbaotól valamelyest keletre fekvő San Sebastian (Donostia) irányába nem vezet nyílegyenes út.
A távolsági tömegközlekedéssel kapcsolatosan, amúgy általánosabb jelleggel egy előzetes megállapítást megengednék magamnak (mely egyébként nagyjából alkalmazható Spanyolország egészére): az ország közlekedési rendszere olyasmi képet mutat, melyet a magyar közlekedési döntéshozók szoktak vizionálni, sajnos nem a dolog pozitív értelmében. Prioritás az elővárosi vasutak fejlesztése, ezen kívül azonban csak mutatóba létezik pár regionális és távolsági vonat. Kivételt jelentenek a nagyvárosok közötti AVE (nagysebességű, újonnan épült normál nyomtávú hálózatot használó) járatok, melyek azonban a magasabb árfekvést képviselik, és a spanyol mércével mért kis- és középvárosokat nem szolgálják ki megfelelően. A távolsági utazás olcsóbb módja az autóbusz (valamint az ország méreteiből adódóan a repülő): előbbi egyébként változatos minőségben (szubjektív tapasztalataim szerint, körülbelül a hazánkban tapasztalható szinten) látja el a regionális közlekedést.
Útban Baszkföld felé, rövid pihenő az autópályán. Mercedes Travego típusú autóbuszunk üzemeltetője az ALSA, mely Spanyolország legnagyobb autóbusz-közlekedési vállalata, fő profiljának a nagyobb városok közötti járatok üzemeltetése számít.
„Versenyeztessük” meg a különböző közlekedési módokat Barcelona és Bilbao között: Barcelonából naponta két vonat közlekedik Bilbaoba (reggel és délután indulva), melyek a RENFE (spanyol államvasút) Alvia nevű távolsági termékcsoportjába tartoznak (nagyjából ez egy sima, két kocsiosztállyal működő IC-vonatunknak felel meg). Az ALSA járatai naponta 2x3 alkalommal indulnak (ennek jelentése: délelőtt, délután, és késő este – azonban minimális időeltéréssel mindkét jelentősebb barcelonai buszállomásról külön-külön, melyek a Nord és Sants nevet viselik). A menetidők 8 és 9 óra között szórnak. A repülőút nettó menetideje 1 óra 10 perc, naponta 5-7 járatot a Vueling közlekedtet.
Az autóbusz jegyárai szabottak: a jegyek a váltás időpontjától függetlenül 46 euróba kerülnek, azonban elővételben, illetve bizonyos törzsutas-kedvezményekkel az ár alacsonyabb. A vonat „turista” osztályán az árak dinamikusan változnak: egy hónapra előre, váltható 39 euróért is, utazás előtt váltva azonban 60-80 euróra is simán felkúszhatnak. A repülővel is hasonló a helyzet, annyi különbséggel hogy a legolcsóbb jegyek ott már 25-30 euróért is elérhetőek. Személygépkocsival (egy főre vetítve), az autópályadíj és üzemanyagköltség összesítése mellett 110-130 euróból jön ki a mintegy 600 kilométeres utazás.
Első célpontunk, és egyszersmind baszkföldi tartózkodásunk bázisa Álava tartomány székhelye, Vitoria volt. Ez az ipari-oktatási profilú város, Debrecennél éppen csak egy kicsivel nagyobb lélekszámú. A kicsi óvárosi részt tervszerűen épített utcahálózat és lakónegyedek veszik körül, melyek a külvárosokban kellően "szellősen" állnak. Ez a település-földrajzi sajátosság egyébként több spanyol városban is megfigyelhető: a huszadik század derekán bő három évtizeden keresztül fennálló, Franco tábornok nevével fémjelzett korszakban erőltetett iparosítás, és ezzel összefüggő városodási folyamat zajlott le, melybe belefért egyes belső városrészek "rehabilitációja" (szanálása), és teljesen új lakónegyedek építése is. Ennek nyomán jött létre egyébként Spanyolország településhálózatának az a sajátossága is, hogy az egykori kistelepülések sokasága, valamint a közepes -és nagyvárosok kategóriája között "űr tátong": viszonylag kevés a néhány ezer fős nagyfalu, néhány tízezer fős kisváros. Mindez egyébként a vasúti közlekedéssel kapcsolatosan máris nehézséget jelent: a regionális forgalom nem koncentrált, és az 50-100 kilométeres távolságú utazásoknál is általában az autóbusz rugalmassága értékelődik fel, mivel a kisebb településeket ez képes könnyen a nagyobb városokhoz kötni.
Vitoriában a helyi közlekedést autóbuszok bonyolították le... egészen 2008 karácsonyáig, amikor is új közlekedési eszköz, a villamos mutatkozott be a városban. A belvárosból kifutó, Y-alakban szétágazó két vonalat az Euskotren üzemelteti, mely cég irányításáért a baszk autonóm terület kormányzata a felelős.
Nem lehetett egy túlzottan gyors építkezés...az 1000 mm nyomtávú, félkész állapotban lévő pályát akkor még ellepte a fű.
Abetxuko (ejtsd: Abecsuko) irányából érkezik Vitoria belvárosába a nálunk is jól ismert Mercedes Citaro. Az útfelbontás a villamos építésének szól.
"Vaspitypang" - mi legalábbis ezt a nevet adtuk ennek a szoborféleségnek, melyet Vitoria egyik északi lakóövezetében leltünk meg. Ide egyébként kerékpárral jutottunk: a település ingyenes kölcsönzési rendszert működtet, melyet úgy tudunk igénybe venni, ha valamely személyi okmányunkból felveszik adatainkat a kölcsönzés helyén. Ezekből több mint 10 található városszerte (mi például egy szabadidő-központban vettük fel a kerékpárokat). Kétségkívül, ebből a szempontól rosszabb mint a nagyobb mennyiségben elhelyezhető, más városokból ismert kártyás terminálok, viszont sokkal szabadabb elérhetőségét biztosít bárkinek a számára.
És akkor egy vasútbarát természetesen elzarándokol a vasútállomásra, és megnézi a "felhozatalt"...:)
Egy 432-es sorozatú motorvonat az első vágányon, mely a CAF-nál készült az 1970-es években. A sorozat járművei 2010-ben voltak utoljára forgalomban.
Vitoriát tehát főként gyalogosan és kerékpárral fedeztük fel. A környező hegységekbe is tettünk kisebb túrákat, melyekhez az autóbuszt vettük igénybe. Spanyolországban az autóbusz-közlekedést számos társaság bonyolítja le. Vannak közöttük az egész országban megtalálható, és működésüket egy-két tartomány területére korlátozók is. Közös menetrendi keresőt ne keressünk, a járatok menetrendjéről adott társaság honlapján (ha van), illetve egy-egy buszállomás, vagy város honlapján lehet tájékozódni, bár ezek léte sem törvényszerű. A többféle üzemeltető miatt az állomásokon a pénztári ablakok is társaságok szerint különülnek el. A járműállomány elég vegyes, mind típus és életkor szerint, de jó állapotú - jómagam legalábbis nem találkoztam láthatóan lehasznált kocsival. Ahová többek között eljutottunk velük: a Gorbeia hegysége, Vitoriától északra.
Mészköves, zöld vidék...
...és hangulatos hegyi falvak, melyeket barátságos emberek laknak. Egyik túránk során, mikor ázottan bekopogtattunk egy turistaházba, házi kolbásszal kínáltak minket. No meg ilyen helyek kocsmáiban könnyen hozzáférhető a patxarán, mely egy ánizstartalmú helyi likőrfajta, melyet érdemes kipróbálni. Aztán ízlés szerint esetleg megszeretni. :)
A kirándulás történetéhez tartozik egy buszon felejtett (ráadásul kölcsönzött) GPS-készülék, melyet a bilbaoi végállomáson becsületes megtalálók le is adtak. Visszaszerzéséhez másfél óra buszozás, több tucatnyi megállóhely volt szükséges, közben alaposan megtanulva, hogy baszk nyelven a következő megállót a "hurrengo geralekua" kifejezés jelenti. :) A tartományban egyébként alapvetően a kétnyelvűség, a kétnyelvű feliratok dominálnak. És aztán, egyik reggel arra ébredtünk hogy...
...megjött a márciusi tél! Ez a 470-es sorozatú szerelvény szállított minket aznap San Sebastianba. Útközben jött a jegyvizsgáló, és a havazás miatt bejelentett egy hazai viszonyok között jelentéktelen (talán 15 perc körüli) késést...
Tengerpart San Sebastianban, kis szigettel, miközben a közeli hegyeket pedig hó lepi. Ez az időjárás itt sem számít szokványosnak március végén.
A beszámoló első része itt véget ért, de csak azért, mert a szerző ijedten tapasztalta hogy besötétedett, és ideje lenne hazaindulnia...:)
A második részben Bilbao, Pamplona, és a riojai Logroño felé utazunk majd - busszal, vonattal, metróval...
