Hova megy ez a vonat?

Ezen helyen meredekek versengenek: hegyre fel!

2013. június 11. Szerző: feketén villogó térközjelző

Ezúttal Drezdába kalauzolom a Tisztelt Olvasót, a címben nem véletlen a többes szám. Az egymástól nem messze található sikló- és függővasutat 1895-ben és 1901-ben adták át a forgalom számára. Két közös van bennük: a tömegközlekedési igény kiszolgálása és a drótkötél-vontatású meghajtás.

 129 sikló.jpg

A felső állomás a völgy felől, körben több száz kisebb-nagyobb villa található.

A siklóvasút megnyitása 1895. szeptember 25-én történt meg, 95 méter szintkülönbséget 547 méter hosszú pályán 5 perc alatt hidal át.  A vonalon egy 54 méter hosszú alagút és egy 102 méter hosszú acél szerkezetű híd található. A pálya nyomtávolsága 1000 mm, maximális emelkedése pedig 29%.

A sikló 10 perces menetideje és 10 Pfenniges használati díja hamar olcsó szórakozást ígért a szegényebb rétegek számára is, noha az alapötletet a sok tehetős drezdai az Elba-partját övező dombokon épített nyaralójának megközelítése adta. A siklóvasút tehát elsőre a helyi igényeket szolgált ki, de hamar turista látványosság is lett.

1984 óta ipari műemlék, 1993-94-ben pedig teljes körűen felújították.

116 blaue wunder.jpg

Szintén jelentős acélszerkezetet emészt fel a Blaues Wunder nevű híd, az Elba túlpartján található a két hegyivasút ezen át közelíthető meg. A hidat 1893-ban adták át a forgalomnak, hossza 280 m, pillérje közel 24 méter magas. A hídon egykor a 4-es villamos járt Pillnitzbe, a kastélyhoz. Ma már csak busszal utazhatunk erre.

120 blaue wunder.jpg

Nosztalgiahajóval a nosztalgiahíd alatt.

 

124 sikló.jpg

Utazás a siklóval: a kitérő pont az acélhídon van, típusa itt is, mint Augustusburgban Abt. (http://de.wikipedia.org/wiki/Abtsche_Weiche)

128 sikló.jpg

A sikló felső állomása.

 

131 sikló.jpg

Magánsikló a domboldalban: áruszállítás kipipálva.

136 sikló.jpg

A felső állomásépületben siklótörténeti kiállítást tekinthetünk meg.

138 sikló.jpg

Ezúttal lefelé haladunk.

142 sikló.jpg

Az alsó végállomás az 54 méteres alagúttal.

180 sikló.jpg

A sikló alulról.

Képeslap 1900-ból: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/62/Dresden_Loschwitz_Standseilbahn_1900.jpg

119 függő.jpg

A túlparton már látszik a függővasút.

Nem messze a siklóvasúttól egy másik hasonló célt szolgáló építmény is található: a függővasút. Kialakítása hasonló a wuppertali függővasútéhoz, egy nehéz acél szerkezetről lóg lefelé a kocsiszekrény. A wuppertali függővasutat szintén 1901-ben adták át a mindennapi utasforgalomnak, a kialakítás hasonló, csak ott a meghajtás a kocsikon van elhelyezve, valamint a pálya a Wupper folyó völgyét követve közel vízszintes magassági vonalvezetésű.

Míg az előbbi siklónál alul vannak sín és talpfa formájában a „teherhordó elemek”, addig itt a függővasútnál a kocsi feletti acél szerkezet tölti be ezt a funkciót. Ott nem kell oszloperdő, míg itt nem kell alapozás.

A függővasút átadása 1901. május 6-án történt meg, a 254 méteres, maximum 39,9%-os emelkedésű pályán 3 perc alatt 84,2 méter szintkülönbséget győz le.

2001-ben történt meg a teljes körű felújítás, természetesen ez is műemlék.

A drezdaiak nem igazán szerették ezt a műszaki megoldást, a város Loschwitz 1921-es Drezdához csatolásával „megörökölte” a függővasutat is. A tervező Schuckert&Co. viszont további függővasutak építését határozta el, Berlinben, Párizsban és Londonban is próbálkozott, de ezeken a helyeken hosszas tárgyalások után a földalatti vasutat választották.

A vasútra, buszra, villamosra és kompra is érvényes napijegyek a hegyi vasutakra nem érvényesek, azok felmutatásával viszont kedvezményes menetjegy váltható. Hetijegy, vagy bérlet váltása esetén viszont nem kell kiegészítő jegyet venni.

172 függő.jpg

Az alsó végállomás épülete, illik a kastélyok és nyaralók sorába.

177 függő.jpg

Ez bizony elment.

167 függő.jpg

Érkezés a felső végállomásra.

168 függő.jpg

A toronyban kiállítás és kilátó is üzemel.

154 függő.jpg

Tájkép a kilátóból.

150 függő.jpg

Itt is kiállítás mutatja be a vasút történetét.

162 függő.jpg

Egy régi tartószerkezet-darab, 1900-1984 között szolgált.

151 függő.jpg

Egy korábbi kocsi modellen.

169 függő.jpg

A kocsi vezérlőfülkéje.

161 függő.jpg

Elindult a lejtmenet, itt a pályakarbantartás a fejünk felett dolgozik.

163 függő.jpg

Jön fel az ellenkocsi, itt végig „kétvágányos” a pálya. A siklóhoz képest kicsit korlátozottabbak a kilátási lehetőségeink.

145 függő.jpg

A függővasút kocsija a felső állomáson.

149 függő.jpg

Kilátás az Elba völgyére, háttérben a Blaues Wunder.

082 komp.jpg

A napijegyünk a pillnitzi kompra is érvényes, ne hagyjuk ki ezt sem!

Fénykép 1902-ből: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/86/Loschwitz_Bergschwebebahn_1902.jpg

Végezetül térkép a környékről:

http://maps.google.hu/maps?client=opera&oe=utf-8&channel=suggest&um=1&ie=UTF-8&q=schwebebahn+dresden+preise&fb=1&gl=hu&hq=schwebebahn+dresden+preise&sa=X&ei=ygSiUfvNCIWR4AS66YDICQ&ved=0CJwBEMgT

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr685320223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.11. 22:34:25

A komp nem volt meg.

A nosztalgia hajó kb 20 éve még reguláris járatként járt.

A 4-es villamos irtó hosszú volt. Radebeul volt a nyugati végállomása. 29 km hosszú volt. Minden harmadik kocsi Weinblöha-ig kijárt.

dresden.stadtwiki.de/wiki/Linie_4

Ha megvolt a híd, a sikló, a függővasút és a komp is, akkor a pillnitzi kastélyt is meg kell nézni:
kunst-kultur-natur.ferienwohnung-dresden-mueller.de/wp-content/2008/10/schloss-pillnitz-indianische-palais.jpg

Ne hagyjuk ki a volt uttörő, ma parkvasutat sem, valamint szerencsésebbek bejuthatnak a város közepén levő autógyárba is. Esetleg láthatnak tehervillamost is.

www.bahngalerie.de/bahn/straba/images/w308558.jpg

feketén villogó térközjelző 2013.06.12. 12:26:24

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Egyszer kiskoromban voltam arra a 80-as években, akkor Pillnitz és a bastei kilátó is megvolt a még romos belvárossal együtt.
Néhány éve Bad Schandau, egy másik időpontban pedig a fenti siklókat élveztem, illetve a környezetet és a kilátást.

Bad Schandau a Meredek rovatba nem illik, talán a kisvasutasba, nemsokára összeszedem a képeimet. :-)

Vaandor 2013.06.24. 23:01:43

"Ott nem kell oszloperdő, míg itt [a függővasúton] nem kell alapozás."

Már hogy a piklibe ne kéne?!? Amire a szerző gondol, az valószínűleg a földmunka (illetve abból is csak a töltésépítés) megspórolása.
De alapozni a pilléreket is szokták!