Hova megy ez a vonat?

Kapacitás a csúcson, avagy libegjünk a hegyre!

2015. január 13. Szerző: feketén villogó térközjelző

A Rajna völgyében, a Mosel torkolatánál fekvő, Rheinland-Pfalz tartománybeli Koblenz a legrégebbi német települések egyike. Neve latinul (Confluentes) összefolyókat jelent. A közel 2000 éves múlt egyik képviselője az 1000-éves alapokra épített Ehrenbreitstein erőd, amely 2011-ben helyt adott a szövetségi virágkiállításnak. Belváros a Rajna-parton, egy folyó és egy hegy. A híd nem megoldás, a sikló pont a folyón való átkelést nem oldotta volna meg, a busz meg túl egyszerű, vagy talán kevés a kapacitása?

Hogy oldották meg frappánsan a terület megközelítését? Erről olvashatnak az egy héttel előtt beharangozott sorozat első írásában.

dsc03106.jpg

Átszállás közvetlenül a sétahajóra?

A megoldás a 2010 júniusára megépített kabinos felvonó, amely a belváros szélén, a Rajna bal partjáról indul és az erőd mellé érkezik. A 12 millió euró összköltségű műremek egyben Németország és a világ legnagyobb kapacitású felvonója, 7600 utast tud szállítani óránként. Előre láthatólag 2026-ig fog üzemelni, ekkor éri el a szerkezet technikai élettartamának a végét (kötélvasút, nagyrevízió szükséges).

A háromköteles rendszer (2 tartó, 1 vonó) 890 m hosszú, a magasságkülönbség a két végállomás között 112 méter. Normál üzemben 16 km/h a sebessége, a 18 db 3,5 tonnás kabinokban egyenként 35 utas fér el. A maximális utas kapacitás eléréséhez 20 km/h-s üzemi sebesség szükséges. A meghajtómotor 1300 lóerős.

80 km/h-s széllökések felett leállítják az üzemet, de a híradások szerint eddigi legnagyobb 147 km/h-s széllökések sem okoztak kárt a két tartósodronyos rendszer stabilitása miatt.

Ma a hegyen a pazar panoráma mellett a 16. században épített Ehrenbreitstein-erőd kínál látnivalót. Míg nálunk Szent István trónra került, addig itt már vár állott, mai formáját 1817-1828 között nyerte el. A porosz hadsereg 1918-ig használta katonai célokra, elsődlegesen a közép-Rajnavölgy védelmére. Ma múzeum, ifjúsági szálló és katonai emlékmű található az erődrendszer területén, de a 2011-es virágkiállításban is szerepet kapott.

Vissza a belvárosba! A Rajna és a Mosel találkozásánál található a „Deutsches Eck” (német sarok) emlékmű, melyet 1897 augusztusában adtak át II. Vilmos császár jelenlétében emléket állítva I. Vilmosnak. 1945-ben az amerikaiak túl jól céloztak és megsemmisült, 1953-ban a megmaradt lábazatot „kinevezték” a Német egység emlékművének, 1993-ig egy zászló állt a szobor helyén, ekkor rekonstruálták az eredeti emlékművet. 

dsc02884.jpgKoblenz főpályaudvara a belváros szélén található, közvetlenül mellette a buszpályaudvar van. Innen indul az 1-es a belvárosba, valamint a 9-es a siklóhoz

 

dsc03081.jpgKoblenz Stadtmitte (városközpont) megállóhely elhelyezkedéséből adódóan jobb választás a belváros és a felvonó-erőd páros meglátogatásához. A képen egy Köln-Bonn felől érkező regonálexpressz.

 

dsc03085.jpgA belváros is megér egy sétát

 

dsc03090.jpgElkapott engedély nélküli árusító és a csendőr szoborba öntve

 

dsc03102.jpgAz alsó végállomás épülete a Rajna-parton

 

dsc03122.jpgA felső állomás

 

dsc03115.jpgAz 1869-ben megnyílt Koblenz-Ehrenbreitstein vasútállomás közvetlenül az erőd alatt található (csak az a jelentéktelen peronnak látszó tárgy). A jelentős átmenő teherforgalmon kívül óránként az RE8-as vonal járatai állnak meg.

 

dsc03120.jpgNagy a forgalom a Rajnán is.

 

dsc03121.jpgAz erőd és környezete, balra a sikló jobbra felül a kötélvasút.

 

dsc03125.jpgAz erőd vakok és gyengén látók számára is értelmezhető makettje.

 

dsc03128.jpgKő kő hátán, rajta földtakarás; időtálló-ellenálló volt a dinamit és a repülés feltalálásáig.

 

dsc03135.jpgA múzeumnak helyt adó épületszárny.

 

dsc03137.jpgLátkép a belváros felé, jobbra a Mosel torkolata a Deutsches Eck-kel és az emlékművel.

 

dsc03138.jpgAz alsó végállomás közvetlenül a belvárosban található.

 

dsc03140.jpgI. Vilmos emlékműve környékén épp kolbász- és egyéb ételszag terjengett.

 

dsc03143.jpgHajó, vasút, libegő: egy-egy közlekedési eszköz, talán a legmegfelelőbb célra használva.

 

A hegyen parkoló is található, de egy másik környezetkímélőbb módon is megközelíthető, a hegy déli oldalára épített, az L127-es főutat és a múzeumot összekötő ferdepályás felvonóval.

A felvonó szintén a 2011-es virágkiállításra épült meg, 260 méter hosszon 94 méter magasságot küzd le. A 25 férőhelyes kabin vontatási sebessége 7,2 km/h. Az 5 független vontatókötél 12-szeres biztosítással van ellátva, üzemzavar esetén egy is elég a kocsi megtartásához.

 

dsc03150.jpgA sikló felső végállomása.

 

dsc03152.jpgA kapacitása kisebb ugyan, mint a kötélvasúté, de megkönnyíti a feljutást.

 

dsc03155.jpgMint egy síugrósánc! A többszörös biztosítás mellett használjuk nyugodtan.

 

dsc03161.jpgAz alsó állomás mellett P+R parkoló és buszmegálló (9,10) is található.

 

dsc03162.jpgAz előbbi „sánc” felfelé

 

dsc03167.jpgA sikló felső végállomása a múzeumon keresztül (balra) is megközelíthető.

 

dsc03171.jpgA Mosel-hidak, ebből egy vasúti.

 

dsc03181.jpgSzerencsém volt az idővel, a tömeggel, ami épp egy esti koncertre igyekezett felfelé. Az erős hangcsillapítása is kiváló. :-)

 

dsc03184.jpgMég egyszer a gondolák sora.

 

dsc03201.jpgÚjra a belvárosban: Nem ez (egy ilyen) járt nálunk is tesztelésen?

 

dsc03213.jpgGyorsan elkapott pillanat, különjáratnak hittem, pedig menetrend szerinti volt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr847063617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fradista Utazó · http://attus.hu 2015.01.13. 08:18:20

Még sosem voltam ott fenn (a Deutsches Ecknél kb. tízszer). Lehet, egyszer összeszedem minden bátorságom, és felszállok erre az izére :-)

VT22 2015.01.13. 10:33:47

Nekünk meg lesz Gellért-hegyi siklónk. Legalább is kétévente bejelentik, hogy két éven belül megépül.

NAR 2015.01.13. 10:55:06

Azt néztem, hogy szemre nem rondít bele nagyon a városképbe. Mondjuk nálunk a Citadella mellett nem nagyon van hely egy felső állomásnak - talán a Szabadság-szobor alá lehetne építeni, onnan meg sima lift vinne az utcaszintre.