Hova megy ez a vonat?

A fű zöld, a villamos kék... - Amszterdam

2016. február 05. Szerző: Ellátott utas

Egy héttel ezelőtt a nagyvasút bemutatásával kezdtük meg Hollandia kötöttpályás közlekedésének felfedezését. Korábbi cikkeink során pedig úgy alakult, hogy már két olyan város villamosüzeméről is írtunk, amelyekre az Észak Velencéje nevet szeretik aggatni – az egyik Szentpétervár, a másik pedig Stockholm volt. Most jöjjön a harmadik, amelyre szintén szokták ezt mondani, és amely az ország vasúthálózatának nem véletlenül központja, hiszen két fővárosa közül mégiscsak a nagyobb és ismertebb… és ez természetesen Amszterdam.

gvb401_zuiderhofm307.JPG

Aki még nem járt ebben a városban, az is hallhatott már a legfőbb nevezetességekről… azt pedig már embere válogatja, hogy kiben mi hagyja a legnagyobb benyomást. Van aki Van Gogh vagy Rembrandt képeit emlegeti, van aki a belvárost körgyűrűkként felosztó csatornák sorát és azokon a sok hajót… de van olyan is, akiben csak az marad meg emlékként, hogy az a sok hülye biciklis folyton rácsengetett, mikor két coffeeshop és az ott elfogyasztott zöldség (vagy éppen desszert…) között kereste az útját. Álljon azért ezekből is itt egy csokorra való, hiszen az sem mindegy, hogy a villamost milyen hátterekkel örökíthetjük meg…

dscf3147_m.jpgHa nem is a közlekedés miatt jövünk ide, a történet így is a főpályaudvarnál kezdődik, még akkor is, ha repülővel érkeztünk... és ez nem is baj ilyen szép épület mellett. A háttérben persze ott figyelnek a villamosok és az M betű is a tömegközlekedés fokozott jelenlétére utal...

dscf3715_m.jpgÉszak Velencéje ide vagy oda, azért olyan házakat itt nem fogunk találni, amelyek előtt ne tudnánk elmenni száraz lábbal. De ha már ott a víz, lehet rajta olyan közlekedési módot találni, ami nem kerül dugóba...

prinsengracht.JPGEgy újabb csatorna azaz helyi nyelven gracht a hozzáillő típikus északi házsorral. Itt már láthatunk az élénk biciklis forgalomból is egy szeletet...

dscf3678_m.jpgSvédországban már találkoztunk ilyen híddal, itt viszont nem a várat védik, hanem a nagyobb hajóknak engednek szabad utat. A sorompó és a kis ház mellette pedig jól mutatja, hogy ez nemcsak dísznek maradt ott, hanem még mindig használják...

dscf3187_m.jpgA Singel nevű rakpartra települtek a virágárusok, akik a "késztermék" mellett leginkább tulipánhagymákat kínálnak fő portékaként, a magyar árakhoz képest nem is drágán. De itt is gondoltak azokra, akik inkább a leveleket nézik, nem a virágot...

rijksmuseum.JPGEz nem a főpályaudvar túloldala, hanem a Rijksmuseum, ahová Rembrandt Éjjeli őrjárata és Vermeer tejet öntő nője miatt jönnek a látogatók. A főkapu azonban átjáróház is a mögötte lévő utcákra, így kerültek a bringások is a képre...

dscf3165_m.jpgAmszterdamban élt és alkotott az az ember is, aki jóval kedvezőbb megítélést tudott szerezni a vörös csillagnak, mint Lenin és követői, műve pedig sokkal jobban egyesíti a világ proletárjait, mint ahogy azt Marx elképzelte. Ebből a képből nem nehéz kitalálni, hogy kiről is van szó...

gtr307_grotekerk1.JPG A városnézés utolsó képkockáján a székesegyházat láthatjuk... de nemcsak azt...

Ezek a nevezetességek viszont elég messze esnek egymástól ahhoz, hogy elég legyen a gyaloglás, és még ha a környék nem is bővelkedik hegyekben, azért szokott egy-két helyen olyan emelkedőket produkálni, ami a nyeregben ülve megdolgoztatja az embert. Marad tehát a GVB által üzemeltetett tömegközlekedés – mielőtt elkezdené valaki törni a fejét, hogy Amszterdamnak is van-e egy olyan másik neve, ami G-vel kezdődik, gyorsan eláruljuk, hogy ez a rövidítés a Gemeentevervoerbedrijf-et, azaz a községi közlekedési vállalatot takarja – abból is leginkább a villamos… amelyet ha meglátunk, igen erősen eszünkbe jut valami…

dscf3148_s.jpgIsmerős pofa? Hát persze, hogy egy Combino, de nemcsak a színe az, amiben mégis eltér...

dscf3692_s.jpgA sok városba - így Basel-be is - gyártott alapszériát a Siemens olyan modul-rendszerben alakította ki, amiben vannak forgóvázas rövid és ajtós hosszú részek... ezen csak a mi kedvünkért változtatott aztán, mikor mi már nem bíztunk meg az összecsavarozott alumínium szekrényekben.

conducteur_combino_amsterdam.jpgA legnagyobb kuriózum viszont belül van: egy ülőkalauz kabinja a negyedik modulban. Felszállni csak itt, illetve a vezetőnél lehet. Noha itt is az OV-Chipkaart-é a legfontosabb szerep, azért a turisták vehetnek egyszeri utazásra vagy egy napra szóló papírjegyeket, amiben viszont szintén van elektronikus elem... (forrás: Wikipedia)

p1110499.JPGA modulok mellett a másik különbség, hogy négy kocsi híján mindegyik egyirányú... (közben pedig biciklisták és leállított drótszamarak mindenfelé a képen...)

p1110501.JPG...de négyet kétirányúra csináltak meg az 5-ös vonalra. A képen jól látszik, hogy a csatornák hídjain azért vannak lejtviszonyok, amit még a kéttengelyes kocsikra méreteztek - de még így sem okoz gondot, hogy egy ilyen törés közepén álljon meg!

Az élet viszont nem áll meg a 155 Combino-val… van még 45 darab alacsonypadlós középrészű csuklós, meg mutatóba még egy-két teljesen magaspadlós, amelyek viszont igencsak üzemük végén járnak (többségük pedig már Szarajevóban kezdett új életet). A villamoshálózat egyébként messzemenőleg idomul a város szerkezetéhez: a 15 vonalból kilenc indul a főpályaudvarról, a belvárosban először két-három fővonalra összefogva, majd onnan sugarasan szétágazva mindenfelé. Ezt egészíti ki a többi átmérős és félkörívben összekötő szakasz, valamint a metró, amelynek az utóbbihoz hasonló szerepe van, így talán érthető is, hogy szerzőink egyike se nagyon találkozhatott vele…

dscf3158_s.jpgA helyi gyártású kocsik 1990-től álltak forgalomba, de ezek még elég korszerűek ahhoz, hogy ne akarják őket lecserélni. Nem szóltunk még egy másik különlegességről: a viszonylatokat számok mellett különféle színes zászlókkal is jelzik, ami a digitális kijelzőkön sem akadály...

dscf3181_s.jpgKörforgalom villamosoknak, ráadásul megállóval? Itt még ilyen is van...

dscf3151_s.jpgA főpályaudvar mellett két külön hurok is található. A bal oldaliból indul az 5-ös villamos, amelyen a kétirányú kocsik közlekednek. Ezekre nemcsak azért van szükség, mert a külső végén nincs hurok, hanem mert vannak középperonos megállói is...

gvb_s2_58_line_51_uilenstede_amstelveen.jpg...amiket ráadásul az egyik metróvonallal közösen használ! Aki a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésén járműtechnikailag kételkedne, hogy igenis működhet, hogy egy kocsi hol drót alatt jár... (forrás: Wikipedia)

metro_van_amsterdam_w.jpg...hol pedig harmadik sínnel a többi metróvonallal közösen. És ez sem photoshop... (forrás: Wikipedia)

A modern üzem mögött azonban mégiscsak 115 éves múlt áll, amelyhez még egy negyedszázadot hozzá kell venni, ha a lóvasutat is figyelembe vesszük. Ezt a helyiek is így gondolták, és már az ’50-es évektől kezdve nekiálltak félrerakni egy-két kiemelkedően fontos régi járművet. Némelyik esetében több évnek, sőt, évtizednek is el kellett telnie ahhoz, hogy ismét hídról hídra járhassanak a városban, de az eredményt látva megállja a helyét az a mondás, hogy jobb későn, mint soha…

gtr307_zuiderhof2.JPGAz eddig már több képen is szerepelt az elsők között lett kijelölve nosztalgiának, de a felújítása csak 2009-re történt meg. A kocsi a Tramweg Stichting-hez tartozik, akikről a következő cikkekben is még sokszor fogunk beszélni...

gtr307-fahrgstr.JPGA külső szépség mellett a belső sem marad le... a statisztikus közlekedésbarátok kedvéért mondjuk el azt is, hogy egy 1910-ben a Werkspoor-gyárban készült járműről van szó.

gtr307-einzsitz.JPGVan itt is átfordítható ülés...

gtr307-dachlamp.JPG...meg elegáns lámpa és szövettel borított plafon.

gtr307-kwhmess.JPGA mai liberalizált vasúti közlekedésben elvárás, hogy a villanymozdonyokon legyen fogyasztásmérő, de úgy látszik, új csak az lehet, amit az emberek már rég elfelejtettek...

gtr663_remlexstr.JPGA motorkocsihoz egy négy évvel fiatalabb pótot is restauráltak...

gtr663-spwobmi.JPG...amely belül...

gtr663-zierlseit.JPG...és kívül sincs híján a szép részleteknek.

gvb946_deplijstrest1.JPGA munka ezzel nem ért véget, most éppen ez az 1930-ban épült középbejárós pótkocsi újul meg.

Az 1970-es években, mikor a városképet uraló kéttengelyes kocsikat kivonták a forgalomból, a közlekedési vállalat nem szívesen akarta őket viszontlátni, hiszen elég energiát fektettek abba, hogy a villamos végre modern közlekedési eszköz legyen… így a megőrzött járművek egy régi vasútvonalra lettek száműzve, amely a belváros szélétől Amstelveen kertvárosába megy ki 7 kilométer hosszban. Ez a vonal viszont nemcsak Amszterdam, hanem egész Hollandia élő villamosmúzeumává vált – és ahogy később Dániában, itt sem álltak meg a határoknál.

gvb454r_harlemmst.JPGA múzeumi vonal a Harlemmermeerstation végállomásról indul útjára. Ezen is vannak amszterdami kocsik, és jól látható, hogy a színeknek mindig is nagy szerepe volt a viszonylatokban, de az áramszedőn lévő szám is kuriózum...

htm816_harlmeermlkw.JPGEz már egy hágai kocsi, amelyhez sikerült ilyen együttállást találni a belváros szélén...

 

htm816_kalfjeslaan1.JPG...a vonal másik végén viszont már egyértelműen HÉV-hangulat uralkodik.

ret507_harlemmst1.JPGRotterdam kultikus középbejárósai is képviseltetik itt magukat, így ha nincs időnk felkeresni a többi várost, akkor is láthatjuk az alapvető járműveket...

gtg41_remiseema.JPGGroningen-ben is volt villamos, de nem 1435 mm-es nyomtávval... és jármű sem maradt meg onnan, így egy hágai kocsival idézték meg az ottani üzemet.

nbm20_remiseema.JPGHasonló kegyes csalást Utrecht elővárosi vonalai kapcsán is elkövettek, de onnan megmaradt egy eredeti szerelvény is, ennek a motorkocsija 2010-ben még felújítás alatt állt, de azóta elkészült.

m_4143_depotema.JPGBécsből öt kocsi is a múzeumi vonalon van még, köztük az osztrák fővárosban ma is gyakori M-típus...

m_4143-einzsitz.JPG...amelynek a belsejében az újságok és a reklámok is még eredetiek!

dphmp352_harlemmst1.JPGNem kell ahhoz se Amszterdamba utaznunk, hogy egy ilyen motorkocsit lássunk...

dphmp352_vorharlmst.JPGBizony, ez egy prágai kocsi. Az eggyel kisebb számszomszédja még ma is ott jár a 91-es vonalon, az eggyel nagyobb pedig Ljubljana-ba került, ahol mint pizzéria működik!

gtr307_zuiderhofm816_1.JPGEzeknek a kocsiknak a kavalkádjához szoktak csatlakozni a már feljebb látott Tramweg-Stichting járművek is, amelyek azonban a GVB egyik kocsiszínében laknak, és inkább a városi hálózaton járnak megrendelésre.

A prágai és bécsi kocsik mellett nem feledkezhetünk meg a budapesti villamosok itteni vendégszerepléséről sem, amelyek azóta ismét fővárosunk illetve Debrecen vonalait járják – de nem ezek voltak az egyetlen járművek, amelyek ekkora kitérőt tettek eredeti hazájukból. Tért vissza hasonlóképpen Bécsbe is egy kocsi, Graz-ba pedig egy egész szerelvény… a legkülönösebb sors viszont mégis a Kasselből átvett csuklósoknak jutott. Mikor ezeknek már nem jutott túl sok hely és feladat Amszterdamban, ugyanúgy Gorzów-ba kerültek, mint a testvéreik, amelyeket „egyenes úton” vettek meg. Van más villamosos kapcsolat is Amszterdam és Lengyelország között, mert a régi csuklósok nagy részét Poznan vette meg a ’90-es években.

A gyűjtésbe több másik klub is bekapcsolódott, mind a helyi, mind az idegenből hozott kocsik tekintetében, de itt sem alakult minden sikertörténetként… ami nemcsak több jármű sorsát tette bizonytalanná, hanem az is sok éven át bizonytalan volt, hogy a városi hálózaton is bárki utazhasson nosztalgiavillamossal. Pár éve azonban megint közlekedik egy városnéző körjárat a főpályaudvartól kiindulva – ne menjünk el ennek szerelvénye mellett sem.

gvb465_centraalst1.JPGIndulásra várva a főpályaudvar előtt... ezt a motorkocsit 1929-ben pótnak gyártották, és csak hat évvel később került bele a villamosberendezés.

gvb731_centraalst1.JPGA pótkocsi idősebb, 1914-es évjárat. Rend a lelke mindennek, külön ajtó a fel- és a leszállóknak... és egyébként a cigarettareklám táblája jól is harmonizál a viszonylat itt is megjelenő színjelzésével.

gvb731-fahrgstr.JPGÍgy néz ki az utastér, amelynek ablakain többféle korhű reklám is van.

gvb401-fenstspantw.JPGValószínűleg ez a szorgos, de elég elfuserált kinézetű méhecske is megihlette A légy című horror alkotóit... (A filmhez érzékenyebb és ifjabb olvasóinkra tekintettel nem adunk linket, de aki bírja gyomorral, az a youtube-on a film angol címére rákeresve megtudhatja, hogy mire is gondoltunk...)

gvb465-fenstwerb1.JPG...de ez a szegény elefánt is jól megszívta!

gvb731-fenstwerb2.JPGJó kérdés az is, hogy a Maggi leveskockát miért egy ilyen sanda varjúval kell reklámozni...

gvb465-fenstwerb2.JPGAlbert Heijn nem más, mint Meinl Gyula hollandus megfelelője, a kávé mellett ő viszont még a mai napig számos élelmiszerüzletet tart fent, nemcsak "odahaza", de övé a cseh Albert lánc is. A fezes szerecsenek viszont már rég eltűntek a reklámstratégiájából...

gvb465_centraalst5.JPGTöbb mint egy órát tart a kalandozás a villamossal a fő amszterdami nevezetességek közt, mire visszatér kiindulási pontjához, érdekesebb utazást kínálva, mint a bal oldalon belógó városnéző busz.

A Centraalstation-nál adja magát, hogy ismét vonatra szálljunk, és újabb városokat, illetve azok villamosüzemeit is megtekintsük… egy hét múlva következő megállóhelyünkről szolgálunk beszámolóval.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr648361230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NAR 2016.02.05. 10:35:07

Villamos nem jár a vörös lámpás negyedben, azért maradt ki? :-)

greenkeeper 2016.02.05. 20:46:14

A vonatról csak annyit, hogy a kisebb településeknél értsd kb. 5 ezer fő alattiak (nincs jegypénztár!)
-kurva szívás - csak jegyautomata ami normál bankkártyával nem üzemel. Nem turistabarát megoldás. Ha meg elmész egy nagyobb városba és ott ülsz fel a vonatra akkor a közelben NINCS ingyenes parkoló, csak fizetős amit én is igénybe vettem 8 óra/ 12 euró. Az egész egy rohadt lehúzás.
Szóval, jegy plusz parkolás 28,50 volt Armersfortból, ennyiből félig megtankolom az autóm.
Ennyit a tömegközlekedésről.