Hova megy ez a vonat?

Karácsonyi vonatos országjárás - egy kicsit másképp

2017. december 20. Szerző: tükrös reflex

Így év végére túl egyszerű és túl elcsépelt lenne havas képekből - mikor is láttunk utoljára itthon rendes havat karácsonykor? - és a különféle mikulásvonatokból, fényvillamosokról készült fotókból összeállítással szolgálnunk. Talán enélkül is túl sokszor érezzük, még akkor is, ha nem vagyunk keresztények, hogy az év végi ünnepek mennyire eltávolodtak nemcsak a krisztusi szellemiségtől, de még attól is, amit Jézus és tanítványai átvettek az előttük lévő kultuszoktól. Pont ezért fér most ránk, hogy egy kicsit más szögből tekintsünk a világra - de persze azon keretek között, amelyben blogunk is működik. Már sok cikkünkben távolodtunk el többé-kevésbé a sínektől.... és most is ezt tesszük. Persze nem nagyon, csak annyira, hogy legalább így az év végén felülemelkedhessünk a biztberhibák, a szakmai dilettantizmus és a niiincs kocsiii világán anélkül, hogy többé kevésbé "bezzegországokba" tennénk utazást.

Hogy egy település, vagy egy táj kinek miről marad emlékezetes, kinek mit jelent: teljességgel szubjektív. „Hajlottam arra a hitre, hogy nincs más bizonyosság, mint a tájé, a hegyeké, a völgyeké és a folyóké. Eszmék, jelszavak, berendezkedések, igazságosak vagy igazságtalanok, tünékenyek és mulandók az időben, csak úgy úsznak el a változhatatlan és biztonságosan állandó táj fölött, mint folyók, síkok és hegyek fölött a felhők.” Vitatkoznék azonban Szabó Zoltánnal, ugyanis a tájat napjainkban mi magunk alakítjuk a leghatékonyabban. Láthatjuk ezt a vonatból a nyílegyenes mederbe kényszerített patakok, a nagyüzemi mezőgazdaság okozta döbbenetes talajpusztulás, vagy a gazdátlan üzemek sokaságának képében, de látnunk kell azt is, ahogyan egy arányos épület, hangulatos horgásztó, vagy épp egy környezetébe illeszkedő falu új értékekkel gyarapítja a tájat. Szögezzük le: nincs jogunk ítélkezni „elődeink” alkotásai felett, ahogyan saját tájformálásunkat sem tudjuk megítélni az utánunk jövők szemszögéből; örök, objektív „szép” pedig nincs. Jelen cikk szerzője azonban – Szabó Zoltánhoz hasonlóan – hajlik arra, hogy a tájat csodálni igyekezzen; a benne létező, ember alkotta értékekkel együtt. A szerző szemszögéből pedig a templomok ilyen értéknek tekintendők. 

 01_agfalva.JPG

Múlt idő

Az ágfalvi evangélikus templom a XVIII. század végén, a Türelmi rendelet hatályba lépésének és a közösség gazdagságának köszönhetően épült meg, messziről feltűnő tornya 1870-re készült el.

A község közelmúltbeli történelme bővelkedik fordulatokban. Eredetileg Sopron térsége az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében Ausztriához tartozott volna. A terület átadását azonban magyar szabadcsapatok (a „rongyos gárda”) igyekeztek megakadályozni egy felkeléssel: 1921 nyár végén, többek között Ágfalván többször is összecsaptak az osztrák csendőrséggel, visszavonulásra késztetve őket. A viharos helyzetre az 1921. december 14-16. között megtartott népszavazás tett pontot, amelynek eredményeként eldőlt, hogy Sopron és a környező nyolc település Magyarországhoz fog tartozni. Az akkori magyar politika mindezt alaposan megünnepelte, Sopron városa pedig azóta is büszkén viseli a Civitas Fidelimissima címet. Az eredmény azonban korántsem mutatja valamennyi település közakaratát. Az ágfalvi (döntő többségében németajkú) polgárok 82 százaléka ugyanis az „Österreich Ausztria Austrija” feliratú sárga cetlit választotta a „magyar” kékkel szemben. Akárhogy is alakult, alig több mint húsz év múlva ismét kiderült, hogy a történelem ritkán alakul úgy, ahogy a kisember szeretné: Ágfalváról a második világégés után 1537 német lakost telepítettek ki erőszakkal. A falu akkori lakosságának majdnem teljes egészét.

 02_csajag.jpg

A toronygomb és az elmulasztott istentisztelet

Megújuló épületet, megszépülő közterületet átadni a múltban is közkedvelt eseménynek számított. A felújított csajági református templom 1911. szeptember 24-i átadásáról például így emlékezik a sajtó. „Ekkor tétetett fel a két község apraja-nagyja s a vidékről egybegyűlt vendégsereg jelenlétében a toronygomb… Éneklés kíséretében fehérruhás lányok húzták fel a mintegy 40 méter magas torony tetejére. Mikor a nagy bátorságot igénylő munka befejeztetett, a lelkes közönség a Hymnust énekelte, majd derült hangulatban élvezte a gombot feltevő ácslegény versmondását, ki a szédületes magasságban versben éltette a kerület főpásztorát, a királyt, espereslelkészt, a két község népét, egyházi- és világi elöljáróságát, az építő-mestereket és iparos társait.”

Egy néhány évtizeddel későbbi anekdotából viszont ilyesmit olvashatunk a falu derék református iparosairól. „Az akarattyai telep 15-20 évig tartó kiépülése alatt szokássá vált, hogy az építkezésre az akarattyai új templomban tartott istentisztelet után a templom udvarán köttettek meg az üzletek. S miközben a balatonfőkajári, csajági és lepsényi (főként református) iparosok a miséről kilépő miniszter urakra vártak, maguk persze elmulasztották az istentiszteletet.”

Hozzá kell tennünk, hogy az „urak” akkor még tudtak és akartak is vonattal közlekedni, tenger pedig már csak külföldön volt, így hamar felkapottá vált a Balaton. Mindenesetre fentiek alapján sem a vasút, sem a közeli magyar tenger idegenforgalma nem volt jó hatással a csajágiak hitéleti buzgóságára. Napjainkban a buzgóságot érintően nem vállalkozhatunk megállapításokra, de annyi bizonyos, hogy a vasút aligha befolyásolja már érdemben Csajág életét.

 03_isaszeg.JPG

Faluszerkezeti változások

Településeink többségében a templom középponti helyet foglal el. Isaszeg esetében a városnak (igen, a közelmúltban városi rangot kapott) két római katolikus temploma is van, egy gótikus eredetű a vasút mellett, egy 20. század közepén épült pedig a település hagyományos központjában.

A középkori templom eredetileg rotunda (körtemplom) volt, sokszori átépítést követően a Grassalkovich uradalom „beruházásaként” kapta mai, jórészt barokk formáját a 18. században. Építési ideje nem ismert, valószínűleg a 13. században, vagy régebben épült, de nem a falu plébániatemplomaként. Elhelyezkedése elsőre meglepő, hiszen a falu szélén található. Később ugyan az eredeti szalagtelkes falurész mellett, a templom alatti dombon halmazos településrész is kialakult, bár ennek a kettős szerkezetnek az eredete, funkciója nem tisztázott.

Az átépített templomot az uradalom később elhanyagolta, és már a 20. század fordulóján felmerült egy új templom építésének szükségessége a település központjában, ennek alapkőletételére azonban 1937-ig kellett várni.

 04_kurd.JPG

A fiatal festő

A Kapos patak völgyében fekvő Kurd községben monumentális toronysisak mutatja Isten házának helyét. Ha vonattal utazunk Sárbogárd és Dombóvár között, a pálya kanyargós vonalvezetésének hála szemünk hosszabban is elidőzhet ezen a látványos templomon.

Az épületről tudni kell, hogy mai berendezésének sok eleme az 1880-as években átépített pécsi székesegyházból került ide. Ezek közül való a Szent Anna oltárkép is, amelynek elkészítésére egy akkor mindössze 19 éves, de már Bécsben és Pesten is ismert ifjú festő kapott megbízást a pécsi püspöktől. Ha az ő műveit sorolják, valószínűleg nem ennél az oltárképnél következik be az ahá! élmény. Sokkal valószínűbb, hogy valamelyik történelmi témájú festményéből, vagy az általa illusztrált Arany-balladákból és Az ember tragédiájából ismerheti valaki a munkásságát. Előbbieket bő ötven évvel a püspöki megbízás teljesítése után készítette a művész, név szerint Zichy Mihály.

 05_nagymaros.JPG

Egy kis műemlékvédelmi kitérő

Ha rákeresünk Sztehlo Ottó építész és műemlékszakértő nevére, a találatok között egyre sorjáznak a közismert kárpát-medencei épületek. Csak néhány példa azok közül, amelyekkel dolga volt: diósgyőri vár, kassai dóm, bártfai városháza, késmárki fatemplom, egri minaret, zólyomi vár, csütörtökhelyi kápolna, szepesszombati és köröshegyi templom, keszthelyi ferences templom. Sztehlo 1894-től tíz évig a Műemlékek Országos Bizottságának másodépítésze volt Schulek Frigyes mellett. Számtalan műemlék épület helyreállítását vezette, közben döbbenetes mennyiségű, művészi értékű helyreállítási és rekonstrukciós tervet rajzolt meg.

Talán bele sem gondolunk, hogy középkori műemlék épületeinket olyannak látjuk-e, ahogyan építésük idején álltak, vagy olyannak, amilyennek eleink a sorozatos károsodások és romlások után helyreállították őket. A műemlékek tekintetében sokáig a restaurálás és a rekonstrukció volt az elsődleges cél. A művészi érzékkel megáldott építészek – köztük Szehlo is – munkájuk során számos elméleti helyreállítást és kiegészítést is vizionáltak, ám ezek többsége anyagi források hiánya, a történelem viharai, illetőleg a műemlékvédelem elveinek átalakulása okán nem valósult meg. Hogy ezt sajnálnunk kell-e, az egy másik történet.

A nagymarosi templomot Sztehlo tervei szerint 1910-ben állították helyre.

 06_osku.JPG

06_palkonya.JPG

Azok a kerek formák

Aki csak ímmel-ámmal ismeri a magyar vidéket és nem járatos a művészettörténetben, annak újdonságként hathat, ha egy templom kerek. Pedig szerte Európában gyakoriak az ilyen formák, sőt, a középkori falusi templomok jelentős része ilyennek épült eredetileg. Számos esetben az eredeti templom a később megnövelt méretű épület szentélyévé vált, így használta fel a közösség a már kinőtt falakat. Az ösküi a legrégebbiek közül való és vitathatatlanul egyik legszebb fekvésű templomunk, igaz, már nem tartanak benne rendszeres istentiszteletet, a falu mai plébániatemploma a központban található.

Előbbivel ellentétben a palkonyai kerektemplom nem középkori, viszont a tető és a torony formája okán sokan török eredetűnek tartják. Fontos tudnunk, hogy mai formáját csak a 19. század elején nyerte el, akkor kapott tornyot is. Bár a szakirodalomban is hivatkoznak arra, hogy török kori egyházi épület átépítésével jött létre, mai formáját már inkább a klasszicista divatnak köszönheti. Hasonló stílusú és korú templomokat találunk Gannán, Balatonfüreden, Esztergomban, Székesfehérváron és Szilvásváradon is.

 07_somogyjad.JPG

Püspök úr vonattal érkezett

A következő, terjengős mondatokkal íródott cikk az 1926. május 15-16-án lezajlott templomavató ünnepség néhány részletét emeli ki. „Úgy külső kereteiben, mint belső jelentőségében fényes és valóban nagyszerű ünnepi órákat ült május 15-én és 16-án a somogyjádi református gyülekezet. 15-én érkezett a községbe a kerület püspöke: dr. Antal Géza, aki… látogatásával tisztelte meg az egyházközséget… Szombaton d. u. 2 órakor érkezett Püspök úr őméltósága Fonyód felől vonaton a somogyjádi állomásra. A község népe ünneplőbe öltözve várta 50 tagú bandériummal, a községi elöljárósággal a Főpásztort.”

Püspök úr tehát vonattal érkezett Somogyjádra. Tudjuk, hogy kilencven évvel ezelőtt még egészen más volt a vasút jelentősége a vidék közlekedésében, többek között az alig nyomokban létező burkolt közúthálózatra való tekintettel is. De vonatkoztassunk el a konkrét helyzettől és tegyük fel a költői kérdést: manapság melyik falu bármilyen épületének felújítása ütné meg annyira az ingerküszöböt, hogy arra bárki magas rangú vezető vállalná a vonattal való utazást?

 08_szekkutas.jpg

Közadakozásból

Napjainkban talán megmosolyogtatónak hangozhat, ha egy középület részben vagy egészben a leendő használók, vagy más, az adott ügyet támogatók által adományozott összegből épül fel, bár templomok esetében még találunk ilyenre példát. Ez a finanszírozási forma korábban sokkal elterjedtebb volt: számos második világháború előtt épült templom történetében olvashatjuk, hogy az építkezés közadakozásból valósulhatott meg.

Kiterjedését tekintve Hódmezővásárhely – Budapest után – hazánk második legnagyobb települése, közel 490 km2-es területének legnagyobb része változó sűrűséggel beépült tanyavilág. A városhoz tartozott a mai Székkutas területe is, amikor 90 évvel ezelőtt egymást követően felépült az egyre növekvő lakosságszámú településrész református és római katolikus temploma (az akkori városrész és rövid ideig az önállóvá vált község neve is Vásárhelykutas volt). A református templom építéséhez az 1920-as években két család telket ajánlott fel, további 25 család és a Vásárhelyi Nőegylet  pedig anyagilag járult hozzá.

 09_szony.JPG

Kőfalu

Komárom keleti városrészében – az egykori Szőny községben – egy kedves parkkal körülvett horgásztó partján különös szoborra bukkanhatunk. Egy több méteres kőtömbből faragta ki a művész Dr. Kállay Ödön, Szőny egykori jegyzőjének és helytörténészének emléket állító alkotását, amelynek különlegessége, hogy az egykori falu nevezetes épületeit jeleníti meg rajta, mintegy dombormű-szerűen. Különös kontrasztot alkot ez a rendben tartott békés környezet hazánk legforgalmasabb vasútvonalának nyüzsgésével.

 10_tarcal.jpg

Teréziák emléke

Hegyalja bortermelő közösségei a táj egyes részeinek azonosítására, megnevezésére hagyományosan nem csak erdők, völgyek, vagy más természetföldrajzi egységek neveit használták, hanem a dűlőkét is. Az egyik ilyen neves dűlő Tarcalon a Terézia nevet viseli, a dombtetőn álló, messziről is tájékozódási pontot jelentő kápolnáját Szent Teréz tiszteletére szentelték fel. Ennek oka, hogy október 15-e, a hagyományos tarcali szüretkezdő nap Teréz napja.

Tudni kell továbbá, hogy a kápolnát 1749-50-ben Gróf Grassalkovich Antal építtette, uralkodója, Mária Terézia iránt érzett hálából. Csak véletlen névegybeesés volna?

Szeretnék ezzel az összeállítással kívánni valamennyi kedves olvasónknak áldott/békés/boldog/nyugodalmas karácsonyt.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr6913507273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albu 2017.12.20. 10:59:42

Érdekes volt, Nektek is áldott karácsonyt. (Amúgy tudtommal az ágfalvai alak a helyes.)