Hova megy ez a vonat?

Metróegerek és kacsamesék – újabb tömegközlekedési rendezvények Prágában

2018. június 07. Szerző: Ellátott utas

Több mint két és fél év is eltelt már azóta, hogy a cseh fővárosban a tömegközlekedés 140. születésnapját nemcsak egy jókora parádéval, hanem egy két helyszínre is kiterjedő nyílt nappal is megünnepelték. A közlekedési vállalat viszont azóta sem fukarkodik eseményekkel, ugyanúgy többször kinyitja a járműtelepek kapuit az érdeklődők előtt, és a különféle „ünnepek” és évfordulók kapcsán a megszokottak mellé további nosztalgiajáratokat is forgalomba állít. Sőt, talán ezekből lassan többet is kínálnak Bécsnél, de akár még Berlinnél is. Nem mindig tudunk persze ezekről időben értesülni, és időnk sincs mindig arra, hogy pont ekkor utazzunk Prágába – az elmúlt hetekben viszont kétszer is lehetőség adódott az ilyeneken való részvételre.

p1100465.JPG

Az első ilyen alkalom május 1. volt, amikor pont 40 éve volt annak, hogy a 81-es sorozatú metrószerelvények először szállítottak utasokat. Akkoriban még csak a C vonal közel négy évvel korábban megnyitott első szakasza üzemelt Florenc – akkor még Sokolovská – és Kačerov között (az A vonal átadásáig még négy hónapot kellett várni) így az új járművek is itt debütáltak. A szovjet kocsik aztán 1996 és 2011 között lettek modernizálva, de Budapesttel ellentétben egy egész ötkocsis szerelvényt megőriztek eredeti állapotban. Mivel azonban 1978-ban még csak négykocsis szerelvények közlekedtek a vonalon, így a jubileumra is csak ekkora vonattal álltak ki.

p1070467_x.jpgA címben szereplő rajzfilm ugyan a londoni metróban játszódott, valahogy mégis adott az asszociáció ezeket az egérszürke kocsikat elnézve. Ez a vezetőállásos kocsi a szerelvény legfiatalabb tagja, amely 1990-ben készült...

p1070472_x.jpg...belül pedig ugyanazt a világos famintás burkolatot találhatjuk, mint a pesti kocsikban a 343-as pályaszámtól felfelé egészen a Vízipókokig.

p1070484_x.jpgUtána ez a középkocsi 1983-as évjárat...

p1070456_x.jpg...belül azonban nem a pesti 3042-3084-es kocsik füstös-szürke falburkolata fogad, hanem sötét faminta. És mind a négy kocsiban az eredeti bőrülések.

p1070463_x.jpg A másik középkocsi már tényleg megvan 40 éves, a legelső szériában érkezett...

p1070486_x.jpg...amelyben a pesti zöld helyett ugyazt a fakósárga szín uralkodik, mint a hozzánk is került alacsony pályaszámú járművek (3002-3009) belsejében. Igaz, itt annyi csalással éltünk, hogy a vezetőállásos kocsik közül is megmaradt ilyen belterű, és abban készült a kép...

p1070495_x.jpg...ez utóbbi pedig az egyik legjobb fotózási lehetőségnél, a híres viadukt végén lévő Vyšehrad megállóban áll.

p1070474_x.jpgA retro hangulatot fokozták azzal, hogy Kačerov megállójában ugyanúgy menesztették a szerelvényt, mint régen, a peronügyeletes hölgy pedig nemcsak ruhájában, de egész megjelenésében jól illett ehhez!

A négykocsis időszakra más is emlékeztet a mai napig: a földalatti vasút megnyitása alkalmából kitalált Metró desszertet – amely egy marcipánnal bevont piskóta – még ma is négy darabos csomagokban gyártja a Kačerov járműtelepétől mindössze pár sarokra lévő pékség.

Egy hónappal később már az ötödik kocsit is besorozták a szerelvénybe, mikor június 2-án a gyermeknapi rendezvényre szállította a kicsi és nem is annyira kicsi látogatókat, egyenesen be a Kačerov megálló melletti hasonló nevű járműtelepre. Itt ugyan kevesebb volt a közlekedési jellegű látnivaló, mint legutóbb Hostivař-ban, inkább a gyerekprogramokra helyezték a hangsúlyt… mégsem maradt nézelődnivaló nélkül az idősebb generáció sem.

p1100516.JPGItt van tehát az ötödik kocsi, amely a mi 3085-nél magasabb pályaszámú példányainknak felel meg (1988-as évjáratával is), de ebben sötétebb, okkeresebb a burkolat.

p1100475.JPGEz pedig már Kačerov járműcsarnoka, ahol végig peron mellett lehetett ki- és beszállni a szerelvényből.

p1100478.JPGEbben a kocsiszínben lakik az Ecs-sorozat utolsó három üzemképes példánya is... nemcsak megőrzés, hanem gyártás szempontjábol is a legutolsók, amelyeket 1976-ban építettek a szovjetek. Ezt a típust már 1997-ben nyugdíjazták... a rendezvényen pedig fotózkodni lehetett vele, de rendszeresek ezzel is a nosztalgiamenetek.

p1100477.JPGA ČKD majd ADTranz és Siemens gyártású M1-es sorozat 1998-tól egészen a 2000-es évek második feléig készült el, ezek kizárólag a C vonalon közlekednek.

p1100481.JPGAhogy legutóbb a főműhely mellett, most is képviseltették magukat a közlekedési vállalat tűzoltói... és egyben a Tatra gyár legkülönfélébb teherjárművei. Klasszikusabb példány ugyanúgy...

p1100486.JPG...mint a modernebb változatok...

p1100483.JPG...amelyek felszereltségére nem lehet panasz...

p1100480.JPG...sőt, a Párizs-Dakar rally-król is ismert különösen robosztus példányból is van nekik.

p1100496.JPGA készenléti brigád nemcsak a hazai piacról szerzett be kocsit...

p1100492.JPG...de azért a Tatra-hoz ők sem lettek teljesen hűtlenek.

p1100488.JPGOldalról is tiszteletet parancsoló látvány... viszont egy egyszerre jópofa és érdekes dolgot is észrevehetünk rajta, ha az oldalát közelről is megszemléljük:

p1100500.JPG

Ha valaki eddig is a „kacsa” szót érezte abban, hogy Kačerov, az nem tévedett: a „kačer”-ből ered a mi „gácsér” szavunk is, ami a csehben is e vízimadár hímjét jelenti. De ők nem álltak meg ennyinél: a világ két leghíresebb rajzfilm-kacsája is „kačer” náluk, sőt, a Disney-birodalom Kacsaházája pont ugyanazt a nevet viseli lefordítva, mint a metró járműtelepe és az annak helyet adó városrész! (És lehet még ezt is fokozni: nem messze Kačerov metrómegállótól van egy Hapi nevű étterem... :-) )

p1100504.JPGA kocsiszínnek nagyvasúti vágánykapcsolata is van, amely egyben a próbapálya is (és hogy ez ne okozzon gondot, fonódott vágányként van kialakítva)! Ezen érkezett meg Braník és a nyelvtörő nevű Krč vasútállomások érintésével egy közvetlen nosztalgiavonat...

p1100502.JPG...amelynek pótkocsijaival már találkozhattunk a Tanvald-Harrachov vonalon is...

p1100512.JPG...a motorkocsik pedig 1958-as évjáratúak, és a "kredenc" becenéven emlegetik őket a csehek. A sorozat 2010-ig volt forgalomban, de a "prágai Semmering" vonalon ma is ezek járnak elővárosi forgalomban!

A közlekedési vállalat azonban nem egyedül szervezte a gyermeknapot, hanem a helyi közlekedési szövetség és megrendelő, a PID keretein belül. A közlekedési szövetségbe pedig vonatok is tartoznak: így a ČD Prága-Braník állomásán készült jármű- és modellkiállítással meg további programokkal. (Ezekről azonban most nem közlünk képeket, mert a tömeg, és a kevésbé fotogén felállítás nem tette mindezt ideálissá.) Ide nemcsak a már látott nosztalgiavonattal lehetett átjutni, hanem különbuszokkal – köztük némi kerülővel két nosztalgia-példánnyal is.

p1100448.JPGEnnek a Karosa-busznak csak a végét sikerült lekapni, de az is majdnem olyan, mint az eleje. Ez a távolsági változat, de épült belőle helyi, helyközi és troli változat is... egy következő cikkben ezekkel is találkozhatnak majd olvasóink.

p1100450.JPGMost azonban jöjjön a lényeg: egy eredeti prágai Ikarus 280!

p1100474.JPGA Prazského Povstání metrómegálló stílusos átszállóhely volt a szovjet metróról a KGST alaptípus buszra.

p1100472.JPGLemmy örök... és az Ikarus is!

Ha már volt vonat, metró és busz is, a villamos sem maradhat ki: Braník és a belváros között a 42-es viszonylatjelzésű vonalon – amely tulajdonképpen a 3-as betétjárata volt – két nosztalgiaszerelvény közlekedett, amelyet ingyenesen lehetett használni.

p1100460.JPGA nosztalgiajárat menetrendjét kellően figyelemfelkeltő módon kitáblázták az összes megállóban.

p1100464.JPGItt érkezik az első szerelvény a Braník pályaudvar melletti hurokba, ahol egyébként nem nagyon járnak nosztalgiavillamosok.

p1100411.JPGMég érdekesebb volt azonban a második... mivel a "tengeralattjáró" becenevű egyirányú motorkocsikból csak egy van felújítva a különjárati forgalomra, és nem is gyakran szokott közlekedni, pláne nem nyilvános üzemben.

p1100412.JPGBelül ez már a 40-es évek háborús illetve háború utáni puritanizmusa... viszont a fejlődés itt sem maradt el, az ajtók ugyanis motoros vezérlésűek.

p1100568.JPGItt már a rendezvény után tart hazafelé, nem sokkal a villamosmúzeum előtt.

jegy.jpgA járatokra még stílszerű emlékjegyek is készültek, amelyek ugyan hamar elfogytak, mégis a személyzet tudott "pult alól" adni kettőt a gyűjteménybe.

Hétvége lévén a szokásos nosztalgia-vonal sem maradhatott forgalom nélkül… ez azonban már nem a 91-es számot viseli, mert tavaly a 90-es számcsoportot az éjszakai járatok kapták meg, így most már 41-es. Idén ráadásul (feltételezhetően a várható vágányzárak miatt) az útvonalát is jelentősen megváltoztatták, nem érinti sem a Kisoldal fonódását, sem pedig a Vencel teret – ehelyett azonban négy hídon is áthalad a múzeum és a vásári hurok között!

p1070303.JPGA 41-es mellett már van 23-as is... az eredeti állapotú vagy legfeljebb csak tirisztoros vezérlésre átépített T3-asok járnak a 22-es betétjáratának számító vonalon. Ennek alkalmából visszakapták a régi stílusú pályaszámokat és a bemondást is. A másik nosztalgia-vonallal ellentétben itt hétköznapokon és gyakoribb követéssel járnak, ráadásul a normál tarifa is érvényes rá.

p1070516_x.jpgA 41-es az új útvonalán most a Strossmayer teret más irányból közelíti meg, így az ottani Szent Antal templommal együtt is szépen fotózható.

p1070528_x.jpg A Čechův Most nevezetű hídon idén járnak először menetrend szerint nosztalgiavillamosok...

p1070287.JPG...ahogy a szomszédos Mánes-hídon is. Így legalább úgy is le lehet fotózni a villamost, hogy a Szent Vitus székesegyház a bal oldalán van.

Nem Prága volt azonban az egyetlen hely, ahonnan érdekes képekkel és eddig még nem hallott dolgokkal gazdagodva fordultunk meg az elmúlt időben… ezentúl pedig igyekszünk megtörni a hallgatásunkat, és egyre többet fogunk bemutatni az előző, nagyobb csendben eltelt két évben látottakból a következő hetekben-hónapokban!

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr414028356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.