Hova megy ez a vonat?

Skjoldenæsholm - a dán villamosmúzeum, 3. rész

2018. november 08. Szerző: Ellátott utas

Ha a héten már sikerült megtörni a hosszú hónapok óta tartó hallgatást a közéleti jellegű szakmai témában, itt az ideje, hogy a szabadidős vonalon is mondjunk valamit. Erre elég jó indok lehet, hogy több év után sikerült visszatérni Dániának arra a helyére, amely közel négy évtizeden át egyedül kínált villamosüzemet felsővezeték alatt, és nemcsak az ország három megszűnt villamosüzemének, hanem a balti-tengeri térség más városainak és még egzotikusabb helyeknek is bemutatta a járműveit. Az egyedüliség kapcsán jogos a múlt idő, mivel tavaly óta Århus-ban ismét járnak villamosok - csak most már ott is 1435 mm-en - Odense-ben is megkezdődött az építkezés, és megvan az is, hogy ki valósítja meg a Koppenhága elővárosait összekötő vonalat.

A jövő mellett viszont a múlt fejlődése sem állhatott meg: az utóbbi négy évben négy új épületet is felhúztak a múzeum területén. Ebből egyet az eddig szanaszét tárolt nem üzemképes "másodpéldány" villamosok kaptak meg, egyet a méteres nyomtávú kocsiknak szánnak. A harmadik raktárként szolgál a gyűjtemény kisebb darabjainak - mint az archivum és az egyenruhák - a negyedik pedig a buszok és a trolik kiállítási csarnoka lett. Az előző két cikkben ezekről a járművekről nem mondtunk túl sokat, pedig itthon és külföldön is szívesen foglalkozunk régi buszokkal. Itt az idő, hogy ezt bepótoljuk, és a múzeum gumikerekű gyűjteményének is szenteljünk egy önálló cikket.

p1090298.JPG

Ez itt még nem a buszok csarnoka, hanem a méteres villamosoké - mellette Århus két busza áll, előtte meg egy koppenhágai.

A dán fővárosban két évvel előbb indultak meg a buszok, mint Budapesten, 1913-ban. Az első vonal a Strøget-en haladt végig, amely ma már sétálóutcaként a legfontosabb útvonal Koppenhágában. Ezt még nem a város villamosüzeme üzemeltette, hanem a mai napig önálló - de minden irányból Koppenhága által határolt! - Fredriksberg villamostársasága, és csak 1919-ben tűntek fel az első okkersárga buszok.

p1090507.JPGAz 1897-ből származó omnibuszt négy éve már láthattuk a múzeum területén közlekedni. Itt vele a koppenhágai buszközlekedés első 20 évének képviselőivel kezdődik a tárlat a kellően ápolt és világos csarnokban. Mind a négy jármű eredetileg a közlekedési vállalat saját gyűjteményében volt kiállítva, annak 2003-as bezárása után kerültek át Skjoldenæsholm gyűjteményébe.

p1090004.JPGA  megnyitás évéből származó kocsin akármilyen megtévesztő is a Mercedes-csillag, a karosszériát és a motort is a francia De Dion Bouton cég építette. A háttérben lévő hasonló színű jármű ugyanennek a társaságnak a három-négy évtizeddel öregebb omnibusza.

p1090006.JPGEzt az 1933-as REO-buszt már láttuk négy éve is, csak akkor még a villamos műhelyében állt. Jól látszik, hogy vigyáznak az új csarnok rendjére és tisztaságára, igyekeznek a csapágyakból szivárgó olajat felfogni.

p1090051.JPGNoha az előző busznál egy évvel idősebb ez a Leyland motoros Triangel gyártmány, mégis üzemképes - mentünk is vele egy kört a múzeum környéki utakon.

p1090052.JPGBelül sokban hasonlít a kortárs villamoskocsikra...

p1090068.JPG...és ugyanígy itt is vannak érdekes reklámok. Ki gondolta volna, hogy a "glutén" nem mindig volt egy rettenetes, sok ember életét megkeserítő dolog, hanem még egy tészta márkájának is jól hangzott!

p1070985.JPGVan még persze min dolgozni... például ezen a szintén Triangel-gyártmányon, amely 1929-ben készült. A mellette lévő busz is elvileg helyi termék, a Silkeborg-ban lévő DAB gyár készítette 1958-ban... de gyakorlatilag angol, mert akkoriban a Leyland-hoz tartoztak.

p1090050.JPGEhhez a furcsa formájú buszhoz is a Leyland szállította az alkatrészeket, de ezt is egy - DOMI nevű - helyi cég rakta össze 1949-ben, amely nagyrészt járművek importálásával foglalkozott. 

p1090005.JPGÍgy váltott a '60-as évek gömbölyű divatja a '70-es szögletesébe... a bal oldali 1968-as Leyland-DAB mellett egy nekünk is ismerős márka, a Volvo-Aabenraa 1970-ben gyártott busza áll.

p1090290.JPGAz előző két járműhöz hasonlóan még ez az 1972-es kocsi is a KS emblémával fut... de talán mire forgalomba állt, már nem is jártak villamosok a koppenhágai utcákon. A mellette lévő Leyland-DAB 1983-as évjárat, és a fővárostól északra lévő Birkerød utcáit járta. A buszok hátterében az újonnan épült villamosremiz áll.

p1070976.JPGKét évvel a villamos felszámolása után a közlekedési vállalat is nevet váltott... egyszerűenHovedstadsområdets Trafikselskab azaz "fővárosi és környéki közlekedési társaság" lett. A '80-as évekre már a svédek lettek a fő beszállítók, még a DAB is nekik dolgozott, aztán később hozzájuk is került.

p1070983.JPGEnnek a két elütő színű busznak is van köze Koppenhágához... a bal oldali 1968-as Leyland DAB-nál ez nem is kétséges, de hogy kerül ide az észt főváros Scania busza?! Úgy, hogy 1984-ben ez is a tenger innenső partján kezdte a karrierjét, s csak utána kapta meg Tallinn.

p1070977.JPGFurcsa látvány, hogy ezek a modern buszok is már múzeumi példányok... a bal oldali 1998-as gázüzemű DAB busz rokonai Fehérváron is megfordultak, az emeletes Volvo 2001-es gyártmány - ezen már az egész sziget közlekedését végző Movia felségjele áll - és vele egyidős a háromtengelyes Volvo Aabenraa is.

p1090551.JPGAz újabb járművek - ez például még nincs 25 éves - viszont jól megfelelnek arra, hogy a hiányzó tömegközlekedést pótolják, és a múzeum egyes nyitvatartási napjain velük járjanak Borup vasútállomás és a múzeum között.

A villamosokhoz hasonlóan a buszoknál sem kizárólag Koppenhága közlekedéstörténete van reprezentálva, átfogóan láthatjuk azt is, hogy alakult Århus és Odense járműparkja a villamosok utáni időkben - meg néhány kisebb szolgáltatóé.

p1070979.JPGKét Volvo és egy DAB... ez maradt a villamosok helyett a '80-as évekre...

p1090405.JPG...igaz, Odense már 1952-ben megvált a villamosoktól, és ezek a buszok jöttek a helyükre, amelyeket a koppenhágai Smith, Mygind & Hüttemeier gyárban Volvo alkatrészekből raktak össze.

p1090406.JPGÅrhus is a dán ipar által összeszerelt Volvo-kban bízott, a gyártó itt a Svendborg-ban lévő Nordisk Karosserifabrik lett 1961-ben.

p1070993.JPGAz ország e távoli szegletében hosszabb ideig ragaszkodtak a villamosos időkre emlékeztető névre, csak 2005-ben adták fel azt. Közben még ez a bizarr, "Travolator" fantázianevű DAB-busz is a birtokukba került 1987-ben.

p1070994.JPG A helyi mellől a helyközi sem maradhatott ki... a De Blå Omnibusser azaz "kék buszok" nevű társaság a mai napig aktív Sjælland sziget északi részén, ráadásul legalább 55 éve, mert ez a Mercedes pont annyi idős.

p1070989.JPGKorához illően tipikus "trambusz"...

p1070990.JPG...nagyon kényelmes ülésekkel.

A dánok számára a trolibusz sem volt ismeretlen, 1927-től 1971-ig a Koppenhága északi elővárosi villamosait üzemeltető NESA-nak volt több vonala - sőt, 1953-ban a villamost is ezzel váltották le - amelyek 1938-tól 1964-ig a fővárosi közlekedési vállalat vonalaival is össze voltak kötve. 1939-től kezdve húsz éven át Odense is járatott trolikat, de ennél jobban nem tudott elterjedni ez a közlekedési eszköz. 1993-ban még kísérleteztek vele Koppenhágában duobuszok forgalomba állításával, de ezzel hamar leálltak.

p1090007.JPGA két koppenhágai közlekedési társaság szimbiózisát jól mutatja, ahogy a fővárosi cég Leyland trolija és a NESA Ford tornyos kocsija áll egymás mellett... mindkettő 1938-as évjárat.

1119360.jpgA KS-trolik közül csak ez az egy maradt meg... illetve van még hozzá egy pótkocsi is, de azt nem restaurálták.

p1090010.JPGAhogy a kortárs buszok, ez is sokban hasonlít a vele egy időben épült négytengelyes villamosokra...

p1090009.JPG...de itt a kalauznak csak ennyi komfort jutott.

p1090021.JPGA NESA-nak is maradt meg az üzemmel egyidős trolibusza, de annak is várat még magára a felújítása... így ezzel az 1953-as példánnyal kell beérnünk. A gyártója ugyanaz, mint Odense hasonló színű buszának, de ezt angol alkatrészekből rakta össze.

1119363.jpgOldalról is jól tükrözi a kor ízlését. Egy testvére egyébként a korábbi vonala mellett Klampenborgban, a Dán Műszaki Múzeumban van kiállítva.

1119364.jpgMasszív darab a vezetőállása is.

A buszgarázs, és a vele szemben lévő új villamosremiz azonban nem pusztán a járművek tárolására szolgál. A vonal melletti homlokzatát úgy alakították ki, hogy abban korhű boltokat rendeztek be. Ezekben ugyan nincs kiszolgálás, mint a stockholmi Skansen szatócsboltjában és pékségében, mégis szépen kiegészítői a múzeumnak.
 p1090187.JPGÍgy néz ki az új "üzletsor" - a régi autók csak a rendezvény kedvéért jöttek el. Annak pedig kifejezetten praktikus a célja, hogy aszfalt került az úttestre kockakő helyett... itt fognak majd ugyanis a trolik járni, és mind az utasok, mind az áramszedés szempontjából praktikusabb, ha nem rázódik.

p1090417.JPGAz "utcában" mindent megkaphatunk, és még a parkolás sem gond, anélkül, hogy a villamosokat akadályoznánk.

p1090413.JPGRégen még a múzeum pénztárában is árultak filmet, ma már a digitális korszakban feleslegesnek tűnik a fotósbolt... de egy kis hentesáru mindig jól jöhet.

p1090422.JPGDe ha nem akarjuk disznóságokkal és marhaságokkal terhelni a gyomrunkat, van tej és péksütemény is...

p1090485.JPG...vagy éppen zöldség és valami innivaló.

p1090409.JPGHa nem vagyunk éhesek, biztos találunk valami hasznosat a használtcikk-boltban...

p1090492.JPG...vagy vehetünk virágokat a villamosozásban megfáradt párunknak. (A gyerekek kedvéért pedig játékbolt is akad.)

p1090510.JPGSőt, ha már női igények, van fodrász...

p1090472.JPG...és az se gond, hogy mi kerüljön az új frizurára.

p1090424.JPGA suszter viszont csak maradjon a kaptafánál!

p1090495.JPGA postánál van levélszekrény és biciklitároló...

p1090476.JPGSőt, bélyegautomata és használtbélyeg-gyüjtő is.

p1090429.JPGEnnyi minden után jól eshet egy ital a bárban...

p1090434.JPG...vagy inkább gondoskodjunk otthoni szórakoztató elektronikáról!

p1090487.JPGA hiradástechnikai bolt jó felszereltségét az garantálja, hogy a múzeum mellett lévő Ringsted-ben tényleg van egy rádiómúzeum. Az árcédulákon pedig még azt is feltüntették, hogy mennyi volt a készülék gyártásakor, és ez mennyit ér 2017-es árakon (egy dán korona még mindig körülbelül 40 forintot ér...)

p1090478.JPGMég elgondolkozhatunk, hogy a varrógép és a kerékpár miért volt sokáig közös boltban... talán a lábbal hajtás miatt?!

p1090479.JPGAztán vegyünk egy villamosjegyet a közlekedési vállalatnál...

p1070971.JPG...vagy inkább hívjunk egy taxit, már ha éppen nem vár a drosztnál...

p1090473.JPG...és vár ránk a varázslatos Koppenhága!

A ház- és üzletsor legnagyobb erénye viszont mégis az, hogy igen jó kulisszaként szolgál a villamosoknak, amelyeknek a száma szintén gyarapodott az utóbbi években. Jövő héten azt is megmutatjuk, hogyan!

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr8514356781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fradista Utazó · https://rajnaikozepkor.blog.hu/ 2018.11.08. 09:02:04

Hát, Dániában távoli szögletet emlegeti szerintem elég vicces, Aarhus kapcsán meg duplán is ;-) De amúgy csodaszép összeállítás, köszönjük!

Frigyes Liegl 2018.11.08. 11:38:35

Hol van 2. és 1. rést.

Aron_son · https://busworldblog.com 2018.11.25. 17:26:40

Hiánypótló írás, remek képek & betekintés! Köszi!
süti beállítások módosítása