Az, hogy blogunk mindig szeret valami olyat is bemutatni, amelyről hazánkban még senki nem írt, vagy pedig teljesen új nézőpontból közelítünk meg valami látványosságot, nem jelenti egyben azt is, hogy ezeket utána kipipálnánk, letudnánk. Tértünk már vissza például Svájcban és Hollandiában is olyan helyekre, ahonnan már szállítottunk korábban egy cikket - anélkül, hogy mindez önismétlés lett volna. Nincs ez másképp Németország egyik legkeletibb sarkában sem, ahonnan pedig már két és egy negyed cikket is hoztunk az ottani kisvasútról: egy jutott az útvonalának és történelmének, egy a hálózatán közlekedő és az évente egyszer a környékékén is megjelenő különleges járműveknek is... az negyed pedig az időközben bekövezett újdonságoknak, amikre a cseh oldalt járva vetettünk egy pillantást. Egy ilyen vonatozásnak azonban nem kell és nem is szabad csak a megszállottabbak szemével élvezhetővé lenni... a legutóbbi látogatás pedig "civil" társaságban is sok olyan látnivalót hozott, amit eddig még nem mutattunk meg... és persze a vasút vonalán is számos újdonságot.
Mielőtt vonatra szállnánk - vagy éppen visszaúton, mikor már leszálltunk róla - érdemes Zittau-n is keresztülsétálni, mert ennek is igen hangulatos a belvárosa, és számos igen szép középületet is láthatunk. Mivel a vasútvonal körbekerüli a várost, így a túlvégén a Zittau Süd és a Zittau Vorstadt állomásokon is kezdődhet vagy végződhet a vonatozás.
A nagyvasúti állomásról besétálva először ezzel a tornyos épülettel találkozhatunk, ami azonban nem templom és nem is a városháza... hanem a Johanneum, amely a több mint 400 évesnél is régebbi gimnázium épülete az 1870-es évek óta.
Találunk viszont később impozáns imaházat is, mint a ferencesek kolostortemploma...
...és eltéveszthetetlen a városháza is a főtéren, amelynek neogótikus stílusa sok csehországi kastélyon is fellelhető.
Zittau Vorstadt állomásán a hátteret ezek a kisvasúti Rollwagen-re felrakott normálnyomközű járművek adják, élő történelmi emlékként.
Úton fölfelé jól
Bertsdorf-ig a "hagyományos" szerelvénnyel mentünk fel, amely viszont szintén gőzvontatású... itt szálltunk át a szász korszakot idéző szerelvényre, amely napközben a két végpont között jár, az elágazó állomáson irányt váltva. Ebben a menetrendi fekvésben hétvégenként felváltva közlekedik a '30-as évek államvasútjának a tematikus vonata is, amelynek kocsijaival már a korábbi cikkeinkben jobban meg lehetett ismerkedni - legfeljebb csak az azóta felújított nyitott kocsi hiányzik onnan. A most üzemben lévő vonatunk is gyarapodott viszont a legutóbbi találkozás óta, így érdemes ezen is jobban végignézni.
A mozdonyt ismerjük már a többi kisvasútról is... ez a két forgóvázzal ellátott IV K sorozat eredeti állapotra helyreállított képviselője.
A poggyászkocsi nemcsak látványnak jó...
...hanem gyakorlati célt is szolgál!
A "nagyablakos" harmadosztályú kocsi időközben egy új, sötétebb barna fényezést kapott, ami már jobban megkülönbözteti a Lößnitzgrundbahn-on lévő rokonától...
...igaz, belül is van eltérés, mert itt az oldal- és homlokfalak fehérre vannak festve. Innek sem hiányoznak viszont a felcsapható "pótülések".
A "kézipoggyászos" negyedosztályú kocsi szürke színe is megújult az utóbbi néhány évben...
...a belső komfortja ellenben semmivel sem nőtt.
Jöjjön azonban most az újdonság, a laternás tetejű kocsi... ilyenből is van kettő a fent említett Drezda melletti kisvasúton, sőt, egy további még a Preßnitztalbahn-on is...
A nagy része ennek is fapados... (és az ablakok sajnos mind csak odáig húzhatók le, ameddig itt is láthatók)
...de itt már másfél szakasznyi párnázott ülést is találhatunk!
Mire mindezt végignéztük, már meg is érkeztünk Jonsdorf-ba.
Jonsdorf egyik fő látványosságához azonban nem itt volna kellett volna leszállnunk, az a hasonló nevű megállóhelyhez van közelebb: a lepkeház. Ennek a trópusi csarnokában több mint húszféle pillangó repked szabadon, le-leszállva a levelekre, a talajra, de leginkább a táplálékul kitett virágokra és gyümölcsökre... de néha még a látogatókra is. Mindez pedig nagyon sok szebbnél szebb fotólehetőséget adott számunkra... egy dologgal nem szolgálhatunk csak, hogy konkrétan tudjuk, mely fajokról is van szó.
A csarnok melletti épületben nemcsak a pénztár, a meleg ételeket is kínáló büfé és a kiszolgáló helyiségek, irodák kaptak helyet, hanem az emeleten több terrárium is, ízeltlábúakkal, kétéltűekkel... és leginkább hüllőkkel! A krokodilok, kígyók és teknősök nem mindig tudtak fotogén módon elhelyezkedni - pláne az üvegen át - néhány gyíkot azonban itt is sikerült megörökíteni.
Ez viszont szárazföldi teknős, amely bent lakik a lepkék csarnokában...
...ahogy ez a kínai törpefürj is. A tyúkalakúak rendjének legkisebb képviselője hasznos társbérlő, mert a földet járva eltünteti azokat a rovarokat, amelyek a lepkékre veszélyt jelenthetnének.
A természet eme különlegességei után jól eshet megint egy kis vonatozás, a másik végre, Oybin-ba, ahol a nap további felére is juthat elég látványosság a vonatról leszállva.
A szürke ágyazat, az állomásépület barna burkolata és az erdők zöldje mind jól harmonizál a szász szerelvénnyel, akár a mozdonyra, akár a kocsikra tekintünk...
...s az épített környezetben is mintha egy kicsit megállna az idő... amíg fel nem tűnik egy utas a mai kor ruháiban.
A település központja felé indulva érdemes visszanézni az állomás egészére, ahol azonban már a vasútüzem egyre több szegmense szolgálja a turistákat... a régi áruraktárban múzeum van, a kép előterében lévő régi vízházban pedig nyaralót alakítottak ki...
...és ugyanerre a célra építették át ezt a két személykocsit is. Mindkettőben jutott hely konyhának és fürdőszobának is... mikor pedig a turisztikai szezon véget ér, egyszerűen levontatják azokat Zittau-ba a járműtelepre. (Sőt, idén az évad egyik felében itt, a másikban pedig Jonsdorf-ban fognak állomásozni.)
Az állomás felé magasodó sziklákat már egy korábbi cikkben is bemutattuk a vonatok háttereként, de alatta is érdemes körülnézni...
...mert ott ilyen látvány fogad.
Jonsdorf-ban és Oybin-ban is az a közös, hogy mindkettő a "Kurort" előtagot viseli maga mögött... de a gyógyüdülőhely címére nem vízzel, hanem a jó levegővel szolgáltak rá. A körülöttük lévő erdők alapján ez érthető... Oybin-t viszont teljesen körbe is zárja a fák összefüggő rengetege. A vonatok indulásáig lehet lent a völgyben is sétálni, vagy valamelyik vendéglátóhely teraszán elkölteni az ebédet, vagy a desszertet... vagy a hegyre is felkapaszkodhatunk.
Ha a hegymászásra szavazunk, a fent látható várromhoz juthatunk fel, amelyet a cseh IV. Károly építtetett - neki köszönhetjük Karlstejn várát is - később pedig kolostort rendeztek be benne. A reformáció idején azonban utóbbit feloszlatták, és a középkor végére a vár teljesen elnéptelenedett. De aki nem akar olyan magasra törni, annak jó választás lehet a XVIII. század elején épült Bergkirche is...
Ezen a képen talán érzékelhető, hogy a padsorok úgy emelkednek felfelé, mint egy egyetemi előadóban vagy színházban... a templomot ugyanis a szikla oldalában építették fel, így a padlózat - ami maga a természetes kőzet - is lépcsőzetes kialakítású!
A szűk hely miatt adta magát a két erkélyszint is...
...az igazi látvány viszont lent fogad minket az oltárnál.
Érdemes viszont a festett famennyezetet is megcsodálni...
...és ha jobban megnézzük az erkélyt, kiderül, hogy az is fából van, a festése csak imitálja a márványt!
Van viszont az a korosztály, aki a templomban általában nem érzi jól magát, hiszen ott rendesen kell viselkedni: csendben maradni és nem rohangálni. A pillangókat pedig inkább megfogná, hiszen talán még nem hallotta Süsü hozzáállását ehhez a kérdéshez ("a lepke akkor szép, ha szabadon lebeg"), és a vonatokat is kevésbé tudja megkülönböztetni egymástól, hogy melyikkel utaztak egykor a déd- és melyikkel az ükszülei. A vasútüzem szerencsére rájuk is gondolt, és az állomásépület mellett egy igen találó játszóteret hozott létre... itt indulunk most "üzemlátogatásra".
Már a szabályszerű forgalombiztosításra is sikerült gondot fordítani.
Természetesen szerepel itt a vasút legeredetibb járműve, a motorkocsi...
...és a színben hozzáillő pótkocsi. Ez a valóságban viszont ilyen színűre átfestett negyedosztályú kocsikat jelentett, amelyek közül ma is megvan néhány: az egyik Schönheide múzeumvasútján közlekedik, a másik pedig négy éve tért vissza Zittau-ba, hogy újra a motorkocsi mögött közlekedjen.
A fűtőház előtt álló mozdony nem szomjazik vízre, igaz, ebből a vízdaruból nehezen is jönne...
Ahogy az összes szász kisvasúton, itt is van poggyászkocsi...
...és az ülőkocsik belsejében is legalább olyan gondot fordítottak a faburkolatok összhangjára és a kellemes leülés - vagy éppen az evés-ivás lehetőségére, mint a valóságban.
Évente legalább egyszer a legrégebbi gőzmozdonytípus is megfordul a vasúton, amely azonban a legfiatalabb is egyben: az I K sorozat egy példányát 2009-ben (!) rekonstruálták teljesen a semmiből...
...a hozzá illő kéttengelyes, háromablakos kocsikból viszont több roncs is megmaradt az utókornak. A 2010-es évek legnagyobb projektje pont az volt, hogy a legtöbb múzeumvasút felújított egy-egy kocsit a szerelvénybe, amely azóta vonalról vonalra vándorol a nagy rendezvényekhez igazodva.
A személykocsik mellé jutottak teherkocsik is... s a játszótér készítői ezt a részletet ugyanúgy nem felejtették ki, mint Bertsdorf állomás magasított perontetejét.
Ennyi élmény után már csak rajtunk áll, hogy gőz- vagy dízelvontatású szerelvénnyel térünk vissza Zittau-ba... de az biztos, hogy olyan élményekkel telve, amelyet minden korosztály élvezhet - akkor is, ha az érdeklődése középpontjában nem állnak annyira a vonatok, mint nekünk.