Hova megy ez a vonat?


A kevesebb néha több - Östra Södermanlands Järnväg

2016. január 14. Szerző: Ellátott utas

A kicsit hosszúra vett téli szünet után most akár az évszakhoz is illő lehet, hogy ne a messzi délre, hanem inkább északra kalandozzunk egy kicsit. Ebben van gyakorlatunk, hiszen pont egy éve írtunk Svédország fővárosáról és második legnagyobb városáról, valamint azok villamosairól – de arról sem…

Tovább

Még mindig a zárjelző tolja – ezt az évet is

Ha a naptárunkra pillantunk mostanság, két dolog fog mindenképp feltűnni: a egyik, hogy túl sok napot jeleztek benne piros betűvel, a másik pedig, hogy igencsak megfogyatkoztak benne a lapok. Odakint meg mindent a tűlevelű örökzöldek, díszcsomagolások, sőt a globalizáció hírnökeként nálunk nem honos…

Tovább

Meredek határesetek – kötöttpályás látványosságok Liberec környékén

Két héttel ezelőtt, mikor Liberec (és egyben a vele szomszédos Jablonec) villamosüzemében tett látogatásunkról meséltünk olvasóinknak, már tettünk néhány utalást arra, hogy a kötöttpályás közlekedés nem merül ki ebben, és az államvasút vonataiban sem… most végignézzük, hogy miért is érdemes még…

Tovább

Balti túra 6/2. - Irány Észtország - (majdnem) egyenes utakon!

Múlt héten már olvashattunk arról, hogy a lett és az észt főváros között a vonat is szép nagy kanyart vesz, de akit jobban érdekel a táj, az busszal, gyalog és stoppal is kalandozhat egyet a két ország keleti végein. De már szerzőtársam is utalt rá: a Via Baltica egyenesen, a…

Tovább

Balti-túra 1. Vilnius és környéke, nem csak közlekedési szemszögből

Némi utazás után, amellyel Kaunast is érintettük, múlt héten végre megérkezhettünk a litván fővárosba, ahol már trolira is szállhattunk. De írva vagyon, hogy nemcsak közlekedéssel él az ember... és ez az elferdített bibliai idézet a város miatt is kínálja magát. Észak…

Tovább

Golden Pass - ami azóta történt...

Két hete már elmondhattuk, hogy a Golden Pass minden fontosabb szakaszának szenteltünk egy fejezetet... a két évvel ezelőtti cikksorozatban pedig kényelmesen megfért egymás mellett Kálvin, Freddie Mercury, egy fűtőházi macska, egy látnoki udvari bolond, Pilátus,meg a makk felső. Azt…

Tovább

Miért éppen a Baltikum?

Tavaly tavasszal Thomas a laprugós szerzőtárssal részben egyszerre, részben külön-külön jutottunk arra az elhatározásra, hogy nekünk feltétlenül el kell jutnunk a Baltikumba. Ahogy a témáról beszélgettünk, egyre jobban körvonalazódtak a dolgok, de ugyanakkor az is, hogy…

Tovább

Viszlát pohár, szerbusz újév, beszállás!

Megint eltelt egy év, mint ahogy arról megemlékeztünk. Mi várható idén? Kívánjunk egy jó nagyot, vagy több picit? Lesz végre szakmai döntés közlekedésügyben a különböző kerti szerszámok (fűnyíró, favágó, balta) helyett? Elmúlik végre az őskövületek, ácsok, állványozók, takácsok uralma? Őszintén,…

Tovább

Vágány- és évvégi gondolatok

Egy év sem zárulhat le úgy, hogy a kormány nem nyújt be költségvetés-tervezetet, és az eltelt évről szóló zárszámadást. Nekünk nem kell lemondanunk, ha nem tesszük meg, és persze egyébként is kevesebben kívánják a fejünk hullását, mint általában a politikusoknak,…

Tovább

Újratervezés - nemzetközi változások az új menetrendben

Tegnapelőtti cikkünkben mi is csatlakoztunk az új menetrendről nyilatkozók táborához - de az előző években is különös figyelmet fordítottunk arra, hogy olvasóink megtudják, milyen formában kell újragondolniuk a következő évre szóló vonatos utazásaikat külföldre. Ehhez…

Tovább

Vasúti kompok a Balti-tengeren 2. rész - Svédország

Egy héttel ezelőtt írtunk a német-dán vasúti kompforgalom múltjáról és jelenéről, illetve arról, hogy lassan véget ér az a folyamat, hogy a hajókat hidak váltsák fel. Ezzel azonban nem ér véget a vasúti kompok forgalma a Balti-tengeren… erről mindjárt egy másik északi állam, Svédország is…

Tovább

Vasúti kompok a Balti-tengeren 1. rész - Dánia

Néhány hónappal ezelőtt több cikkből álló elmélkedést folytattunk arról, hogy mi is állhat a vonatok útjába, ha nemzetközi forgalmat akarunk csinálni. Ennek kapcsán beszéltünk a műszaki akadályokról, az előírásokról illetve az üzleti megfontolásokról – de az elsőhöz…

Tovább

Alexszel Bajorországban

A történet még 2001-ben kezdődött: a menetrendváltással a DB megszüntette az InterRegio vonalait, számos régiót, nagyvárost vágva el a távolsági közlekedéstől. A megszűnt Drezda-Hof-Regensburg-München-Oberstdorf InterRegio vonatok pótlásaként 2003 decembere óta…

Tovább

Balkán Flexi 1. rész - eljutni Macedóniába, kis kitérőkkel

Idén nyáron újra közlekedett a Hellász expressz (vagyis ami maradt belőle) Belgrád és Szaloniki között, eltökéltük hát, hogy a volt Jugoszláv köztársaságok vasúti felfedezését össze kellene kombinálni ezzel a nagyszerű vonattal. A vonatot Budapestről elérni azonban nem volt…

Tovább

Nincs többé papírjegy Hollandiában

Hollandia mindig is élen járt a tömegközlekedési jegyrendszerek egységesítésében - elég csak a nyolcvanas évek elején bevezetett Strippenkaartra gondolni - mely egy egész országra egységes autóbusz és villamos jegyrendszert teremtett - ebből viszont a "távolsági" forgalmat…

Tovább

Átszállás! – Már ha lehet. Esettanulmány Hennigsdorfból

Átszállni pedig muszáj. A kicsit kifordított mondásban van igazság, a személygépjárművön kívül kevés az olyan közvetlen lehetőség, amikor egy közlekedési eszközzel háztól házig tudunk utazni, eljutni. Településen belül megteszi a kerékpár is, de hosszabb távon már ez…

Tovább

Elveszett sínek nyomában a Nyárád völgyében

Ahogy az egykori Magyarország vasúti hálózata mai mércével is elképesztő tempóban nőtt, Székelyföldön is megkezdődött a hálózat fejlődése, és négy normál nyomtávú, helyi érdekű vonal épült meg: Marosvásárhely–Szászrégen (1886), Héjjasfalva–Segesvár (1888),…

Tovább

Trogener Bahn – St. Gallen elővárosi közlekedése 1000 mm-en

Egy éve két Bódeni-tó melletti fogaskerekű üzemet mutattam be, ezúttal az őket összekötő nagyvasúti vonalon eljutunk egészen St. Gallenig. A város normál nyomtávú nagyvasúti kapcsolata mellett két 1000 mm-es vonallal, trolibuszhálózattal és siklóval is büszkélkedhet,…

Tovább

Herrenleite – a mezei vasutak fellegvára

Korábban szerzőtársam beszámolt egy-két német keskenynyomközű (jellemzően 750 mm-es) szászországi kisvasútról, ezúttal a szintén a német szászországi Herrenleitében található mezei vasúti gyűjteményt szeretném bemutatni. A többségében 600 mm nyomtávolságú…

Tovább

Zgorzelec-Wrocław Główny: útibeszámoló kis lengyel járműismertetővel

Proszę zakończyć wejściem do pociągu! – azaz kérem, fejezzék be a beszállást. Ugyan nem hallottam, illetve nem értettem a lengyel nyelven bemondottakat, de valahogy ehhez hasonlóan hangozhat. Nemrég bemutattam Wrocław főpályaudvarát és három másik állomását, egy…

Tovább

Fogaskerekű Montserratra

Montserrat Barcelonától mintegy 50 kilométerre elhelyezkedő hegye és kolostora messze földön ismert a turisták körében. A kolostor látogatóinak nagy része az immár tíz éve az újjáépített fogaskerekűvel utazik a fellegek közé, egy bizony meredek pályán. A több…

Tovább

Sínek a tengerben, avagy vonattal a fürdőkádak szigetére

Bátran állíthatjuk, hogy az itthon szinte teljesen ismeretlen Sylt a világ legizgalmasabb helyei közé tartozik. Ahhoz persze, hogy ezt belássuk, szükséges némi extrém érdeklődés a különleges földrajzi adottságok és a szinte lehetetlen vasúti megoldások iránt. Máskülönben…

Tovább

Változó hazai menetrendek a bécsi főpályaudvar hatására - bővebben

A bécsi főpályaudvarral, mint az egyik legnagyobb volumenű közép-európai beruházással, már hetek óta foglalatoskodunk. Eleinte magát a projektet elemeztük, aztán néztünk képeket a régi Südbahnhofról és az új pályaudvar építéséről, majd megnéztük, hogy mi történhet a…

Tovább

Az ezer gőz vasútja - Jokioisten Museorautatie

Nagyon északnak és keletnek elindulva sokféle tömegközlekedési érdekességre bukkanhatunk – ezt láthattuk egy héttel ezelőtt. A kisvasutak és a gőzmozdonyok terén azonban az oroszok nem szolgálnak túl könnyen megközelíthető, illetve gyakran, nagy számban rendelkezésre álló…

Tovább
süti beállítások módosítása