Sok más szakportál témába vágó elemzéseihez, véleménycikkéhez hasonlóan mi is közzé tettük álláspontunkat a küszöbön álló járatritkítások súlyos szakmai hibáiról, a kritikák sora azonban a döntéshozókat nem hatotta meg. Lássuk „munkájuk” gyümölcsét, azaz, hogy hol mivel nem utazhatunk április 15-étől.

Kezdjük a vasúttal: 

Ha ebben a gyászos versenyben lehet eredményt hirdetni, akkor a 120-as számú, békéscsabai fővonal viszi a „pálmát”, ahol a gyorsvonatok drasztikus kiritkítása mellett a hozzájuk képest csekély (és sok esetben vasutas) igényeket kiszolgáló személyvonatok egytől egyig megmaradnak. Aki részletesebb információkra, vonatszámokra is kíváncsi, megtalálja itt.

Bz-keresztezés Mágocs-Alsómocsolád állomáson. A fentiek alapján ilyen itt nem lesz többet.

Ezek után nézzük, mi történik a buszos ágazaton: 

Erről az ágazatról egyelőre csak hiányos és több helyről összevadászott, rendszerezetlen információk állnak rendelkezésre, azaz további aknák előkerülése lehetséges. Összességében annyi már ezek alapján is elmondható, hogy továbbra is csak üzemágazaton belül sikerült gondolkodni. A megszűnő távolsági buszjáratoknál ugyanúgy nincsenek biztosítva az alternatívaként megmaradó vasúti járatról a csatlakozások, ahogy a megszűnő vasúti járatokat helyettesítő buszok sem fognak ráhordani a vasútra ott, ahol eddig sem tették. Néhány kivétel akad mindössze, például vasárnap indul buszjárat Mezőhegyes és Szeged vá. között, valamint egy-két új csatlakozási lehetőség jön létre Ludason, Vámosgyörkön, illetve Szentesen. Alig van tehát olyan változás kilátásban, ami nem csökkentéssel, hanem átszervezéssel jár, és a várható hatásoknak igyekezne az eddigieknél jobban megfelelni.

Ezt innen most kivesszük...

A döntéshozók az utasok eszközválasztási preferenciát sem vizsgálták, nem keresték az okait annak, hogy miért közlekednek a jó vasúti kapcsolatok mentén is nagy számban jó kihasználtságú buszok, vagy busszal jól feltárt térségekben miért életképes a jelenlegi vasúti közlekedés. Ennek fényében kénytelenek vagyunk megismételni korábbi állításunkat: egyrészt ágazaton belül az évente elköltött összegekhez képest érdemi megtakarítás a fűnyíró-elvvel nem érhető el; ami igen, azt pedig az utasvesztés nagyjából kompenzálja is, az elmaradó bevételek tehát előbb-utóbb felemésztik a költségcsökkenéssel megnyert forintokat. A fűnyíró itt és most csak károkozásra alkalmas: a hatékonyságromlás nélkül elérhető költségcsökkentést eredményező egyéb, jelentős hozadékú intézkedésekhez (pl. hatékonyabb eszközfelhasználás, rendszerszemléletű infrastruktúra-fejlesztés, tarifális egységesülés, stb.) persze némi szakmai kompetencia is szükséges lenne.