2. rész: Mindennek mértéke az ember
Az előző részben áttekinthettük azokat az objektív, de legalábbis a közlekedés használóin kívül álló tényezőket, amelyek meghatározzák választásaikat. Mégis vannak olyan kérdések, amelyekre nincs magyarázat: miért utaznak egyesek még messzi célpontokra is vonattal, amikor a repülő gyorsabb és olcsóbb is lehet, miért ül autóba az, akinek az ajtaja elől ötpercenként indulnak a buszok, és miért nem vesz mindenki autót, aki megengedheti magának? Az indokok legalább olyan sokfélék, mint az előző részben.
Családban marad: Legtöbb döntésünk és viselkedésünk természetesen azokon a modelleken, hatásokon alapul, amelyeket a családban, gyerekkorunkban éltünk át. Az iskolába járás, a hétvégi kirándulások, a nyaralások és rokonlátogatások során mind-mind kialakulnak a jellegzetes közlekedési módok – néha kizárólag autóval, néha tömegközeledéssel, de előfordul, hogy mindkettővel is. Azok a családok, amelyek a személygépkocsi-használat mellett közösségi közlekedést is igénybe vesznek, ez utóbbira jellemzően csak mint kiegészítő, netán kényszer-lehetőségre tekintenek, például ha a család úti céljai lényegesen különböznek (az egyik kereső különböző településre ingázik, vagy a gyerekeket különböző intézményekbe más-más szülő kíséri el).
Amikor a gyerekek felnőnek, általában a tanult és megszokott modelleket követik a közlekedés terén is. Ezeknek persze a hiánya is meg szokott mutatkozni, így például egy általában gyalog járó, illetve autón fuvarozott gyerek a későbbiekben is nehezen tanul meg eligazodni a tömegközlekedés rendszerében – különösen a menetrendekben és az átszállásokban.
Érdeklődés, élmények: „Kire ütött ez a gyerek?” Mindenki életében vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet a családi háttérrel megmagyarázni. Talán a homo ludens érvényesül következetesen és megtörhetetlenül, különösen a fiúgyermekekben, amikor különleges érdeklődést tanúsítanak mindenféle hatalmas és mozgó masina iránt – de hiába viszik el őket egyenlő mértékben hajókázni, kisvasutazni, vagy a repülőtérre bámészkodni, mégis mindig akad egy-egy preferált járműtípus, amely hobbivá válhat és a közlekedési eszközök választását is meghatározza. Emellett egy bizonyos életkor után a család helyett a különféle más közösségek és kapcsolatok során szerezzük úti élményeinket – és ha ezek igen emlékezetesre sikerednek, már csak ezek emléke miatt is szívesebben térünk vissza egy adott közlekedési ághoz.
Biciklis Bakter személyes élménye:
Nincs is annál felemelőbb érzés, mint nyári estén a vasútállomás körül biciklizve egy jól megpakolt tehervonatot látni Szergejjel áthúzni az állomáson, a kövér füstbe beleszagolni, érezni az olajos erőt... Rokoni szálak miatt a fővárosba is többször jártunk fel vonattal, így az úton szerzett nagyvasúti és a Budapesten átélt tömegközlekedési élmények nyomán a közösségi közlekedés és a kötött pályás irányba alakult az érdeklődésem. Ha tehetem, távolsági utazásaimat a vasút gerincére fűzöm fel, Budapesten belül pedig önálló ittlétem kezdeteitől magabiztosan mozgok tömegközlekedéssel, szinte bármely úticélhoz.
Egyén és közösség: Murphy egyik törvénye szerint „a pokol: a többi ember” – épp ezért tekintik sokan az autót „paradicsomi állapotnak”, amelyet csak azokkal osztunk meg, akikkel mi is akarunk, vagy éppen senkivel sem. De a közösségi közlekedésben is mindig akadnak egyenlőbbek az egyenlőknél: a magasabb komfortkategória, amely vagy kocsiosztály, vagy külön felár képében jelenik meg, könnyen ki tudja küszöbölni ezt a problémát. A lehetőségek itt sem jelennek meg azonban egyforma mértékben: a vonatokon nagyobb lehetőség van az elszeparálódásra a fülkéknek és a hálókocsiknak köszönhetően.
Sok jó ember kis helyen is elfér...
Státuszkérdés: Vannak olyanok, akik szerint nem sikeres ember az, aki 30 éves kor felett is még metróval jár, illetve hogy nincs annál cikibb dolog, mint amikor egy-két ismertebb divatmárka viselői a hetes buszra szállnak fel, ráadásul bérlettel. A társadalom nagy része az autók költségei, és az általuk kínált nagyobb szabadság miatt még mindig státuszszimbólumnak tartja a személygépkocsit, míg a tömegközlekedést – különösen városban és belföldön – szükséges rossznak minden negatív tulajdonsága miatt.
Fóbiák és félelmek: Minden közlekedési eszköz tulajdonképpen egy zárt tér, de a tömegközlekedésben csak a legritkábban dönthet az utas az azonnali kiszállás mellett, ezt pedig csak fokozza az idegenekkel való összezártság hatása. Az ilyen mértékű klausztrofóbia persze ritka, de az extrém környezeti hatások jobban meg tudják növelni az emberek szorongásait… ezért idegenkednek sokan attól, hogy metróra, vagy éppen vízi- illetve légijárműre szálljanak. Igaz viszont az is, hogy mindezek mögött néhány igen tragikus, sok áldozatot követelő baleset vagy merénylet is áll, amelyek hatása megannyi könyvben és filmben is visszaköszön a továbbiakban. De akármilyen élénk is e művészeti ágak művelőinek a fantáziája: a légi katasztrófák gyakran 100%-os mortalitása még a mai napig sokat elriaszt a repüléstől.
Kényelmesnek tűnő ülések, utastársak sehol, egy úton lévő vonatban. Bontsunk egy sört?
Káros szenvedélyek: Ettől az évtől most már nem lehet különbséget tenni a tömegközlekedési eszközök között, miután – az uniós tagállamok közül az utolsók egyikeként – már a vonatok is füstmentessé váltak, ezzel a dohányosok már csak az egyéni közlekedésben és legfeljebb egyes hajókon juthatnak hozzá nikotinadagjukhoz. Az alkoholfogyasztás szabályozása ezzel szemben fordított hatással, a járművezetőre irányultan érvényesül, hisz a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 188. § szerint ittas állapotban járművet vezetni nem lehet. Ezzel szemben a hosszú távú közlekedési módokon még lehetőség is van arra, hogy az ember italokat vásárolhasson. Mégsem válik a közösségi közlekedés az alkoholisták menedékévé, hiszen városi tömegközlekedési eszközökön és a távolsági buszokon tilos alkoholt fogyasztani – sőt, külföldön ezt már a megállókra is kezdik kiterjeszteni – a repülőterek és a légitársaságok szigorúságáról nem is beszélve. Érdekes módon azonban a vasúti utazás esetében az üzletszabályzat nem zárja ki eleve az utazásból a sörözgető utast, az ittas személy esetében is csak lehetőségként említi ezt a szankciót.
Budapest, aut. ford. párhuzamos véleménye:
Létezik olyan baráti társaság, akikkel a vonatozás puszta öröméért néha útra kelünk, és ekkor valóban jól esik egy kis sör: egymás között, a többi utast nem zavarva, berendezést nem szétverve kultúráltan töltjük az időt. Ha egyedül utazom, pláne ha a családommal, akkor valahogy eszembe sem jut ilyesmi.
Környezettudatosság: A fenntartható fejlődés szempontjából kiemelkedően fontos a környezetszennyezés csökkentése, a légszennyezés egyik legfontosabb oka a járművek szennyezőanyag-kibocsátása. Az ennek megfelelő gondolkodásmódot azonban még keveseknek sikerült elsajátítaniuk, és az élet sok már területéhez hasonlóan az árak és a kényelem is háttérbe szorítja a környezetvédelem kérdését. Nekem komoly kétségeim vannak afelől, hogy széles tömegek döntésében lenne ez szempont.
Trolibusz a zöldövezetben, ahová autóval behajtani sem lehet.
Téged mivel vittek iskolába a szüleid? Volt már maradandó úti élményed? Hatnak rád a repülős katasztrófafilmek? Iszol vagy vezetsz?
A szerző szubjektív kommentárja:
Mindenki magából indul ki – és ez vezetett arra is, hogy ezt a nagyrészt objektív tényezőket felsoroló cikket kiegészítsem olyan „emberi dolgokkal”, amelyeket a mai napig látok magamon, ha szóba kerül a közlekedési eszköz választása. Túl sok minden viszont nem kerülhet szóba – és itt látható nagyon jól a családi háttér fontossága. Édesanyám, aki szerény körülmények között nőtt fel egy vidéki nagyvárosban, majd onnan költözött Pestre, soha nem szerzett jogosítványt. A fővároson belül a villamost és a buszt választotta, ha pedig a családjához utazott haza, vonatra szállt. Így vitt engem is mindenfelé, és talán így alakult ki az én vasútbarát énem is – amely aztán természetesen jó táptalajra talált a Gyermekvasúton. Az ottani éveknek köszönhettem azt a bizonyos meghatározó úti élményt is, amikor éjszakánként utaztunk Németországba, át a kivilágított csehszlovák (majd cseh és szlovák) nagyvárosokon, egyszer hatalmas párnacsatát is rendezve a fekvőhelyes kocsi fülkéjében… s ezek után is szívesen nézegette a messzi tájakra tartó vonatokat.
Mindaz, amit a vasúti utazás és a városon belüli tömegközlekedés megadhatott számomra, nemcsak az érdeklődési körömet tette már korábban is egyértelművé, hanem az ehhez kapcsolódó eszközválasztást is. Épp ezért soha nem éreztem szükségesnek, hogy ott lapuljon a vezetői engedély a zsebemben – de tisztában is vagyok az ehhez szükséges képességekben leledző hiányosságaimmal – a repülőutak kellemetlen végkifejleti lehetősége pedig mindvégig arra int, hogy továbbra is két lábbal a földön maradjak. A választásom tehát egyszerű: városon belül „BMW” (busz-metró…), messzebbre pedig vonat, illetve ha az valahová nincs, akkor busz. Utasként azonban én sem tagadom meg a személyautó előnyeit, hisz mindig lesznek olyan vonzó helyek, amelyek sem vonattal, sem pedig busszal nem válnak könnyen elérhetőek. Mégis a vonat az, ahol a legkellemesebben ellátott utas tudok lenni mindig is!