Közhelyes a megállapítás, de igaz: a vasút zárt világ. Szintén általánosan elfogadott nézet, hogy a (félreértések elkerülése végett: magyar) vasútban nincs semmi szerethető. Ez utóbbival persze mi, vasútbarátok (ugyancsak meglehetősen zárt világunkból) szeretünk vitába szállni. Az igazán sajnálatos persze az, hogy a közfelfogás szerint maguk a vasútvállalatok sem tesznek különösebben azért, hogy ezen a helyzeten változtassanak. Nos, jelentem, azért megpróbálják!

Nem csak a Nemzeti Magyar Vasúttörténeti Parkra (alias Füsti) gondolok, ahol a hétköznapokban megismert kopott gúnyájú, erősen bicegő, örökké zsörtölődő öregről (ez volna a hazai vasút) kaphatunk szerethető, izgalmas képet. Hogy mennyire valóságosat, az nem tartozik ide… Szerencsére az igazi, élő vasút is megnyílik időnként a kívülállók számára. Igaz, csak ritkán, nehogy a végén kiderüljön, hogy itt valami „szép és jó” dologról van szó…

A falakon túli zárt világba szombaton a Múzeumok Éjszakája alkalmából volt lehetőség legálisan is belesni – ezt a szerzők jó néhány más érdeklődővel egyetemben a MÁV Gépészet jóvoltából a Keleti személykocsi műhelyénél tették meg. Hogy mi van „odabent”? Semmi csoda, pusztán udvarias emberek, egy sereg biztonsági szabály, sok vagon és feltűnő tisztaság (utóbbi vajon állandó?)

A bejárat mögött közvetlenül az alapítványi „tízeske”, ex M61 010 mutogatta magát és adott hangot nemtetszésének, hogy alig van lehetősége különvonatok élén vitézkedni

Meglepő rend és tisztaság. Pillantás egy CAF Bpmz vagon alá. Be, le és majdhogynem fel is lehetett menni majdnem mindenhová. A műszaki érdeklődésű egyéneket a légkodis hálókocsiban ülve fejükön felejtett munkavédelmi sisakról lehetett megismerni.

A szerelőakna vége felől monstrumnak tűnnek a vasúti vagonok

A WSPz jelzésű „Komfort” kocsi beltere. A légkondícionált, rendkívül kényelmes, utas szempontból ma is korszerű vagonból mindössze kettő darab készült az 1970-es években, Arp jelzésű „kiskomfort” társából további négy. Jó lett volna, ha… mottóval csak fantáziánk szab határt további felhasználási területeiknek. Műszaki állapotuk kérdése, hogy meddig utazhatunk velük a tengerpartra, vagy belföldi IC vonatokban. A komfortvagonban filmvetítés szolgált meglepetés programként – vezetőállásból felvett képsorok repítették a fotelbe süppedt, fáradt nézőket hazánk vasúti sínpárjain.

A külcsíny is rendben van. Nyugat-Európában nem szokatlan, hogy akár fél évszázados,de modernizált vagonok futnak, bár jobbára nosztalgiavonatokban. A hasonszőrű járművek által képviselt utazási kultúrának nem tett jót az (el)fogyszasztói társadalom térhódítása, a műanyag-forradalom és a motorvonatok terjedése. 

A WRm sorozatjelű étkezőkocsi sokaknak ismerős lehet belföldi vonatokból. Jómagam rendszeres fogyasztója voltam a rántott borda – sör párosának a Budapest-Miskolc távon. Ma ez már a múlt, RIP belföldi étkező.

A két belülről is megtekinthető étkezőkocsiban (a pukkant keletnémet WRm és a még mindig diszkréten elegáns, de közel húsz éves CAF gyártmányú WRmz) kedves kiállításokat rendeztek be.  Az Utasellátó múltjával Nehéz György és Haraszti Gábor jóvoltából ismerkedhettünk, akiknek külön dicséret jár kitartásukért a szaunába illő körülmények között!

Jöttünk, láttunk, meglepődtünk. Lehetséges-e, hogy csak akarat kérdése, és egy ennyire kitüntetett figyelemnek örvendő, kiemelt nemzetgazdasági szerepű, kényszeresen zárkózott mamut-cégcsoport, mint a MÁV és tsai, megrázza magát és időnként megmutassa: nem is esznek ott utast? Arccal a vasút felé, akarom mondani arcot a vasútnak!