Hova megy ez a vonat?

Kisvasútra! – Autó nélkül? (3)

2012. október 26. Szerző: biciklis bakter

A magyarországi kisvasutak elérhetőségét körüljáró sorozatunkban a mai alkalommal a Gemenci ÁEV vonalát látogatjuk meg, ahová blogcsapatunk egy kisebb különítménye az utolsó idei üzemnapon, szeptember 30-án maga is megpróbált eljutni autó nélkül.

gemenc_1.jpg

Gemenci hangulat

A Gemenci ÁEV Tolna megyében, Közép-Európa egyik, ha nem a legnagyobb ártéri erdejében kanyarog mintegy 30 km-en keresztül. Az erdő a Duna-Dráva Nemzeti Park része, csodaszép természeti értékekkel és páratlan vadállománnyal. A Duna árvizeinek sűrűn kitett kisvasút fővonala a pörbölyi vasútállomás tőszomszédságából indul, és a Gemenci-deltán át éri el a jelenlegi végállomást, Keselyűst. A vonal itt azonban nem ér véget, mert a sínek Bárányfokig haladnak még további 7 km-t, de ezt a szakaszt jelenleg nem használják, csak külön kérésre nagyobb csoport esetén.

Ennek oka az, hogy Bárányfokon tulajdonképpen semmi nincs, az ott lévő éttermet is rég bezárták már, és a közelben haladó buszjárat – melyről alább még lesz szó – sem tér be az úttól kb. 1 km-re lévő pusztára. Keselyűsön egy erdészház található, de ami lényegesebb, hogy az autóbuszmegálló épp a kisvasút állomása mellett van (vagy fordítva), van tehát közvetlen kapcsolat.

terkep.jpgAz erdei vasút információs táblája Keselyűsön

A vonalhálózat kiegészül még egy 900 m-es szárnyvonallal a gemenci Duna-parthoz, ahol festőien szép a végállomás és a panoráma is, hatalmas ősfákkal és igényes pihenőpadokkal, esőbeállóval. A vasútnak van még egy szárnyvonala, a szomfovai, amely mintegy 3 km-es úttal éri el a Szomfova nevű erdészlakot. Ezen a szárnyvonalon is van élet, hiszen a Gemenci ÁEV az ország azon két kisvasútjainak egyike, amelyen van rendszeres teherforgalom (a másik a Csömödéri ÁEV).

szekszard_busz.jpg

Szekszárd autóbusz-állomás, 17-es kocsiállás: innen indul az autóbusz Keselyűs felé

A kisvasút 2012. évi nyári menetrendjének utolsó napján, szeptember 30-án egy igen kellemes vasárnapot rászántunk arra, hogy végigutazzuk a kisvasutat. Érkezésünk Szekszárd vasútállomásra vonattal történt, és nem véletlenül nem Pörböly felől érkeztünk. A kisvasút menetrendje meglátásunk szerint inkább az autóval érkezőknek kedvez, a gőzmozdonyos vonat ugyanis Pörbölyről indul 9:25-kor, amelyet a főváros térségéből, de akár egy néhány megyét átölelő tágabb környékről is csak egy igen korai, hajnali indulással lehet elérni vonattal, vagy busszal.

ozsakpuszta.jpg

Útban Ózsákpuszta felé szinte úttalan utakon.

Tekintve, hogy vasárnapi programnak szántuk a kisvasutazást, egy viszonylag késői indulás mellett döntöttünk, így a Budapest-Déliből 9:56-kor induló Dráva IC-re esett a választásunk. Sárbogárdon egy gyors átszállással az InterRégió vonatra, Szekszárd felé vettük az irányt. Az út viszonylag haladós, a 46-os vonal javuló pályaállapotairól már írtunk ezen a blogon.  Szekszárd abban a szerencsés helyzetben van, hogy autóbuszállomása a vasútállomásnál van, nem volt hát más dolgunk mint egy zebrán átkelni, és megkeresni a 17-es kocsiállást a Keselyűs, árvízkapuhoz közlekedő autóbuszhoz. A járművön rajtunk kívül csak néhány rendszeres helyi lakos utazik, az első pár megállónál, még Szekszárd belterületén le is szállnak. Az út nyílegyenes Keselyűs felé, de egyre keskenyebb és rosszabb állapotú, ekkor azonban kisebb meglepetés ér bennünket, mivel a járat betér Ózsákpusztára is, mely egy tanya gazdasági épületekkel, ám oda még keskenyebb út vezet, és aszfalt is alig van rajta. A tanyánál a busz tolatással fordul, és egy felszálló volt is, nyilván nem kisvasutazni indult, hanem mivel visszaútban nem tér be a járat, így ő bónuszként meglátogatja a Sió végpontját a gátakkal.

dunapart_1.jpg

Gemenc Duna-part

Az autóbuszról tehát Keselyűs erdészháznál kell leszállni, ez kb. fél óra utat jelent Szekszárdról, és a kisvonat keselyűsi indulásáig (13:35) volt még jó 20 percünk szétnézni. Természetesen autóparkoló is van az állomásnál, és tegyük gyorsan hozzá, hogy igencsak jó adottságai vannak ennek a végállomásnak is, hiszen elég közel fekszik egy megyeszékhelyhez. A kisvasút a tőle elvárható 15 km/h-s tempót hozta, hatalmas és gyönyörű erdőkben értük el a gemenci Duna-partot. Innen mi a gyaloglást válaszottuk, a gemenci deltáig visszasétáltunk, ahol nem sokkal  később a Pörböly felől érkező gőzösben és vonatában gyönyörködhettünk. További 12 perc múltán Keselyűs felől visszatért a vonatunk, mely ezúttal nem a Duna-part, hanem Pörböly felé vette az irányt. Azért döntöttünk e mellett, és nem az utánunk 24 perccel jövő gőzös mellett, mert Pörbölyön elég jó időfekvésű csatlakozások vannak a kisvasút járatairól, és mi a Sugovica IC-vel szándékoztunk visszatérni a fővárosba, melyet kényelmesen, nem sietve akartunk elérni – sikerült (a kisvonat 16:27-es érkezését követően a Sugovica IC 16:58-kor indul).

delta.jpg

A Rezét nevű gőzös és vonata a Gemenci Deltánál.

A kisvasút tehát két ponton csatlakozik országos közforgalmú hálózatokhoz: Keselyűsön a Szekszárd felé és felől jövő autóbuszokhoz, Pörbölyön pedig a 154-es számú vasútvonal vonataihoz. Az erdei vasút végigutazásához a fent leírt kapcsolatot ajánljuk, mert nem sietős és jól működik (Szekszárd aut.áll. indul: 12:30, Keselyűs erdészház érkezik: 12:55). Ha csak Gemenc, Duna-partot szeretnénk meglátogatni, akkor a Duna túlpartjáról Budapest, Kecskemét és Baja felől csatlakozásokkal (és egyik kiindulási állomásról sem hajnali indulással) 12:58-ra érkezhetünk Pörbölyre, a gőzös az indulásra figyelmeztető sípjelet 13:25-kor adja. Ugyanerre visszafelé 16:58-kor van csatlakozás, bár a hazaérkezés erősen estébe hajlik (az InterRégió pedig már csak Kiskunfélegyházáig megy el).

delta_2.jpg

Az idei utolsó menetrend szerinti vonat érkezik a deltához Keselyűs felől.

Ha a Dunántúl felől kívánnánk megközelíteni Pörbölyt, akkor ugyanígy kétóránként :57-kor érkezhetünk Pörbölyre, ezen délutáni kisvonat-indulást ebből az irányból is jó időfekvésben érhetjük el, a hazaút pedig ugyancsak biztosított :58-kor (és a csatlakozásokkal).

malomtelelo.jpg

Malomtelelő megállóhely az erdő mélyén.

Keselyűs felé Szekszárdról munkaszüneti napokon 3 autóbuszjárat indul: 9:30, 12:30 és 18:30, utóbbi nyilvánvalóan nem jön számításba, a 12:30-as indulást jó szívvel ajánljuk,a 9:30-asról viszont elég sokat kell várni a következő vonatra (11:10). Ellenkező irányban a Pörbölyről 8:25-kor induló, és Keselyűsre 10:00-kor érkező vonatról át is lehet szállni Szekszárd felé (10:09), a következő, Pörbölyről 9:25-kor induló gőzössel és átszállással 12:19-re Keselyűsre érő vonatról viszont egy hosszabb várakozás szükséges (13:04).

sugovica_ic.jpg

Sugovica IC érkezik Baja felől, ideális a hazaútra.

A fenti példákkal alátámasztva ki-ki eldöntheti, hogy rövidebb vagy hosszabb kirándulást szeretne-e tenni a gemenci erdőben, egy biztos: bátran hagyják otthon a kocsit, és kortyoljanak egy-két sört a Duna-parton, mert bármelyik végén lyukadnak is ki a hatalmas erdőnek, csatlakozás biztosan lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr674865465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.26. 21:09:02

Évekkel ezelött Fadd Domboriba vezetett az utunk.

Ott tudatosult bennem, hogy a kisvasútról egy köpésre vagyunk.

Az egész üdülőterületen nem találtam egy használható információüt a tőlünk kb 10-20? km-re levő kisvasútról.

Ebből a megközelítésből is lehetne esetleg a kisvasutakat taglalni?

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2012.10.27. 21:47:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Természetesen, lehetőségeinkhez mérten erről az aspektusról is szívesen írunk, és várjuk a hasonló tapasztalatokat is!
süti beállítások módosítása