Hova megy ez a vonat?


Még mindig a zárjelző tolja – ezt az évet is

2015. december 23. Szerző: Hova megy ez a vonat?

Ha a naptárunkra pillantunk mostanság, két dolog fog mindenképp feltűnni: a egyik, hogy túl sok napot jeleztek benne piros betűvel, a másik pedig, hogy igencsak megfogyatkoztak benne a lapok. Odakint meg mindent a tűlevelű örökzöldek, díszcsomagolások, sőt a globalizáció hírnökeként nálunk nem honos…

Tovább

Balti-túra 2. Kereszt-ül Litvánián, amíg a part szakad

Ha az ember már járt a litván fővárosban, az utóbbi szűkebb vagy tágabb környékén, és a második legnagyobb városra is vetett egy pillantást, nehéz döntés elé kerül: irány Lettország, vagy lenne még mit megnézni Litvániában is? Bizony lenne, de a hosszabb utazásoknak ez a…

Tovább

Kísértet járja be Litvániát... - a Grutas parkban

Balti utazásunk első állomásai Kaunas illetve Vilnius voltak, utóbbiból pedig Trakai felé is lehet kirándulni egy jót. Aki azonban nem tömegközlekedéssel érkezik az országba, annak érdemes a mindkét nagyvárostól jó másfél óra autózásra lévő Grutas parkba is ellátogatnia -…

Tovább

Balti-túra 1. Vilnius és környéke, nem csak közlekedési szemszögből

Némi utazás után, amellyel Kaunast is érintettük, múlt héten végre megérkezhettünk a litván fővárosba, ahol már trolira is szállhattunk. De írva vagyon, hogy nemcsak közlekedéssel él az ember... és ez az elferdített bibliai idézet a város miatt is kínálja magát. Észak…

Tovább

Cél a Baltikum: földön, vízen, levegőben

Az ígértnek megfelelően belefogunk az "észt-lett-litván" élmények taglalásába. Az első fejezet az odautazásról szól. Milyen útvonalon indulhatunk neki, milyen közlekedési eszközökkel, milyen árak mellett? Ez még csak Varsó. Az akkor még létező Varsovia vonat idáig hozott…

Tovább
süti beállítások módosítása