Ha az ember már járt a litván fővárosban, az utóbbi szűkebb vagy tágabb környékén, és a második legnagyobb városra is vetett egy pillantást, nehéz döntés elé kerül: irány Lettország, vagy lenne még mit megnézni Litvániában is? Bizony lenne, de a hosszabb utazásoknak ez a problémája - sok helyen jársz, de mindenből csak egy keveset látsz - és ez minket (illetve a korábban itt járt Ellátott utast) sem került el. Engem azonban vonzott a litván tengerpart: nem akartam a nélkül hazamenni, hogy ne lássam Klaipedát, a maga porosz világot idéző épületeivel, és a Kur-földnyelv turzását is szerettem volna lábaimmal érinteni. Így Vilniusból vonattal Klaipeda felé vettük az irányt.
Ennek az utazásnak már csak vasúti szempontból is megvan a maga vonzereje, hiszen a három ország közül egyedül itt járnak hagyományos mozdonyvontatású szerelvények belföldön (régen még a varsói járathoz Sestokai-ban csatlakozó vonattal is előfordult ilyesmi nyaranta, de ez ugye most nem közlekedik) - ráadásul Kolomna dízelgépei adják a vonóerőt, hiszen a drót nyugati irányban Kaunas környékén ér véget. A napi három pár vonat menetideje 3 óra 40 perc és 4 óra 40 perc között mozog, a "batárkocsikban" pedig hagyományos fülkés vagy termes elrendezést találhatunk a normálnyomközön megszokott színvonalon - a szovjet múlt eltéveszthetetlen része azonban, hogy itt is van kísérő az összes kocsin.
Személyforgalmi vontatójárműként már csak TEP70-esek szolgálnak - a Siemens-mozdonyok a tehervonatokra vannak beosztva.
Némi kegyes csalás... ez egy plackart a moszkvai vonaton, és a gép belorusz - a belföldi járat színe inkább a motorvonatokéra emlékeztet. A színes-szagos élmény viszont ott sem hiányozhat...
Indulásra készen a vilniusi pályaudvaron
Ha autóval vagy busszal kelünk útra, akkor nem szabad meglepődnünk az autópályák kialakításán sem: a csomópontok sok esetben csak egyszerű keresztutak, amelyekben a kereszteződések után mindkét irányban van egy visszafordulási lehetőség. Legalább ilyen jellemző adottság ezek közelében, de akár "csak" úgy a puszta közepén is a leállósáv mellé telepített buszmegálló...
A közúti irány egyik előnye, hogy útbaejthetjük Európa egyik földrajzi középpontját is - persze minden mérték és számítás relatív, és erre a címre sokan pályáznak még a kontinensen. Magyarországon például Tállya...
Pontban a központban...
A Vilnius-Klaipeda vasútvonal legfontosabb közbenső állomása Siaulai - de még előtte Radviliskis-ben is át lehet szállni Panevezys felé. Utóbbi hely arról nevezetes, hogy innen indul ki az ország egyetlen kisvasútja a 68 km-re fekvő Rubikiai felé. Az 1891-től több szakaszban megépített vonalon 108 évig volt teherforgalom, a rendszeres személyszállítás ezt három évvel élte túl. Az egyre gyakoribb különvonati üzemből azonban lassan kinőtte magát a turistaforgalom, és azóta májustól októberig minden hétvégén lehet utazni... de nem Panevezys-ből (onnan csak különvonatok és ünnepi alkalmakhoz kötődő járatok indulnak) hanem Anyksciai-ból. (Itt sajnos egyikünk sem járt - képet a következő részre viszont biztosan hozunk!)
Siauliai-ból a Lettország felé vezető főúton pár kilométert haladva kell letérni a Keresztek dombjához (Kryziu kalnas). Ezt a kegyhelyet még a XIX. században létesítették a cári hatalom által legyilkolt litván hazafiak emlékére. Hiába igyekeztek azonban a következő évtizedek során az orosz, majd szovjet hatóságok eltüntetni a kereszteket, már a következő éjszaka során újakat állítottak a helyükre - és még a legrosszabb időkben is több száz, sőt, több ezer állt ott. (A litvánok számára ez olyan békés tiltakozás volt, mint Wrocław lakosságának a törpék...) A függetlenné vált országban pedig már százezres nagyságrendben állnak a dombon - és a litván keresztfaragás a szellemi világörökség része lett.
Már távolról sem akármilyen látvány...
A nagy szürke keresztek azok, amelyek az ország népművészetét képviselik...
...de miért ne lehetne akár lámpaoszlopból is csinálni?!
Itt válik igazzá a mondás, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje...
Nemcsak keresztek vannak itt, hanem szentképek, szobrok, rózsafüzérek is... de ez a tömény mennyiség és az elhelyezési mód már mást is felidézhet az emberben... Auschwitz egyik kiállítótermében is így vannak egymásra halmozva a foglyoktól elvett kegytárgyak...
A helyet egyébként II. János Pál is meglátogatta...
Továbbutazva aztán így vagy úgy elérünk Klaipedába, ami Litvánia harmadik legnagyobb városa, lakosságának száma az elővárosok nélkül mintegy 150 ezer fő. A város sokszor cserélt gazdát a történelem során, ennek köszönhetően keveredik benne a német kisvárosok hangulata a szovjet múlttal. A település a huszadik század közepéig inkább mint kulturális és kereskedelmi központ szerepelt a világtérképeken, a szovjet időkben azonban egyoldalúan a kereskedelem, és a közlekedési funkciók (fontos tengeri kikötőhely) kerültek előtérbe.
A belváros térképe legyen szem előtt! :)
Kockaköves utcákon
Útban a kikötő felé: a földnyelvre a komp a Dané folyó torkolatából, azonban annak is az északi oldaláról indul - volt olyan térkép, ami ezt rosszul jelezte...A bal oldali kikötőépület a klasszikus favázas stílusú, mellyel a városban több helyen is lehet találkozni.
Klaipeda városi közlekedését buszok bonyolítják: az Ikarusokat már itt is leváltották a kisbuszok, és a használt nyugati járművek. A busz és a vasútállomás egyébként a város északkeleti részén, a belvárostól körülbelül 20 perces sétára található.
Ha eleget nézelődtünk, és magunkhoz vettünk egy kis Svyturis sört (az ország egyik népszerű márkája, amit ráadásul itt Klaipedában főznek) érdemes kompra szállni a városhoz tartozó Smiltyne felé, mely a Kur-földnyelv északi csücskében található
A komp nyári menetrendje: az óvárosból (régi kikötő) induló járat csak gyalogosokat és kerékpárosokat szállít, autóval a délebbre fekvő új kikötőből lehet utazni. A személyjegy jelenleg 80 eurocent (itt még a régi pénzben, a litasban megadva), a menetidő néhány perc. Menetrend itt: http://www.keltas.lt/eng/
Daruk...
Útban a délelőtti munkakezdéshez
Smiltyne legjelentősebb látványossága a Tenger Múzeum - mely átfogóan mutatja be a tengeri élővilágot, a halászatot, és a kiállítás része egy delfinárium is. A belépőjegy ára viszonylag magas - akit ez a nyüzsgés nem vonz, az a délebbre indulás előtt tegyen egy sétát a kikötő és a múzeum között, ahol egy kicsi szabadtéri skanzent lehet megnézni (ingyenes).
Kiállított halászhajókat is láthatunk...
...csakúgy mint halászházakat.
A komp melletti placcon autóbusz-megállót találunk. A járatok innen indulnak a földnyelv legdélebbi litván települése, Nida felé. A mintegy 40 kilométeres út menetideje körülbelül egy óra. Menetrend, díjszabás itt (nyáron a járatok sűrűbbek, olyankor általában óránként járnak, és valamennyi csatlakozik a komphoz). Nida azonban nem a legdélebbi település - de tovább Kalinyingrád felé csak orosz vízummal folytathatnánk az utat. Van is ilyen buszjárat, melyről én ugyan nem készítettem felvételt, de helyette ez a régi kép szerintem önmagáért beszél: http://www.phototrans.eu/14,738857,0,Ikarus_250_59_3360.html
Miért is kell nekünk a földnyelvet bejárni? A kérdésre csak azt mondhatjuk: ez már igazán turzás!
Mi is a turzás? A lapos vízpartok sajátos felszínformája. A sekély tenger lusta hullámai hordalékot szállítanak a partra, melyből idővel egy nem túl magas, a parttal párhuzamos dombsor alakul ki. A felszín további alakulásában az éghajlat, a szél, és az emberi hatások is szerepet játszanak. Kevesen tudják, de Magyarországon is van turzás, nem is akárhol: a Balaton déli szegélyén is hasonló felszínalakulás játszódott le, ez zárta el a somogyi mocsárvilágot a nyílt vízfelülettől. A déli parti vasút építésekor ezt a turzást használták fel töltésnek, a laza homokos talajt pedig arra alkalmas növényzet (például fenyőfélék) segítségével kötötték meg. A Kur-földnyelv sem az a hely, ami évszázadok múlva is ugyanúgy néz majd ki, a homokdombok alakulása, vándorlása az emberi beavatkozások mellett is folyamatos.
Neoplannal Nidába.
Ugyanott, az egyik délutáni járat: akár Skandináviában is járhatnánk, nem? Ha megéheztünk az utazás végére, akkor a buszállomás szomszédságában haraphatunk egy kis sült halat!
Nagyra nőtt homokbucka. :)
A turzás felszíne tényleg változik: a régi kerítés maradványai is ezt bizonyítják
A homokdombok feletti kilátóteraszig vezet be kiépített fa járda, azonban a hely csak akkor ragad magával igazán, ha be is merészkedünk a dűnék közé. Kóborolni csak órákat, mezítláb a homokon...
A kanyarodó partszakasz már orosz terület - a területet kerítés is elzárja, nehogy áttévedhessünk.
Nem egy Tatooin-naplemente, de azért jó volt. :)
Nidában természetesen lehet fürdeni is a tengerben, a strand kiváló, a vízhőmérsékletre pedig (főleg a melegebb napokon) nem lehet panasz. Litvániától így lassan búcsúzunk, ki vonattal, ki autóbusszal - a következő részben már Lettország felé vesszük majd az irányt.