Hova megy ez a vonat?


Mi sül ki ebből?... – az étkezőkocsik visszatérése

2019. szeptember 05. Szerző: Hova megy ez a vonat?

Hét évvel ezelőtt néhány hónapja indult csak el blogunk, amikor szembesülnünk kellett azzal, hogy a belföldi IC-kből eltűnnek az étkezőkocsik – és erről mindjárt el is mondtuk a véleményünket. Sok évig nem volt mit mondanunk ebben a témában, sőt a nemzetköziben is egyre kevesebbet, mivel a MÁV-START…

Tovább

A vasúton utazók jogai – magyar utasnak magyar késést!

Már két korábbi írásban barátkoztunk hosszasan az Európai Unió azon törekvésével, hogy a tagállamokban vasutat választó utasok fogyasztói illetve divatosan utas-jogai körében egy közös minimumot harcoljon ki. Ezt az igyekezetet először történelmi távlatokban kellett…

Tovább

A vasúton utazók jogai – Elrendelt jogok

A vasúti utasok jogai nagyobb hagyományra tekintenek vissza, mint az Európai Unió témával foglalkozó, 2009. decemberében hatályba lépett rendelete, az ezt megelőző években alkalmazott utasjogi szabályokból múlt héten mutattam néhány részletet. Az utasjogi rendelet eredeti célja…

Tovább

A vasúton utazók jogai – előzmények

A vasúti utasok jogai bizonyára nagyobb hagyományra tekintenek vissza, mint az Európai Unió témával foglalkozó, 2009. decemberében hatályba lépett rendelete. Ez a bizonyos jogszabály az európai vasúti piacok ráncba szedését újból és újból megkísérlő szabályalkotási…

Tovább

Minek színezzelek? - avagy miért is posta a posta-Bhv?

Kedves Olvasók, a mai napon az elővárosi vasúti termékek küllemével fogunk foglalkozni. A jelenség, hogy az elővárosban közlekedő vasúti járműveket másmilyenre festik, nem is olyan régi keletű, hiszen maga az elővárosi jellegű járat, mint a MÁV-(START) egyik…

Tovább

Busz-jet, InterFalu és más feláras termékek - Az autóbuszos „pótjegyekről”, 1. rész

Az idei év nyarán váratlanul hirdették ki azt a minisztériumi döntést, hogy az „emelt szintű országos személyszállítási szolgáltatást nyújtó”, valamint „vasúttal párhuzamosnak tekinthető” távolsági autóbuszjáratokon kiegészítő jegy váltása válik kötelezővé.…

Tovább
süti beállítások módosítása