Hova megy ez a vonat?

Balti-túra 1. Vilnius és környéke, nem csak közlekedési szemszögből

2015. április 23. Szerző: biciklis bakter

Némi utazás után, amellyel Kaunast is érintettük, múlt héten végre megérkezhettünk a litván fővárosba, ahol már trolira is szállhattunk. De írva vagyon, hogy nemcsak közlekedéssel él az ember... és ez az elferdített bibliai idézet a város miatt is kínálja magát.

dscf8468.jpg

Észak Velencéjének több várost is hívnak, amelyben sok a vízfelület... de Jeruzsálem nevét is aggatták már sok településre hasonlatként, Vilnius pedig ezek közé tartozik. Nem véletlen, hiszen nagyon sok benne a templom, amelyek különféle vallásokhoz tartoznak. Etnikailag és történelmileg is adja magát, hogy ezek közül a legtöbb katolikus illetve ortodox legyen - de a protestantizmus mellett természetesen itt is találunk zsinagógát, illetve különlegességként a krími tatárok (akiket itt karaim-oknak ismernek) is rendelkeznek mecsettel.

Ha már szóba kerültek a zsinagógák: a jeruzsálemi hasonlatot a város az egykor igen népes zsidó közössége miatt is kiérdemelte. A történelem viharai folytán mára ebből nem sok maradt... de itt is volt, aki tett érte, hogy minél kevesebb áldozat legyen. Ami hazánknak Raoul Wallenberg, az a litvánoknak a japán diplomata, Chiune Sugihara volt - ő is hasonló módszerekkel, vízumok kiállításával mentette az embereket, beleértve a lengyel hitsorsosokat is. Nem mindenki tudja azonban, hogy emlékét nemcsak az őrzi, hogy a világ igazai közé választották... hanem ő ihlette a progresszív metal-t játszó Savatage egyik epikus számát, a Chance-et is!

ausrosvartaiout.JPGA belváros körül nincsenek falak, mégis van kapuja, amely az Ausros Vartai, azaz Hajnal kapuja nevet viseli...

ausrosvartaiin.JPG...belülről pedig nem pusztán kapu, hanem zarándoktemplom egy "csodatévő" Mária-képpel.

svkotrynosbazyn.JPGA várost és a templomait a barokk stílus uralja - itt ez a Szent Katalin templom.

svmikolajcerkve.JPGDe azért az ortodoxok is igyekeztek nem lemaradni, például a Szent Miklós templommal.

svpetrpovfront.JPGA "közönségkedvenc" azonban a belvárostól némileg távolabb eső Péter-Pál katedrális. Külsőre talán ezt semmi nem indokolja...

svpetrpovint1.JPG...belül viszont ez a hajó fogad a plafonról lelógva...

svppshipab.JPG...meg az összes falon burjánzó stukkódíszek.

Vilnius hangulatos és gyalog kellemesen bebarangolható történelmi belvárossal rendelkezik. Szállásunk (szoba saját fürdővel) a belvárostól egy utcányira volt, és a Booking.com oldalon foglaltuk le előre: 2 éjszakáért 100 eurót fizettünk 2 főre, ami 25 euró/fő/éj áron számítva nem kiugró.

dscf8435.jpgA vilniusi városháza

A város főterét a klasszicista városháza uralja. Innen érdemes lesétálni a Pilies (korábban Lenin) gatvén, mert annak másik végén találjuk a vilniusi katedrálist, melynek különlegessége, hogy tornya nem épült egybe a templom főépületével.

dscf8434.jpgA főtér a másik irányba tekintve. Érdemes elindulni rajta "lefelé".

pilies_1.JPGA Pilies utca, a már látott ortodox templommal. Legyünk óvatosak a belvárosi barangolásnál, mert nincs igazi sétálóutca, csak forgalomcsillapított részek - a helyi autósok azonban nem nagyon akarnak "csillapodni" ezekben az utcákban sem.

vilniusarkikattower.JPGA katedrális - amelyet a szovjet időkben képtárnak használtak - és a különálló torony

rumai08-2.JPGMögötte 2009-re - mikor Vilnius Európa egyik kulturális fővárosa volt - épült újra a semmiből az egykori várkastély (ez a kép 2008 őszén készült, akkor végezték az utolsó simításokat). Ezt azonban nem a szovjet elvtársak rombolták le, hanem 200 évvel előtte a cári időkben.

A nagy tér és a monumentális épületek épp a város jelképének számító Gediminas-toronynak helyet adó domb tövében terül el. Ahogy a várromot és a tornyot szerettük volna megközelíteni a Neris felől, észrevettük a 2003-ban épített siklóvasutat, ami inkább hasonlít egy üvegfalú ferde pályás lifthez, mint klasszikus siklóhoz, de jó szolgálatot tesz a meredek domboldal leküzdéséhez.

nacionalmuz_gedimpilis.JPGA névadó Gediminas király szobra a Nemzeti Múzeum előtt, és pont a torony alatt.

dscf8454.jpgA Gediminas toronyhoz felvivő sikló (lift).

Fentről az egész városra gyönyörű kilátás nyílik, egyik oldalon a "modernebb" városrész, a másikon a kb. száz templom tornya magasodik.

dscf8469.jpgAz újabb városrész látványa a Nerisszel.

vilniusview1.JPGÉs egy kitekintés az óváros felé. Amerre a szem ellát, templomok...

A hegyről lesétálva érdemes a Pilies gatvéről a Bernardinu gatvéra fordulni: a szűk utcában aranyos fali plasztika látható. Lesétálva az utcán a Vilnia folyó partján találjuk magunkat, illetve egy pillanatra el is bizonytalanodunk, nem véletlenül egy Harry Potter-részbe csöppentünk-e bele. A csodaszép vöröstéglás épületegyüttest a Szent Bernát és a Szent Anna templomok alkotják.

svbernardo_svono.JPGKét templom, egy stílus...

dscf8474.jpg

A környéken biztosan hideg volt a tél, ugyanis a fékat felöltöztették kötött pulóverbe. :)

A városnéző séta itt átvált még különlegesebbé: anélkül, hogy előtte tudtunk volna róla, egy külön országban találtuk magunkat. Az Užupis Köztársaság egy magát függetlennek tartó városrésze Vilniusnak, van elnöke, és alkotmánya is, amely mindenki számára megismerhető - egy kerítésre van kifüggesztve több nyelven. Az alapvető jogok egyike pléldául, hogy a kutyáknak joguk van arra, hogy kutyaként éljenek, vagy hogy mindenkinek joga van meghalni, de természetesen nem kötelező. Az ország bejáratainál - a Vilnia-folyó hídjai előtt szabályosan ki is van táblázva, hogy milyen országba érkeztünk, és mik a szabályok. Ez egy kedves bohém negyed, mindenképpen ajánljuk, hiszen - hogy, hogy nem - a schengeni övezet része, nem kértek dokumentumot a határon.

dscf8499.jpgAz Užupis határa - az odavezető híd pedig az itteni gyűjtőhelye a szerelmesek lakatjainak.

dscf8491.jpgAz ország betűjele és címere

dscf8495.jpg"Az alaptörvény fala" - ők nem érték be egy asztallal...

dscf8496.jpg

És egy jellegzetes utcarészlet a bohém negyedből

Az óvároson kívül is van mit nézni: Vilnius "Andrássy útja" a katedrálissal szemben induló Gedimino (az "átkosban" Gorkij) prospekt. Elegáns épületek és drága boltok szegélyezik.

dscf8693.jpg

A Gedimino prospekt

Az út végén található a litván parlament, ami szépségében legfeljebb a szlovák parlamenttel vetekedhet, ugyanis ez is egy beton-üveg kaszárnya, csak kicsit nagyobb. Ezt leszámítva viszont kevés a szocreál és szocmodern épület a városban - már ha a belvároson kívüli lakótelepekkel nem számolunk - de azért akadnak kivételek.

dscf8712.jpg

A parlament (szejm) épülete

zaltiltskulchskycr.JPGA szocreálra jó példa a belváros széli főútvonalon lévő Zöld híd mind vaskorlátjával, mind szobraival. Mindez jól megfér egy újabb templommal és a modern épületekkel.

dscf8628.jpgEsti sétát is érdemes tenni, nagyon hangulatos utcácskákat találni az óvárosban

A város felfedezése után a közeli Trakai volt az úticél. Trakai a litvánok számára olyan, mint nekünk Visegrád - még korban is nagyjából stimmel. Gediminas király fiának volt a székhelye, de hegyek híján itt a védelmet egy szigettel oldották meg - vízből nincs hiány arrafelé, a környező városka is egy félszigetre települt. Az ottaniak azonban nemcsak a várral büszkélkedhetnek látványosságként - a fentebb már említett karaim nép itt elég jelentős kisebbséget alkot, és ez a sok színes faépületben is megmutatkozik. Mindez tősgyökeres turistahellyé teszi a várost, ahol a helyiek igyekeznek is a látogatók kedvében járni szállás vagy parkolóhely felkínálásával, netán vízibicikli kölcsönzésével. A tóparton több étterem közül is válogathatunk, és megkóstolhatjuk a litvánok nemzeti eledelét, a zeppelint.

dscf8646.jpgAz oroszos faházakból Vilnius szélén is akad néhány, de Trakai-ban még többet találunk

dscf8674.jpgA zöldre festett házakban Erdélyben állítólag nem élnek románok... itt viszont ez a sok "zöldség" karaim eredetre utal. A sok növény úgyszintén, mert kertészkedő népről van szó.

trakai2.JPGA trakai vár és a hozzá vezető híd a tavon át, vitorlással - idilli környezet a kikapcsolódáshoz

dscf8655.jpgA víz kristálytiszta, és a tavirózsa is megél rajta

Vilniusból Trakaiba vonattal és autóbusszal is el lehet jutni... ennek kapcsán itt az idő, hogy a litván helyközi közlekedésről ejtsünk pár szót.

dscf8533.jpgA vilniusi vasútállomásra érkezik a tárolóról egy háromrészes CityElefant

dscf8530.jpg Azért ismerős hangok is voltak, igaz, duplakiadásban: egy litván 2M62

Az előző írásainkban már hivatkoztunk arra, hogy a Baltikumban délről északra tartva igencsak messze kerülünk attól a kínálattól, ami akár még egy közép-európai, vagy balkáni vasutat is jellemezhet. Jópár évvel ezelőtt, egy ismerősöm aki szintén végigjárta a három országot, megmutatta a három ország vasúti menetrendi tájékoztatóit. A litván még füzetszerű volt, a lett csak alig, az észt pedig elfért egy nagyobbacska papírlapon. A közös nevező viszont megvan: a fővárosok vonzáskörzetében "elektricska" jár, aki messzebbre utazik az országon belül, az dízelmotorvonatot kap, "rendes" szerelvénnyel viszont csak Moszkva meg esetleg még Minszk és Szentpétervár érhető el. A távolsági forgalomról későbbi cikkekben szólunk még, most nézzük a "maradékot". Természetesen a Vilnius és Kaunas közötti forgalom a legjelentősebb, azonban az itteni járatoknak (az elővárosban betöltött alacsony részesedésükkel együtt) nincsen több utasa, mint minálunk egy erősebb forgalmú városközi vonalon (távolságban és utasszámban talán egy Győr-Sopron, vagy egy Szeged-Kecskemét, amihez hasonlítható). A menetrendet a litván vasút honlapján lehet keresni.

dscf8643.jpgKétrészes City Elephanttal mentünk ki Trakaiba, de van egy számmal nagyobb változat is.

A vasúti infrastruktúra általában véve jónak mondható. Vilnius és Kaunas között villamosított kétvágányú fővonal húzódik, és a trakai mellékvonalat is villamosították. A két nagyobb város között, és Trakaiba a régi RVR elektricskákon túl (persze azokat is felújították kívül-belül) új Škoda emeletes CityElefantokkal is utazhatunk, légkondicionált környezetben - igazán kényelmes út volt. A "dízeles" kínálatban is volt némi minőségi ugrás: a rigai jószágok komfortjavítása mellett vettek PESA-motorkocsikat (ilyenek járnak belorusz rokonaikkal felváltva Minszkbe) és néhány Uzsgyit is. Ez azonban azt is jelenti, hogy a két éve még forgalomban lévő Ganz-motorvonatokkal legfeljebb csak a vilniusi "dögsoron" (illetve a vilniusi vasúti múzeumban, melyet a következő cikkben, indulóban Vilniusból nem fogunk kihagyni) futhatunk össze, már ha még megvannak...

A vasúti jegyek árszínvonala valamivel mérsékeltebb az itthoninál - például a Vilniusból Kaunasig tartó 104 kilométeres útra a legolcsóbb (személyvonati) jegy 4,63 euróba kerül, míg az expresszvonatra 6,37 euró ellenében lehet felszállni. (Megjegyzés: a rendszer azért erősen emlékeztet az itthonira - ugyanis nincsenek a különböző elnevezésű vonatoknak olyan óriási menetidő-különbségei, a fenti távot a leglassúbb járat 1 óra 35 perc, a leggyorsabb 1 óra 9 perc alatt futja be. Ütemes menetrendi szerkezet itt nincsen). A kocsiosztályokat igyekeztek az európai mércéhez igazítani, ez azonban azt jelentette, hogy a régi motorvonatokon még harmadosztály is van - a fapadokat persze már lecserélték, de az ülések dimenziója nem sokat változott. A második osztály jelenti a távolsági kocsikat és az újabb járműveket... elsővel viszont csak az oroszok felé menő kétágyas fülkéjű hálókocsik képében találkozhatunk.

dscf8682.jpg Egy felújított elektricska Trakaiban, ezzel mentünk visszafelé

dscf8679.jpgÉs így néz ki belülről - nem is rossz, a kevés nyitható ablakot leszámítva.

Diákok számára fontos információ: kapható félárú diákjegy, azonban más országoktól eltérő módon, itt csak az ISIC-féle ("nem hivatalos") diákigazolványt fogadják el, az oktatási ntézmény kiállította "hivatalosat" pedig nem...

Trakaiba egy rövid szárnyvonal vezet, mely Lentvaris után ágazik ki a Kaunas és Kalinyingrád felé vezető fővonalból. A menetrend sem feltétlenül turistabarát, inkább hivatásforgalomhoz optimalizált - a délelőtti órákban például nincs vonat Vilnius felől. Ha ez a kínálat nekünk nem felel meg - nézzük meg az autóbusz-közlekedést. A menetrendi keresőt itt találjuk: http://www.autobusubilietai.lt/

A forgalmat vegyesen bonyolítják le magántulajdonú társaságok, valamint állami kötődésű, területi alapon szerveződő vállalatok. A legnagyobb társaság a Kautra - ők Kaunas és Vilnius térségében számos járatot üzemeltetnek. Összességében - és ez talán a két másik balti országra is igaz, a buszközlekedés nagyon hasonlóan működik a nálunk megszokotthoz. Talán a kisebb méretű járművek jelenléte (marstrutka-jelleg) lehet feltűnő (Mercedes Sprinterek pl.). Mindeközben a szóló buszos járműállomány is elég vegyes: a huszonéves, nyugatról "kukázott"  roncsoktól kezdve, a legújabb turista kategóriájú buszokig, mindegyik előfordul.

15_03_1211_097.jpgTrakai, aut. áll.

15_03_1211_096.jpgA váróterem hangulata egy az egyben a hazai...

15_03_1211_109.jpg

Lemaradók: a turisták nem mindig férnek el a kisbuszokon

Thomas a laprugós szerzőtárs személyes tapasztalatai: "Trakaiban kimentünk a buszállomásra. Éppen indulóban volt egy marstrutka Vilnius felé - sajnos azonban úgy tűnt, nem férünk fel rá. A vezetővel folytatott kommunikáció is ezt erősítette meg - a mögöttünk álló két termetes, idősödő asszonyság ("bábuska") azonban ezt másként gondolta. Félretoltak minket, beljebb nyomták a tömeget - és ezzel szemben senkinek nem volt kifogása. Maradtunk hát a végállomáson, és elmélkedtünk kicsit arról, hogyan szocializálódtak az emberek a szovjet érában, és elraktároztuk eme viselkedési mintát, arra az esetre ha a későbbiekben újra használni kellene."

Trakai és Vilnius után a következő részben a belorusz határhoz teszünk egy kitérőt, hogy megnézzük, mit is adtak nekik a szovjetek...

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr177372870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mokivezi 2015.04.23. 23:35:50

"A katedrális - amelyet a szovjet időkben képtárnak használtak - és a különálló torony".... Nos, ha jól tudom, a sztálini időkben a katedrális teherautó szerelő műhely is volt... Nem mondom, a hely nagy, az ajtón akár a ZIL is befér, ez már elég indok minderre... No comment...

Még egy megjegyzés: a Vár utca (Pilies g.) alsó része teljes egészében autóforgalom mentes, de az tény, hogy a többi óvárosi részen van autóforgalom.... Magam sem értem, miért nem tiltják ki innen a kocsikat...

mokivezi 2015.04.23. 23:42:03

A katedrális tornyának története az, hogy a katedrális az alsóvár helyén áll (a korábbi várfal helyét a Katedrális téren eltérő színű kövezés jelzi), és a torony a várfal egyik relatíve jobb állapotban megmaradt bástyájára építették rá.

Nézzétek meg a képen, hogy a torony alsó harmada más geometriájú... Nem véletlenül: az a korábbi bástya része volt... És a falain láthatók olyan részek, amelyek nincsenek levakolva, lefestve: itt látható az eredeti bástyafal maradványa...

mokivezi 2015.04.23. 23:54:05

A Zöld-híd helyén állt Vilnius első Neris-hídja, ha jól emlékszem, valamikor az 1500-as években épült... Aztán ennek okán a Zöld-híd műemlék lett, nos ezért nem lehet eltávolítani róla semmit, így a szocreál szobrokat sem, amelyek amúgy rémes állapotban vannak, pár év és maguktól fognak leomlani, ezzel megoldva minden diplomáciai gondot...

Egyébként a közterületi szocreál szobrokat a rendszerváltásuknál ők is lebontották mindenhol és láss csodát, a magyar megoldáshoz hasonló utat választottak: egy erdős helyen lévő szoborparkba gyűjtötték össze (Gruto parkas, nem messze Druskininkaitól): na ott nagy dózisban látható Sztálin, Lenin és egykori litván kollégáik...

mokivezi 2015.04.24. 00:22:47

Egyébként rendkívül pontosan tájékozott a blog készítője Litvániáról, ami előtt megemelem a kalapom...

Egy pontatlanság Trakai okán azért tetten érhető: a szerző szerint az itt élők "krími tatárok (akiket itt karaim-oknak ismernek) is rendelkeznek mecsettel."

Nos ez félig igaz: a krími karaiták NEM tatárok, ők egy türk eredetű népcsoport tagjai, akik a zsidó vallás egyik ágát, a karaita judaizmust követik.. Ennél fogva az épület, amit látott a szerző NEM mecset, hanem ún. kenesa, azaz (zsidó) imaház...

A trakai szigetvárát építő Nagy Vytautas fejedelem hívta ide őket a XIV. században a vár őrzésére...

A

mokivezi 2015.04.24. 00:30:08

@mokivezi: A helyiek ezt a hidat egyébként "Vörös-hídnak" is nevezik... :)

Angol vasutas 2015.04.27. 23:36:14

Ezektől a szerelmesek lakatjaitól borsódzik a hátam. Párizsban tönkrevágtak már egy hidat ezzel a baromsággal, de úgy látom, a hülyeség ragályos.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.05.14. 19:11:56

@mokivezi: Így igaz, de egyébként Vilnius környéki más falvakban pedig muzulmán vallású tatárok is túlélték a Vytautas óta eltelt hat évszázadot. Vilnius hét alkotónemzete: litván, lengyel, fehérorosz, zsidó, orosz, tatár és karaim. Azontúl, hogy a tatár és karaim nyelvek elég közeli rokonságban állnak, határozottan két külön entitás, nem csak a vallási különbözőség okán. A karaimok nemzeti étele így készül: nyarspolgar-bbq.blog.hu/2014/12/19/faszenen_sult_husos_batyu

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.05.14. 19:15:45

A másik kissé furcsa meglátás, az "oroszos faházak". Nem hiszem, hogy Izlandon, Svédországban vagy bárhol északon nagyon másak lennének a faházak. Mitől oroszosak?
A zöld házon egyébként nem a zöld szín a karaim jellegzetesség, hanem sokkal inkább a 3 ablak: egy Istennek, egy a családnak, és egy Nagy Vytautas-nak.
süti beállítások módosítása