Némi utazás után, amellyel Kaunast is érintettük, múlt héten végre megérkezhettünk a litván fővárosba, ahol már trolira is szállhattunk. De írva vagyon, hogy nemcsak közlekedéssel él az ember... és ez az elferdített bibliai idézet a város miatt is kínálja magát.
Észak Velencéjének több várost is hívnak, amelyben sok a vízfelület... de Jeruzsálem nevét is aggatták már sok településre hasonlatként, Vilnius pedig ezek közé tartozik. Nem véletlen, hiszen nagyon sok benne a templom, amelyek különféle vallásokhoz tartoznak. Etnikailag és történelmileg is adja magát, hogy ezek közül a legtöbb katolikus illetve ortodox legyen - de a protestantizmus mellett természetesen itt is találunk zsinagógát, illetve különlegességként a krími tatárok (akiket itt karaim-oknak ismernek) is rendelkeznek mecsettel.
Ha már szóba kerültek a zsinagógák: a jeruzsálemi hasonlatot a város az egykor igen népes zsidó közössége miatt is kiérdemelte. A történelem viharai folytán mára ebből nem sok maradt... de itt is volt, aki tett érte, hogy minél kevesebb áldozat legyen. Ami hazánknak Raoul Wallenberg, az a litvánoknak a japán diplomata, Chiune Sugihara volt - ő is hasonló módszerekkel, vízumok kiállításával mentette az embereket, beleértve a lengyel hitsorsosokat is. Nem mindenki tudja azonban, hogy emlékét nemcsak az őrzi, hogy a világ igazai közé választották... hanem ő ihlette a progresszív metal-t játszó Savatage egyik epikus számát, a Chance-et is!
A belváros körül nincsenek falak, mégis van kapuja, amely az Ausros Vartai, azaz Hajnal kapuja nevet viseli...
...belülről pedig nem pusztán kapu, hanem zarándoktemplom egy "csodatévő" Mária-képpel.
A várost és a templomait a barokk stílus uralja - itt ez a Szent Katalin templom.
De azért az ortodoxok is igyekeztek nem lemaradni, például a Szent Miklós templommal.
A "közönségkedvenc" azonban a belvárostól némileg távolabb eső Péter-Pál katedrális. Külsőre talán ezt semmi nem indokolja...
...belül viszont ez a hajó fogad a plafonról lelógva...
...meg az összes falon burjánzó stukkódíszek.
Vilnius hangulatos és gyalog kellemesen bebarangolható történelmi belvárossal rendelkezik. Szállásunk (szoba saját fürdővel) a belvárostól egy utcányira volt, és a Booking.com oldalon foglaltuk le előre: 2 éjszakáért 100 eurót fizettünk 2 főre, ami 25 euró/fő/éj áron számítva nem kiugró.
A vilniusi városháza
A város főterét a klasszicista városháza uralja. Innen érdemes lesétálni a Pilies (korábban Lenin) gatvén, mert annak másik végén találjuk a vilniusi katedrálist, melynek különlegessége, hogy tornya nem épült egybe a templom főépületével.
A főtér a másik irányba tekintve. Érdemes elindulni rajta "lefelé".
A Pilies utca, a már látott ortodox templommal. Legyünk óvatosak a belvárosi barangolásnál, mert nincs igazi sétálóutca, csak forgalomcsillapított részek - a helyi autósok azonban nem nagyon akarnak "csillapodni" ezekben az utcákban sem.
A katedrális - amelyet a szovjet időkben képtárnak használtak - és a különálló torony
Mögötte 2009-re - mikor Vilnius Európa egyik kulturális fővárosa volt - épült újra a semmiből az egykori várkastély (ez a kép 2008 őszén készült, akkor végezték az utolsó simításokat). Ezt azonban nem a szovjet elvtársak rombolták le, hanem 200 évvel előtte a cári időkben.
A nagy tér és a monumentális épületek épp a város jelképének számító Gediminas-toronynak helyet adó domb tövében terül el. Ahogy a várromot és a tornyot szerettük volna megközelíteni a Neris felől, észrevettük a 2003-ban épített siklóvasutat, ami inkább hasonlít egy üvegfalú ferde pályás lifthez, mint klasszikus siklóhoz, de jó szolgálatot tesz a meredek domboldal leküzdéséhez.
A névadó Gediminas király szobra a Nemzeti Múzeum előtt, és pont a torony alatt.
A Gediminas toronyhoz felvivő sikló (lift).
Fentről az egész városra gyönyörű kilátás nyílik, egyik oldalon a "modernebb" városrész, a másikon a kb. száz templom tornya magasodik.
Az újabb városrész látványa a Nerisszel.
És egy kitekintés az óváros felé. Amerre a szem ellát, templomok...
A hegyről lesétálva érdemes a Pilies gatvéről a Bernardinu gatvéra fordulni: a szűk utcában aranyos fali plasztika látható. Lesétálva az utcán a Vilnia folyó partján találjuk magunkat, illetve egy pillanatra el is bizonytalanodunk, nem véletlenül egy Harry Potter-részbe csöppentünk-e bele. A csodaszép vöröstéglás épületegyüttest a Szent Bernát és a Szent Anna templomok alkotják.
Két templom, egy stílus...
A környéken biztosan hideg volt a tél, ugyanis a fékat felöltöztették kötött pulóverbe. :)
A városnéző séta itt átvált még különlegesebbé: anélkül, hogy előtte tudtunk volna róla, egy külön országban találtuk magunkat. Az Užupis Köztársaság egy magát függetlennek tartó városrésze Vilniusnak, van elnöke, és alkotmánya is, amely mindenki számára megismerhető - egy kerítésre van kifüggesztve több nyelven. Az alapvető jogok egyike pléldául, hogy a kutyáknak joguk van arra, hogy kutyaként éljenek, vagy hogy mindenkinek joga van meghalni, de természetesen nem kötelező. Az ország bejáratainál - a Vilnia-folyó hídjai előtt szabályosan ki is van táblázva, hogy milyen országba érkeztünk, és mik a szabályok. Ez egy kedves bohém negyed, mindenképpen ajánljuk, hiszen - hogy, hogy nem - a schengeni övezet része, nem kértek dokumentumot a határon.
Az Užupis határa - az odavezető híd pedig az itteni gyűjtőhelye a szerelmesek lakatjainak.
Az ország betűjele és címere
"Az alaptörvény fala" - ők nem érték be egy asztallal...
És egy jellegzetes utcarészlet a bohém negyedből
Az óvároson kívül is van mit nézni: Vilnius "Andrássy útja" a katedrálissal szemben induló Gedimino (az "átkosban" Gorkij) prospekt. Elegáns épületek és drága boltok szegélyezik.
A Gedimino prospekt
Az út végén található a litván parlament, ami szépségében legfeljebb a szlovák parlamenttel vetekedhet, ugyanis ez is egy beton-üveg kaszárnya, csak kicsit nagyobb. Ezt leszámítva viszont kevés a szocreál és szocmodern épület a városban - már ha a belvároson kívüli lakótelepekkel nem számolunk - de azért akadnak kivételek.
A parlament (szejm) épülete
A szocreálra jó példa a belváros széli főútvonalon lévő Zöld híd mind vaskorlátjával, mind szobraival. Mindez jól megfér egy újabb templommal és a modern épületekkel.
Esti sétát is érdemes tenni, nagyon hangulatos utcácskákat találni az óvárosban
A város felfedezése után a közeli Trakai volt az úticél. Trakai a litvánok számára olyan, mint nekünk Visegrád - még korban is nagyjából stimmel. Gediminas király fiának volt a székhelye, de hegyek híján itt a védelmet egy szigettel oldották meg - vízből nincs hiány arrafelé, a környező városka is egy félszigetre települt. Az ottaniak azonban nemcsak a várral büszkélkedhetnek látványosságként - a fentebb már említett karaim nép itt elég jelentős kisebbséget alkot, és ez a sok színes faépületben is megmutatkozik. Mindez tősgyökeres turistahellyé teszi a várost, ahol a helyiek igyekeznek is a látogatók kedvében járni szállás vagy parkolóhely felkínálásával, netán vízibicikli kölcsönzésével. A tóparton több étterem közül is válogathatunk, és megkóstolhatjuk a litvánok nemzeti eledelét, a zeppelint.
Az oroszos faházakból Vilnius szélén is akad néhány, de Trakai-ban még többet találunk
A zöldre festett házakban Erdélyben állítólag nem élnek románok... itt viszont ez a sok "zöldség" karaim eredetre utal. A sok növény úgyszintén, mert kertészkedő népről van szó.
A trakai vár és a hozzá vezető híd a tavon át, vitorlással - idilli környezet a kikapcsolódáshoz
A víz kristálytiszta, és a tavirózsa is megél rajta
Vilniusból Trakaiba vonattal és autóbusszal is el lehet jutni... ennek kapcsán itt az idő, hogy a litván helyközi közlekedésről ejtsünk pár szót.
A vilniusi vasútállomásra érkezik a tárolóról egy háromrészes CityElefant
Azért ismerős hangok is voltak, igaz, duplakiadásban: egy litván 2M62
Az előző írásainkban már hivatkoztunk arra, hogy a Baltikumban délről északra tartva igencsak messze kerülünk attól a kínálattól, ami akár még egy közép-európai, vagy balkáni vasutat is jellemezhet. Jópár évvel ezelőtt, egy ismerősöm aki szintén végigjárta a három országot, megmutatta a három ország vasúti menetrendi tájékoztatóit. A litván még füzetszerű volt, a lett csak alig, az észt pedig elfért egy nagyobbacska papírlapon. A közös nevező viszont megvan: a fővárosok vonzáskörzetében "elektricska" jár, aki messzebbre utazik az országon belül, az dízelmotorvonatot kap, "rendes" szerelvénnyel viszont csak Moszkva meg esetleg még Minszk és Szentpétervár érhető el. A távolsági forgalomról későbbi cikkekben szólunk még, most nézzük a "maradékot". Természetesen a Vilnius és Kaunas közötti forgalom a legjelentősebb, azonban az itteni járatoknak (az elővárosban betöltött alacsony részesedésükkel együtt) nincsen több utasa, mint minálunk egy erősebb forgalmú városközi vonalon (távolságban és utasszámban talán egy Győr-Sopron, vagy egy Szeged-Kecskemét, amihez hasonlítható). A menetrendet a litván vasút honlapján lehet keresni.
Kétrészes City Elephanttal mentünk ki Trakaiba, de van egy számmal nagyobb változat is.
A vasúti infrastruktúra általában véve jónak mondható. Vilnius és Kaunas között villamosított kétvágányú fővonal húzódik, és a trakai mellékvonalat is villamosították. A két nagyobb város között, és Trakaiba a régi RVR elektricskákon túl (persze azokat is felújították kívül-belül) új Škoda emeletes CityElefantokkal is utazhatunk, légkondicionált környezetben - igazán kényelmes út volt. A "dízeles" kínálatban is volt némi minőségi ugrás: a rigai jószágok komfortjavítása mellett vettek PESA-motorkocsikat (ilyenek járnak belorusz rokonaikkal felváltva Minszkbe) és néhány Uzsgyit is. Ez azonban azt is jelenti, hogy a két éve még forgalomban lévő Ganz-motorvonatokkal legfeljebb csak a vilniusi "dögsoron" (illetve a vilniusi vasúti múzeumban, melyet a következő cikkben, indulóban Vilniusból nem fogunk kihagyni) futhatunk össze, már ha még megvannak...
A vasúti jegyek árszínvonala valamivel mérsékeltebb az itthoninál - például a Vilniusból Kaunasig tartó 104 kilométeres útra a legolcsóbb (személyvonati) jegy 4,63 euróba kerül, míg az expresszvonatra 6,37 euró ellenében lehet felszállni. (Megjegyzés: a rendszer azért erősen emlékeztet az itthonira - ugyanis nincsenek a különböző elnevezésű vonatoknak olyan óriási menetidő-különbségei, a fenti távot a leglassúbb járat 1 óra 35 perc, a leggyorsabb 1 óra 9 perc alatt futja be. Ütemes menetrendi szerkezet itt nincsen). A kocsiosztályokat igyekeztek az európai mércéhez igazítani, ez azonban azt jelentette, hogy a régi motorvonatokon még harmadosztály is van - a fapadokat persze már lecserélték, de az ülések dimenziója nem sokat változott. A második osztály jelenti a távolsági kocsikat és az újabb járműveket... elsővel viszont csak az oroszok felé menő kétágyas fülkéjű hálókocsik képében találkozhatunk.
Egy felújított elektricska Trakaiban, ezzel mentünk visszafelé
És így néz ki belülről - nem is rossz, a kevés nyitható ablakot leszámítva.
Diákok számára fontos információ: kapható félárú diákjegy, azonban más országoktól eltérő módon, itt csak az ISIC-féle ("nem hivatalos") diákigazolványt fogadják el, az oktatási ntézmény kiállította "hivatalosat" pedig nem...
Trakaiba egy rövid szárnyvonal vezet, mely Lentvaris után ágazik ki a Kaunas és Kalinyingrád felé vezető fővonalból. A menetrend sem feltétlenül turistabarát, inkább hivatásforgalomhoz optimalizált - a délelőtti órákban például nincs vonat Vilnius felől. Ha ez a kínálat nekünk nem felel meg - nézzük meg az autóbusz-közlekedést. A menetrendi keresőt itt találjuk: http://www.autobusubilietai.lt/
A forgalmat vegyesen bonyolítják le magántulajdonú társaságok, valamint állami kötődésű, területi alapon szerveződő vállalatok. A legnagyobb társaság a Kautra - ők Kaunas és Vilnius térségében számos járatot üzemeltetnek. Összességében - és ez talán a két másik balti országra is igaz, a buszközlekedés nagyon hasonlóan működik a nálunk megszokotthoz. Talán a kisebb méretű járművek jelenléte (marstrutka-jelleg) lehet feltűnő (Mercedes Sprinterek pl.). Mindeközben a szóló buszos járműállomány is elég vegyes: a huszonéves, nyugatról "kukázott" roncsoktól kezdve, a legújabb turista kategóriájú buszokig, mindegyik előfordul.
Trakai, aut. áll.
A váróterem hangulata egy az egyben a hazai...
Lemaradók: a turisták nem mindig férnek el a kisbuszokon
Thomas a laprugós szerzőtárs személyes tapasztalatai: "Trakaiban kimentünk a buszállomásra. Éppen indulóban volt egy marstrutka Vilnius felé - sajnos azonban úgy tűnt, nem férünk fel rá. A vezetővel folytatott kommunikáció is ezt erősítette meg - a mögöttünk álló két termetes, idősödő asszonyság ("bábuska") azonban ezt másként gondolta. Félretoltak minket, beljebb nyomták a tömeget - és ezzel szemben senkinek nem volt kifogása. Maradtunk hát a végállomáson, és elmélkedtünk kicsit arról, hogyan szocializálódtak az emberek a szovjet érában, és elraktároztuk eme viselkedési mintát, arra az esetre ha a későbbiekben újra használni kellene."
Trakai és Vilnius után a következő részben a belorusz határhoz teszünk egy kitérőt, hogy megnézzük, mit is adtak nekik a szovjetek...