Két héttel ezelőtt, mikor Liberec (és egyben a vele szomszédos Jablonec) villamosüzemében tett látogatásunkról meséltünk olvasóinknak, már tettünk néhány utalást arra, hogy a kötöttpályás közlekedés nem merül ki ebben, és az államvasút vonataiban sem… most végignézzük, hogy miért is érdemes még ellátogatni ebbe a térségbe. Azoknak, akik szívesen olvasták „meredek” és „határeset” írásainkat, különösen ajánljuk figyelmébe a most következőket.
Ki sem kell tennünk a lábunkat Liberec közigazgatási területéről ahhoz, hogy az első különlegességgel találkozhassunk, sőt, még a megközelítése is igencsak kényelmes: a 3-as villamos szinte a szomszédságába visz fel a Horní Hanychov végállomásra. Innen ugyan egy kicsit többet kell gyalogolni, mint a budapesti 158-as vagy a 102-es busztól a Libegőig, de az utána következő utazás arányai is mások lesznek. A párhuzam nem véletlen: egy kötélpálya, jó csehszlovákul lanovka várja itt az utasokat.
Az alsó állomáson indulásra készen vár az egyik kabin. Még mielőtt valaki megkérdezné: ez nem photoshop kép...
Találkozás az "ellenjárattal, amely reklámhordozónak is megteszi. Lent az egyetlen tartóoszlop látható, de azt leszámítva szinte végig a levegőben lóghatunk...
A kötélvontatású kabinok 400 méter szintkülönbséget küzdenek le a közel 1200 méter hosszú főkötélen, hogy feljussanak a Jested-re. A felső végállomás pont 1000 méter magasan fekszik, innen még 12 métert lehet a csúcsig gyalogolni – ez az érték azonban nem sokat ér egy olyan országban, ahol több mint 500 hegy nyúlik túl a kilométeres magasságon. A fentről látható panoráma – meg a látvány lentről – mégis igen fontos Liberec lakóinak, számos intézmény emblémájaként alkalmazzák – absztrakt formában még a közlekedési vállalatnál is.
A kötélpályán - már ha nem túl extrém az időjárás (különös tekintettel a szélre) - reggeltől estig fél óránként van forgalom, hétfőnként csak délután.
Egy pillantás a városra odafentről... a jobb felső sarokban pedig már Jablonec látszik.
Nekünk ilyen jó a zoom-funkciónk a gépünkön, beee... :-) A kép legalján a fehér épületek a vasútállomáshoz tartoznak, jobb oldalt a piros tető a villamosremizhez, a jobb széli toronyház a megyeháza, a kép közepét pedig a Fügnerova melleti bevásárlóközpont uralja.
A kúppalást szürke részén lévő kis ablakok mögött találhatóak a szállodai szobák - mind a modern, mind a retro hangulatúak jól illenek egyébként az építészeti megoldáshoz - alattuk pedig egy étterem...
A mai kötélpálya két évvel fiatalabb a szállodánál, 1975-ben nyílt meg… de mindkettőnek volt már jogelődje. Az első lanovkát 1933-ban nyitották meg, és a csúcson korábban is állt egy menedékház, amely villámcsapás miatt égett le. Kabinos kötélpálya, és vonóköteles üzem akad egyébként máshol is az országban (pl. Ústí nad Labem épített ilyet pár éve) – de ez az egyetlen, amelyet még ma is a cseh vasút üzemeltet!
A CD legmagasabban fekvő állomása - csak vasút nincs hozzá!
Egy kis '80-as évek itt is megmaradt... és a vasúti szolgálathoz illően van fejrovatos napló is. Sőt, a személyzet is túrban jár dolgozni...
A vezérlőpulthoz ma már számítógép csatlakozik, amely a sebességet automatikusan szabályozza, különösen az oszlopon való áthaladáskor.
Baloldalt a függesztő-, jobboldalt pedig a vonókötél egy darabja...
A gépházban még egy kis műhely is elfért...
...meg a segédüzem, ami mi más is lehetne, mint egy LIAZ-motor...
Ha Liberec-ben vagy Jablonec-ben felszállunk a CD Tanvald felé tartó RegioShuttle-jainak egyikére – amelyeket errefelé RegioSpider néven emlegetnek – már önmagában érdekes utazásban lehet részünk a sok alagútnak és viaduktnak köszönhetően, igazán érdekes viszont mégis Tanvald után lesz a dolog… igaz, a miértjéhez érdemes lehet leszállni, hiszen a lényeget nem mindig látni a vonat ablakából.
Tanvald állomása igencsak megújult nemrégiben, ez viszont azzal is járt, hogy eltűnt a MÁV-szignál. A régi resti viszont még mindig működik, ami finom és nem is drága ebédet kínált nekünk. Csak azt nem tudtuk megemészteni, hogy nálunk - a MÁV-szignállal ellentétben :-) - ilyen miért csak kevés helyen akad...
Az átépítéskor volt gond az intermodalitásra is... de itt most éppen vonatpótló buszok várakoznak, mert a másik vonalon még most is dolgoztak.
Pókok a pókban...
...de kifelé haladva már más látvány is kerül a vadonatúj vágányok mellé.
Mindjárt a kijárat után kezdődik a fogasléces szakasz (ezt ábrázolja közelebbről a cikk első képe), amely Abt-rendszerű.
A Tanvald-Korenov-Harrachov vonal a legmeredekebb Csehországban 58 ezrelékkel – emiatt pedig az egyetlen fogaskerekű is. Az 1902-ben megnyílt vonallal azonban a motorvonatok adhéziós üzemben is meg tudnak bírkózni, és mivel teherforgalom nincs, így a fogas üzemet már csak nosztalgiajáratok formájában lehet kipróbálni.
Az osztrák gyártmányú fogaskerekű mozdonyok közül kettő is megmaradt. Ez éppen Korenov-ban áll, ahol már készül számára a körfűtőház...
Itt a bizonyíték, hogy tényleg fogaskerekű...
A 820-as (korábban M 240-es) sorozatú motorvonatokat a '60-as évek elején építette Studenka, az ezredforduló óta már nincsenek közforgalomban. A helyi klub kettőt őrzött meg belőle...
...illetve nem kevés pótkocsit is, amelyeket a fogas mozdonyok is vontatnak. Ilyen színtervben most is láthatjuk ezt a típust pl. Breclav és Znojmo között, de azok komoly felújítást kaptak, amelynek keretében még az ajtók és ablakok is ki lettek cserélve bennük.
Minden valamirevaló nosztalgiavonatba szokott jutni bisztrókocsi... így itt sem hiányzik.
Egy kis csehszlovák életkép a háttérben lévő épületnél...
...s a végére egy szlovák Bz.
A vonal egyébként nem ér véget cseh földön, a kezdettől fogva átjárt a szomszédos államba, amelyet akkoriban még Német Birodalomnak hívtak (és Korenovig a felsővezetéket is kiépítették 1923-ban). Mikor azonban lengyel kézbe került a terület, leállt a határforgalom, és egészen 2010-ig kellett arra várni, hogy itt ismét vonatozni lehessen. Ez a mai napig egy kicsit körülményes, mivel az államvasút csak Harrachov-ig jár, onnan egy magántársaság megy át a lengyel térfélre… Szklarska Poreba Gora pedig már a PKP felségterülete, innen szezonálisan még Varsóba is lehet utazni közvetlenül.
Korenov állomásában múzeumot is berendeztek a járműveknél kisebb emlékek számára...
...és a régi bányavasutaknak is élő emléket állítottak.
Az állomás a túlsó oldalról, előtte a vonatpótlók egyike...
...kicsit odébb pedig a másik. Nehogy már munka nélkül maradjanak a síbuszok, amikor nincs hó...
Erről az érdekes színű Bz-szerelvényről sikerült lemaradnunk a vágányzár miatt... (forrás: Wikipedia)
...cserébe elmentünk a Liberec-Tanvald vonal szárnyvonalára Josefov Dulba (ennek mentén található az a gyár, ahol Kisvakondos fajátékokat is készítenek). A Regionova a "bűzmotok" továbbgondolása lehúzható ablakokkal, akadálymentes résszel... egyszerű, de hatékony. A végállomáson pedig tényleg csak annyival hosszabb a peron, mint amennyi látszik belőle.
Lengyelországgal akkor is találkozhatunk, ha nem délnek, hanem északnak indulunk el… a Liberec-Zittau vonal két és fél kilométeren át átmegy rajta, de ott nem áll meg. Talán ezért sem túl jó gazdája a pályavasút, a sínek közti vegetáció igencsak fordított arányban áll a sebességgel.
Zittau kisvasútjáról már kimerítően beszámoltunk korábban, így most csak néhány képpel elevenítenénk fel az ott látottakat… főleg olyanokkal, amelyek újdonságokat is jelentenek.
A '30-as évek szerelvénye Bertsdorfban...
...és Oybin-ban lett megörökítve.
Ez a szerelvény is gyarapodott, egy harmadosztályú egységkocsival...
...amely fapadossága ellenére is elég hangulatos tud lenni.
Nem hiányozhatott most sem a "modern" szerelvény...
...és az éppen Jonsdorf-hoz közelítő motorkocsi, amely idén ilyen csupa bordó színt kapott.
Ha azonban nem szállunk le a vonatról, igen hamar visszajuthatunk Csehországban Varnsdorf-ba… hogy onnan aztán másodjára is Németországot keressük fel – négy határátlépés kevesebb, mint másfél óra alatt. Azt be kell azonban vallanunk, hogy az utolsót nem tudtuk megtenni, mivel a Varnsdorf-Seifhennersdorf vonalon vágányzár volt… de cserébe kellemes időt tölthettünk el az egyetlen sörgyárnál, amely saját vasúti megállóval rendelkezik!
Varnsdorf, Kocour sörgyár megálló - a vaslemezből készült esőbeállót a gyár névadója és emblémája, egy stilizált kandúr díszíti. Mellette pedig egy RegioShuttle vár a visszaútra, de előfordul erre Desiro is.
Zárfények búcsúzóul - még ha mi abban az irányban is mentünk visszafelé. Háttérben a sörgyár kéménye látszik - de a vonatokhoz még ennél is többel kötődnek, mivel két kiszuperált hálókocsiban is megszállhat náluk, akinek ehhez van kedve...
A már látott villamosos menetekkel együtt ezekre az élményekre – az oda- és visszautat nem számítva – három nap is elegendő volt szerzőink számára, anélkül, hogy túlzott rohanásba fulladt volna a dolog. S mi ugyan most csak a közlekedés miatt utaztunk ide, de azoknak is csak ajánlani tudjuk ezt a „felfedezőutat”, akiket inkább a természet, vagy a kultúrdolgok érdekelnek!
