A közösségi közlekedés járműveinek színéről vitát nyitni igencsak bolondság, hiszen az, hogy kinek mi tetszik, ízlés dolga. Most nem is arról lesz szó, hogy szép-e a narancsvörös, vagy jobb-e egy Bz motorkocsin az „égkék” festés, hanem inkább azokat a rendezőelveket szeretném feltárni, amelyek ahhoz kellenek, hogy egy flotta egységes, összeszedett legyen, és jól mutasson az utcán, vagy éppen a pályán. Nézzük először meg, most nagyjából mit vélünk felfedezni!

Színkavalkád a Szilik 50. szülinapján. Miért is vannak más-más színre festve?

1. Lehetséges rendezőelvek

A flottaszín megválasztása igencsak fontos marketinglépés, mert erről a megjelenésről fogják felismerni a szolgáltatót, különösen úgy, hogy a piacnyitás - főleg országos szinten - lassan a küszöbön van (vasút és busz esetében egyaránt). De egyébként is, egy jól kitalált és felépített társasági imázsnak fontos része a közlekedő járművek külső és belső megjelenése.

Szemügyre véve először a vasúti társaságokat, azt látjuk, hogy ahol államvasúti dominancia van, ott az állami vasúttársaság általában nem egységes színtervet használ, legfeljebb színeiben hasonlókat, de különféle megjelenéssel, akár szolgáltatás-típusonként eltérővel. Kevésbé jellemző ez a rendeződés a kisebb magánvasutakra, ahol inkább a cég imázsának egységes megjelenésére törekszenek, és a társaság színei és mintái egységesen jelennek meg a vontatójárművektől a személykocsikig (Lásd GySEV), hiszen számukra lehet lényeges kérdés, hogy az utasok meg tudják-e különböztetni őket az állami cégtől.  Ezen megállapítások igencsak sommásak, biztosan van alóluk számos kivétel (reméljük, a szabályt erősítik), de ebből kiindulva az alábbi következtetések vonhatók le:

A főbb rendező elvek tehát az alábbiak lehetnek:

• járműtípusonkénti színezés, vagy
• szolgáltatási szint, vagy termék szerinti színezés, vagy
• egységes megjelenés a cég kialakított imázsának megfelelően.

Az Appenzeller Bahn vonata három különböző korú kocsiból, de mindháromra ugyanazt a színkombinációt használja.

A Volán-társaságok is inkább a nagy állami vasúthoz hasonlatosak. Mind a 24 Volánnak megvan a jellemző színkészlete, de azt már nem lehet állítani, hogy teljesen egységes színtervet követnének a járműveken, inkább talán járműcsaládonként, vagy beszerzési csomagonként eltérőt. A kérdéskört sokszor befolyásolják a beszerzett használt járművek, amelyeknél sokszor nem forszírozzák a flottaszín átvételét, amely egyébként sem feltétlenül mutat jól az eddig nem használt típusokon.

Mi lehet a használtan vett buszok át nem színezésének fő oka? Leginkább az, hogy egy autóbusz élettartama (műszaki szerkezetének és pályájának kapcsolatából fakadóan) jóval kisebb egy vasúti járműénél. Ezért közgazdaságilag arra jutunk, hogy egy buszt fajlagosan drágább átfesteni, mint egy vasúti járművet, amelyeknél még a használt beszerzések esetén is ez jellemzően előbb-utóbb azért megtörténik (emlékszünk még a piros és türkiz halbikra?)

2006-tól a halberstadti kocsik a MÁV-nál az eredeti német színeikkel álltak forgalomba, egyből kétfélével: a piros és a türkiz kocsik egy vonatba sorozva igazán "szemet gyönyörködtetőek" voltak. Ha már imázsról beszélünk: bizony jól látszott, hogy ezek máshonnan levetett járművek. Aztán még ugyanebben az évben elkezdődött az átszínezés, és elég sokáig tartott, ezért aztán ugyanolyan kocsitípus egyidejűleg háromféle festéssel volt látható.

Nézzük meg a városi közlekedést is! Találkozhatunk itt is igen nagy számban egységes színezéssel, ahol valamennyi jármű (különböző fajták) ugyanazt a színtervet viseli, megengedve a jármű jellegzetességeiből adódó kisebb eltéréseket. Elsősorban e körben a város meghatározó színei tűnnek fel a járműveken (pl. Belgrád: Piros-kék, Eszék: kék-fehér, Pozsony: piros-fehér). Nem ritka a közlekedési társaság által kitalált egységes flottaszín sem, ugyanezen megjelenési formával, tehát egységesen valamennyi járműre kiterjesztve (pl. Miskolc: zöld-sárga-kék, Volán társaságok egy része). Vannak azonban olyan társaságok is, ahol a járműfajtákat különbözőképpen színezik, sokszor hagyományból (nagy általánosságban beszélünk!): ilyen Budapest példája is, ahol a villamos hagyományosan sárga, a troli piros, a HÉV zöld, a busz pedig kék.

Ikarus 415-ös, de mintha valami nem stimmelne a többihez képest... Igen, az ajtók nem zöldek, és az orráról is eltűnt a kétféle zöld csík.

Helyi közlekedés esetén tehát az alábbi elveket különböztethetjük meg:

• hagyományos (járműfajtánkénti) színezés,
• egységes megjelenés a cég kialakított imázsának megfelelően, vagy
• egységes, a város színeinek megfelelő színezés.

Meg kell említenünk azokat a városokat is, ahol a költségvetés annyira alacsony, hogy a színezés nem tartozik az ötven legfontosabb probléma közé. Szarajevó jó példa minderre tarkabarka villamosaival, és azokkal a solingeni származású szóló trolikkal, amelyek a mai napig a német nyelvű reklámokkal futnak.

Mielőtt a kedves olvasók egymásnak esnek a fentiek kapcsán, gyorsan leszögezem, hogy erősen általánosítva kerültek a fenti kategóriák megállapításra, és a következő részekben szeretném szétboncolni mindegyik nagyobb csoport elveit, illetve gyakorlatát. A „de miért bilikék?” típusú alapállás helyett tehát olyan alapon vizsgálódok, hogy hogyan lehetne rendezni a sokszor kaotikus színezési gyakorlatot, hogy ne úgy nézzen ki a járműparkunk, mint a börzén összevásárolt modellvasút-készlet.

Combino, ami kicsit más árnyalatú sárga, mint az addigi UV és Ganz villamosokon megszokott, de hogy kerül a kék-zöld csík az ajtók fölé? A következő részekben kiderül.