Közhelyszámba mehet, hogy mennyi különleges és érdekes hely van szerte a Földön… blogunk lapjain azonban már nem egyszer bebizonyítottuk, hogy nem kell feltétlenül másik kontinensre átmennünk ahhoz, hogy valami olyasmivel találkozzunk akár a természetben, akár az épített környezetben – utóbbiba a tömegközlekedést is beleértve – ami a hazai, de akár még a közép-európai viszonyokhoz is képest is egzotikusnak számíthat. Erre nagyon jó példa Bulgária is, amelyet az előző nyáron szerzői közösségünk egy térben és időben is átfogó túra keretében keresett fel.
Ha a bolgárok kerülnek szóba, valószínűleg a nép melléknévi alakjához egyből hozzágondolják azt sokan, hogy „kertész” – és ezt nemcsak a Magyarországra került zöldségtermesztők erősíthetik, hanem a bolgár rózsa hírneve is. A következő asszociáció is a mezőgazdasági vonalon marad a joghurttal, és azt erjesztő baktériummal… de ha az ország felkeresése kerül szóba, akkor is elég egysíkú marad a döntések nagy része: irány a tengerpart, ahol – különösen Burgas környékén – találhatunk antik műemlékeket és néhány ódon városkát is… de ebben ki is merül az érdeklődés.
Mecset az ókori amfiteátrum romjaival... külön-külön is nagy szám lenne mind a kettő! Ezt sem a tengerparton kell keresni, hanem a második legnagyobb bolgár város, Plovdiv központjában.
A bizánci hatású ortodox építészet egy évezrednél is idősebb múltra tekinthet vissza, a történelem azonban nem mindig kímélte az építményeit. A szintén több mint ezer éves Rila-kolostor épületeinek nagy része is a XIX. században épült, de a hagyományt semmi sem törhette meg.
A középkori bolgár állam fővárosa Veliko Tarnovo volt, ezekből az időkből maradt meg az uralkodói vár, a Carevec erődrendszere, amely köré festői kisváros épült a Jantra folyó kanyarulatában lévő dombokra. Ehhez is az ország belsejét kell felkeresni...
Mind az előbbi település, mind pedig a képen látható Plovdiv is tele van ilyen hangulatos utcákkal...
A tengerparton kívül tehát a magyar turisták többsége nem lát mást, de jól van ez így?! A kint eltöltött nyolc nap után úgy gondoljuk, nem! Nemcsak azért, mert ilyen történelmi emlékeket az ország belsejében lévő városokban is találni – hanem mert ott talán még szélesebb képet is kaphatunk az ország történelméből. Persze csak bizonyos korlátok között, hiszen a több évszázadnyi török uralom miatt itt elég sok a fehér folt – még azokból az időkből is, hisz a függetlenné válás után erősen igyekeztek felszámolni mindazt, ami a csatározások után is megmaradt – és az azóta eltelt másfél évszázad sem adott korlátlan lehetőségeket a kibontakozásra.
Szófiából nem hiányozhatnak a monumentális terek és épületek sem, még ha ezek inkább csak a nem túl nagy belvárosra összpontosulnak...
...pár villamosmegállónyira onnan azonban még nagyon sok lovaskocsi koptatja az utcák kövét.
Négytengelyes univerzális villanymozdony, részben használtan beszerzett keletnémet kocsik, lassan megújuló szocmodern állomásépületek... vajon fiatalabb korunkból, vagy inkább a mindennapjainkból ismerős ennek a vonatozásnak érzése?
A fejlődés azért ide is beteszi a kerekét, még ha az állomások és a lakótelepek nem is követik ezt...
Ezek a korlátok azonban valahol erénnyé is váltak, különösen akkor, ha a szocialista idők emlékeiről van szó. Rendszerváltás ide, EU-tagság oda, az előrelépéshez szükséges források gyakran hiányoznak (néhány nyomornegyedet kivéve mégsem ural mindent az a lepusztultság és rendezetlenség, amit Romániában járva érezhetünk, és a természet is sokkal érintetlenebb ennek köszönhetően), így nagyon sok helyen érezhetjük úgy, mintha megállt, vagy bizonyos szegmensekben lelassult volna az idő. Talán a szláv eredet, talán a hagyományos oroszbarát hozzáállás is teheti, hogy sok helyen úgy érezhetjük magunkat, mintha Ukrajnában vagy Oroszországban járnánk… s ezt erősítheti bennünk a Ladák, Moszkvicsok, KAMAZ-dömperek és megannyi más KGST-jármű szerte az utcákon.
Az érintetlen természet szép példája a Rodope-hegység, ahol a kisvasút is szinte a rezervátum élő része...
Nem, ez nem veterán autók találkozója, és még abban sem vagyunk biztosak, hogy valami gyűjtőszenvedély részét jelentik...
Itt még nem tudnak kinőni a KAMAZkorból...
Riga-motor drága kincs, jó ha van, de jobb ha nincs...
Nem marad el azonban ez az érzés akkor sem, ha fő érdeklődési körünkre, a tömegközlekedésre tekintünk. A BDZ vonalain járva könnyen eszünkbe juthat a 20-25 évvel ezelőtti MÁV… és az EU-tagállamok közül itt találkozhatunk utoljára ZiU-trolikkal is a mindennapi forgalomban (amíg a készlet tart). Szófiában pedig sok minden van, ami miatt hasonló érzések foghatnak el, mint Budapesten … különösen az ide került Tatra villamosok színe miatt.
"Welcome to where time stands still, nobody leaves, and noone will..."
Ilyen állatok márpedig nincsenek is?! Szófián kívül biztos nem!
Túl sok az illúzióromboló részlet, mégis sok van a szófiai tömegközlekedésben, ami Budapestre emlékeztet...
Azért nosztalgiáért és használt járműért sem kellett a szomszédba menniük... hanem Németországba!
Ismerős arc a felsővezeték alatt, de ez nemcsak a külsejére, hanem a beltartalmára is igaz...
A hasonlóságok itt véget is érnek a tömegközlekedésben, hiszen ez nálunk már nem a mindennapok része... legfeljebb csak az emberek adósságspirálba hülyítése a közös pont...
A következő hetekben részletesen is bemutatjuk majd ezeket a látnivalókat, kellő bizonyítékot adva arra, hogy ide is legalább olyan érdemes eljönni a tengerparton kívülre, mint más balkáni országokba. Ezt a lépést már csak azért is könnyű megtenni, mert a konyhájuk is igen hasonló… csak itt a csevap a kebapcse, a pljeskavica meg a kjüfte névre hallgat, és ezek mellé nem ajvár, hanem ljutenica kerül a tányérra. Aki a IX. kerületben jár, az a Fehér holló utcai bolgár kultúrház éttermében is megkóstolhatja ezeket… a konyha mellé pedig mi is igyekszünk majd „étvágygerjesztőkkel” szolgálni.