Kevés metropolisz "büszkélkedhet" megszüntetett metróvonallal - kis túlzással London e kevesek közé tartozik. A vonal nem más, mint az East London Line, mely közel 65 évig volt a londoni metróhálózat része - ma pedig az Overground hálózat elemeként találtak neki új feladatot. A megszokott térképünkön a sárga vonalról lesz szó.
A vonal története 1825-ben kezdődik - persze ekkor még szó sem volt földalatti vasútról - Marc Isambard Brunel és fia Isambard Kingdom Brunel ekkor kezdték építeni a temze alatti alagútjukat, mely 1843-ra lett készen. Az eredeti tervekkel ellentétben csupán gyalogosok használták az alagutat és a vállalkozás nem volt valami nagy pénzügyi siker - a hatalmas építési és fenntartási költségeket a bevételek nemigen fedezték - így az alagutat a tulajdonosok 1865-ben eladták az East London railwaynek, melynek célja (mint minden vasúttársaságnak annak idején) a vasúti összeköttetés megteremtése a Londonba délre befutó voanlak, és a Temze északi partja között. Az egykori vasúti kapcsolat nem jött rosszul a vonalnak a 21. században sem - erre alapozva jött létre az Overground hálózat is.
Brunlelék Temze-alagútja egy korabeli ábrázoláson. Ma a gyalogosok helyén vonatok közlekednek
Az első vonat 1869-ben haladt végig a Temze alatt gőzvontatással a mai New Cross Gate állomástól Wappingig (a Temze-alagút északi kijáratáig), 1876-ban pedig elérte a vasút Shoreditch-et, a későbbi metróvonal északi végét, ahol a vonal csatlakozott a Great Eastern Railway vonalán át a Liverpool Street állomás felé. 1884-ben kapcsolat létesült a Metropolitan District Railway vonalaival is, ami a mai Metropolitan és District vonalak őse - volt ezen személyforgalom már a múlt században is, illetve a kapcsolatot egészen 2007-ig üzemi kapcsolatként használták - ezen keresztül cserélték a vonal szerelvényeit.
Az alagút sínekkel napjainkban. A fotó 2010 tavaszán a vonal lezárása idején, az Overground hálózat megnyitása előtt készült. Nagy ritkán az alagút ma is ki van világítva, ilyenkor az áthaladó szerelvényekről megcsodálható a Temze Alagút pazar belső kialakítása. Forrás - Wikimedia Commons
A vonal villamosítására a múlt század elején, az első világháború előtt került sor, ebben az évben már közvetlen vonatok közlekedtek a mai Hammersmith & City illetve District vonalakon keresztül Hammersmithbe, illetve az Edgware Road-on keresztül South Kensingtonba. Az Undergrounddal így szorosan összefort üzemű vasút 1933-ban lett hivatalosan is a londoni földalatti hálózat része, kezdetben mint a "Metropolitan vonal Kelet-Londoni szárnyvonala". A hálózati térképeken is a Metropolitan lila színével jelölték, csupán a nyolcvanas években lett önálló vonalként feltüntetve.
Az East London vonal szerelvényei a Metropolitan vonalon is 2012-ig használt A típusú vonatok voltak - bár volt a vonalon egy kocsiszín, a nagyobb karbantartásokat a Metropolitan vonataival együtt végezték, a Whitechapelnél lévő üzemi kapcsolaton juttatva el a vonatokat karbantartásra
A hálózat többi részére átmenő közvetlen vonatok már a negyvenes években fokozatosan megszűntek, a vonal magára maradt - hálózatilag kissé leszakadva a londoni metróhálózattól, csupán Whitechapelnél nyújtva átszállást a District és Hammersmith & City vonalakra. A helyzeten csak kicsit változtatott 1999-ben a Jubilee vonal meghosszabbításához kapcsolódóan Canada Water állomás megnyitása, és a Jubilee vonalra a csatlakozás adása. A londoni metróvonalak közül az East London line volt az egyetlen, melynek egyetlen állomása sem érintette London központi, 1-es tarifazónáját, és a forgalma sem volt hatalmas.
A feljújítás és átalakítás után immár az Overground motorvonata Whitechapelnél. Bár a járművek külsőre inkább nagyvasútiak (csak két ajtó kocsinként) belső terük igazi nagyvárosi: hosszanti üléselrendezés, teljes hosszában széles átjárókkal átjárható szerelvény
Logikus döntés volt így a vonal feljődését teljesen új alapokra helyezni és a vonal északi és déli meghosszabbításával új értelmet adni a vasútvonalnak. A vonal északi végpontját, Shoreditch-et már 2006 nyarán lezárták majd 2007 decemberében elment az utolsó vonat és az East London line eltűnt a metrótérképről. Ezzel párhuzamosan kezdetét vette a vonal északi meghosszabbítása három megállóval Dalston Junctionig (illetve tovább Highbury & Islingtoning - csatlakozást adva az Overground részét képező North London Line-nal (nem azonos az Underground Northern vonalával), illetve dél felé New Cross Gate egykori végállomásnál összekötötték a brightoni fővonallal, így a vonatok egészen Crystal Palace állomásig tudnak közlekedni. 2010 tavaszán a vonal így már nem mint a metróhálózat, hanem egy új márkanév az Overground névvel nyitott újra, és vette ezzel a kezdetét az Overgound hálózat kiépülése - ami már egy másik történet.
