Hova megy ez a vonat?

Egy nap alatt az Északi-középhegység körül

2013. október 22. Szerző: biciklis bakter

Mai útibeszámolónk némileg beleillik a Határeset sorozatunkba is, de a körutazás elsődleges célja az volt, hogy egy nap alatt megkerüljük az északi hegyvidékünket "kívülről". Mintegy 16 óra alatt sikerült is a mutatvány, és igencsak szép helyeken vonatoztunk.

Dscf4490.jpg

Utunk első érdemi állomása Párkány, rögtön MÁV-járművekkel és MÁV-szabványépületekkel.

Utunkat 5:25-kor a Jan Jesenius EC-n kezdtük a Keleti pályaudvaron, mellyel Párkányba 6:39-kor érkeztünk. Itt egy lélegzetvételnyi szünet jutott, pont elég arra, hogy a vágányok feletti felüljáróról megnézzük a vágányhelyzetet, majd 7:22-kor indult a Bz (vagyis itt 811-es sorozat) és mellékkocsija Lévára. A Párkány-Léva vonal fővonali jellegű, de forgalmát tekintve ma mellékvonal. Végig 80 km/h-t lehetővé tevő pályaállapotok vannak, egy-két lassúmenettel. A vonalon minimális teherforgalom is van, Zselíztől követett minket egy tehervonat Léváig.

Dscf4514.jpg

Csatán kerszteztünk a szembejövő Bézével, és az Ipolyságra induló is csatlakozott.


Dscf4534.jpg

Léva előtt feltűnik az oly sokszor emlegetett mohi atomerőmű.

Léván sajnos majdnem másfél órát kellett várnunk menetrend szerint, 8:26-tól 9:49-ig, mikor is a nap fő közlekedési eszköze, a Gemeran gyorsvonat jött (szerencsére pontosan).

Dscf4548.jpg

A "Bézé" itt is egy perspektivikus jármű, ez itt egy ikresített változat LED-lámpákkal, és önműködő ajtókkal.

Szlovákiában a gyorsvonatoknak, sőt még a regionális expresszeknek is van neve. Pozsony és Kassa között az "alsó pályán", melyen mi is mentünk, négyórás alapütem van, melynek első eleme a 8:03-kor induló Gemeran, és ezt a 4 órás ütemet felezi be a szintén négyóránként járó, Zólyomig menő gyors, Zólyomnak így kétóránként van kapcsolata a fővárossal. A menettartam a Gemerannal 6 óra 37 perc Pozsonytól Kassáig, annak ellenére, hogy viszonylag jó tempót diktál a vonat.

Dscf4559.jpg

Érkezik a Gemeran Pozsony felől Lévára. Mivel a Pozsony-környéki vonalak 25 kV váltóárammal lettek villamosítva, és a szlovák vasútnak nincs sok váltóáramú villanygépe, ezért a cseh vasút járművei segítenek be.

Lévától Zólyomig a Garam egyre szűkülő völgyében haladtunk, egy cseh színekben közlekedő Skoda villanymozdony által továbbítva. Zólyomban gépcsere, mivel onnan nincs tovább felsővezeték, csak Besztercebánya felé. A vonógépként kapott felújított Búvár kényelmesen tartotta a tempót, ahol volt rá lehetőség, ott a 100-ba is belekóstoltunk. Szakaszosan kétvágányúsítottak egy-egy állomásközt, így a keresztekre való várást többször megúsztuk.

Dscf4562.jpg

Gyönyörű állapotban lévő szabványépületek egész sora van végig a vonalon.

Dscf4579.jpg

Zólyom, gépcsere a vár alatt.

Dscf4591.jpg

És az út hátralévő részére Kassáig megkaptuk ezt a szép felújított és remotorizált Búvárt, Caterpillar-motorral. A gyorsvonati szerelvények mind ugyanúgy állnak össze: klímás elsőosztály, három klímás másodosztály, egy klíma nélküli másodosztály ("fotósszakasz"), és egy klímás, poggyásztérrel ellátott másodosztály.

A magyar határtól először Losoncnál kanyarodtunk vissza, aztán nem sokkal később Füleknél egy még nagyobb visszakanyarodást tettünk. A vasút gyakorlatilag megkerüli még egyszer az állomást, mint valamiféle modellvasúti terepasztalon, és úgy indul neki a következő dombnak. A Medves-vidék közeli hegyei közötti átkelés után kiértünk a Sajó széles völgyébe, ahol Sajólénártfalvánál jártunk talán legközelebb a magyar vasúti hálózathoz. Itt pár száz méterre a határtól fordultunk ismét egy nagyot, Pelsőc és a gömöri vidékek felé. A vonat meg sem állt Lénártfalván, hanem előtte Csízfürdőn, így sajnos nem igazán lehet kényelmesen szervezni "átsétálós" vonatozást Bánréve felől, pedig még forgalom híján sem megerőltető az egy kilométeres kényelmes út Lénártfalvától a magyar oldalig, a schengeni határon pedig ma már bárhol át lehet sétálni.

Dscf4617.jpg

Losonc állomása a pontszerű megállás miatt nehezen volt fotózható.

Dscf4619.jpg

Fülek pedig az elénk bejáró keresztező személyvonat miatt volt nehezen fotózható...

 

Dscf4644.jpg

Lénártfalván 100-as tempóban áthaladtunk, így csak arra volt idő, hogy a balra kanyarodó vonatból a Bánréve felé vezető vágányt elcsípjük: ahol megváltozik az ágyazat színe, onnantól Magyarország.

A Gömör-Tornai karszt talán az út egyik legszebb része volt, Pelsőc-Rozsnyó-Torna útvonalon előbb egyre meredekebb hegyfalak között vezetett az út, majd Rozsnyótól "új" pályán haladtunk. Mivel a magyar vasút által épített vonalak Pelsőcről csak Rozsnyón át Dobsináig értek, a hegyek másik oldalán pedig a Miskolc-Tornanádaska-Torna útvonal volt adott, Trianon után nem volt teljesen körbevonatozható ez a vidék, így a két legközelebbi pont, Rozsnyó és Torna közé az 1950-es években épült egy összekötővonal. Ez egy hosszú alagúttal átvágja a hegyet (az egyetlen alagút az út során!), és a Tornanádaska fölött látható hegyvonulat hátoldalán ér ki, majd ereszkedik le Tornára, a Bódva völgyébe. Innen már nem esett messze Kassa, bár a vasmű mellett-között mintegy negyed órán át haladtunk, sőt, a széles nyomtáv is megjelent. 

Dscf4660.jpg

Gömöri tájakon, vihar előtt.


Dscf4658.jpg

Pelsőc állomásépülete a viharos háttérrel és a színes hegyoldalakkal még szikrázóbb.

Dscf4670.jpg

Krasznahorka büszke vára alatt is elhalad a vonat, látszik a szitáló esőn át is, hogy épülget újjá a leégett tető.

Dscf4684.jpg

Tornagörgőt az alagútból ereszkedő vasútvonal a hegyoldalban kerüli el. Jobb oldalt a hegygerincen van a határ, a hegy mögött rögtön Tornanádaska és Bódvaszilas.

Dscf4726.jpg

City Elephant indulásra készen Kassán

Dscf4739.jpg

És ugyanaz a jármű Kisújhelyen.

Dscf4751.jpg

Sátoraljaújhely megújult főtere - csak a kisvasút hiányzik.

Kassán egy gyors átszállást követően a Tiszacsernyőre induló City Elephantot vettük igénybe, mely elkezdett felkapaszkodni a zempléni hegyek közé, immár 3 kV-os egyenáramú felsővezeték alatt. A tempó itt már nem volt olyan haladós, 40-60 km/h körül haladtunk. A széles nyomtáv Tőketerebes felé elhagyta a vonalat, mi pedig leereszkedtünk a Ronyva völgyébe, ahol már ismerősebbek voltak a vonulatok: a vasúttól nem messze már magyarországi települések voltak láthatók. Kisúlyhelyre érkezve ismét a határmegvonás érdekességeit tapasztalhattuk meg testközelből, mivel itt a határvonalat a Kassa-Tiszacsernyő vasút szabta meg, mégpedig úgy, hogy Kisújhely állomása és a vasúti delta mindkét ága átkerült Csehszlovákiához. Így nekünk csak a sátoraljaújhelyi nagyállomás maradt, mely Kisújhelyről egy belvároson át vezető kényelmes sétával érhető el. Mindenképp erre javasolt a séta, mert szépen rendbetették a főteret és környékét. A 17:47-kor induló sebesvonattal aztán már hazafelé vettük az irányt, de ezen szerencsés módon annyit sikerült gyorsítani, hogy Miskolcon épp elértük a Rákóczi EC-t, mellyel így 21:30-ra landoltunk is ott, ahonnan 5:25-kor a másik irányba elindultunk...

Dscf4758.jpg

Ismerős színek és formák: az 5201-es sebesvonat szerelvénye Sátoraljaújhelyen.

Az úthoz felhasznált jegyek:

- Budapest-Párkány retúrjegy 6,5 €
- Párkány-Léva-Kassa menetjegy 15,6 €
- Kassa-Kisújhely menetjegy 3,35 €
- Sátoraljaújhely-Budapest menetjegy Start-Klub kártyához 2220 Ft + 595 Ft pótjegy a Rákóczi EC-re

A túra ebben a formában hétköznap járható be kényelmesen, mert hétvégén nincs az a személyvonat, mellyel Kassáról Kisújhelyre utaztunk, csak később van egy másik, de akkor szűk fél óra alatt kell átrohanni a kisállomásról a nagyra.

Az útvonal ezen a térképen követhető (a települések szlovák elnevezésekkel): [bueker.net]

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr205590071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VT22 2013.10.22. 15:18:32

Hasonló kört mentem pár hete: Bp - Miskolc - Kassa - Fülek - Léva - Párkány - Budapest között. Ehhez kicsit később elég kelni, a 6:30-as Rákóczi EC-hez. Lehet Sátoraljaújhely is belefért volna, mivel Kassán 3,5 óra volt várost nézni.

herkó 2013.10.22. 19:23:28

Nagyon jó leírás, köszi! A bánrévei ágyazat, mennyivel jobban néz ki, mint a tótoké. Nem hiába a szigeteltsin mérések Bánrévén teljesen jók!

Benbe · http://www.benbe.hu 2013.10.23. 12:17:26

Szép kör lehetett. Tehervonattal találkoztatok?

Nekem ilyen képeim vannak a vonalról: www.benbe.hu/map/m253.php

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.10.23. 18:34:34

Szép! A határmegvonás itt tényleg sok (szinte minden) helyen a vasúthoz igazodott.

Viszont Cerna nad Tisou, az Ágcsernyő.

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2013.10.23. 21:54:38

@Benbe: Tehervonatot közlekedni csak Kassa és Kisújhely között láttunk.

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2013.10.23. 21:56:34

@timargabor: A térképek szerint két teleülés van: Čierna, és Čierna nad Tisou. Čierna közvetlenül a határnál lévő falu, ami valóban Ágcsernyő, Čierna nad Tisou-n pedig a vasútállomás és az átrakó van, ez inkább Tiszacsernyőként kerül említésre, bár, mivel relatíve új településről van szó, nincs igazából "hivatalos" magyar megfelelője.

totii 2013.10.24. 12:04:13

Nem csúnya, hogy minden szlovák jármű egy színtervvel van festve. Kivéve a City Elephant, ami nem szép - szerintem.

Nagy kérés lenne egy-egy összehasonlító poszt a tarifákról, vonatnemekről mondjuk a Határeset sorozat részeként? Szívesen olvasnám.

Albu 2013.10.29. 01:51:20

Ezek vasúti szolgálati helyek nevei, vagyis nem a helységnévtárban keresendők:
Štúrovo: korábban Parkan-Nána, magyarul Párkány-Nána.
Rožňava állomás: magyar neve Berzétei vasgyár.

VT22 2013.10.29. 11:22:35

"Rožňava állomás: magyar neve Berzétei vasgyár"

Ez csak feltételezés a vasáll.hu részéről. Szerintem a mai Rozsnyó állomás helyén semmi se volt a magyar időkben.
süti beállítások módosítása