Hova megy ez a vonat?

Bezzegország vasútja

2014. november 06. Szerző: tükrös reflex

 „Szép napot! Igazán jó időnk van a kiránduláshoz! Mondja, jön is a megfelelő vonat?” – kérdezi egy idős néni a sínek mellett fényképezőgéppel a kezében ácsorgó idegentől, egy apró falu határában. Természetes jelenet Ausztriában, szájtátásra okot adó egyedi jelenség hazánkban. A jegyvizsgáló minden megálló után élőszóval köszönti az új felszállókat és hírt ad arról, hogy a csatlakozó állomáson elszenvedett hét perces késés mennyivel csökkent és mikortól lesz ismét pontos a vonat. A késésért természetesen elnézést, nem pedig „türelmet és megértést” kér. Aprónak tűnő különbségek – de mennyire különbözik valójában „utasnak és kirándulónak lenni” Ausztriában és Magyarországon, és mi lehet a különbség oka?

 

001_2.jpg

Kirándulók a ködben – az osztrákok sokat utaznak és sok szabadidőt töltenek a szabadban. Westbahn vonat a régi Westbahn-on

Ausztria rendkívül sokszínű turisztikai palettával csábítja a magyar utazókat is, ideális célpont azoknak, akik lélegzetelállító tájakra, érdekes középkori kisvárosokra, vagy éppen felszerelt síterepekre vágynak, és nem szeretnének messzire utazni. Az országon belüli közlekedésnek itt a legtermészetesebb eszköze a vasút, ennek ellenére – a közhiedelemmel ellentétben nem mindig megfizethetetlen vasúti jegyárak okán is – a hazánkból érkező turisták Bécsen túl jószerével csak szervezett utak alkalmával, vagy saját autóval mozdulnak ki. Pedig számtalan módja van a pénztárcabarát utazásnak, ráadásul a vonatozás „odaát” önmagában is élményszámba megy.

002_2.jpg

A vonatozás a táj-élmény okán önmagában is turistacsalogató Ausztriában. Szlovéniából érkező nemzetközi vonat a Karavankák alatt, Finkenstein falu határában

003_2.jpg

 Railjet Paternion-nál, Villach közelében, a Dráva homokpadjáról fényképezve

A hazánkból érkező utazó számára Bécs Ausztria kapuja. Elsőre már itt „bezzegelésre” adhat okot az S-bahn- hálózat irigylésre méltó járatsűrűsége, vagy az állomások számtalan szolgáltatása, de az igazi döbbenet vidéken érheti a látogatót. Az osztrák nagyvárosok „Hauptbahnhof” életérzése idehaza maga a tudományos fantasztikum, akár a vasúti járatsűrűség, akár az intermodalitás (helyi, helyközi buszállomás, villamos a pályaudvar előtt stb.), akár az üzletek, vagy az ingyenes menetrendi kivonatok, többnyelvű turisztikai ajánlatok miatt. A „Bahnhofsoffensive” program keretében átépülő pályaudvarok abszolút 21. századi színvonalat képviselnek. Csak költői kérdés: mikor lesz olyan, a salzburgihoz hasonló hipermarket Debrecen, vagy Miskolc MÁV állomásán, ami este 11-ig nyitva van és zömmel hazai, azon belül is a szűkebb környékről származó friss élelmiszer kapható benne?. A kisebb vidéki állomásokon is egyre elterjedtebb a (magától értetődően működő) lift, a digitális vizuális és hangos utastájékoztatás, de a kis forgalmú, még át nem épített „táblás megállóhelyeken” is adott a kulturált várakozás lehetősége.

004_2.jpg

Űrkorszak – Salzburg főpályaudvara

005_2.jpg

A frissen átépített Paternion-Feistritz megálló, nem messze az utasforgalomban már nem használt állomástól.

Ha közvetlenül az utazás előtt veszünk vonatjegyet, a jegyautomatán megjelenő összeg láttán felszaladhat a szemöldökünk: St. Pöltenből Linzbe például az alig egy órás útért 25 euro-t kell leszurkolni. Ugyanakkor jó előre interneten megváltva a jegyet, a több mint négy órás, közel 500 kilométeres Bécs-Innsbruck vonatozás ára SparSchiene jeggyel már csak 24 euro. Itthon nagyságrendileg ugyanekkora összeget fizethetünk egy hasonló távolságú vonatútért, a kapott szolgáltatás különbségére most nem térünk ki.

Ausztriában – hasonlóan a legtöbb nyugat-európai országhoz – nem jellemző az államilag (vagy akár tartományilag) biztosított kedvezmények kiterjedt rendszere. Létezik ugyanakkor az ÖBB által nyújtott, félárú utazást lehetővé tevő bérletjellegű kedvezménykártya, a Vorteilscard (Classic, Senior, családi, ifjúsági változatban). A bárki által igényelhető Classic-verzió gyakorlatilag ugyanannyiba kerül, mint itthon az 50%-os kedvezményt adó Start Klub kártya. Kedvezményesen azonban legegyszerűbben (külön igazolvány kiváltása és adott vonathoz kötöttség nélkül) a közlekedési szövetségek zónás rendszerű napijegyeivel, vagy az úgynevezett Einfach-Raus-Ticket-tel utazhatunk – ezek azonban a távolsági vonatokon nem érvényesek. Utóbbival 2-5 fő utazhat egyidejűleg, hétköznap reggel 9-től hajnalig, hétvégén egész nap, összesen 35 euróért.

006_2.jpg

Belföldi forgalomban nem vehető igénybe. A „Russenzug” a Semmering-vonalon, útban Nizzából Moszkvába.

Itt érkeztünk el egy fontos témakörhöz, a vonatnemek elsőre bonyolultnak tűnő, és valóban nem teljesen konzekvensen alkalmazott rendszeréhez. Hagyományosan helyi és regionális (Nahverkehr, illetve Regionalverkehr: Regionalzug, REX, S-Bahn) valamint távolsági (Fernverkehr: IC, EC, EN, Railjet, ICE) vonatokat különböztetnek meg. Lényegi, pénztárcát (értsd: igénybe vehető kedvezményeket) érintő különbség csak a két kategória között van, mint már korábban láthattuk. Érdemes említést tenni egy kivesző félben lévő vonatnemről, a gyorsvonatról (D-Zug) is, amely külön vonatként már csak mutatóban létezik, mentesítő, csúcsidei sűrítő járatként. Érdekes állatfaj viszont a Railjet elején vagy végén továbbított, egy-három IC vagonból álló gyorsvonat (pl. Bécs-Villach). Így hidalják át a railjet hiányosságait: a kerékpár-szállítási lehetőség hiányát és a zárt szerelvényből adódó, korlátozott férőhely-kapacitást. 

007_2.jpg

Emeletes személyvonat a Südbahn-on, Baden közelében

Lényeges, hogy Ausztriában nem létezik a hagyományos (kelet-európai) értelemben vett pótjegy. A távolsági vonatok mindegyikére váltható helyjegy, ennek ára 3 euro. Külön díjszabási kategóriát képeznek a globáldíjas vonatok (pl. DB-ÖBB EC a Brenner-vasúton), illetve egyes EN vonatokon kötelező a helyjegyváltás. A SparSchiene jegyek vonathoz kötöttek ugyan és cseréjük, visszaváltásuk nem lehetséges, de nem tartalmazzák a helyfoglalást.

008_2.jpg

Pót- és helyjegy nélkül igénybe vehető. ICE tekereg Eichgraben faluban

009_2.jpg

DB-ÖBB EC a Brenner-vasúton, St. Jodok falunál

A legtöbb vasútvonalon ütemes menetrend a jellemző, a fővonalakon a regionális szegmensben órás, a távolságiban órás / két órás ütemmel – ez természetesen csak erős általánosítás. 

010_2.jpg

Ütemes tobzódás. Railjet tart a Semmeringbahn felé, Neunkirchen mellett

A tartományi székhelyek környékén (St. Pölten és Kismarton kivételével) kiterjedt S-Bahn hálózat működik. Az elővárosi és regionális vonatok kimagasló együttes járatsűrűségét jól példázza a Bruck an der Mur – Graz szakasz, ahol munkanaponként reggel 6 és 9 óra között 18 (!) ingázásra alkalmas vonat érkezik Grazba. A hazai városhálózatban hasonló szerepet betöltő, nem sokkal kisebb Debrecen esetében a 100-as fővonal mindkét irányából együtt kevesebb vonatból választhatnak az ingázók, míg a környező települések lélekszáma összesítve a többszöröse a Graz környékieknek…

011_2.jpg

A személyvonatok egyike Bruck és Graz között, Mixnitz határában (a háttérben a hegymászók körében ismert Bärenschützklamm)

A sűrűn lakott területektől távoli hegyvidéki vonalak jellemzője a két órás alapütem (pl. Pyhrnbahn, Ennstalbahn), illetve a regionális vonatok szinte teljes hiánya. Utóbbi esetben a távolsági vonatok mellett a kemény hegyvidéki terepen fekvő (egymástól akár több tíz kilométerre fekvő) megállókban szinte csak hírből ismerik a vonatot. Ilyen a legnyugatabbi Arlbergbahn, a délnyugati Tauernbahn, vagy részben a Semmeringbahn is. Igaz, honnan is lenne utas a sziklák oldalában… Különösnek tűnhet az Enns folyó völgyében húzódó Gesäusebahn menetrendje is, a Selzthal felőli oldalon egy szem hétvégi személyvonatpár árválkodik. Mivel a vad vonalvezetésű vasút közelében Admont kivételével gyakorlatilag nincs lakott település, így egyértelmű, hogy az egy vonatpár a Gesäuse Nemzeti Park és a világhírű admonti apátság felkeresését hivatott szolgálni.

012_2.jpg

Honnan is lenne itt utas… IC halad a Semmering egyik alagútja felé, előtérben egy korábbi őrház épülete – ma lakóház. A fotó készítésekor a kertből felköszöntek és integettek a lakók.

Az érdeklődő vasútbarát elcsemegézhet az itthon szokatlan megoldások közül is, de végső soron utasként az a lényeg, hogy A pontból B pontba ugyanazért a pénzért kellő sűrűséggel, gyorsan és nagyjából megjegyezhető menetrend szerint lehessen eljutni – ez a feltétel pedig jellemzően teljesül. Igaz, nem feltétlenül jelent jármű oldalon minden vonatnem külön szolgáltatási szintet, hiszen Talent motorvonat S-Bahn és REX viszonylatot is adhat, ugyanakkor regionális vonaton is utazhatunk IC vagonban. Egy példa azért érdekes lehet: A Grazból hajnali hat körül induló, menetrend szerint S-Bahn/Regionalzug besorolású vonatnak neve van: Budapest. Ez senkit ne tévesszen meg, a magyar menetrendben Rába néven, kötelező helyjegyes Graz-Budapest IC-ként keressük!

013_2.jpg

Mi lesz belőled? Talent érkezik szerelvénymenetként Villachba, de vajon miként folytatja útját?

Néhány mellékvonalon nyugati szomszédunknál is előfordul szellős menetrendi kínálat annak ellenére, hogy az elmúlt években itt is több vonalon szűnt meg a személyszállítás. Hegyvidéki, tartományhatárhoz közeli belső, és országhatár menti külső perifériákon egyaránt találunk néhány vonattal kiszolgált, délelőtti menetrendi lyukkal terhelt mellékvonalakat. Ilyen a keskeny nyomközű Mura-völgyi vasút (üzemeltető: Stájerországi Tartományi Vasút), a Stájerország és Burgenland határán kanyargó Aspangbahn, a Linzből a cseh-német-osztrák hármashatár felé vezető Mühlkreisbahn, a karintiai Gailtalbahn, vagy a Vöcklabruckból az Attersee-hez vezető rövid vonal (üzemeltető: Stern Haferl) és a karintiai Bad St. Leonhard-ba vezető zsákvonal.

014_2.jpg

A Stern Haferl motorkocsija az Attersee-nél. Ezen a vonalon hétvégén is van forgalom, Vöcklabruck és a tó között ellenben nincs.

Óriási különbség ugyanakkor, hogy a mellékvonal és a napi néhány vonat által képviselt színvonal is fényévekre van mondjuk a Mátészalka-Csenger vicinálisétól. 

015_2.jpg

A Reblaus-express nosztalgiajárat a Retz-Drosendorf vonalon

016.jpg

Élményvonat a Puchberg am Schneeberg felé vezető vonalon. A kép hét éve készült, azóta ez a szolgáltatás innen is kikopott.

Bár a tartományi székhelyek és a többi, jelentős lélekszámú középváros néhány kivételtől (pl. Steyr) eltekintve fővonalon helyezkedik el és megközelíthető Bécsből közvetlen vonattal, a távolsági járatok sűrűsége tekintetében jelentős különbségek adódnak. Ebből a szempontból egyértelműen a Westbahn menti városok vannak a legkedvezőbb helyzetben, egyrészt a folyamatos fejlesztések révén javuló menetidők (és bővülő pályakapacitás), másrészt a Westbahn magánvasút járatai miatt. Egy átlagos munkanapon Bécsből Linz és Salzburg naponta több mint 50, de még a jóval kisebb Wels is 40 járattal érhető el, addig az ország második legnagyobb városa, Graz csak 16-tal. 

017_2.jpg

Innsbruck-ba még viszonylag sok közvetlen vonat eljut Bécsből, de innen nyugat felé megcsappan a kínálat

018_2.jpg

A kevés, Bécset nem érintő távolsági járat egyike: EC érkezik Németországból Graz felé

A déli és nyugati országhatár felé haladva drasztikusan csökken a távolsági járatok sűrűsége: a közel százezres Klagenfurt napi 8, az összesen több mint 75 ezres lélekszámú, gyakorlatilag egybeépült Dornbirn és Bregenz csak 7 vonattal érhető el. A számos vorarlbergi települést tömörítő Bludnez – Feldkirch – Bregenz városrégió vasúti menetrendje a tartományon belüli REX és S-Bahn vonatoknak köszönhetően sűrű ugyan, de az országon belül és a közeli Münchennel és Zürichhel is meglepően kevés közvetlen kapcsolatot ad. Több cikkben is felszólaltak már vorarlbergi politikusok és civilek: „mi is osztrákok vagyunk”, több vonatot akarunk!

Végül de nem utolsó sorban: nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire más az osztrák átlagember hozzáállása az idegenekhez, legalábbis vidéken. Nem kell sok időt vidéken tölteni ahhoz, hogy olyan benyomásokat szerezzen az ember, mint amikor váratlanul megkérdezik tőle, az adott település nevével viccelődve, hogy nem unalmas-e (langweilig) itt ácsorogni fotózás közben: "ist das nicht Langenwang-lich?"

019_2.jpg

Már nem mesél a bécsi erdő, legalábbis a Westbahn távolsági utasainak nem. Holle anyó leköltözött az alagútba és tablettel az ölében szunyókál. Auf Bald im Märchenland! Viszlát a mesékben!

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr966869027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2014.11.07. 08:41:45

Köszi, klassz cikk! Itt egy írás, amely többek között az argentín vasúttal is foglalkozik.
fecundusbalbus.blog.hu/2014/05/29/neuquen

Izo 2014.11.07. 08:58:33

Nagyon szép képek. Gratulálok.
Én akkor mondtam le az ausztriai vonatozásról, mikor 15 km-re 3,20 €-t akartak kérni. Ez a Gailtalbanh-nál volt. Pár kép itt:
www.facebook.com/photo.php?fbid=201126306753533&set=a.201126290086868.1073741825.100005684943083&type=3&theater

Itt meg nincs SparSchiene jegy. Egyébként régóta az a véleményem, hogy amiből ekkora kedvezményt tudnak adni, ott bizony ez eredeti ár pofátlanul magas. Az előre megtervezett utazás meg nem az esetem. Igazodok én eleget itthon, hétköznap.
Mellesleg, annyi pénzből, amennyiből az ÖBB gazdálkodik, könnyű bezzegnek lenni. Ezt mindig észben kell tartani a MÁV-val összehasonlításnál.

Fradista Utazó · https://rajnaikozepkor.blog.hu/ 2014.11.07. 09:12:50

@Izo: Igen, Ausztriában (csakúgy, mint Németországban) az esetek nagyon nagy részében a vasúti jegy lényegesen drágább, mint Magyarországon, és általában már egy személyre is drágább, mint autóval a benzinköltség.
Magyarországtól eltérően Ausztriában nem az az elv, hogy járjon vonattal az, aki szegény, és nincs autója, hanem az, hogy mi csinálnk egy jó vasutat, te meg fizesd meg, ha utazni akarsz vele. Ha meg csóró vagy, menj autóval.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2014.11.07. 11:04:48

@Izo: "amiből ekkora kedvezményt tudnak adni, ott bizony ez eredeti ár pofátlanul magas"

Hát nem tudom, szerintem eléggé túlzó kifejezés, hogy pofátlanul magas az ár, mikor egy profitorientált normális cégről beszélünk. Szerintem az a pofátlanság, mikor a máv ad el nagyon drágán (a nyugat európaiaknál persze olcsóbban) vonatjegyet, hogy közben kosz van, sok járat 50 éve gyorsabb volt és ilyen irreális nagy összeggel támogatja az állam.
Franciaországban is úgy van, hogy, ha előre neten megveszed, akkor sokkal olcsóbb. Én mikor oda jutottam, akkor azt hittem, hogy csak a TGV-nél van így, de kiderült utólag, hogy mindegyik vonatuknál.. Utólag kicsit bosszankodtam, de végülis én nem néztem utána jobban.
A vasúttársaságnak kényelmesebb és jobb előre tervezni, szóval szerintem érthető, ha nagyobb árkülönbségek vannak attól függően, hogy hol és mikor veszed a jegyet.

És másrészről pedig sok országban a vonat tényleg nem a csórók lehetősége, hanem egy kényelmes szolgáltatás, amit rendesen meg kell fizetni.
Franciaországban helyi kis vacak vonatokkal is utaztam (vidéken), kívülről vacaknak tűnő vonatokkal, de belülről már nagyon rendbe voltak és nem mellesleg 160-al száguldott végig a falvakon.
A megállókkal együtt sem lett volna esély gyorsabb eljutni kocsival a célhoz.

"Igazodok én eleget itthon, hétköznap. "
A legtöbb ember előre megtervezi azért nagyvonalakban, inkább csak szokatlan nekünk, hogy előre vegyük meg a jegyeket is. Lehet, hogy Te kivétel vagy, mert mindig van az, de egy átlag ember előre megnézi a menetrendet és nem aznap dönt arról, hogy melyik vonattal megy..

gmarc 2014.11.07. 12:07:27

@Fradista Utazó: Viszont ott van a számtalan közlekedési szövetség, meg regionális mindenféle kártyák, amikkel pl. a munkába/iskolába járás, avgy a hétvégi kirándulás már nem is olyan rettenetesen drága. Sokféle variáció van, és mindenki válogathatja a neki kedvezőbbet.

marczy 2014.11.07. 12:44:02

A mi diákkedvezményünknek kint az felel meg, hogy 100 euró helyett 20-ba kerül asszem 26 éven alul a Vorteils-kártya. Ez azért elég nagy különbség.
A mi rendszerünk olyan, mintha nálunk ingyen adnának Start-kártyát, ha diák vagy.

Ja, és van diákbérlet is (7 zónára, Sopronig 89 euróba kerül, ami azért nekünk nem olcsó), de olcsóbb, mint a teljes árú, ami 127, ami valóban nem 90 százalékos kedvezményt takar, de azért lehet számolgatni, mi olcsóbb neked, a Vorteils-kártya vagy ez. És ott van a netes vásárlás lehetősége, vagyis a belföldi SparSchiene.

Ja meg a jó öreg nemzetközi SparSchiene, amikor a fél életemet kint töltöttem, akkor mindig az volt, hogy hetekkel korábban megvettem a jegyeket, ha lehetett, akkor itthonról, de volt, hogy kintről, ott egy kicsit drágább volt, de nem sokkal.

marczy 2014.11.07. 12:51:23

oppá, igen, a számolgatás sajnos kizárva, mert a bérletvásárláshoz kell az érvényes Vorteilscard Jugend, szóval arra a 20 euróra jön még rá a bérlet havi ára, de ki milyen gyakran utazik haza, azon is múlik, megéri-e neki. Mindenesetre fél Sopron ingázik, aki teheti, vagy bérletet vesz, vagy autóval teszi mindezt. Mindazonáltal lassan visszakaphatná az állomás is az Ödenburg Raaber Bahnhof német nevet...
És sok félrenevelt kinti magyarnak (szerencsére nem mindnek...) az arca is megnőtt "kicsit"...

Izo 2014.11.07. 13:37:06

@sanche: Biztos nekem van túlfejlett igazságérzékem, de amit elmondtál csak megerősít benne, hogy nem igazán tisztességes jól lehúzni azt, aki "nem nézett utána jobban". Szerintem ez alapvetően a bizalomról szól. Mért kell nekem mindig résen lenni, hogy hol akarnak kifosztani? Ha "véletlenül" rosszul ad vissza a pénztáros, gondolom akkor sem az a véleményed, hogy a vevőnek kellett volna jobban figyelni? Pedig ott is ki van függesztve, hogy a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.

"A vasúttársaságnak kényelmesebb és jobb előre tervezni"
A közösségi közlekedés pont nem az az üzem, ahol dinamikusan követi a kínálat a keresletet. Lásd az október 23-i bécsi RailJet esetét. Állítólag minden helyjegy elővételben elkelt, mégsem történt semmi a várható tömeg kezelésére. Vagy olvastam olyan (francia vagy német) járatról, ahol a spar jegyek stabilan elfogytak, teljes árút viszont senki nem vett. Kihasználatlanság okán meg is szűnt a járat.

Valószínűleg azért ezek a szempontjaim, mert hozzászoktam az autó rugalmasságához. Ehhez kéne közelíteni a vonatnak. Ezért is vettem olyan Start Klub kártyát, amivel bármikor bármelyik vonatra fel lehet szállni.
Egyébként Budapest környékén nem olyan borzasztó a MÁV szolgáltatása. Tisztaság terén is sokat javultak a vonatok. Ami régi, azon is inkább az idő látszik, amit nem lehet lemosni. Azzal meg nem tudom mit lehetne kezdeni, amit az új Flirt első munkanapján láttam, hogy valaki disznóólat hagyott maga után a WC-ben. Aztán a végállomáson szálltak föl a takarítók, úgyhogy sokáig nem maradt úgy.

Izo 2014.11.07. 13:46:24

@Izo: Tény és való, hogy az osztrákok valamit súlyosan jól csinálnak. Célszerű lenne ezt a "valamit" jobban megvizsgálni, és utánuk csinálni.

laci_52 2014.11.07. 15:40:49

Ha jól látom, a kétvágányú vonalakon létezik bal- és jobboldali közlekedés is.

lüke 2014.11.08. 06:09:43

azé' Ausztria nem Svájc/ezé' csappan Innsbruck után a vonat szám/
" te csak házasodj boldog Ausztria"

lüke 2014.11.08. 06:12:00

@marczy: igen minden eladó Sopronból jön Badenba

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2014.11.08. 11:10:44

@Izo: Nem, azért más a két dolog. Ha nem kapod vissza a téged megillető összeget, akkor jogos erre az igényed, de ha csak simán sokallod az összeget, amiről tudhatsz, le van írva, stb az azért nem ugyanaz.
Nagyon sokszor kedvezmények vannak az internetes vásárláshoz is, azért, mert a boltnak jobban megéri ez a mód és arra terelné a vásárlóikat, hogy inkább neten rendeljenek.
Másik példa: Te a Holnemvolt Parkba akarsz menni, megnézni a tevéket, ezért veszel egy egész jegyet az állatkertbe(ezzel a Holnemvolt Parkba is bemehetsz), aztán másnap jössz rá, hogy vehettél volna csak a Holnemvolt Parkba is jegyet, fele annyiért. Ki volt írva, egyértelmű a dolog, akkor most mégis az Állatkert a hibás?
Árak: Normandiában vonatoztam többen és pl Rouen-Párizs közt kb 140 km az út, napszaktól, online vásárlástól és időponttól függően 30 és 10 euró közt vehetsz jegyet.A 10 EUR kb 3000 ft és kb pont ennyibe került a magyarországi 140 km is.
Szerintem nem az a kérdés, hogy a franciák miért tudnak ekkora kedvezményt adni az embereknek, hanem az, hogy a MÁV miért nem tud, miközben a fizetések és úgy általában a költségek a töredékébe kerülnek nekik, mint a franciáknak.
Meg úgy általában én azt láttam (bár ez csak személyes tapasztalat, nem felmérésen alapszik), hogy amire kiírják, hogy akció, az tényleg akciós tőlünk nyugatabbra. Tehát kiírják, hogy 40% árzuhanás, akkor megdöbbensz, hogy tényleg annyival olcsóbb és így olcsóbb, mint itthon. Nálunk inkább csak a feliraton van akció, meg úgy általában nem olyan széles a paletta..Külföldön a vonatjegyektől kezdven a ruhákon át mindenre tudnak tenni, nálunk meg kb a tejfölt hirdetik, ha olcsóbb. Szóval teljesen más a közlekedési és vásárlási kultúránk. De szerintem továbbra sem az a kérdőjel a dologban, hogy nyugaton miért tudnak 50%al akciózgatni, hanem, hogy nálunk ez miért olyan ritka. Ne hidd azt, hogy azért, mert itt sehol nincs profit...

"A közösségi közlekedés pont nem az az üzem, ahol dinamikusan követi a kínálat a keresletet. Lásd az október 23-i bécsi RailJet esetét. Állítólag minden helyjegy elővételben elkelt, mégsem történt semmi a várható tömeg kezelésére."
Az egy elég speciális eset, mert két résztvevő van: az osztrákok és a MÁV. Én 22-én elmentem, hogy majd veszek jegyet a másnapi Railjet-re, végül minden egyes szót kihúzva az eladóból kiderült, hogy nincsenek már helyjegyek és szinte biztos, hogy az osztrákok le fogják szállítani az embereket. Szóval egyrészt, ha a MÁV korrekten tájékoztatja az embereket, akkor nem vett volna annyi ember jegyet és nem lett volna ez az egész eset. Ráadásul, ha ez Ausztriában történik, akkor biztos lehetsz benne, hogy sokkal gyorsabban reagálnak.
Mellesleg nem érzem a különbséget ilyen esetben az autó és a vonat között, mivel az M7 is beáll nyaranta, szóval az minden közlekedési eszköznél előfordul, hogy adott időszakban nagyobb a kereslet, mint a kínálat.
Amúgy nem akarok oda eljutni, hogy azt mondogassam, hogy "bezzeg nyugaton minden jobb", mert ez így nem igaz, de az osztrák vasutat egy az egyben kéne lemásolni. A legeslegtöbb belföldi esetben gyorsan lépnek. Annak pedig speciel csak örülök, ha adnak kedvezményt. Az osztrák vasút az, ahol szerintem nagyon meglátszik, hogy mibe forgatják vissza a bevételeiket.

VT22 2014.11.09. 11:26:12

@sanche: "de az osztrák vasutat egy az egyben kéne lemásolni"

Amennyiben 20-30 éven annyit költünk mi is a vasútra mint az osztrákok, akkor majd le tudjuk másolni őket, de ez nem most lesz.

Szerintem pont az a probléma, hogy ma is próbálunk úgy tenni egyes helyeken mintha mi lennénk Ausztria.
2 milliárd Ft/km áron építünk át vonalakat, évente ~50-60 km-t, amikor többszáz kilométeres nagyságrendben kéne hozzányúlni a vonalakhoz. Komplex nagyprojektekre szórjuk a pénzt amikor kisebb beavatkozásokra egy fillér se jut.

Új elővárosi motorvonatokat vásárolgatunk néhány tucatjával amíg a 40-50 éves többszáz kocsiból álló távolsági gyorsvonati-személyvonati és mellékvonali járműpark megújítására semmilyen elképzelés sincs (pl használt nyugati járművekből). Úgy tervezgetjük az intermodális csomópontokat, mint ha csak ez lenne az egyetlen hiányosság. Szépen is mutat majd a csilivili intermodális átszállás a 40 éves roncslerakatra, meg a kétpárvonatos bohóckodásra.
süti beállítások módosítása