Hova megy ez a vonat?

Kőfrász

2015. január 29. Szerző: feketén villogó térközjelző

Pár éve már megéltünk hófrászt, szinte minden nyáron egy Balaton parti hő- és utasfrászt, most a kőfrász van soron. Szerencsére ez (egyelőre) most csak egy kétvágányos vasúti szakasz egyik vágányát érinti, de a frász, vagy káosz annál nagyobb.

Nézzük meg és elemezzük egy egyszerű szemlélődő és érintett utas szempontjából az eseményeket!

 

dsc00747.jpg A nagy mennyiségű csapadék miatt a felszín csúszott meg, ez sodorta le a köveket.

A hivatalos tájékoztatás szerint vasárnap este „negyed hat után néhány perccel a Déli és a Kelenföldi pályaudvar között az egyik vágány melletti támfalról kövek hullottak le és megcsúszott a támfal is. Több vonat várhatóan csak Kelenföldig közlekedik és onnan is indul, a két pályaudvar között a biztonságos vonatközlekedés megteremtéséig, amely előreláthatóan néhány napot is igénybe vehet. Az alagútban a közlekedés teljesen biztonságos.

Utóbbi hírnek természetesen örülünk, előbbin meg a rendszeressé váló, nagyobb mennyiségű csapadék miatt nem is csodálkozunk, ezért az kár eseményért természetesen a vasutat sem hibáztatjuk, ő csak elszenvedője a károkozásnak és veszélyes állapotnak. Nálunk jobban értesültek szerint a kerületi önkormányzat által elvégzett bozótirtás után változott meg annyira a talaj szerkezete, hogy a csapadék ezúttal ilyen károkat tudott utazni.

Itt nem írják, de a székesfehérvári személy- és zónázó vonatok csak Kelenföldig/tól közlekednek. Ésszerű és üdvözölhető döntésként (tehát valaki gondolkodott) egyes személyszállító vonatokon felármentességet biztosítanak, magyarul pótjegy nélkül például a gyorsokra is fel lehet szállni Déli és Kelenföld között.

De olvassuk tovább a közleményt: Az elővárosi vonatok közül a százhalombattai vonatokat a MÁV-START Zrt. lemondja.

Ez nekünk mér nem kerek, nem kóser, nincs rendben, mindegy, hogy hogyan fogalmazunk. Tehát – értelmezve az olvasottakat –, egy állomásközt érintő helyzetben egy egész elővárosi vonal közlekedését korlátozzuk, illetve ellehetetlenítjük? Értem ezt úgy, hogy minden napi szemlélője vagyok a 40a vasútvonal általam is használt csúcsidőszakában tapasztalt utas mennyiségére. Nem véletlenül felezi az órás követést egy battai kirohanós. Most, egyéb megoldást nem látva (?) törlik a betétjáratokat. Mint a kisgyerek terepasztalán, nem lesz ezzel semmi gond. Eközben a felszabadult motorvonatok sütkéreznek a Déliben, vagy órákig állnak Kelenföldön.

Hab a tortán, hogy a Keleti pályaudvar előtt a Kerepesi út feletti százlábú híd átépítése okán bevezetett vágányzár miatt Kelenföldre és a Délibe irányított személyszállító vonatok – kevés kivétellel – ismét a Keletibe közlekednek. Tehát elférnek. Tényleg elférnek? Vagy csak az érintett forgalom levezénylők (forgalmisták, váltókezelők, stb.) káromkodási faktora nőtt meg? A nagykátai vonatoknak kedden késő délutánra akkora lett a fordulókésése, hogy bizony közülük néhányat le kellett mondai, igaz, ehhez egy biztosítóberendezési zavar is alaposan hozzájárult.

Egyébként konkrét vonalakra és járatokra lebontott tájékoztatás 2015.01.28-án 10 óra 5 perckor került ki a vasúti társaság honlapjára.

Most nézzük képekben is az eseményeket:

dsc00714.jpgKelenföldön most jól jön az eddig kihasználatlan 1-es és 2-es vágány, szinte egyszerre érkezett a 30a és 40a vonal felől egy-egy személyvonat.

dsc00719.jpgFotóhált, végállomás. A 40a vonal le nem mondott maradék személyvonata (este kivételével) Kelenföldön végez. A kiírás (S40 Bp. Déli) jelenleg egy kicsit megtévesztő, de nem ez a legnagyobb baj.

dsc00727.jpgGöcsej IC érkezik Zalaegerszeg felől. A mozdonyos vonatok a Déliig közlekednek, ezúttal az utolsó állomásközben felár nélkül. Üdvözlendő megoldás.

dsc00738.jpgKiürült a Déli, csúcsban is ez a látvány. A mozdonyos vonatokon kívül csak az S10 motorvonatai érintik a pályaudvart és élesben rögtön (többnyire késéssel) pattannak is vissza a bakról.

dsc00741.jpgKedd reggel végre Dezsőzhettem is a Gemenc Expresszel, mondjuk azért ez túl nagy ár érte, a helyjegymentességgel együtt is.

dsc00742a.jpgHatalmas a választék: indul - indul, de nem innen - nem indul - késik.

dsc00744.jpgMi indul egyáltalán?

dsc00746.jpgLássuk a rendkívüli helyzet okozóját: Ezek az alagút attika faláról estek le. Nem ilyen szép sorban…

dsc00764.jpgAz alagút kapujának teteje kicsit közelebbről. A hírek szerint, szerencsére nem az alagúttal van a gond.

dsc00783.jpgSzerda reggeli állapot Kelenföldön. Ami „bemenne” (7:52-es gyorsított), az is késik.

dsc00784.jpg8:02 után csak 8:32-kor megy valami a Déli felé. Biztos, hogy egy vágányon ennél több nem férne el?

dsc00785.jpgEnnyi tanácstalan embert régen nem láttam.

dsc00786.jpgMetró próbaterhelésnek is beillik egy kétegységes pusztaszabolcsiról leborított utasmennyiség. Végre van utas a metrón?!

dsc00788.jpgKis kitekintés: vezérlőkocsi célnak (nem) megfelelő használata. Jó, jó ez dízel és nyekompátible, de villannyal is sajnos ez a helyzet.

dsc00789.jpgFontos és nagy végállomás a „Nem lehet beszállni”. Ő csak egy órát áll (S42 ind: 9:02) a vágányt foglalva Kelenföldön, miközben a százhalombattai kirohanósokat meg teljesen lemondták…

dsc00792.jpgKijelzés a Déliben. Indul-áll-késik, ahogy sikerül. A tömegek már (ideiglenesen) átszoktak más útvonalra.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr547118045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyikita Szergejevics Zájcsik 2015.01.30. 09:24:26

Ezt most komolyan nem hiszem el! A több ezer embert foglalkoztató MÁV-nak nincs két-három trógere, hogy azt a hét darab bagi-követ odébbrakját? Meg két biztosító az alagút két végére adóvevó CB rádióval, meg egy zöldfülü pályamérnök, aki megnézné, hogy várható-e még a föld megfolyása, további kövek kimozdulása? Mindezt kábé 2-5 perc alatt? Hanem inkább vágányzár?!? Napokig?!? Ilyen látványos faszverést még életemben nem láttam, pedig én is állami cégnél dolgozok! Ezt nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban kábé másfél óra alatt úgy megcsinálnák, hogy nyoma se maradt volna! Hát mi tart ezen ennyi ideig? Közbeszerzési eljárást kell kiírni egy ásóra, meg egy talicskára?

tothmi 2015.01.30. 10:44:16

Egyáltalán van szükség a Déli pályaudvarra? Szerintem a METRO építését kellett volna Kelenföldig tervezni. Nem volt még Őrmezői lakótelep. Akkora személypályaudvart lehetett volna építeni, hogy csoda lett volna.

Ejjnye Bejjnye 2015.01.30. 10:51:21

Azért a figyelemfelhívó címben írt, a köveket kikerülgető vonatok megléte a MÁV-nál komoly technikai előrelépés nem???

Sword 2015.01.30. 11:52:38

@Ejjnye Bejjnye: Csak éber mozdonyvezető kérdése. Az oktatáson mostanában a szlalomot is tanítják, csak úgy kapkodják a kormányt.
Lényeges a manővernél, hogy legyen elég nyomás a kerekekben, különben dülöngélne a szerelvény és az utasok rosszul lennének.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.01.30. 14:48:22

Nem teljesen a poszthoz, de elnéztem az IC-t Zegről. Két kocsi? Akkor már inkább a busz menjen, ha csak két kocsit járatunk arra, felteszem, azokat sem 100%-os kihasználtsággal.

Izo 2015.01.31. 20:16:15

"Szerencsére ez (egyelőre) most csak egy kétvágányos vasúti szakasz egyik vágányát érinti"
Na, oda a másik vágány is.

feketén villogó térközjelző 2015.02.01. 10:47:05

@Izo: Részben érintettség miatt is holnap érdekes lesz a reggel, a szokásos közúti dugóba pár vonatpótló busz is beszáll. Eddig is sokan mentek 4-es metróval, most még többen tehetik ezt. Észak-Buda felé jó az M4+18 kombináció is.

feketén villogó térközjelző 2015.02.01. 10:49:16

@Nyikita Szergejevics Zájcsik: Önmagában a 139-es nem a legjobb megoldás, mert a Sasadi útnál vagy vár a T. utas egy fényévenként közlekedp (amúgy töküres) 253-ast, esetleg sűrűbb 150-est, vagy felüljárózik és egyet buszozik Őrmezőig.
De a helyi közlekedés ismerete nélkül egy vidéki utas elvész a környéken.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2015.02.01. 22:23:29

@Nyikita Szergejevics Zájcsik: Azért az nem úgy van, hogy ránéz a pályamérnök, és azt mondja, hogy 100%-ra sicher, hogy nem esik le. Úgyhogy inkább nem kockáztattak, mert ha nem jön be, az szó szerint nagyot üt. A későbbi hírek alapján pedig úgy tűnik, hogy nem volt alaptalan az óvatosság.
süti beállítások módosítása