Hova megy ez a vonat?

Quo vadis – a menekültek és a vasút

2015. szeptember 12. Szerző: Hova megy ez a vonat?

Az Európát leginkább érintő téma napjainkban a menekültek kérdése – akármilyen médiát is szándékozik fogyasztani az ember, biztos szembe találja magát ezzel. A tálalás ezzel szemben már sokféle lehet… a politikai oldalnál sem mindegy, hogy az egész világra, egy kontinensre, régióra, vagy a saját országunkra vagyunk figyelemmel, netán inkább gazdasági, vagy társadalmi vonalon foglalkozunk mindezzel, és hogy az okok vagy a lehetséges következmények kerülnek előtérbe. Ezeken belül is megannyi megközelítési mód létezik, hogyan is tekintünk erre a csak többségében homogén embercsoportra és hogy utána kérdéseket teszünk fel, vagy válaszokat keresünk, netán inkább elméleteket, sőt, összeesküvés-elméleteket gyártunk.

Blogunk ebben a kérdésben sem tud más lenni, mint ami eddig is volt: csak a közlekedési oldalra tudunk fokuszálni, az ahhoz kapcsolódó tényeket és esetleges megoldási lehetőségeket kutatva – aki másra vágyik, az bőven talál másfelé is olvasnivalót.

dscf4968_s.jpg

Tegnap este nyugodt volt a keleti, de a lezárások a hazai utasoknak is sok bosszúságot okoznak.

Kezdjük az alapoknál: a menekültek már a spájzban vannak. És lehet akármilyen szigorú a határzár és az ellenőrzés, mindig lesz, aki átjut a határokon, és eljut egy bizonyos pontig – ha a nagy számok törvénye érvényesül, akkor pláne. Az eljutás hogyanjában azonban már korlátokba ütköznek. A repülő az alapvető ellenőrzések miatt egyből kiesik, és Európa középső és keleti részén nem túl gyakori ismertetőjegyeik miatt a buszvezetőknek is könnyebben szemet szúrhatnak a birodalmukba belépni szándékozó hölgyek és urak. Arra nincs mindenkinek pénze vagy kapcsolata, hogy az egyéni közlekedést vegye igénybe akár személyautón, akár egy kamion rakterében – így egyedüli megoldásként szinte csak a vonatok maradnak.

Jelen helyzetben a kötöttpályás közlekedés előnyei nagyon gyorsan megbosszulták magukat: az, hogy bárki komolyabb ellenőrzés nélkül jegyhez juthat, majd felszállhat a járatokra, és ezt még elég nagy számban is teheti. Az átlag utas pedig nem nagyon van oda a zsúfoltságért, különösen, ha mellette idegen (tehát eleve bizonyos szinten ijesztő) és a több ezer kilométeres út porát és fáradalmait magán viselő emberek üldögélnek nagy számban.

Ez természetesen más szempontból sem előnyös, hiszen a szabadon kóricálók jelenthetnek egészségügyi problémát is, és ki kéne szűrni közülük azokat, akiknek mindennapi életét nem fenyegetik fegyveres konfliktusok vagy elnyomó rendszerek, mindössze csak meglovagolják a hullámokat – vagy esetleg az alapprobléma forrásainak képviselőiként akarnak máshol is bomlasztani. De ha már ki is lettek válogatva az oda nem illők, a többiek pedig szalonképes módon indulnak útra, a tömeg és az ellenérzések így is megmaradnak.

Ez a terhelés elég egyoldalúnak mondható, hiszen helyismeret és nyelvtudás híján csak bizonyos ösvényeket ismernek bizonyos országok felé, amelyeket az „ígéret földjének” kiáltottak ki – de az itt közlekedő vonatok száma és kapacitása véges, a túlterhelést pedig sok vasútnál nem veszik jó néven, akármilyen nemzet polgárai akármilyen céllal is töltik meg a szerelvényeket. A tömeg pedig úgy is káoszt szül, hogy az érintettek – részben azért, mert bennük is megvan az ismeretlentől való félelem, részben pedig mert jó benyomást akarnak kelteni – igyekeznek kulturáltan viselkedni (meglepő türelemmel állják végig a sort a Keleti pályaudvaron is). Emiatt kellett most kisorozni az étkezőkocsikat is a bécsi járatokból, mert ha az alkoholfogyasztás nem is növekedett, és azon sem emeltek kifogást, hogy miért vannak sertéshúsos ételek a kínálatban, attól még ülőhely- (sőt fekvőhely-)lehetőségként kihasználták, és olyan is akadt, aki a kavarodást kihasználva fizetés nélkül távozott.

dscf4971_s.jpg

Most - jobb híján - a gyorsvonatokon kapnak "külön" kocsit a menekültek, a rendőrök ültetik őket egy adott kocsiba.

A káosznak mindenhol megvannak a maga vámszedői, ez alól a vasúti dolgozók sem jelentenek kivételt… a zsebre utaztatás eddig főleg az elővárosban, valamint a fekvőhelyes- és hálókocsikon fordult elő,  a használhatatlansági bárcát Münchenig szóló nemzetközi menetjegyként értékesítő jegyvizsgálónak azonban sikerült új távlatokat nyitnia. De nincs új a nap alatt: egy régi történet szerint a HÉV-en is sikerült a két számkockás próbajegyet menettérti jegyként rásózni a külföldi turistára…

További nehézséget jelent, hogy a hazai közhatalom nehezen tud egyensúlyt találni az itthoni közvélekedés, az európai elvárások és előírások, valamint a menekültek igényei között, és emiatt szinte napról napra változtatja az álláspontját. A hatalom egyik képviselője pedig a rendőrség, amelynek azonban minden aktuálpolitikai széljárás mellett fenn kéne tartani a közrendet, lehetőleg úgy, hogy minden embernek jó legyen – de ez nem sikerülhet. Pedig láthatóan több módszerrel próbálkoztak, de ugyanúgy nem vezetett sehová, ha túlzottan kordában próbálták tartani az emberáradatot, mint az sem, amikor szabad utat engedtek mindennek és mindenkinek.

Még kevésbé érthető viszont, hogy az állam egy másik eszköze – sőt, néha játékszere – miért nem a megfelelő helyet tölti be a kialakult helyzet kezelésében. Természetesen az államvasútról van szó, amelynek a jelenleginél komolyabban kéne kivennie a részét a tömegek mozgatásában, függetlenül attól, hogy a továbbengedés, a visszatoloncolás, vagy a hazai táborokban elhelyezés válik az elfogadott bánásmóddá. Nem nagyon tudjuk elhinni a „nincs kocsi” mantrát, hiszen az itt felmerülő utasigényekre bármilyen alacsony színvonalú jármű megfelelne, sőt, egy részük még külföldre is kimehet. Tudjuk persze, hogy a gond ott van, hogy ezeknek műszaki okokból nincs sok helye egy menetrendszerinti vonat végén, de a kérdés kínálja magát – főleg az egyre nagyobb tömeg miatt – hogy miért nem lehet különvonatokban gondolkozni. Sokan emlegetik az NDK-sok közel negyedszázaddal ezelőtti áradatát, amelyet csehszlovákok is önálló szerelvényekkel orvosoltak… és most, mikor Hegyeshalomban alakult ki a dugó, az ÖBB is plusz vonatokat küldött a Bécsig továbbszállításra. De már a németek is készültek, a Salzburg-München közötti szakaszon is több járat indult… sőt, még a szerbek is - akiknél a Flirt-ek megérkezése ellenére továbbra is cudar világ van személykocsik terén - tudtak valahonnan járműveket elővarázsolni az emberáradatnak az országuk egyik végéből a másikba való átdobásához.

dscf9398_s.jpg

A macedón-görög határ Idomeni és Gevgelija között, tavaly augusztusban. Akkor még minden csendes volt errefelé.

Tizenkettő Bhv csak akad valahol, amit a legátlagosabb Szilivel, százzal húzva naponta kétszer lehetne fordulni Budapest-Keleti és Hegyeshalom között (mondunk meredeket: visszaútban ki lehetne takarítani, menet közben). A railjet utasai az ezen a héten is újra a zsúfoltság miatt hisztériázó - és a vonatokat ezért a saját térfelére visszavágó - ÖBB-vel együtt fellélegezhetnének. És persze kapna némi nemzetközi sajtófigyelmet a MÁV-START nosztalgiaflottája is :-P

Attól eltekintve, hogy az előbb említett, elsősorban technológiai felkészülést igénylő feladattal adós a magyar vasút, más területeken meglepően rugalmasan teljesít - természetesen az itthoni vasúton szokásos némi késéssel. Nézzük: amikor már végképp elviselhetetlen lett a helyzet a Keleti nemzetközi pénztáránál, szétválasztotta az EU-s és a nem-EU-s vásárlókat. Amikor már több ezer menekült rekedt Budapesten érvényes menetjeggyel a kezében, egyoldalúan puhított a visszatérítés amúgy szigorúan nemzetközi szabályain. Amikor épp valamiért nem közlekedik a railjet, nincs gond abból, ha az utasok más vonattal vagy kerülő útirányon próbálkoznak. Ezek kicsi örömök a nagy bosszúságban.

Akárhogy is alakulnak a dolgok a továbbiakban, a megoldáshoz szükség van a megfelelő vasúti kapacitásmozgatásra is, amelyre sajnos eddig itthon kevés jó példát láttunk, pedig minden érintett számára ez jelentené az egyetlen jó megoldást. Bízunk abban, hogy a helyzettel együtt ebben is hamarosan kedvező megoldás fog születni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hovamegyavonat.blog.hu/api/trackback/id/tr647777184
süti beállítások módosítása