Miután megjártuk Kárpátalját Nagyszőlősig D1-essel, kisvasutaztunk a Borzsa-völgyi kisvasúton, elmentünk Lembergbe, ott villamosoztunk, majd vissazjöttünk az Uzsoki-hágón át, az éjszakát Mátészalkán töltöttük, egy rövid, de annál hatékonyabb alvással (tényleg, egészen kipihenten ébredtünk 4 óra alvás után!). Ha már úgyis erre jártunk, és előző nap úgysem értünk vissza Pestre, akkor megtoldottuk egy kis kanyarral a hazautat. A cél: a "Kisantant-vasút" újabb szakaszának beutazása Nagykárolytól Nagyszalontáig.
Reggeli készlet Mátészalkán. Mienk lesz az InterPici.
Reggel a mátészalkai vasútállomás álmos csarnoka fogadott, nem igazán számítottak rá, hogy nemzetközi jegyet fog valaki váltani. Megvettük hamar a Nagykárolyig szóló jegyet, és nem sokra rá már az InterPici Bz-n haladtunk Ágerdőmajor felé. Az átlépő személyforgalmat sikerült a végtelenszeresére növelni, mi ketten voltunk csak utasok a Bz-n.
Érkezés után Nagykárolyban
Halmiból Érmihályfalváig közlekedő vonat
Közepes állapotú kocsikkal
Nagykárolyból kis várakozás után folytattuk utunkat a Halmiból Érmihályfalvára tartó vonaton. Érmihályfalván épp csatlakozást ad a "Varadinum"-ra, amely Debrecenből Nagyváradra tart. Délidőben tehát már Nagyváradon voltunk, viszont gyorsan kellett ebédlőhelyet találnunk, mert igencsak vészjósló viharfelhők tornyosultak a Körös felett.
Varadinum, Nagyváradon
Ex-drezdai T4D-kből áll a flotta egy része
Az ebéd körül támadtak apróbb bonyodalmak. Az étlap csak ősi román nyelven tartalmazott információkat, Laptoptáskás Ügynök úti- és szerzőtárs azonban spanyol nyelvtudására hivatkozva ezzel is megpróbálkozott. Így, amikor a pincér megjelent felvenni a rendelést, elhangzott az azóta szállóigévé vált mondat: "Ilyen gyorsan nem tudok románul." Ezután megértve a helyzetet kaptunk idegen nyelvű (angol és magyar) étlapot, amiből a választás már gyorsabban ment, az egyetlen bonyodalmat az okozta, hogy a pizzák feltétjei csak külön voltak külföldiül felsorolva, így egyesével visszafejtéses technikával volt dekódolható a teljes étlap.
Az ebéd utáni kóma és a vihar elvonultával még járkáltunk kicsit a szépen felújított belvárosban, meg a villamosok között.
A szépen felújított főtér
Gyönyörű szecessziós palota szépen helyreállítva, az eredeti magyar feliratokkal együtt
Sétálgatás közben az ember nézeget jobbra-balra, így ami felirat a szeme elé kerül, azt önkéntelenül elolvassa. Így esett, hogy a járdán bandukolva egy kapcsolódoboz oldalán megláttam a feliratot: "boxa telekommunicatie". Erősen gondolkodni kezdtem, mi is lehet a "boxa=voha" szó, mire kisvártatva a homlokomra csaptam: nem cirill betűkkel, hanem latinnal van kiírva! Négy nap a tömény cirill betűs környezetben épp elég arra, hogy az ember agya átálljon a betűk automatikus átfordítására, így amikor hirtelen visszakerül latin betűs, ám idegen nyelvű környezetbe, nem áll vissza rögtön...:)
Délután a Nagyvárad-Temesvár vonattal folytattuk az ukrán viszonyokhoz képest tempós (80-100 km/h) vonatozást Nagyszalontára. A kishatárforgalmi vonatig mintegy másfél órányi csatlakozási idő adódik, ez alatt besétálható a kisváros központja, és egy fagylalt is elnyalható. Más nagyon nincs, legalábbis ilyen rövid időre.
Nagyvárad-Kolozsvár vonat jár be az első vágány mellé - az állomáson wifi is van!
Ez már Nagyszalonta
Az állomás előtt egy keskeny nyomközű gőzös-szoborral
...és a Körös-volántól megvett Ikarus 260-assal
Nagyszalonta főutcája szép árnyas fasorral
Ez pedig már Kötegyán
Békéscsabára érkezést követően megszemléltük a felújítást
Szép lett...
Utolsó vonatunk az utazás során
A kishatárforgalmi Bz-n is jelentősen megnöveltük az utasszámot, az út további része pedig teljesen eseménytelenül telt. A 120-as vonal felújított szakaszán ezúttal mentünk először a felújítás óta, így érdeklődve figyeltük a megváltozott infrastruktúrát.
Magasperon, utastájékoztatás
Az így kikerekített 4+1 nap után a mérleget úgy vontuk meg, hogy nagyon érdemes volt elmenni, nagyon sok mindent tapasztaltunk, de nem biztos, hogy Ukrajna olyan sűrű célpontunk lesz. Azóta eltelt egy kis idő, ülepedtek az emlékek, bennem pedig formáldik, hogy újra arrafelé kellene venni az irányt. Lemberg kifejezetten kellemes volt, a vasút pedig unikum. És a D1-esekkel is addig kell utazni, amíg vannak. Reméljük, sikerült egy kicsit megmutatni a vidéket, és esetleg néhányaknak kedvet is csinálni az utazáshoz. Néha ugyanis ki kell lépni a saját komfortzónánkból ahhoz, hogy új dolgokat fedezhessünk fel...
