„Alföld. Rohan a gép velem.
Zöld és virágos végtelen. 
Torony. Túl rajta: tóvidék.
Őrház körül arany csibék.
Most faluvég. Pár puszta sír.
Most nyáj. Mocsári gólyahír. 
A sás közt karcsú gólya lép:
verőfényes Petőfi-kép.
Tört szárnyú, furcsa szélmalom.
Négy csorba házfal. Csárdarom? 
Kertek közül egy ér kivág.
Barackvirág. Barackvirág. 
Most: vízben álló fűzberek.
Villámló varjú-hadsereg. 
A gazban ársodorta szán.
Most: - egy tutajrönk a Tiszán.”

Ha megkérdezzük az embereket, hogy mivel töltik a közösségi közlekedési eszközökkel való hosszabb utazások idejét, ma a legtöbben azt válaszolják, hogy telefonon, hordozható számítógépen dolgoznak, kommunikálnak, játszanak. Nem haltak ki persze az olyan tevékenységek sem, mint az utastársainkkal beszélgetés - főleg ha azok közel állnak hozzánk - az alvás, az olvasás és a keresztrejtvény-fejtés sem... viszont mintha egyre kevésbé kerülne mostanság a középpontba az ablakon kifelé bámulás és az utas előtt elsuhanó táj megfigyelése. Ennek élményét ragadta meg Áprily Lajos is, akinek a fenti verse egy délibáb víziójának kibontásával folytatódik. Jelen cikk szerzőjében viszont kevesebb költői vér folyik, így egyszerűen azon gondolkodott egyik útja során, hogy ha bőven találunk egymás ikertestvérének tűnő épületeket (tervező és megrendelő személyétől függetlenül) – és e multikulturalitásról való elmélkedést Bécs környékén a Pesten vásárolt pozsonyi kiflit majszolva tette meg – akkor miért ne hasonlíthatnának egymáshoz akár megszólalásig az egyes tájak is?  Ez persze nem lehet teljesen igaz, hiszen a tájak jóval összetettebbek az épületeknél, de a mákos pozsonyi hamar elfogyott, így az utánajárás elmaradt. Arra viszont elég volt ez az eszmefuttatás, hogy hazaérve a képei között is keresse a párhuzamokat. Alapos szakmai vizsgálatot itt sem kívánunk folytatni, pusztán az idézett költőhöz hasonlóan elmélkedünk picit.

A Bécsi-erdőben - ott, ahol még tényleg erdő. Vajon egyedi ez a táj-élmény, ahogy a vonatból látjuk, vagy máshol is érezhetjük úgy: itt én mintha már jártam volna... ?

A következő néhány képpárral Bécs, Pozsony, Prága és Budapest agglomerációjának példáján hívjuk az olvasót egy kis játékra. Hazánk és a környező országok természeti adottságaiban, múltjában és jelenében is bőven akadnak közös elemek, de valóban ennek tudható-e be, hogy egymástól messze lévő tájak karakterében hasonlóságokat fedezünk fel, vagy csak „de ja vu” élményünk van ilyenkor? Esetleg a vonat tehet mindenről?

Hangsúlyozzuk, hogy jelen cikkünket kifejezetten kognitív képességeinkkel való játéknak szánjuk. Nem kívánunk állást foglalni abban a kérdésben, hogy saját válogatásunk elemei jó vagy rossz példát jelentenek tájvédelmi, vagy más szakmai szempontból.

A négy fővárosból háromnak és azok környékének egyaránt meghatározó tájalkotó elemei voltak a szőlőültetvények – ebből a szempontból Prága kilóg a sorból, mint tudjuk – de Pozsony és Bécs esetében a mai napig megtalálhatóak, akár a belsőbb kerületekben is. A nagyvárosok szomszédságában viszont egyértelműen fontos szereplő a szőlő és a bor, ahogy ezt a Baden melletti Pfafstätten és Pezinok, magyarul Bazin példáján is láthatjuk. Nem mellesleg, kifejezetten szép látványt nyújt a vonatokkal együtt.

Sokfelé találunk rekreációs célokat is szolgáló erdőterületet a fővárosokban és környékükön, de a Neunkirchen – St.Egyden közötti (Ausztria) és a Prága széli klánovicei (Csehország) erdő közötti hasonlóság megdöbbentő, különösen a cseh railjettel kiegészítve. Mindkét helyen találunk tanösvényt, erdei tornapályát és kisebb üdülőket. Megjelenés, funkció és vasút hasonlósága pipa.

Alig vannak már természetközeli állapotú tájak a nagyvárosok környékén, főleg a beépítéseknek és az idegenhonos inváziós növények rohamos terjedésének "köszönhetően". Az emberi kéz azonban nem mindig csak ronthat a helyzeten, vonattal kombinálva már-már harmonikusnak is tűnhetnek egyes tájak. A cseh Karlstejn és Isaszeg ráadásul ugyanúgy a főváros körüli "második gyűrűben" helyezkedik el.

A birtokviszonyok jelentősen különböznek ugyan, ahogy éppen az évszakok is, de az agglomerációk kifejezetten agrárjellegű vidékei is mutatnak némi hasonlóságot. Itt éppen Kreutzstetten (Ausztria) és Sülysáp, mindkét esetben klasszikus elővárosi vonattal.

Folyókanyarulatból is akad több hasonló, a képeken a Dunakanyar és a Moldva Prágához közeli szakasza látható. A sziklákkal övezett csehországi folyószakasznál mi sajnos még nem tudtunk fotózni, így kölcsönöznünk kellett: a második kép a szomszédblog egy korábbi cikkében jelent meg, készítője Halász Péter.

A nagyvárosok zaja és szennyezett levegője (meg persze nyáron a hősziget-jelenség) elől sokan a parkerdőkbe menekülnek. Prágában (Bubny - Holešovice között) és Pozsonyban (Železná studienka megállónál) is fotózhatunk vonatot ilyen környezetben úgy, hogy csak a helyi járattal kell egy rövid utazást bevállalnunk. A különbség többek között „alul” és „felül” tekintetében, illetve a „madzag” meglétében/hiányában mutatkozik.

A lakótelepek - függetlenül attól, szeretjük-e őket vagy nem - szerves részét képezik a nagyvárosok és a nagyobb agglomerációs települések életének, sőt, a városi tájat már szinte el sem tudjuk nélkülük képzelni. Még ezeket a házcsoportokat sem lehet azonban egy kalap alá venni és elintézni annyival: panel. Ha jobban megfigyeljük, a számos hasonlóság mellett "stílus" , építőanyag és megjelenés tekintetében is találunk különbségeket, hiszen a lakótelepi tömbházak építészete is sokat változott az idő előrehaladtával. A két hasonló látkép Gödöllő és Pozsony Lamač állomásának felüljárójáról tárul elénk.

Ez a rövid ízelítő is mutatja, hogy utazni mindig nyitott szemmel érdemes. A mindennapinak tűnő környékekről, amelyek mellett akár naponta többször is elmegyünk, némi odafigyeléssel könnyen megállapíthatunk érdekes dolgokat. Ilyenkor az is természetes, hogy eltűnődünk: vajon előnyére vagy hátrányára változik az adott hely? Ha pedig eszünkbe jut egy "hasonló" hely, egyből azt vizsgálgatjuk: miféle különbségek rontják vagy szépítik az összképet, mit volna érdemes akár a másik példája alapján javítani?

Ha "kifelé" irányítjuk figyelmünket, feltűnhet az is, ahogy a tájak folyamatosan változnak, ami különösen jellemző a gyakran igen gyorsan és nagy léptékben átalakuló agglomerációs térségekre. Itt különösen igaz, hogy a vasút infrastruktúrája idővel a táj részévé, sőt mi több, a vonatok közlekedésével együtt annak aktív (mondhatni a folyamatos mozgást képviselő) alakítójává válik.

Érdemes keresni a jó példákat annak érdekében, hogy mi magunk is a tájak változásának aktív részesei legyünk úgy, hogy közben megőrizzük sajátos karakterelemeit, egyedi értékeit. Reméljük, hogy a megfigyeléshez mindig akad majd egy vonatablak, amin kibámulva szemlélhetjük a tájat - és abban a tájban a vonatokat is.