Sajnos nem vicc, hanem a magyar valóság jut eszembe: Tudják, hogy mi a különbség az intermodális és az intermoduláris csomópont között? Egyszerű, az utóbbit nemzetközi erők már széjjellopták, kiflexelték, kiverték, lebontották. Az egyre szaporodó szép, felújított és használható buszvégállomások mellett azért Magyarországon még mindig az előbbiek vannak többségben, sőt, valahol csak szépek, de átszállás és továbbutazás szempontjából ugyanolyan használhatatlanok, mint felújítás előtt.

A szerzőtárs kiváló helyzetelemzése után én konkrét példákkal szeretnék rávilágítani az intermodális csomópontnak a tömegközlekedési hálózatban elfoglalt fontos szerepére, elsősorban külföldi utazásaim során tapasztaltakat szeretném megosztani a Tisztelt Olvasóközönséggel.

Egy verőfényes szombati napon Drezdából szerettem volna eljutni egy keletnémet kisvárosba, térkép szerint egy vonatról vonatra történő átszállással teljesíthető a feladat. De jött az átszállási helyként Riesa, és földbe is gyökerezett a lábam.

A peronok tisztaságát, a használható és kulturált illemhelyet és a megfelelő közvilágítást, valamint a kellő számú információs anyagot (papír és elektronikus formában is) már nem is említeném, annak a XXI. században már automatikusnak kellene lennie. Előtanulmányok nélkül a meglepetés az állomás előtti téren ért az alábbiak miatt:

Kijelző a pontos idővel és a következő buszok indulásával. A betűvel jelzettek helyi járatok, míg a számozottak helyköziek. Itt a valóságban is értelmezhető a csatlakozás fogalma.

Nyilvános telefon után eljött a nyilvános internet korszaka. Ezen kívül a helyi közlekedési szövetség (VVO) információhalmaza zúdulhat az érdeklődőre némi jegyvásárlással is megspékelve.

Jött is időben a 439-es. Menetrend, célállomás stimmel.

Két busz között nézzük, hogy mit tud az előbbi terminál: Útvonaltervezés Döbeln felé. Mint ahogy látszik, a vasút és autóbusz ágazat szerves egységet képez.

Egy helyijárat, szombathoz képest szép kihasználtsággal közlekedett.

Az autóbusz állomás közvetlenül a vasútállomás mellett helyezkedik el.

Egy öszvér is jött, busz utánfutóval.

A kerékpárszállító utánfutó közelebbről. Ez lesz a 8:41-es indulás Strehla Freibad (szabadstrand) felé. Hiába, szombat van, jó az idő, és remélhetőleg a kirándulók hada is megérkezik.

Most lehet azt mondani, hogy ez Németország, a 40 év, egyesítés és a „nyugati testvér”. A berögzött „csakazértsem” és „jóezígy” vonal képviselőinél még elmegy indokként, de már nagyon sántít.

De én nem mondanám (és remélem, hogy a Tisztelt Olvasó sem teszi), mert a szemléletváltáshoz – elvileg – nem kell pénz. Már Magyarországon is számtalan példát láthatunk autóbusz és vasút (Zirc, Baja) – sokszor csak virtuális – együttműködésére, de sok még a teendő. Sokszor tényleg csak egy kis odafigyelés (ne a vonat előtt 5 perccel induljon busz) kellene, sőt a tervezett felújítások, bővítések az intermodalitás szellemében átgondolt megvalósítása könnyebbé, használhatóbbá tenné szürke mindennapjainkat, de legalábbis az utazással töltött időt.

Egy-egy ilyen „élmény” tolmácsolása után alapjaiban kétfajta szemléletet tudok megkülönböztetni:
1., Ajjaj, úgyse lesz nálunk ilyen.
2., Na de hogy? Mit tegyünk, hogy nálunk is ilyen legyen?

Remélem, hogy a blog egyéb cikkeivel, beszámolóival együtt sikerül elérni azt, hogy nem csak az utasok, hanem a döntési helyzetben lévők is előbb-utóbb a 2. csoportba fognak tartozni, mert a „nem csinálunk semmit” is ugyan olyan drága lehet, mintha csinálnánk.

Jó és rossz példákat ezerszámra lehetne még bemutatni, de ha nem is ennyit, azért rendszeresen fogunk hozni. Engem a jók fogtak meg, így elsősorban azokat szeretném megosztani az erre remélem fogékonynak ígérkező olvasóközönséggel.