Az utazó, miután eldöntötte, hogy nem saját járművét használja, hanem a közösségi közlekedési szolgáltatást fogja igénybe venni, információk után kezd keresni. Ugyanúgy, ahogy az autósnak szükséges a térkép, az utasnak is kellenek alapvető információk ahhoz, hogy meg tudja tervezni utazását: hogy eligazodjon a végállomáson, megismerje, mikor is megy a járat, és felismerje, hogy hol kell leszállnia. Most útnak induló cikksorozatunkban megpróbálunk mi is eligazodni, és meglátjuk, hogy nálunk sikerül-e ez, mik a hibák és hiányosságok, vannak-e pozitív példák, illetve elmondjuk, hogy szerintünk mi kellene ahhoz, hogy ne álljunk tanácstalanul a peronon.

Megállóhelyi névtábla. A graffitis segítsége nélkül tudnánk-e, hol járunk?

Először is nézzük, mi a célja az utastájékoztatásnak? A fő cél az, hogy az utas minden, utazása szempontjából releváns információ birtokába jusson, megértse azt, és képes legyen ez alapján döntéseket hozni. Ez a kommunikáció főként egyoldalú, a közlekedési szolgáltató igyekszik (vagyis igyekeznie kellene) a lehető legtöbb információt a lehető legszabatosabban, legrövidebben, legközérthetőbben az utas elé tárni, hogy ő minél egyszerűbben és kényelmesebben eligazodjon. Nagy forgalmú, fontosabb csomópontokban lehetőséget ad a szolgáltató kétoldalú kommunikációra is, információs ablakok segítségével, ahol az utas kérdezhet, illetve ha panasza, észrevétele van, azt közölheti a szolgáltatóval. A járművek utazó személyzete is betölt ilyen funkciót, a forgalom lebonyolításánál olykor jól is jöhet a visszajelzés.

Régi típusú információs tábla Tapolcán. A pontos információ a személyzet ügyes kezén múlik.

A fentiekből látható már, hogy az utastájékoztatásnak vannak technikai feltételei (eszközök), és vannak humán feltételei (a forgalom lebonyolításában, szervezésében részt vevő személyek). Vannak különböző igények is, nyilván nem ugyanazok az elvárások egy kisállomáson, ahol csak két irányból /-ba mennek a járművek, és egy nagy csomópontban, ahol több irányba is el lehet indulni. Közlekedési ágazatonként is mások a lehetőségek és követelmények, gondolok itt a vasút, az autóbusz és a városi tömegközlekedés sajátosságaira.

Helyzetértékelésként röviden elmondhatjuk, hogy igencsak tarka képpel állunk szemben, ha pl. a magyar közösségi közlekedést vesszük górcső alá. Ugye mindenki találkozott már a Keleti pályaudvar „eredményjelzője” előtt tolongó, majd rohanó tömeggel, mert az induló vonatok vágányszáma nem jelenik meg, csak az indulás előtt pár perccel? Ugye okozott már vérnyomás-emelkedést a külvárosban lévő buszmegállóban az a látvány, hogy a menetrendet tartó táblából hiányzik a menetrend (vagy nincs is tartó)? Ugye néztek már össze kérdőn utastársaikkal, mikor már 40 perce álltak a nyílt pályán, és nem tudták, mi a helyzet?

Ha a fenti kérdésekre igen a válasz, akkor tartsanak velünk, mert a következő részben először megnézzük, milyen technikai feltételekkel találkozunk manapság, és mit lehetne ebből kihozni.